Koszorú maradék anyagokból

Összegyűlt sok maradék anyagdarab, többnyire kisebb-nagyobb csíkok - és némi megfontolás után arra gondoltam, rongyvirágkoszorút készítek belőlük, természetesen enyhe tavaszi hangulattal, mert hát mi mással :-)
Egy időben rengeteg ilyen rongyvirágot készítettem, nagyon szeretem őket, mert kicsit sem tökéletesek, kócosak, egyediek, egyszerűek, mégis szépek, és gyakorlatilag bármilyen anyagból jól mutatnak. Így aztán összeszedtem a maradékokat - volt benne zsákvászon, lenvászon és még a nemrég szétszakadt kanapéhuzatunkból is néhány csík. No meg persze szükség volt egy koszorúalapra, amiből ez esetben legpraktikusabb a hungarocell:

Kikészítettem az első csíkot - mint látszik is, teljesen szabálytalan darab, egyáltalán nem kell szépen vágottnak lennie, éppen ez adja a virágok egyediségét. A hosszát persze érdemes megszabni, nagyjából 25 cm bőven elég.

A rongyvirágot azzal érdemes kezdeni, hogy a csík egyik végét félbehajtjuk, és néhány centiméter hosszúságban betekerjük. Persze a gombostű nem kell hozzá, hiszen kézben tartjuk - én most csak azért tűztem meg, hogy ne essen szét, amíg lefotózom :-)

Tovább csavarjuk az anyagot a virágközép köré, de úgy, hogy csavarás közben gyakran meg is tekerjük a csíkot, ettől egy rózsára (távolról..) emlékeztető forma kezd kialakulni:

És ugyanezt a csavarást-tekerést folytatva egyszer csak elfogy az anyag, és kialakul a virág.

A kiálló szálvégeket egyáltalán nem érdemes levágni, mert ezektől lesz a koszorú olyan helyesen kócos és régies külsejű, amitől egyben annyira szeretnivaló is :-)
Elkészült az első virág, úgyhogy lehet rögzíteni a hungarocellkoszorún gombostűkkel:

Jöhet a következő virág, aztán a harmadik:

Természetesen ezt addig érdemes folytatni, amíg a koszorú felszíne el nem tűnik a virágok alatt. Lesznek kisebb rések is, amelyekhez túl nagy lenne egy teljes virág: ezekhez érdemes egyszerűen csak a virág közepét elkészíteni, vagy csak akkora méretet készíteni, ami éppen kitölti a rést.

A tavaszi hatás kedvéért ültettem egy fehér madárkát a koszorú közepébe, és ezzel el is készült. 
Ezen a héten pedig állítólag már 16 fok is lehet :-)

Tojásdíszítés organzavirágokkal

Az organzából készült kitűzővirágok leírásai tavaly elárasztották a kreatív oldalak nagy részét: Biztosan nektek is ismerős, hiszen tényleg mindenhol erről lehetett olvasni - tudjátok, amikor a virágok szirmai úgy nyerik el gyönyörűen pödrött kinézetüket, hogy egy pillanatra láng fölé tartjuk. A végeredmény nagyon látványos és szépséges, és biztosan már régen ki is próbáltam volna ezt a technikát, de én rendszerint úgy működöm, hogy ha azt látom, mindenki ugyanazt csinálja, én csakazértsem, nem és nem. Persze eleinte nagyon érdekelt a dolog, de amikor tényleg mindenhol az égetett organzavirág leírásával találtam szemben magam, teljesen elment tőle a kedvem. Annak idején éppen így jártam a Harry Potter-könyvekkel is: mivel mindenki azt olvasta, nagyképűen úgy gondoltam, ez jó nem lehet és én akkor sem - aztán amikor belekezdtem, csak azt sajnáltam, miért nem korábban... :-)
Szerencsére mostanra nagyjából lecsengett az organzavirágos mánia mindenfelé, így újra előkerült a gondolataim között a dolog, főleg mert egy leárazáson egészen potom áron kaptam három tekercs organzát - de azért most sem kitűző formájában, sokkal inkább dekorációs elemként gondoltam felhasználni. És ha már közelít a húsvét, akkor húsvéti vonatkozásban, egészen pontosan tojásdekorként - azaz miért ne kaphatna egy tojás is egy ilyen csinos virágot :-)
Szóval, beadtam a derekamat az organzavirágnak. A készítésről nem szeretnék részletesen írni, ezt annyian megtették már előttem - csak vázlatosan, hogy ha valaki mégsem keresne utána máshol, annak is szerethető legyen a dolog. Mert igaz, ami igaz, nagyon szerethető :-)

Majdhogynem semmi másra nem is volt szükségem a virágokhoz, mint az organzára:

Az anyagból különféle méretű, nagyjából kör alakú darabokat vágtam (nem nagyokat, mert kis méretű virágokat szerettem volna készíteni), majd egy fogóval megfogtam az organzadarabokat, és egy gyertya lángja fölé tartottam egy-egy pillanatra a széleit.

