Gyors, bársonyos csokoládétorta

Valamiért nem igazán van (volt) bizalmam sokáig azokban a tortákban, amelyeknek nincs tölteléke és bevonata. Elképzelhetetlennek gondoltam, hogy az ilyen torták nem lesznek fojtósak, szárazak vagy unalmas ízűek... és egyáltalán, úgy éreztem, az ilyen sütemények teljesen illegálisan és önkényesen használják a "torta" megnevezést, mert hát teljes képtelenség így hívni valamit, aminek nincs legalább két rétege, és mi az, hogy nincs rajta semmilyen máz?

Aztán... de nem, ezt a történetet régebben kell kezdeni. Amikor sok-sok éve Hugh Fearnley-Whittingstall, az angol médiaszakács egy akkor még egészen újszerű gasztrosorozat keretében leköltözött River Cottage-be, egy vidéki falucskába, hogy ott bebizonyítsa, a vidék ízei kenterbe vernek mindent, egyszerűen leragadtam a tévé elé. Hugh akkor még fiatal volt, laza, hosszú hajú, és általában eléggé hevenyészett külsővel szerepelt a sorozatban, de már akkor megfogott a profizmusával és tökéletes receptjeivel. Külön szerettem benne, hogy nem jött semmilyen extra hozzávaló-igényekkel, nem hangoztatta, hogy márpedig nem élet az élet a totálisan beszerezhetetlen távol-keleti magpaszták  és eldugott indiai piacokon kapható fűszerkeverékek nélkül, nem akart tökéletesen belőtt frizkóval, tökéletesen belőtt mosollyal kavargatni vadiúj rozsdamentes edényekben, és leginkább nem akarta bebeszélni, hogy főzni mindenki tud,  és kell is, és mi az, hogy egész napos meló után neked nincs félórád összedobni egy négyfogásos vacsorát... szóval, tök normális pasas volt, sőt, az is maradt.

Többet nem is írok róla, mert már nem ez az első alkalom, hogy szóba hozom - de kb. másfél évvel ezelőtt végre megjelent magyarul is egy szakácskönyve, a River Cottage minden napra (River Cottage Everyday, Alexandra, 2012.), és én azóta már számtalanszor merítettem belőle, mert a receptjei úgy jók, ahogy vannak. Most például egy olyan csokoládétortát szeretnék megosztani veletek (illetve sajnos csak a recepjét :-) ), amit sokáig kerülgettem a könyvben, a fenti, töltelék és máz nélküli tortákkal kapcsolatos ellenérzéseim miatt - de amióta először megsütöttem, még jobban szeretem Hugh-t, mint eddig. :-) Ez a torta ugyanis úgy, ahogy van, tökéletes, mindössze 6 hozzávalóból - töltelék nélkül is puha, bársonyos, nedvdús, és a máz sem hiányzik senkinek sem a tetejéről. De gondolom, beszédesebb,ha elmondom, hogy hiába akartam lefotózni már az első példányt, mire elővettem a gépet, már nem volt mit  - úgyhogy sütnöm kellett egy másodikat, és még úgy is rohanni a fotóval... szörnyen elpárolgós típus :-)


Hugh gyors és gazdag csokoládétortája

Hozzávalók:

250 g étcsokoládé (pasztillák vagy darabokra tört, nagyon jó minőségű)
250 g vaj
4 közepes méretű tojás
200 g kristálycukor
50 g liszt
50 g őrölt mandula

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 170 fokra.
Egy kapcsos, 23 cm-es tortaforma aljába tegyük sütőpapírt, és válasszuk szét a tojásokat. Vízgőz fölött olvasszuk össze egy tálban a csokit és a vajat. Közben a cukrot és a tojássárgákat keverjük össze egy tálban, és tegyük hozzájuk a felolvadt vajas csokit is, majd tegyük hozzá a lisztet és darált mandulát is - keverjük is össze az egészet.
Egy másik tálban verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, majd óvatosan, hablapáttal forgassuk bele a csokis masszába - a cél, hogy a hab a legkevésbé törjön össze, de szépen elegyedjen el.
A keveréket öntsük a tortaformába, és tegyük az előmelegített sütőbe 30 percre. Ennyi pontosan elég is neki, így éppen megszilárdul, de közben puha és lágyan ragadós marad.

