Ez most csak egy nagyon rövid bejelentkezés, mivel az időjárás felénk elég komoly pusztítást végzett, így már másfél napja nincs netkapcsolatunk, és úgy tűnik, egy ideig nem is lesz - de legalább van áram, ami szintén sokáig nem volt.... szóval egyelőre egy kicsit várnom kell a hosszabb bejegyzésekkel. Addig is küldöm az egyik kedvenc karácsonyi dalomat - bárcsak tizedennyire tudnék énekelni, mint ők.... legyen nagyon szép napotok, remélhetőleg hamarosan találkozunk! :-)
Mindig nehezen futok neki a hétfőknek - mondjuk úgy, a hétfő és én nem vagyunk rokon lelkek. Ilyenkor muszáj valami lélekmelegítőt keresni, és kihozni a reggelből a legjobbat... a magam részéről pedig nem tudok elképzelni jobb hétkezdést, mint egy igazán finom kávé és mellé egy igazán jó zene. Ha van kedvetek, üljetek le mellém képzeletben a csészétekkel, az ilyenkor szokásos, a hétvégébe még visszavágyódós, de a hétfőnek már kalapot billentő hangulatban, és hallgassuk egy kicsit a zenét és a gondolatainkat, még mielőtt beszippant a hét lendülete...
...amikor nem írok barkácsolásról, receptekről, csak arról, hogy az anyukámnak ma van a születésnapja, és azt kívánom, annyi jót kapjon fentről minden egyes nap, mint amennyit ő ad mindenkinek... nagyon, nagyon, nagyon, de nagyon szeretem őt.
Végre, végre... egy számomra végtelen hosszúnak tűnő hét után megérkezett a hétvége, és szélesre tárom neki az ajtót, hadd jöjjön be a hajnali friss levegővel együtt. :-)
Nagyon szép hétvégét kívánok nektek, rengeteg nevetős pillanattal, egy kis pihenéssel, finomságokkal, fűben heverős felhőnézéssel, gyerekmosolytól feltöltődéssel, virágillatú levegővel, napfényes ragyogással, sok-sok-sok szeretettel...
...vagy nem is igazán napló, inkább csak pillanatképek az elmúlt egy hétből. Mindegyik fontos valamiért, mégha nem is tűnik annak - hiszen mi érdekes van egy pici almákat ringató faágon? - de nekem, nekünk ezekből az apró képekből áll össze az életünk, és mindenre van magyarázat is, persze. És egy ilyen képes-apróságos beszámolóhoz pontosan ez a dal illik, úgy érzem - ezzel az aláfestéssel nézzétek a képeket, ha szabad ilyet kérni :-)
Mindenképpen hallgassátok meg, napindításhoz egy csésze kávéval utolérhetetlen... :-)
És akkor következzenek a képek:
Az egyik kedvenc reggelim: paradicsomos-bazsalikomos-fokhagymás-olajbogyós-sonkás-mozzarellás bruschetta - bármikor, bármennyit. :-)
A kávé persze sosem maradhat el, egy kis fahéjjal, tejhabbal, Zsolnay-csészében,
mert az ilyen jó dolgoknak egyszerűen meg kell adni a módját...
Ajándék Tőle, virág helyett - 7 kiló eper :-)
Eredményként rengeteg epres mindenféle, és persze lekvárok,
különösen a leginkább szívünkhöz (=gyomrunkhoz) nőtt rozmaringos-rózsaborsos eperlekvár.
Az elmúlt hétre jutott egy reveláció is: utánaolvastam, majd elolvastam, mi van a tusfürdőkben - és mostantól csakis szappan.
Ezek itt éppen olívaolajosak és virágszirmosak, hmmm.
Néha akkora a zsongás-zümmögés a kertben, hogy szinte dugó van a növényeken :-)
Most éppen ez a kedvenc pogácsánk - minden hétvégén sütni kell, nincs apelláta. :-)
Errefelé több fokkal hűvösebb szokott lenni, mint bent a városban, úgyhogy az akácunk virágai is rekorder-sokáig díszítették a teraszt. Egyszerűen szerelmes vagyok ezekbe az óriási, illatos virágokba.... amikor elültettük, három évig egyáltalán nem virágzott. A negyedik évben egy virágot hozott, az ötödikben hármat, és most, a hatodikban legalább huszonötöt... de nem tudtam velük betelni így sem.
Az óvodai ballagáson a lufik elengedése... és sok-sok visszanyelt vagy kibújó könnycsepp a szülők szemében.
Az óvó nénik-dadus nénik tiszteletére rendezett kerti mulatságon voltak ilyen különleges látványosságok is - a legtökéletesebb szivárvány, amit valaha láttam.
Csodálatosan finom, sülő kolbászok illata lengte be az óvodaudvart, még mindig nyálösszefutós emlék :-)
Persze a kistestvérek is képviseltették magukat a mulatságon, még az egészen aprók is. :-)
A kis kosárkát anyukámtól és apukámtól kapta a mi ballagó Nagyobbikunk, és még mindig így virítanak benne a rózsák.
A hét egyik vezető híre a kertünkben, hogy kinyíltak a levendulák - és most is úgy örültem, hogy annak idején a blog nevébe is beletettem őket, számomra a legszebbek az összes növény közül.
