Olaszország télen-nyáron

Ha az ember elutazik valahová, és jól érzi magát, talán visszamegy oda még egyszer. Ha nagyon-nagyon jól érezte magát, esetleg visszamegy valamikor még harmadszorra is. De ha valaki negyedszerre megy el ugyanoda, ott már nem jól érzi magát, hanem - otthon. 

Velünk pontosan ez történik minden alkalommal, amikor Olaszország Friuli Venezia-Giuglia tartományának egy aprócska falujában töltünk el néhány napot. Ahol az utcát (mert csak egy van) kőről-kőre ismerünk már, ahol a vendéglátónk régi barátként üdvözöl, és ahol a gyerekeink is otthon vannak. 
Írtam már a világnak erről a kis otthonosan gyönyörű szegletéről, de biztosan fogok még ezután is, mert hát mennyi mindent nem tudtunk még megnézni ott.... pedig voltunk már ott nyár elején, nyár végén, karácsony előtt, és most nyár közepén is. Voltunk már ott kettesben, négyesben a kicsikkel, sokan barátokkal együtt, és most hatan, a szüleimmel együtt, mert úgy gondoltuk, nekik is látniuk kell, és ők is azt gondolták, nekik is látniuk kell, miről is beszélünk mi folyton annyit. :-) Voltunk már ott esőben, hóban, zsibbasztó hőségben (most például végig 40 fokos rekkenő napsütésben), de mégsem érezzük azt, hogy elég lenne, biztosan visszamegyünk, mert ott annyira, de annyira jó lenni. 

A mostani utunkon nem kerestünk fel új helyszíneket, mert anyukáméknak inkább meg akartunk mutatni néhány dolgot, ami már korábban lenyűgözött minket, de ez is tökéletes volt, hiszen nagyon jó volt újra felkeresni az ismert helyeket. 
Imádott szállásunkról most nem teszek fel képeket, mert ezt már úgyis megtettem korábban, de ha kedves, otthonos helyet kerestek, ami 6 és fél óra autóúttal elérhető Budapesttől, szívből ajánlom a Casa Rizt - és mindenképpen úgy menjetek, hogy a hétvége benne legyen, mert a házban vacsorát péntektől vasárnapig készítenek, és AZT NEM SZABAD KIHAGYNI.   


És akkor néhány kép, mert olyan jó visszagondolni :-)

A kötelező zenei aláfestésnek ezúttal ezt ajánlom:

 Rögtön az érkezés délutánján egy kis magyar szó 

Cividale del Friuli kapujában, a Ponte del Diavolón

Kedvenc boltunk az óváros bejáratánál,

ami számtalan helyi specialitást kínál

Hívogató cégér az egyik sikátorban

Ezt így rögtön el is fogadtam volna a borosdugó-gyűjteményembe :-)

Az óváros egyik utcácskája a sok közül

A csodás falfestés egyik példája

Székek egy kis utcai csevegéshez (és a megfáradt utazóknak)

Átjáró a múltba

Ilyen hangulatot csak réges-régi falak tudnak árasztani...

 Levendula az apartman udvarán

(ahol egyébként különleges, apró tobozokat lehet százával gyűjteni télre,

az adventi koszorúra....)

Egy kis esti kilátás az ablakunkból a szomszéd falu aprócska templomára

a dombtetőn - ahonnan egyébként szépséges kilátás nyílik a vidékre

És ez pedig már Velence

...ahol a déli forróságban még a falaknak is melege volt

Egy majdnem buszmegálló :-)

Habcsókok tornyokban - de itt csak hideg vízre vágytunk, 

vagy egy kis hideg levegőre

vagy egy kis hideg BÁRMIRE....

És bár százezer ember volt és tikkasztó hőség,

 az épületek és látvány mindig lenyűgöző

Milyen jó is lenne reprodukálni a fafelületek csodás színeit -

végül is csak (több) száz évnyi forróság, pára és tengeri szél kell hozzájuk :-)

Bárcsak bekukkanthattam volna ezek mögé az ablakok mögé...

És egy beszédes üzenet a csatornán :-)

Nem hagyhattuk ki Venzonét sem,

a levendulaillatot árasztó lila várost

...ahol éppen filmfesztivál zajlott "A második világháború mozgóképei" címmel

és ahol még a menyasszonyi ruha is levendulából van :-)

A Sziget-kék tó, a Lago di Sauris - 

legutóbb még nem tudtam, hogy különleges színét a porrá zúzódott kövek, 

azaz a "gleccsertej" adja

A tenger Triesztnél

ahol a sirályok csak betolakodó vendégként kezelik 

a turistákat

(és ez rájuk is van írva...)