10 percig hagyjuk hűlni, ezután már akár tálalhatjuk is - melegen és hidegen is csodás. Lehet tálalni tejszínhabbal, görög joghurttal, fagyival... de önmagában, egy kis porcukorral a tetején is tökéletes társunk lesz, ezt megígérhetem. :-)

Grillázsos csokitorta

Tavaly október 30-án volt egy képes naplós bejegyzésem, amelyben az egyik kép többetek fantáziáját is megmozgatta. Egy olyan sütemény, vagy még inkább torta volt ezen, amelyik óriási sikert aratott aratott a családban és a baráti körben, úgyhogy már legalább tízszer elkészült azóta, és nektek is tetszhetett, mert ennek kapcsán legalább 15 levelet kaptam. :-) Mindenkinek azt ígértem, egyszer közzéteszem a receptet, és ezt most meg is teszem - szívből ajánlom, mert egyáltalán nem nehéz elkészíteni, viszont olyan fantasztikusan finom, hogy mindenki a rajongójává válik: legalul kezdődik egy sült kekszalappal, ezen egy mascarponés-csokoládés, lágyan simogatú ízű krém foglal helyet, végül az egészet megkoronázza egy ropogós-magos grillázsréteg...
Az alapötlet egy dolce vitás sütemény volt, de sajnos már nem tudom, melyik, talán ez - mindenesetre az inspirációért köszönettel tartozom.


Grillázsos-mascarponés csokoládétorta

Először a kekszalapot készítjük el:
25 dkg teljes kiőrlésű vagy zabkekszet összekeverünk 10 dkg olvasztott vajjal/margarinnal. (Egyébként bármilyen keksz jó hozzá, csak ezek a rusztikusabb típusúak gazdagabb ízt adnak.)

A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
A vajas kekszmasszát egy kapcsos tortaformába nyomogatjuk úgy, hogy kissé a forma oldalára is felhúzzuk.
10 percig sütjük, majd megvárjuk, míg teljesen kihűl.

Ezalatt elkészítjük a krémet:
2 tábla étcsokit (jó minőségűt!) gőz fölött felolvasztunk, és belekeverjük
50 dkg mascarponéba. Ehhez hozzákeverünk
2 evőkanál mézet
2,5 dl felvert tejszínt
1 kávéskanál őrölt fahéjat.

Ezt a krémet a kekszalapra simítjuk, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.

Másnap 4-5 evőkanál kristálycukrot 2-3 evőkanál vízzel karamellizálunk. Amikor szép barnás, levesszük a tűzről, és belekeverjük a tetszés szerinti magvakat (10 dkg-ot, ez lehet összevágott dió, mogyoró, mandula, kesudió, bármi), és azonnal megvajazott sütőpapírra borítjuk. Elegyengetjük egy kanál hátával, és megvárjuk, míg teljesen kihűl. Végül összetörjük a grillázst (de hagyjunk benne nagyobb ropogós darabokat is), és a torta tetejére szórjuk.

Ez így együtt valami mennyei - ha nagyon finom édességet szeretnék készíteni, mostanában ehhez a recepthez nyúlok. :-)

Bazsalikomos-mascarponés torta

Már az idejét sem tudom, mikor írtam valami finomságról - nem mintha szögre akasztottam volna a fakanalat, nagyon nem... csak inkább más dolgokról írtam, és a recepteket gondolatban meghagytam kedves gasztroblogger társaimnak. Barkácsolós vonalon viszont nemrég belekezdtem egy szép nagy dologba, ami sok-sok időt igényel, ami nincs, ráadásul belenyúltam egy konyhai gép pengéjébe, aminek következtében egy időre barkácsképtelen lettem - úgyhogy mára visszatértem a gasztrovilágba, és megírom az elmúlt időszak nr. 1. tortáját, amit a feltalálása utáni egy hétben háromszor készítettem el - remélem, ez az izgalmas adat magáért beszél. :-)