A kis almafánk évekig vegetált kornyadtan a kertben, amíg anyukám meg nem nyírta nemrég alaposan, de nagyon hasznosan - egyetlen gyümölcsfánk azóta szárnyakat kapott, és idén sok pici almával lepett meg minket egy nap. Most aztán nagyon szurkolok, hogy nőjenek is még azok az almák, annyira büszke és megható dolog lenne azt mondani: "a mi almánk".
A paradicsomok is nagyon igyekeznek, pedig láthatóan nehezen tudják követni a változó időjárást, de azért igazán hősiesen viselkednek :-)
Reprodukáltam a börzsönyi kenyérlepényt - egészen pontosan rosszullétig ettük vele magunkat. Nincsenek rá szavak, úgyhogy meg sem próbálom leírni :-)
Finom ebéd, nyárias meleg, napsütés, hétvége... és az asztalon egy hideg, gyöngyöző fröccs - a gasztronómia fellegvára, no :-)
Itt pedig az a növény, amire tisztelettel nézek, annyira nem mindennapi, és a héten virágözönnel öntötte el a teraszt - fekete petúnia. És tényleg fekete!
Végül pedig a kedvenc zugom a mi kicsi kertünkben - egy pad, ami fölé jobbról sárga angyaltrombita, balról piros futórózsa kúszik - egy apró darabka saját boldogság...
Tegnap elaludtam a laptop felett, úgyhogy félek, igazán tartalmas bejegyzést most nem fogok tudni írni. :-) Remélem, ti egy kicsit frissebbek vagytok, mert álmosnak lenni neeeeem jóóóó... főleg ha az embernek szemernyi esélye sincs egy kis szundikálásra, mert ebben az esetben az állásával játszik :-) Azt hiszem, ma csak az fog segíteni rajtam, hogy valami régi, gyönyörű olasz városkába képzelem magamat, sőt magunkat, ahogy sétálunk a szűk kis utcákon, a fejünk fölött egymásnak kiabálnak át a mammák, a piazzán édes-krémes fagylaltot vásárlunk, a ristorantékből sült fokhagyma illata száll, és közben mindenfelé az az aranyszínű ragyogás, amit csak a mediterrán napsütés tud előidézni... az utcára kitett asztalkákon öblös borospoharak csillognak, bennük valami könnyű nyári bor, és minden-minden olyan békés...
A XX. század filmgyártásának egyik legnagyobb csillaga Audrey Hepburn volt. Karcsúságával, őzikeszemeivel, kislányos bájával, utánozhatatlan eleganciájával és természetességével mindenkit rabul ejtett, aki látta őt valamelyik filmjében. Lehetett a Római vakáció hétköznapi életre vágyó hercegnője, az Álom luxuskivitelben hatalmas fekete napszemüveges Holly Golightly-ja, a My Fair Lady egyszerű virágáruslánya, majd kifogástalan viselkedésű úrihölgye, a Sabrinában David, majd Linus szerelme - minden szerepében tökéletes volt. Ráadásul ő azok közé a sztárok közé tartozott, aki emberileg is nagyon szerethető volt, és mindvégig megmaradt szerénynek, kedvesnek, lelkiismeretesnek. Sokat elmond róla, hogyan viszonyult fényesen csillogó pályájához: „A karrierem teljes rejtély számomra. Az első nap óta csak csodálkozom. Sosem hittem volna, hogy valaha színésznő leszek. Soha nem gondoltam volna, hogy filmekben fogok szerepelni. Sohasem gondoltam volna, hogy mindez meg fog velem történni.”
Élete utolsó éveiben az UNICEF jószolgálati nagykövete lett, és a világ számos pontját bejárta. Idősen, a ráncaival együtt is csodaszép volt - éppen annyira, mint fiatalon, amikor a világ a Római vakációval egyszer s mindenkorra megjegyezte a nevét.
Szóval, Audrey Hepburn kivételes volt - és ezzel legutóbb egy hobbiboltban szembesültem, amikor szokás szerint átnéztem a darabra vásárolható szalvétákat, és teljesen megdöbbentem, amikor megláttam egy Audrey-mintás szalvétát. Azért ez tényleg valami. Hiszen Oscar-díjat is sokan kaphatnak, meg rengetegen lehetnek legendák a film világában - de szalvétára kerülni, az aztán nem jut mindenkinek...
Boldogan lecsaptam rá, és alig vártam, hogy valamire felhasználhassam:
A pillanat akkor jött el, amikor a mindent elnyelő (autót persze sosem tartalmazó) garázsunk mélyén találtam egy nagyon-nagyon rozsdás kis fémtálkát. Egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy kidobjam - úgyhogy helyette inkább megpróbáltam megmenteni, és azt gondoltam, a különleges szalvéta ehhez nagyszerű eszköz lesz.
Azért kellett sok-sok megelőlegezett bizalom a dologhoz, hiszen a kis tálka így nézett ki:
Úgyhogy először is fogtam egy darab csiszolópapírt, és a rozsda nagyobb részét megpróbáltam eltávolítani. Aztán fehér akril alapozófestékkel kétszer átfestettem - így már egészen kulturáltan nézett ki. :-)
Kivágtam a szalvétából a tálka méretének megfelelő darabot:
Bekentem a tálka alját dekupázsragasztóval, és óvatosan ráhelyeztem a szalvétát (előtte persze lehúztam róla az alsó két fehér réteget). Egy kicsit hagytam száradni, és aztán az egészet átkentem dekupázsragasztóval.