Rögtönzött, vízből készült Hírességek Sétánya a Miramare kastély partján, 

a számomra két legfontosabb kézpárral

 Muggia kikötője, ami a kék minden árnyalatában tündököl

Toscanai kilátás a Rocca Bernardától

Monfalcone partszakaszán, ahol kagylók ezrei fekszenek a kövek között

Utánozhatatlan hangulatú zenei fesztivál Cormons utcáin -

ahol a zene, a balzsamos esti levegő és a pergő olasz beszéd 

olyan varázsos elegyet alkot,

hogy az embernek semmi kedve másnap hazaindulni....

Gnocchi con rucola e speck

(az egyik kedvencem a Casa Riz ételei közül)

A hagyományos Friuli-konyha egyik csodája, a frico con patate, 

azaz a másik kedvencem a Casa Riz ételei közül - 

a tetején lévő montasio sajtot csak ezen a vidéken készítik

Egy tökéletes, TÖKÉLETES álomhús: 

tagliata di manzo con rucola e grana

Mindig más a kedvencünk a Casa Riz tökéletes borai közül:

első évben a napszínű Pinot Grigio, 

aztán Friuli jellegzetes vörösbora, a szenzációs Refosco,

idén pedig az ezerízű, csak itt kóstolható Ca' delle Vallade

Ahogy mindig, most is tökéletes volt - boldog vagyok, hogy újra ott lehettünk.

Mini úti játékház

Visszatérve  a kis szünetből, rögtön egy olyan ötlettel szeretném kezdeni, ami nagggyon bevált a hosszabb autóutak alatt, ezért szívből ajánlom. Egy régi videokazetta-tokból készült úti mini játékházról van szó, ami rögtön két gyereket is leköt, nyitható-csukható, kis helyen is elfér, és garantáltan a csökkenti a "mikorérünkmároda" típusú kérdéseket. :-)

Elsőként tehát szükség van egy videokazetta-tokra, mégpedig a műsoros típusból, mert abból lehet kivenni a borítópapírt.
Nekem egy Mekk mesteres esett kézre - bár hatalmas rajongója vagyok a régi gyerekfilmeknek, ezt egyszerűen utáltam. Így felnőttként analizálva magamat arra jutottam, hogy már akkor is nagyon zavarhatott az értékes alapanyagok elherdálása, amit a kecskeszaki művelt minden részben, és ez lehetett az oka annak, hogy tényleg a hideg rázott ettől a sorozattól. Ezért aztán mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül vettem kölcsön a kazettatokot, bár azt is igaz, hogy már nem is lenne min megnézni...

 Tehát kivettem a borítópapírt, amit rátettem egy famintás kartonra, majd körbevágtam - ez a mintás papír lett a tok külső borítója. Ha mindkét oldalán mintás papírt választunk, a papír hátlapja szolgál majd tapétaként a ház belsejében, de vághatunk is egy újabb, másféle mintás papírt belső lapnak, ha azt tapétásabbnak érezzük :-)

Az ablakhoz először barna papírból kivágtam a keretet, majd a hátoldalára a ragasztottam a „keresztléceket”, e mögé pedig  mintás papírból vágtam és ragasztottam függönyt. Az ajtót és ablakot a külső mintás papír egyik felére ragasztottam, majd becsúsztattam az újdonsült borítót a tokba.

Jöhetett a házbelső :-)

Kinyitottam a kazettatokot, majd ragasztópisztollyal rögzítettem a tok egyik belső felébe a bútorokat, amelyekhez különféle kacatokat használtam, például ágyként egy gyufásdoboz belső részét, a kanapéhoz és az asztalhoz építőkockákat, a székekhez tejesdoboz-kupakokat. A berendezés során párszor próbaképpen becsuktam a dobozt, hogy megbizonyosodjam róla, egyik bútor se akadályozza a zárást.

A berendezést aztán maradék textildarabkákkal, dekorgumival, újságképpel dekoráltam, hogy kellően otthonos legyen.

 Még néhány apró tárgyat-kacatot ragasztottam ide-oda, és ezzel el is készült az úti játékház. Már csak két kis Playmobil-figurát kellett beköltöztetnem a kazettaházba, és máris tesztelhettük az utazás során. 

A kis összecsukható játékház maximálisan bevált - tudom, nehéz elhinni, de ez így, ahogy van, tökéletesen bezárható (persze a figurákat akkor a "padlóra" kell fektetni). Érdemes szinte mindent ragasztóval rögzíteni, kivéve azokat a tárgyakat, amelyek a játékhoz érdemben kellenek (pl. takaró), és az is jó, ha olyan "bútorokat" tudunk használni, amelybe szorosan illeszkednek a figurák - pl. a tejesdobozkupakba éppen passzentosan lehet ültetni a Playmobil-gyerekeket.

Azt is lehet persze, hogy külön kis dobozkában visszük a plusz játékelemeket - akkor még egy sokórás út alatt is biztosíthatjuk a szórakoztató elfoglaltságot a kis utasoknak :-)