Az ihletet Chef Viki citromos-bazsalikomos keksze adta, ezt látva gondoltam arra, ha kekszben így beválik az én legeslegimádottabb fűszernövényem, akkor talán egy tortával sem lehet mellényúlni.
A torta tésztáját Az otthon ízei blogról kölcsönöztem, amióta csak kipróbáltam, ez a kedvenc "világos" tortaalapom. A krém viszont teljesen saját, és szerénytelenül be kell vallom, nagyon büszke vagyok rá :-) A bazsalikom döbbenetesen izgalmas, ugyanakkor teljesen harmonikus ízvilágot hoz létre a többi hozzávalóval, ami első kóstolásra szerelembe esést eredményez... úgyhogy mindig hálás leszek Vikinek az ihletért. :-)

Ha szép klasszikus, magas tortát szeretnénk, minden hozzávalót szorozzunk 1,5-tel, de a vékonyabb verzió is pont ugyanannyira finom :-)


Bazsalikomos-mascarponés torta


Hozzávalók:

A tortalaphoz:

13 dkg liszt
25 dkg cukor
1 cs. vaníliáscukor
1 cs. főzős vaníliás pudingpor
2 tk. sütőpor
4 tojás

Semmi fakszni - ezt mind összekeverni, előmelegített 180 fokos sütőben, kb. 22 cm-es tortaformában megsütni, aranybarnára, tűpróbáig (vagy addig, amíg ha a torta közepét ujjal benyomjuk, visszaugrik - ez nálam olyan 25 perc, de nagyon sütőfüggő).

Ha elkészült, hagyjuk kihűlni, majd vágjuk ketté, és töltsük bele ennek a krémnek a kétharmadát:

2 deci tejszín felverve
250 g mascarpone
1 lime héja és leve
kb. 40 nagyobb bazsalikomlevél összetépve
2 evőkanál méz

A krém hozzávalóit keverjük össze (és kóstoljuk meg, jó-e az ízarány). Kétharmadát kenjük a két lap közé, a maradék egyharmaddal pedig vonjuk be a torta tetejét.

Néhány órát érdemes állni hagyni, utána viszont egyenesen vétek lenne. :-)

Ricottatorta

Hát igen... egy újabb édesség, és ez is olasz. Félek, így megy ez még egy darabig... Főleg ha az ember lánya úgy képes hazajönni Olaszországból, hogy ruhaneműt semmilyet sem vett, de szakácskönyvet igen... reménytelen, ugye? :-)


Ricottatorta


Hozzávalók:

a tésztához:
8 dkg liszt
3 evőkanál kristálycukor
pici só
12 dkg szobahőmérsékletű vaj
1 tojássárgája

a töltelékhez:
50 dkg ricotta
1,2 dl tejszín
2 tojás
1 tojássárgája
8 dkg kristálycukor
1 citrom lereszelt héja
1 narancs lereszelt héja


Elkészítés:

A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrjuk, majd egy levehető oldalú tortaforma aljába nyomkodjuk, úgy, hogy legyen egy kis pereme is. Félórát a hűtőben pihentetjük, ezután a sütőt 190 fokra melegítjük.
Amíg bemelegszik, elkészítjük a tölteléket: minden hozzávalót alaposan, simára keverünk, majd a hűtőből kivett formába, a tésztára öntjük.
45 percig sütjük, majd a formában hagyjuk kihűlni. Ezután vegyük le a forma oldalát, és tálaláskor szeleteljük fel.
Egyszerű, gyors, finom és szép :-)

Mindennapi süti

Általában amikor szóba kerül, hogy nálunk mindig – de tényleg mindig – van valamilyen süti, úgy szoktak ránk nézni, mintha a Marsról ugrottunk volna át egy kis vírusterjesztésre. Pedig én esküszöm arra a nyugalomforrásra, amit azt jelent, hogy ha benézek a kamrába/hűtőbe/szekrénybe, mindig találok egy kis édességet. Az ember hazaér a munkahelyéről a sokórányi favágás után, készít magának egy kávét, és milyen jó érzés csak úgy elővenni mellé egy darabka sütit… máris van energia a második műszakra a gyerekekkel, kisüt a nap és szép az élet. A süti jó, a süti kedves, a süti kell.