Amikor megszáradt, nagyon szép lett. Még nem döntöttem el, mit tartok benne - egyelőre még semmit sem tettem bele, mert jólesik benne gyönyörködni...
Végül pedig néhány idézet Audrey Hepburntől és egy dal:
"Ne nyugtalankodj! Úgyis másképp történik minden, mint ahogy elgondolod."
"Ragadd meg minden napodat. Örülj a teljesség igényével. Minden napnak, úgy, ahogy van. Az embereknek, úgy, ahogy vannak. Nem arról van szó, hogy a mának kell élnünk, hanem arról, hogy a mának kincsként kell örülnünk. A legtöbben felszínesen élünk, nem is gondolva arra a csodára, hogy egyáltalán élnünk adatott."
"Gyerekként arra tanítottak, hogy sose hívjam fel magamra a figyelmet, ne keltsek feltűnést, mert az rossz modorra vall...Aztán ezzel kerestem a kenyeremet."
"Nagyon korán eldöntöttem, hogy feltételek nélkül elfogadom az életet. Soha nem gondoltam, hogy bármi különlegeset tartogat számomra, mégis úgy tűnt, hogy sokkal többet érek el, mint amiben valaha is reménykedtem."
"Ha az ember megtapasztalja mit jelent éhezni, és túlélni, soha nem fog visszaküldeni egy szelet húst azért, mert nincs rendesen átsütve."
"A romantikus szerelem mindennél erősebben táplálja bennünk a teljesség utáni vágyat. A kapcsolat általában úgy indul, hogy azt hisszük, meg fogjuk ismerni a másikat, és titokban azt reméljük, hogy mindenben egyetértünk... Ehelyett a végén kiderül, hogy sokkal inkább magunkat ismertük meg."
"Aki nem hisz a csodákban, az nem realista."
"Nem a szerelemtől félek, hanem attól, hogy elmúlik."
Péntek... mindjárt hétvége. Ezt a napot már féllábon is kibírjuk, és aztán két boldog nap következik, igenigenigen!! Nálunk elég tartalmasnak ígérkezik, de megpróbálunk valami pici pihenést is beleszuszakolni, mert az bizony nagyon jólesne. :-)
Ti mit terveztek hétvégére? Ugye, egy kicsi pihenés nektek is jut majd?
Újabb nap a harcmezőkön... Hajnalban kelek, hogy még az autóáradat előtt beérjek a munkahelyemre, mert így talán nem történhet meg, ami hétfőn és kedden, hogy az M0-áson keresztbe fordult kamionok miatt nem jutok be... odabent a szokásos hajcihő, munka után rohanás az oviba, a kezem még mindig fáááj, készülünk a farsangra, a Nagyobbik szülinapi zsúrjára, a napok éjfélnél nem fejeződnek be előbb, a benzinár egyszerűen botrányos, és még Axl Rose is 50 éves lett. Ötven!! Felfoghatatlan. Még csak tegnap volt az a vörös loboncos ifjú lázadó, akinek a Sweet Child O' Mine-előadását annyira jól tudtuk utánozni az osztálybulikon.
Az a baj ezzel az ötvennel, hogy egyrészt Axl sem lesz már még egyszer az a vörös loboncos ifjú lázadó, de még inkább nagyobb baj, hogy ezek szerint én is öregszem, mert akkor azok az osztálybulik nem tegnap voltak... pedig belül valahogy olyan, és úgy látom magam előtt az osztályunk szívtipróját, Zolit alkoholos befolyásoltság alatt egy pózna tetején üvölteni a Paradise City-t, mintha most lett volna.
Szóval, egy ilyen nap után, ami hajnali keléssel kezdődik, benti szellemi pankrációval folytatódik és Axl sokkoló 50. születésnapjával záródik, azt éreztem, kekszet ide nekem, de most. Viszont semennyire sem éreztem magam feltöltve a konyhai alkotómunkához, a hajnali kelések stb., stb. miatt... az ilyesmi elég komoly dilemma, amikor az egyik sarokban tréningezik a fékezhetetlen édesség utáni vágy, a másik sarokban viszont az azonos súlycsoportú fáradtság ugráltatja a bicepszét, és már előre lehet látni, hogy kiütés ebből nem lesz...
Úgyhogy ilyenkor - csakis ilyenkor - rántom elő a szupervészhelyzetek esetére tartogatott hipergyors csokiskeksz-receptemet, ami mindössze 15 db perc elteltével máris frissen sült, csodásan csokis és boldogsághormonban gazdag kekszeket eredményez... most is ehhez a megmentő megoldáshoz fordultam, és amikor negyedóra múlva kivettem az első adagot a sütőből, úgy véltem, a hajnali kelés egészséges, önuralomra szoktat és lehetőséget ad arra, hogy még többet hozzak ki a napomból; a benti pankráció érdekérvényesítésre tanít, amiből úgyis nullán állok, és Axl Rose akárhány évesen is legenda lesz.
