Egérkék dióhéjban

Hogy mese és valóság között mekkora különbség van, az abból is látszik, hogy ha valódi egerek költöznének be a diók közé, alighanem rendkívül lehangoltan keresnék valami rágcsálóelrettentő megoldást  - de így, kitalált egérkékkel nagyon is rendjén van a dióba költözés, sőt. :-)
Régen, egy kézműves vásáron láttam ehhez hasonló díszeket - igaz, abban nem egérkék voltak, hanem apró babák. De én egerekkel szerethetőbbnek éreztem ezeket a dióhéjakat, annyira, hogy egyáltalán nem zárhatom ki annak a lehetőségét, hogy nem is olyan nagyon sokára a karácsonyfán találják majd magukat...  egyelőre viszont máris lehet őket őszi dekorációként használni, és én most csak azt sajnálom, hogy miért nem készítettem többet belőlük. De ami késik, az nem múlik, ugye :-)


A dióhéjban szendergő egerekhez elsősorban természetesen ép, gondosan kiürített belsejű dióhéjfelek kellettek, valamint préselt papírgolyók. Ezeknek a méretét érdemes úgy megválasztani, hogy passzoljanak a dióhéjakhoz - mivel én gyönyörűségesen nagy diókat kaptam nemrég, 2 cm átmérőjű papírgolyókat készítettem elő.

 Ragasztópisztolyt izzítottam, és mindegyik diófél alsó részébe beragasztottam egy vattagombócot.

 Ezután vastagabb cérnából hurkokat kötöttem:

A dióhéjak felső részébe ragasztót nyomtam, rátettem a hurok csomós részét, és rányomtam a papírgolyót.

Mintás anyagdarabokat vágtam, akkorákat nagyjából, mint maga a dió. Az anyagdarabka egyik szélét visszahajtottam, ez lett a "takaró" felső része - ez rátettem a vattagombócra, és a két oldalsó, valamint az alsó anyagrészt egy tompa végű olló segítségével betömködtem a vatta mellé.

 Az egerek füleihez natúr színű filcanyagból kis köröket vágtam, majd egy pici ragasztót tettem rájuk, és összecsippentettem száradásig - a képen két fülpár még simán, kettő pedig így megformázva.

Egy csepp ragasztóval rögzítettem a fülecskéket, alkoholos filccel megrajzoltam az alvó egérkék pofiját (a bajuszszálakat csak halványan, ceruzával), végül a cérnából apró masnikat kötöttem, és a takarók tetejére ragasztottam.

 


 Ezzel készen is lettek a durmoló egerekkel teli dióhéjak - szóval hát biztos vagyok abban, hogy ezeknek sok rokona és üzletfele fogja dekorálni az idei karácsonyfát... :-)

Nosztalgianyuszik

Szekrénypakolás során került elő a Nagyobbik egyik régi, elszakadt harisnyája - emlékszem, kimondottan boldog voltam, amikor beleakadt az iskolai pad aljába, és javíthatatlan lyuk keletkezett rajta, mert nagyon tetszett a harisnya mintája. :-) Gondoltam, ez majd nagyon jó alapanyag lesz valamihez, amihez éppen ilyen kockás anyag kell - de abban biztos voltam, hogy NEM zokninyuszik lesznek belőle, akármilyen kézenfekvő megoldás is lenne. Eddig ugyanis akárhányszor próbálkoztam ezekkel a figurákkal, mindig valami amorf és vállalhatatlanul ronda dolog született a zoknikból... tehát biztos voltam benne, hogy bár az alkotás a véremben van, valami karmikus teher lehet, hogy hozzám csak a világ legnyamvadtabb zokninyuszijai akarnak csatlakozni - így aztán egyértelmű volt, hogy valami teljesen más lesz a harisnyából.
Aztán telt-múlt az idő, és semmi ötlet nem jött harisnyaügyileg - ellenben közeledett a húsvét, és valahogy megint előkerült a fejemben a reménytelen zokninyuszitéma. És akkor hirtelen rájöttem, hogy hát hiszen ez nem is zokni, hanem harisnya, a karmikus teher tehát ezúttal nem sújthat le rám. :-) Így is lett, legalábbis most először nem éreztem, hogy ezeket a nyulakat biztos nem veszem a nevemre, sőt, kimondottan megszerettem őket. Nosztalgianyuszi néven pedig azért futnak, mert a harisnya mintája nekem személyesen régi időket idéz, és a nyuszik egyébként sem lettek azok az x-es szemű, nagyanyai ágon zombi származású, trendi darabok, amiket mostanság lehet látni.


A harisnyák száraiból első lépésként levágtam egy-egy darabot:

 Kifordítottam az anyagot, és az egyik végét középen bevágtam, majd ívesre vágtam - a fülekhez.

A vágott széleket összevarrtam, majd visszafordítottam az anyagot.

Vattával jó alaposan kitömtem:

Majd összevarrtam az alját is.

A nyuszi pofija a következőképpen készült: sima irodai lyukasztóval fekete kartonból pöttyöket vágtam, és pillanatragasztóval az anyagra ragasztottam.  A szemekre fogpiszkálóval egy-egy pici festékpöttyöt tettem. Végül fekete cérnával kivarrtam a bajuszszálakat, és egy pékzsinegből kötött masnit ragasztottam a nyakrészre.

Még két további nyuszit készítettem - az egyiknek a masni füle alsó részére került, a másiknak pedig drótból szemüveget hajlítottam (ez csak az utolsó képeken látszik majd), de egyébként teljesen hasonlóak lettek. 