Van egy barátom, aki minden egyes reggelt sütivel kezd. Ez a megoldás is világbajnok, mert ugye, hogy mennyivel jobb úgy nekikezdeni a favágásnak, hogy az ember gyomrában egy kis süti üldögél vidáman… Szóval, nálunk a sütinek mindig van hely, ezért minden második-harmadik nap sütök valamit. Gond csak akkor van, amikor sütirecept-kutatás közben két, egyaránt vonzó jelöltet is találok. Olyankor egy ideig próbálok választani a kettő közül, mérlegelek-töprengek-tanácstalankodom, aztán végül mindig ugyanaz az eredmény: megcsinálom mindkettőt. :-) Tegnap délután is ez történt, holtversenyben végzett két rendkívül barátságosnak látszó recept, és nagyon jól tettem, hogy nem választottam közülük, mert mindkettő nagyon-nagyon finom lett.

Mivel szezonja van, most a bodzásat írom le, aztán majd később a másikat is… Ez a süti olyan igazán kényeztetős dolog. Ropogós kekszréteg, édes-puha-olvadós ricottás-mascarponés habkrém és az a bodzazselé a tetején…. hmmmm.

Mézes túrótorta bodzazselével

Hozzávalók:

Kekszalap:
20 dkg keksz (teljes kiőrlésű vagy bármilyen)
5 dkg vaj

Krém:
50 dkg ricotta
25 dkg mascarpone
5 evőkanál méz
2 tasak habfix
2 tasak vaníliás cukor
3 dl tejszín

Máz:
1 dl bodzaszörp
1,5 dl víz
1 tasak színtelen tortazselé

A kekszet morzsásra törjük, összekeverjük az olvasztott vajjal, és egy tortaforma aljába nyomkodjuk.
A ricottát,a mascarponét és a mézet simára keverjük. A tejszínből a vaníliás cukorral és a habfixszel habot verünk, a ricottához forgatjuk, a tortaformába öntjük, elsimítjuk a tetejét és a hűtőbe tesszük dermedésig. (Kb. fél-egy nap.) 
A bodzaszörpöt a vízzel és a tortazselével összeforraljuk, langyosra hűtjük és a torta tetejére öntjük.
Így is szép, de én még pirítottam a tetejére szeletelt mandulát is, és így tényleg tökéletes lett.

Még egyszer a pozitív gondolkodásról

Tegnap egy hosszú és érdekes levelezést folytattam valakivel arról, hogy tulajdonképpen tényleg mennyire nehéz pozitívan gondolkodni. Merthogy a hiányosságok, a rossz dolgok valahogy feltűnőbbek, mint a jók. A jókat egyszerűen természetesnek vesszük, és átlépünk rajtuk, aztán koncentrálunk a rosszakra, pedig nem így kellene. Vajon mennyi energiát vesz el az, hogy az ember egyfolytában aggódik az anyagi biztonság, a munka, a család miatt? Hányszor hasonlítjuk magunkat önkéntelenül is másokhoz? Hányszor hasonlítjuk a saját gyerekünket a mások gyerekeihez?

Ahogy nincs szépség önbizalom nélkül, szép élet sincsen a magunkba vetett hit nélkül. Hinni kell abban, hogy – és a lényeg itt van – a lehetőségeinkhez és a korlátainkhoz képest jól csináljuk a dolgokat. Nincs sok pénzünk? Lehet, de van sok barátunk. Nem vagyunk mindig oda a munkánkért? Nem baj, hiszen a munka csak napi 8 órát tesz ki (jó esetben), a maradék 16-ban nem kell vele foglalkoznunk. Megfáztunk, köhögünk és lázasak vagyunk? Mennyire semmi kis betegség ez mások bajaihoz képest. A mi gyerekünk még nem jár és nem beszél, amikor más gyereke már lefutja a maratont, és kívülről fújja a Walesi bárdokat? Na és, a miénk meg egyméteres tornyot tud építeni üres vécépapír-gurigákból, bárhova fel tud mászni és gyönyörűen rajzol. Ja, és a legszebb gyerek a világon.