Az extra gyorsan elkészülő csokis kekszhez pedig a következők kellenek:
15 dkg vaj 15 dkg porcukor 2 tojás sárgája 26 dkg liszt 1/2 zacskó sütőpor 3 evőkanál kakaópor (cukrozatlan, nagyon jó minőségű!) 1 teáskanál vaníliaaroma 1 teáskanál nescafé por egy tábla kis kockákra vágott étcsoki két-három marék kisebb darabokra tördelt dió Elkészítés:
A sütőt 190 fokra melegítjük. A vajat megpuhítjuk, majd a dió és a csoki kivételével az összes hozzávalót beletesszük, és pillanatok alatt összedolgozzuk - ez tényleg nagyon gyorsan megy. Amint homogén lesz a masszánk, beletesszük a diót és az étcsokit, ezeket is villámgyorsan beledolgozzuk. Egy sütőpapírral borított tepsire rátesszük az ahogy esik, úgy puffan méretű, nagyjából korongokra formázott (vagy csak simán odacsapott) tésztakupacainkat, és pontosan 10 percig sütjük, ennél még véletlenül sem tovább.
Ennyi az egész, de annál jóval finomabb, mint amennyire a hevenyészett készítés sejteti... ha egyszer nálatok is nullán áll a sütési vágy különféle okoknál fogva (például mert Axl Rose 51 éves lesz), viszont egy jó csokis keksszel azért mégiscsak tudnátok belsőleg azonosulni, szerintem - próbáljátok ki. :-)
Mindig vannak olyan számok, amelyeket akárhányszor képes lennék egymás után meghallgatni. Ezzel a szokásommal kamaszkoromban rendszeresen szegény szüleim agyára mentem, nagyon értékelték, amikor például heteken keresztül a Pink Floyd Comfortably Numb c. számát hallgattam nonstop :-) Ez is egy olyan dolog, amit a gyerekeink már nem fognak érteni, mert ugye akkor még nem úgy volt, hogy a cd-t egy gombnyomással újra a szám elejére tesszük, hanem a kazettás magnót kellett visszatekerni, és az ember lánya akkor volt übermenő, ha éppen pontosan eltalálta a szám kezdetét. :-)
Szóval, éppen most is van egy ilyen számom, egész héten ezt hallgattam munka közben, és ez alighanem a jövő héten is így fog történni... egyszerűen odavagyok érte. Nektek van most éppen olyan kedvenc számotok, amit akárhányszor meg tudnátok hallgatni?
Legyen gyönyörű a vasárnapotok, és ha van esetleg egy kis időtök, hallgassátok meg az én jelenlegi gumicsontomat :-)
És eljött... Nektek, kedves blogolvasóknak, valamint a ti kicsijeiteknek és nagyjaitoknak nagyon-nagyon boldog és meghitt karácsonyt kívánok, a lehető legnagyobb szeretettel:
Nálunk reggel óta esik a hó, gyönyörű, fehér, puha, karácsonyos :-) Nálatok is esik? És mint mindig ilyenkor, számomra kötelező ennek a dalnak a meghallgatása, minden évben, az első havazáskor... és ezért küldöm ezt most Orsi barátnőmnek, a sok éve mindig ilyenkor történő, közös meghallgatások emlékére :-) És persze szóljon Nektek is, így már sokkal jobb készülni a karácsonyra, igaz? :-)
Ma nem írok semmi másról, csak arról, hogy néha mindenkinek nehéz egy kicsit. Olyankor nehéz meglátni a sok apró jót, ami körülvesz minket. Ilyenkor jobb egy kicsit elvonulni, és végiggondolni, tényleg olyan rossz minden? Nem volt a mai napban egyetlen szép pillanat, egyetlen kedves mosoly, egyetlen jó szó sem? Néha a kevés több tud lenni, mint a rengeteg - és ha éppen nagyon magunk alatt vagyunk, jó, ha figyelünk a kicsi dolgokra is... én is ezt próbálom gyakorolni. Tegnap például nagyon rossz napom volt - de bíztam benne, hogy mára jobb lesz. Jobb lett. Nem nagy dolgoktól, csak apróságoktól... És persze attól is, hogy reggel lett, mert minden új nap új lehetőség arra, hogy valamit jobban csináljunk. És mert ahogy a kedvenc filmemben mondják: a holnap mindig tiszta - nem szennyezi hiba. Kívánom nektek is, hogy fussatok neki ezzel a mai napnak - nekem jót tett ez a gondolat, és aki úgy érzi, használja bátran. :-) Szép napot mára Nektek, holnap pedig teljesen újrahasznosított, időjárásálló, kültéri gömbdíszekkel jövök :-)
Éppen tegnap beszélgettem valakivel arról, hogy mindenkinél máskor érkezik meg a karácsony hangulata így decemberben. Nekem például most már jó ideje ünnep van a lelkemben, de tavaly csak nagyon sokára érkezett meg belülre az igazi karácsony. Nehéz lenne megmondani, mitől függ ez… talán idén egy kicsit többet tudtam befelé figyelni, mint tavaly? Nem tudom. A lényeg az, hogy én most éppen benne élek az ünnep közepében, és ez nagyon jó érzés. És ilyenkor valahogy egyre-másra jönnek a karácsonyi pillanatok, amitől minden egyre csillogóbb lesz…
1. karácsonyi érzés