Ezeket a nyuszikat a szívünknek legkedvesebb locsolók kapják majd hétfőn - persze csak akkor, ha képesek leszünk megválni tőlük... :-)

 

Nyuszi újságpapírból és vattából

A minap láttam egy fehér törpenyuszit. Nekem persze van már egy nyuszim, mint tudjátok, de egy fehér füleske hihetetlen látvány, maga a megtestesült ártatlanság és bűbáj. Kigyönyörködtem magam a fehér nyuszi látványában, és én már tovább is léptem volna, ám a kicsik, akik szintén lenyűgöződtek a fehér bundától, rögvest rákapcsoltak, és bárkit elgyengítő érvek tucatjait sorakoztatták fel amellett, hogy nekünk miért is kellene még egy nyuszi. Persze mivel lelki szemeim előtt felsejlett a nappalit hamarosan elborító barna-fehér kisnyulak tömege, megacéloztam a szívemet, és a leghatározottabban nemet mondtam. Az én kicsijeimet viszont nem a könnyen feladós fajtából faragták, és az álláspontokat hosszasan egyeztettük - míg végül a felek úgy álltak fel a tárgyalóasztal mellől, hogy kompromisszumos megoldás született: az egyik fél ragaszkodott egy fehér nyuszihoz, de nem ragaszkodott ahhoz, hogy igazi legyen. A másik fél felajánlotta egy fehér nyuszifigura elkészítését gyurmából, mire az egyik fél a leghatározottabban tiltakozott, és kifejezte óhaját azzal kapcsolatban, hogy a nem igazi nyúl élethű méretű legyen, valamint hozzátette, "nem baj, ha nem játszós, csak dísz". A másik fél hosszas töprengés után kikötötte, hogy az "élethű méret" maximálisan egy holland törpenyúl körülbelüli mérete legyen, mire az egyik fél egyik és másik negyede egyeztetett egymással, és végül rábólintott a dologra - a megállapodás megköttetett. :-)

Ezután már "csak" gondolkodnom kellett, miből/hogyan is legyen az a rendes méretű nyúl, ami nem igényel semmilyen extra beruházást - végül is arra jutottam, lényegében újságpapírból lesz a nyuszi, amit vattával borítok be, és kész. Az elképzelés meglepően jól működött a gyakorlatban, igaz, ha kicsit több időt tudtam volna rászánni, a vattaborítást jobban kidolgoztam volna, de azért a végeredményt a Kisebbik így is boldogan szorongatta. És hát ez a lényeg :-)


Elsőként kikészítettem tehát jó pár újságot - azok a legjobbak erre a célra, amelyek nagyobb méretűek, fekete-fehérek és nem túl vastag lapokból állnak, de azért persze a színesekkel is lehet dolgozni.

Kivettem a kapcsokat az újságokból, és két lapot gombócba gyűrtem. Ezt csomagoltam be aztán az újabb lapokba, így egyre több réteg fedte a kezdeti kisgombócot.

Haladgattam tovább, míg a gombóc mérete el nem érte a reális nyuszifejnagyságot - ekkor a gombócot sokszor körbetekertem celluxszal minden irányból, hogy papírokat rögzítsem, ne bomoljon szét az egész.

 
Újabb kezdőgombócot formáztam, ezúttal a testnek - ezért a rétegek felpakolásánál már úgy igazítottam a formát, hogy hosszúkás legyen.
Amikor elkészült - ezt már nem volt olyan könnyű egyben tartani -, alaposan körbetekertem a celluxszal.

Visszatértem a fejhez: újabb lapokat hajtottam több rétegben hosszúkás rombusz alakúra, majd az így keletkezett két fület a fej két oldalára rögzítettem, szintén celluxszal (jó sokkal).

A továbbhaladásra két út kínálkozott: az egyik, hogy a fejet a testre ragasztom, és így egyben vonom be vattával. Végül a másik megoldás mellett döntöttem, tehát külön-külön borítottam be vattával a két részt: ragasztóstifttel nagyjából bekenegettem a formákat, a vattát vékonyabb rétegekre bontottam, és betekergettem a két félt.

Összepróbáltam a feleket, hogy mutatnak a legjobban mint nyusziforma - ezután az érintkező pontokon kicsit széthúztam a vattát, ragasztópisztolyból jó sok folyékony ragasztót nyomtam mindkét helyre, majd a két félt összeillesztettem.

Fekete papírból kivágtam a szemeket és az orrot - a szemekre fehér ceruzával egy-egy fénypöttyöt is rajzoltam, majd ragasztóstifttel bekentem, és a vattás felületre nyomtam.

Végül még zöld szalagból óvatosan kötöttem egy masnit a nyakára, és ezzel a nyuszi el is készült. 

A gyerekek tökéletesen elégedettek voltak a fehér nyuszival, aki most hol itt, hol ott tűnik fel a házban - akárcsak az Alice Csodaországban c. könyvben a Fehér Nyuszi :-)
Azért mindenképpen hozzá kell tennem, hogy a vattával történő beborítás igényel némi türelmet, és a felső réteg persze erősebb behatásra el tud mozdulni - lehet fixálni úgy, ha körbetekergetjük fehér cérnával (ez persze kicsit látszani fog), vagy hajlakkal (akkor viszont elvész a puhasága). Igaz, nálunk minden fixálás nélkül is prímán egyben van még mindig a nyuszi, pedig mindig kap egy simogatást ettől-attól.... de persze leginkább húsvéti dísz céljára ajánlom, nem játéknak - bár mondom, nálunk valahol a kettő között van... :-)