Szóval ne hagyjuk, hogy a rossz gondolatok eluralkodjanak rajtunk. A vonzás-bevonzás manapság annyira trendi elméleteiben nem hiszek, de a hozzáállásban igen. Állj pozitívan a dolgokhoz, és hamarosan tapasztalni fogod, hogy minden egy kicsit jobb lesz. Lehet, hogy csak többen mosolyognak majd rád, mert te is többször mosolyogsz, de már az is nagy dolog. Ha valaki beszól neked, ne vedd fel a kesztyűt, csak sajnáld, hogy szegény, de pocsék napja van, képes a munkán görcsölni, ahelyett, hogy a nyaralását tervezgetné…ha pedig a frissen sült kenyered lapos, mint Keira Knightley, tegyél rá tejfölt, szalonnát, lilahagymát, és edd meg kenyérlángosnak. Végül pedig örülj, hogy nem a Vörösmarty téren vetted, szeletenként 700 Ft-ért… és már jobban fogod érezni magad.

Az én tegnapi napom nem alakult a legjobban, de erősen igyekeztem az élet napos oldalát nézni, mint a Monty Python-csoport. :-)

 Reggel elaludtam, aztán pedig idegesen szaladgáltam ide-oda a házban, amikor eszembe jutott, hogy de legalább valószínűleg a nulláson már nagyon kevesen lesznek, nem úgy, mint hétkor. És tényleg! Gyorsan beértem, dugó és idegeskedés nélkül. Fontolgatom, hogy legközelebb is elalszom. :-)

Bent lett két megoldhatatlannak tűnő munkám – viszont a korábbiak most lettek készen, és nagyon szépek, jó érzés volt kézbe fogni őket.

Az egyik megoldhatatlannak tűnő munka kapcsán alakult ki a fent említett levelezés a pozitív gondolkodásról, és egy nagyon inspiráló párbeszédhez vezetett.

Tegnapelőtt volt egy nagyon rosszul sikerült beszélgetésem egy számomra fontos emberrel, de ma átbeszéltük a dolgot, és ez nagyon jó volt.

Alig tudtam elindulni haza, akkora zivatar volt…. viszont amíg elértem az autóig, teljesen feltöltődött a lelkem az eső csodálatos illatával.

 Véletlenül nekimentem egy faláda sarkának – most aztán alig tudok ráállni a lábamra, viszont emiatt nem tudtam bemenni, és itthonról fogok dolgozni, ami ugye mégiscsak jobb, mint bent.

Ha belegondolsz, biztosan te is jó pár ezekhez hasonló dolgot tudnál mondani. Próbáld ki – garantálom, hogy jobban fogod magadat érezni.

És egy lelkesítő példa arra, hogy sok-sok citromból is lehet édességet kihozni:

Lime-torta

Hozzávalók:

Az omlós tésztához:

375 g liszt
3 evőkanál kristálycukor
155 g vaj, apróra vágva
jeges víz

A töltelékhez:

220 g kristálycukor

4 tojás

250 ml tejszín

250 ml lime-lé

Elkészítés:

A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük.

A lisztet, a cukrot és a vajat aprítógéppel finom morzsásra dolgozzuk. Annyi jeges vizet öntünk rá, hogy sima tésztát kapjunk. A tésztát kivesszük a gépből, és gyúrjuk egy kicsit. Mielőtt kinyújtanánk, egy zacskóba csomagoljuk, és 30 percre a hűtőbe tesszük, így sütés közben nem fog összezsugorodni.

A tésztát akkorára nyújtjuk, hogy beleférjen egy 25 cm-es kapcsos fém tortaformába. A tésztába néhány lyukat szúrunk, és 15 percig sütjük. (Ha felpúposodna, kivétel után egy tiszta konyharuhát terítünk rá, és a keletkező gőz megpuhítja annyira a tészta felületét, hogy simán visszanyomható.)

A lime-töltelékhez a cukrot, a tojásokat, a tejszínt és a lime-levet összekeverjük. A tetejéről lekanalazzuk a buborékokat és a habot. A tortára öntjük, és 160 °C-on tovább sütjük 20-25 percig, míg a töltelék megszilárdul.
Egy éjszakára hűtőszekrénybe rakjuk, hogy a krém megdermedjen, majd tálaláskor felszeleteljük, és szigorúan tejszínhabbal kínáljuk.

Nálam az egy adag - két szelet, úgyhogy rögtön két tortát sütöttem. :-)

(Sütiforrás: Marie-Claire Ízvarázs, Aréna2000 Könyvkiadó, 2004.)