Például ott van a Nagyobbik levele, amit a télapós postaládába dobott be, és rárajzolta a karácsonyi kívánságait. Amikor este kivettem a levelet, hosszasan nézegettem a képeket, mert egyrészt olyan édesen rajzol… másrészt amellett, hogy megható, elég vicces is a dolog. Kért egy pillangóbábot – nem egyszerű, de ezt talán még sikerül megugrani. Aztán kért egy cintányéros macit. Mit gondoltok, hol lehet hozzájutni egy cintányéros macihoz 2011-ben? Megmondom… sehol. Sehol! Hosszas nettúrás után kigondoltam egy vészmegoldást, veszek plüssmacit, kerítek cintányért, és ráragasztom a maci mancsára. Jó. Következő kérés: korcsolya. Újabb probléma – hiszen most még nem látjuk sok értelmét az igazi korcsolyának, a hobbiszintű korcsolyázáshoz a rendes korcsolya meg veszélyes. Megint kutatás a neten: az egyik sportáruházban van cipőre csatolható kétélű korcsolya. Szuper, ez így tökéletes lesz, nem gond, ha nő a lába, és nem fog talán rögtön hasra esni a jégen. Éljeen! Nézzük a követező igényt: baseballkesztyű baseball-labdával. Baseballkesztyű! Baseball-labdával!! Na itt erősen megdöbbentem – nem egészen tiszta, mit vitte rá az én hatéves, teljesen tündérszerű, a mesék világában élő kislányomat arra, hogy baseballcuccot kérjen magának. De mivel feltett szándékom, hogy a kéréseket igyekszünk teljesíteni (ésszerű határon belül, persze), ennek is utánanéztem, és végül találtam is egy helyet, ahol nagyon barátságos áron lehet baseballkesztyűhöz jutni… ezek szerint akkor ezt az akadályt is sikerrel vettük – bár már látom előre, a baseballcucc nálam és Nála fogja végezni, és nyári estéken elég hangos nevetések lesznek ebből a kertben. :-) És végül szerepelt még egy doboz zsírkréta is a rajzon, valamint egy zacskó gumicukor – ezeknek a teljesítésével legalább nem kell megküzdeni.
A rajzot eltettem emlékbe - hát így néz ki egy hatéves kislány karácsonyi kívánságlistája. :-)
2. karácsonyi érzés
A karácsonyi hangulathoz a filmek is hozzájárulnak. Ez az egyetlen időszak, amikor bármilyen édességes-csíkos cukorpálcás-nyalókás hangulattal teletömött amerikai film is jöhet :-) Szerda este moziban voltunk, és megnéztük a Karácsony Artúr c. animációs filmet. Persze, Ő valami „komolyabb” filmet szeretett volna megnézni, de szokás szerint lyukat beszéltem a hasába, és megnéztük ezt. És nagyon-nagyon nem bántuk meg – konkrétan a film egy pontján nevetőgörcsöt kaptam, és tegnap például a munkahelyemen egy kimondottan komoly megbeszélés közepén kezdtem el nevetni, mert eszembe jutott ez a rész... Szóval, ajánlom mindenkinek a megtekintést, már csak a csomagolós manó miatt is – az utóbbi évek rajzfilmjeinek legviccesebb figurája. Tudtátok, hogy 3 ragasztószalag-darabbal BÁRMIT be lehet csomagolni? :-)
3. karácsonyi érzés
A karácsonyfa-díszítés nálunk hagyományosan olyan tevékenység, amit a legkedvesebb barátainkkal együtt végzünk. Először ez egy véletlen kapcsán alakult így – éppen díszítettük a fát 23-án este, amikor egymás után beestek a barátok. Az egész olyan jól sikerült, hogy a következő évben már előre bejelentkeztek a díszítésre. :-) Van a díszítésnek néhány alapvető követelménye: például karácsonyi zenét hallgatunk, Igazából szerelem-et nézünk, forralt bort iszunk, sütizünk, és mindeközben díszítünk – kivéve akkor, amikor az a rész megy éppen, hogy a fiú papírtáblákon mutogatja el a lánynak, hogy szereti, valamint amikor Hugh Grant felkutatja az ő cifrán beszélő asszisztensét,és karácsonyi dalt énekelnek az egyik ajtóban – mert akkor mindannyian egymás mellé nyomorgunk a kanapéra, és úgy nézzük a filmet, mintha először látnánk.
Szóval tegnap kiküldtem a meghívót a 23-i, fadíszítős estére, és már most várom…. :-)
4. karácsonyi érzés
És persze az egyik legfőbb hozzávalója az ünnepi hangulat kialakításának – a mézeskalácssütés. Már ez is hagyománynak számít, hogy összeülünk a barátnőimmel, és gigamennyiségű tésztából sütünk mézest. Órákon át sütünk ilyenkor sok-sok-sok tepsivel – és aztán még több órán át díszítjük a mézeseket, egészen késő éjjelig. Ez most is így történt, és most is nagyon jó volt – karácsonyizene-hallgatással, borkortyolgatással, beszélgetéssel, a mézesek pedig csak gyűltek-gyűltek, míg csak be nem borították az egész étkezőasztalt. Már csak a látványért is megérte. :-)
Készültek csillagformájúak, figurák, szívek – és egy kicsit mindegyikbe beletettük a mi szívünket is. Remélem, már bennetek is egyre inkább ott van karácsony - mert ez nagyon-nagyon jó érzés....
Nagy rajongója vagyok a karácsonyi daloknak. A gyerekváltozatokat különlegesen szeretem hallgatni, mert jó aztán visszahallani a kicsiktől, amint fürdés-játszás-egyebek közben dudorásszák. Kerestem tíz karácsonyi dalt, ami gyerekekkel hallgatható, és elérhető a YouTube-on. A számomra legeslegkedvesebbek egy része nincs közte, mert nálunk az abszolút favorit a Kaláka Szabad-e bejönni ide betlehemmel c. cd-je, és erről csak egyetlen számot találtam a YT-on. A másik, amit nagyon szeretünk, a Csingiling karácsonyi muzsikalemez, ezt már novemberben lyukasra hallgattuk. :-) És persze mindig előkerülnek Gryllus Vilmos karácsonyi-télapós dalai is.
A legjobban azt szeretem, amikor már késő délután van, besötétedett, éppen barkácsolunk valamit az asztalnál, meleg a kakaó, és szólnak ezek a dalok... Nekem ez a legigazibb karácsonyi rákészülődés.
1. Gryllus Vilmos: Karácsonyi angyalok
Az egyik abszolút legkedvesebb, a hangulata, az egyszerűsége, de leginkább a szövege miatt. Elmondhatatlanul szeretem.
2. Halász Judit: Karácsony ünnepén
Szép, csendes, ünnepi - szövegében sokkal inkább a felnőtteknek szól, de persze gyerekekkel is hallgatható.
3. Ghymes: Ó, ha Magyarországba...
A Ghymes szerintem a magyar zenei élet egyik kiemelkedő szereplője, minden, amit csinálnak, egyedi és igényes - mint ahogy ez a dal is. Szerintem - csodaszép.
4. Deák Bill Gyula, Varga Miklós, Vikidál Gyula: Betlehemi királyok
Ezt a dalt biztosan mindenki ismeri, nálunk legalábbis az általánosban kötelező eleme volt a karácsonyi műsoroknak az erre történő valamilyen performansz. :-) Mindenesetre akkor megszerettem, azóta is szeretem, valahogy Deák Bill Gyulától is jobban bejön ez, mint a Hosszúlábú asszony. :-)
5. Gryllus Vilmos: Gyújtsunk gyertyát
Ő az, aki sosem tud mellé nyúlni, és a legutóbbi MüPa-beli koncerten is meggyőzött arról, hogy úgy ért a gyerekek nyelvén, ahogyan senki más. Mestere az egyszerű, kevés hangból álló, mégis szépséges és kedves zenei világú daloknak - a következő dal is ilyen.
6. Cseh Tamás: József
Ez a dal egy kicsit kakukktojás a többi között, mert bár persze hallgatható gyerekekkel is, lényegesen komolyabb és felnőttesebb a szövege, mint a szokásos karácsonyi daloknak. Kornis Mihály a szerzője a versnek, és ez az egyik nagyon harmonikus példa arra, milyen, amikor szöveg és zene tökéletes egységet alkot... bár nem mindenkinek a stílusa, elmélyülős dal, érdemes egyszer rászánni pár percet, és tényleg odafigyelve meghallgatni.
7. Alma: Karácsonyi dal
Az Alma az a zenekar, akikről mindenkinek a "Ma van a szülinapom-pom-pom" ugrik be, de tudnak ők sokkal jobbat és szebbet is. Erre példa ez a dal, amit a karácsonyvárós időszakban gyakran szoktunk énekelni.
8. Kolompos: Betlehem, Betlehem
Az egyik legszebb karácsonyi témájú népdal, a Kolompos hiteles előadásában - odafigyelésre érdemes, gyönyörűen régies szöveggel.
9. Alma: Betemetett a nagy hó
A régi dal, de egy teljesen új dallammal - a gyerekek egyik nagy-nagy kedvence, különösen a feketén maradó feketerigó miatt, nekem meg a feketerigós rész után következő instrumentális szakasz miatt.
10. Gryllus Vilmos: Szálljatok le, szálljatok le
A Nagyobbik abszolút favoritja. Egy édes és kedves dal, ami különösen alkalmas arra, hogy vékony és csengő hangocskák énekeljék el :-)
Ma a Nagyobbikkal Gryllus Vilmos-koncerten voltunk a Művészetek Palotájában. Mindannyiunknak igazi élmény volt. Mindenki Vilmos bácsija mellett ott volt még a fél Kaláka, Ferenczi György a Rackajamből, Balogh Kálmán cimbalomművész és még jó pár nagyszerű zenész. Mindezt egy egyórás gyerekkoncerten, ahol furcsa élmény volt számomra az első tíz percben, hogy könnyes a szemem - megható volt, ahogy ezek a művészek játszanak a gyerekeknek, látható, szívből jövő örömmel, lelkesedéssel, vidámsággal, igényességgel, odafigyeléssel. Az ilyesmit nem lehet egy koncertjegy árával megfizetni... úgyhogy a mára szánt barkácsolós bejegyzésemet eltettem holnapra, mert most csak szeretném megköszönni a számomra legkedvesebb Kaláka-dallal, hogy vannak olyanok Magyarországon, akik befutott, sikeres zenész létükre állnak oda "Szeretnék szántani"-t játszani a gyerekeknek, tiszta élményt adva - tiszta szívből.