BL-döntő svédasztallal

Focikedvelő család vagyunk – na jó, én sokkal inkább Forma1 (Alonso ma végre legalább második lett!!), de az Ő kedvéért persze szeretem a focit is... Így aztán egy Bajnokok Ligája-döntő nálunk fontos esemény, barátok jönnek, sörök nyitódnak, és természetesen ilyenkor kell sok-sok finomság, amivel megmarad a kellő energiaszint a drukkoláshoz. És mivel a felújítás még mindig tart, a döntőre megint csak gyors és egyszerű ételeket készítettem, de – mit mondjak – óriási sikereket arattam. J

Amikor Provence-ban jártunk, rendszerint későn reggeliztünk, viszonylag korán vacsoráztunk, és a kettő között csak egy kis gyümölcsöt ettünk, egyrészt mert barangoltunk a vidéken, és sajnáltuk az időt hosszas evésekre, másrészt pedig a nyári forróságban nem is volt igényünk másra. A barátnőm viszont, akinél megszálltunk, nagy gondot fordított az ellátásunkra, és ebédidőben is csodás falatokat tett az asztalra. Persze nem rántott húst meg sült krumplit, hanem könnyű, helyi finomságokat, amelyek még a mediterrán kánikulában is simán lecsúsztak: kövér, csillogó olajbogyókat, krémes tapenade-ot, légiesen könnyű, gyümölcsös süteményeket, és persze quiche-t, amit egyszerűen imádtunk.

Amikor hazajöttünk, áttúrtam a netet autentikus receptek után, és hetekig csak quiche-t sütöttem, mindenféle verzióban. Idővel aztán ebből is kénytelen voltam egy kicsit időtakarékosabb verziót alkotni, az omlós tésztát leveles tésztára cseréltem, és a szószon is egyszerűsítettem egy kicsit – az eredmény ugyanolyan finom, viszont pár perc alatt összerakható fogás lett – bulikra ideális, mert tényleg ezerféleképpen variálható, és mindenki szereti.

Úgyhogy amikor a BL-döntő alatti falatokat kigondoltam, természetes volt, hogy a húsgombócok, a mogyorószósz, a friss zöldsaláta és a kávétorta mellett lesz egy kis quiche is. Igaz, kicsit multinacionálisra sikeredett a választék, mert a mogyorószósz indonéz, a kávétorta arab, a húsgombóc szerb, a quiche meg francia étel, de ha Nigellának, Gordonnak és Jamie-nek is megfelel a fúziós konyha, hát nekem sincs ellene kifogásom J

Quiche

Mivel egy fagyasztott leveles tésztából három adag is kijön, háromfélét készítettem: sajtos/baconos/póréhagymásat, sült csirkemájas/mustáros/petrezselymeset és cukkinis/fetás/lilahagymásat, de a lehetőségeknek semmi sem szab határt, a quiche-t gyakorlatilag bármivel meg lehet tölteni.

Hozzávalók:

1 csomag fagyasztott leveles tészta (felolvadva, persze)

1 deci tejszín

2 tojás

só, bors, fűszerek

és a töltelék – zöldség, hús, tonhal, sajt stb.

Elkészítés:

A levelestésztát két darabra vágjuk (vagy már eleve fel van vágva), kinyújtjuk (vagy már eleve ki van nyújtva), és a formába helyezzük (gyümölcstortaforma vagy quiche-forma). Kicsit belenyomkodjuk, aztán a sodrófával átszaladunk a forma szélein, így leesnek a felesleges darabok.

180 fokos sütőben 10 percet sütjük.

(Én nem szoktam szárazbabbal stb. lenyomtatva sütni, ahogy a legtöbb leírás javasolja, mert ha felpúposodott, a sütőből kivéve ráteszek egy vastagabb konyharuhát, és a keletkező gőzben szépen puhán vissza lehet nyomni a púpot.)

Ezután rátesszük a tölteléket, és leöntjük a 2 felvert tojással, 1 deci tejszínnel, sóval, borssal elkevert szósszal, és 15 percre visszatesszük a sütőbe.

És kész. Munka alig van vele. Amíg sül, már előkészíthetjük a másodikat is, aztán a két adagból lesett tésztadarabokból ki tudunk nyújtani még egy formára valót. Tényleg jó sok lesz belőle, és finom melegen, hidegen, frissen és többnaposan is – de úgysem marad. J