A legkedvesebb évszakom az ősz. Persze, a többiben is rengeteg gyönyörűség van, de mindig, amikor beköszönt az igazi ősz, a színek hihetetlen tobzódásával, amikor már vastag pulóverekbe lehet bújni, és amikor a gyerekek orrát-arcát hidegre, pirosra és illatosra csípi a levegő, miközben a délutáni nap még utoljára ad egy kis gyengülő melegséget - ilyenkor mindig újra és újra ráébredek, igazán az őszben vagyok otthon.
Amikor a barátaink javasolták, hogy menjünk egy nagyot kirándulni az erdőbe, rögtön elfogott a bizsergés, tudjátok, amikor már előre lehet sejteni, hogy gyönyörű dolgokat fogunk látni... a libegővel mentünk, ami az összes gyereknek újdonság volt, sőt még a felnőttek némelyikének is, úgyhogy nagy-nagy tetszés övezte az utat felfelé, egyrészt a nem hétköznapi közlekedési mód miatt, másrészt pedig a látvány miatt.
A fák egyszerűen elmondhatatlanul szépek voltak. A sárga-narancssárga összes árnyalata ott ragyogott alattunk, némelyik fa pedig olyan vörösen izzott, mintha lángra kapott volna... mögöttünk-alattunk a város a millió házzal, tényleg olyan látvány volt, hogy minden szó bennünk rekedt. Nem tudom, meddig jár még a libegő a téli szünet előtt, de ha tudtok, menjetek el... emlékezetes élmény így ősszel.
Felsétáltunk a kilátóba is, persze, aztán lefelé indulunk. Sikerült egy olyan ösvényt választanunk, amit félig megevett az idő vasfoga, úgyhogy néhol csúszva jöttünk lefelé, de a kicsik nagyon élvezték a kalandot. Közben ránk is esteledett, ez duplán izgalmas volt... jó hosszú lett a lefelé út, úgyhogy nem volt rossz döntés, hogy reggel sütöttem három tepsi pogácsát, mert mind elfogyott, mire leértünk. :-)
Hazafelé még beugrottunk a Daubnerbe (a kicsik megehették az idei utolsó utcai fagyijukat :-) ), aztán otthon folytattunk a barátainkkal az erdőben félbehagyott beszélgetést. Szóval, nagyon szép nap volt, és ezt csak megkoronázta az a szilvás-mandulás pite, ami ránézésre is csupa-csupa ősz, és amiből senki sem tud egy szeletnél megállni... de miért is kellene? :-)
A pite mellé pedig ideteszem az egyik kedvenc zenémet is, ami éppen a libegőzéshez illik. Boldog színes őszi napokat mindenkinek! :-)
Szilvás-mandulás pite
Hozzávalók:
A tésztához: 17 dkg liszt 12 dkg vaj 6 dkg porcukor 1 csapott teáskanál őrölt fahéj
A sütőt előmelegítjük 190 fokra. A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, és kibélelünk vele egy hullámos szélű gyümölcstortaformát. A szilvát kimagozzuk, nyolcadokba vágjuk, és hozzákeverjük a töltelék többi hozzávalóját. A tésztát beborítjuk a szilvás töltelékkel. Sütőbe tesszük, 45 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni teljesen, ezután szeletelhetjük.
Emlékeztek A muzsika hangjá-ból a My favourite things című dalra, amit Julie Andrews énekelt? Napok óta ez jár a fejemben. Talán azért, mert az utóbbi pár nap csendesen telt, itthon lehettem (múló betegség), nem mentünk sehova, kivételesen vendég sem jött, viszont Ő is sokat volt itthon. Mondhatnám, hogy semmi különös nem történt így, de éppen a dal kapcsán gondoltam bele, hogy éppen az apró, mindennapos dolgok okozzák a legnagyobb örömöt, ezek a legszebbek. Nem mondom, jó szépen felöltözni (bár ez engem többnyire inkább frusztrál - ilyenkor jövök rá, hogy a múltkor is akartam venni magamnak egy csinos felsőrészt, ehelyett pedig a gyerekeknek vettem nadrágokat), meg jó elmenni koncertre, vendégségbe, ide-oda, de mégis... az én kedvenc dolgaim nem ezek. És ha csak a mai "semmi különös" napot gondolom végig, annyi, de annyi olyan dolgot találok benne, amit semmilyen extra program sem tudna felülmúlni. Például ott van a reggeli kávékészítés. Van egy csodálatos, új kávéfőzőnk, amely nemrég érkezett meg, egyenesen Olaszországból - és maga a csoda. Olyan kávét főz, amelyeket csak a kis girbegurba toscanai utcák kávézóiban ittunk, de már valahogy az megnyugtat, ahogy bekapcsolom a gépet melegedni. Aztán választok a háromféle olasz kávé közül (nem tudtam dönteni vásárláskor...), beleszagolok a fémdobozba (úgy képzelem, ha egyszer elkeverednék a mennyországba, ott biztosan mindig kávéillat lenne, mert ez a legcsodálatosabb), és megtöltöm vele a gép kávétárolóját. Aztán jöhet a friss víz, bekészítem a csészéket, és már be is melegedett a gép. Ha a kávé elkészült, friss tejhabot gőzölök, végül kevés őrölt fahéjat szórok rá - és kész. Addigra ő is megérkezik, leül a másik székre, koccintunk, és hagyjuk, hogy a reggeli álmosság elússzon a kávéillatban.... A zoknis lábak dobogása lefelé a lépcsőn, a jóreggelt-puszik, a kipihenten ragyogó arcocskák, az álmos barna és kék szempár. Aztán ott van a reggeli, kettesben Vele. Az első reggeli ablaknyitás, amikor beoson a friss októberi levegő, hideg, de édesen illatos, fázom, de mégsem megyek el az ablaktól... Sok-sok széncinke, akik a teraszunkon laknak, ide-oda röpdösnek, néha a párkányra gyűlnek, és csak kukucskálnak befelé... és amikor azt hiszik, nem látom őket, mohón csipegetik a kerti asztalon lévő dísztököket. A frissen sült egyszerű almás-diós-fahéjas sütemény, előbb az illata, aztán az íze... A csendes délután, a kedves e-mailek, réges-régi karácsonyi dalok, Fred Astaire-rel, Nat King Cole-lal, Rosemary Clooney-val... Megérkezés az oviba, a Nagyobbik felragyogó pillantása, kézenfogva indulunk az autóhoz, mesél-mesél-mesél... Itthon az alkotás közös öröme, a kezünk között születő figurák esetlen bája, aztán diótörés, vacsora, elpakolás, indulás fel. A kicsik a kádban, Ő meséli nekik a diavetítő képeit, amelyek a fürdőszoba falára vetülnek, és néha már a Kisebbik is mondja a mesék szövegeit. Aztán a jóéjt-puszik, ölelés, csukódik az ajtó, és kettesben maradunk. Megiszunk egy teát, dolgozunk egy-két órát, aztán még a sötétben beszélgetünk sokáig-sokáig... Igazából tényleg semmi különös, nincsenek benne nagy dolgok, ez csak egy egyszerű nap, de mégis így jó... Szeretem az életemet, minden apró elemével együtt.
Az a bizonyos süti pedig ez volt... a bögrés receptek közül is a lehető legegyszerűbb, lustálkodósan munkamentes, mert én még az almát sem hámozom meg - a legkevésbé sem zavarnak a kis vékony sült héjcsíkok.
Almás-diós-fahéjas sütemény egy simogatóan otthonos napon
Hozzávalók:
1 bögre cukor 1,5 bögre liszt 2 tojás 1 bögre tej 1 zacskó vaníliás cukor 1 zacskó sütőpor pici só
A tetejére: 1 kg alma (magház nélkül, vékony szeletekre vágva) 1 teáskanál őrölt fahéj 3 marék dió
Elkészítés: A sütőt 175 fokra előmelegítjük. A tészta hozzávalóit összekeverjük, és egy vékonyan kiolajozott sütőformába öntjük (én egy nagy, téglalap alakú kerámiatálat használok az ilyenekhez). Az almát összekeverjük a fahéjjal és a dióval, rászórjuk a tésztára. 50-60 percig sütjük (sütőfüggő, tűpróba ajánlott).
A szaloncukorral eléggé rapszodikus a viszonyom. Ha itthon készítek magunknak, az kb. két nap alatt eltűnik az utolsó darabig, mennyiségtől függetlenül, a boltival viszont - hogy is fogalmazzak - nem vagyok olyan jóban, mivel hogy cukron, aromán, színezéken, tartósítószeren és más gyanús dolgokon kívül elenyésző mértékben tartalmaznak bármi egyebet is. A szaloncukor azonban mindezek ellenére is jó dolog, és arra gondoltam, idén először felkerülhetne a fánkra is... de hogy mégis hogyan, ha egyszer boltit nem veszünk, az itthon készült finomságos verzió pedig pillanatok alatt köddé lesz? A megoldást egy konyharuha és egy adag maradék csipkeszalag szolgáltatta... és nagyjából negyedóra alatt el is készültek a konyhában készültnél ezerszer tartósabb, a boltinál pedig sokkal egészségesebb és esztétikusabb szaloncukrok. :-)
Szükséges alapanyagok: egy szép mintás konyharuha, csipkeszalag, felvasalható felhajtószalag (én az Ikeában szoktam venni), vatta, vékony selyemszalag, olló, vasaló.
A konyharuhát 6 egyenlő darabra vágjuk.
A konyharuha-darabokat egyenként vasalódeszkára fektetjük. A felvasalható felhajtószalagból akkora csíkokat vágunk, amekkora az anyag rövidebb oldalának a hossza. A felvasalható szalagot hosszában elvágjuk, így két vékony csíkot kapunk. A csíkokat a rövid oldalak szélére fektetjük, ráhelyezzük a méretre levágott csipkeszalagokat, és rávasaljuk. (Az egész művelet helyett simán fel is lehet persze varrni is a csipkecsíkokat - de így persze sokkal gyorsabb.)
Felvasalás után így fognak kinézni az anyagdarabok:
Belecsomagolunk egy adag vattát tölteléknek:
Aztán pedig összesodorjuk, és két selyemszalaggal alul-felül megkötjük, masnival.
Úgyhogy idén ezek kerülnek majd a karácsonyfánkra... az itthon készült szaloncukrokat pedig lelkiismeret-furdalás nélkül megesszük. (Na jó, az eddig sem volt.... :-) )
És ha már így becsúszott ide egy kis karácsonyi hangulat, legyen inkább nagy :-)