Az organza azonnal bepödörödik, úgyhogy valóban csak pillanatokról van szó - így aztán villámgyorsan el lehet készíteni az összes darabot. 

Annyi darabot helyezünk egymásra, amennyit csak szeretnénk - a nagyobbakkal kell kezdeni, és fokozatosan haladni a picik felé. Én is így raktam össze a kis virágomat, majd a közepét néhány pici öltéssel rögzítettem - végül három apró fehér gyöngyöt is öltöttem rá.

Akkora selyemszalag-darabokat vágtam, amelyekkel körbe tudtam tekerni egy tojás derekát - a végeket összevarrtam úgy, hogy szorosan feszüljön a tojáson -, majd a szalagra rögzítettem néhány öltéssel a virágot.

Mivel a tojásról így könnyen le lehet húzni a szalagra varrt virágot, akár szalvétagyűrűként is megállja a helyét. Ha pedig csak a kis virágokat készítjük el, számtalan módon felhasználhatjuk: ragasztópöttyel kislányhajcsatra, gyűrűként, csomagdíszként - de az is biztos, hogy egy ilyen virág elkészítése olyan jó érzés, ami évekkel hosszabbítja meg az életünket. Legalábbis a brit tudósok szerint.... ;-)

Duplán levendulás illatzsákocskák

Napok óta valami megfogalmazhatatlan hiányérzet vesz körül. Nem tudtam volna megmondani, mi az, ám amikor egy szekrénypakolásnál kezembe kerültek a dekorációs célra eltett levendulamintás szalvétáim, azonnal beugrott, mi a hiány oka.
Egészen pontosan az, hogy régen készítettem bármi olyat, ami levendulás :-) És mintha csak valami felsőbb elrendelt szándék lett volna, pár perccel később találtam egy bontatlan zacskó herbáriás levendulavirágzatot, amiről pedig meg voltam győződve, hogy régen elhasználtam... ezek után nem volt kérdés, hogy levendulamintás illatzsákocskákat készítek levendulatöltettel. Érdekes, de a szárított levendula - talán azért, mert bontatlan volt - hihetetlenül megőrizte az élénk "lila" illatot. Jó volt beleszagolgatni, visszahozta a szívembe a késő nyarat és a levendulabokraink képét, amint éppen ontják a millió illatos kis virágot...

Úgyhogy nekikezdtem, hogy ez az illat mielőbb beköltözhessen a szekrényekbe. :-)


Kikészítettem a szalvétákat és két ív fehér filcanyagot.

Kivágtam a szalvétákból a legrokonszenvesebb mintarészeket. Lehúztam róluk a két alsó fehér réteget, és mintás legfelső réteget textil-dekupázsragasztóval a filcre ragasztottam, egymástól tisztes távolságra.

A teljes száradás után körbevágtam a mintákat.

A fehér filcből kivágtam a mintás négyzetekkel-téglalapokkal megegyező méretű részeket, és sima pelenkaöltéssel gyorsan összevarrtam a két felet. Mielőtt a végére értem volna, persze hagytam egy párcentis üres rést, amin keresztül kiskanállal beletöltöttem a levendulavirágzatot, aztán ezt a részt is bevarrtam.

Készen is lettek, illatosak, kedves látványt nyújtanak... minden szekrénybe teszek belőlük egyet. És egy ideig talán megint megleszek "valami levendulás dolog" készítése nélkül... :-)

Képeslappárna

Egy netes barangolás alkalmával múltkor különleges helyre bukkantam. Ez a weboldal egy olyan külföldi kézműves áruházat rejt, ahol gyönyörűséges dolgokat lehet kapni (olyasmi, mint a Meska vagy az etsy) - és ezeken belül is volt egy olyan tárgy, amibe azonnal beleszerettem. Egy párnáról van szó, ami úgy néz ki, mint egy képeslap (http://en.dawanda.com/product/11424882-Postkarten---Kissen), és engem teljesen elbűvölt. Aztán gyorsan visszatértem a földre, mert mégiscsak 20 euróba került, és amellett, hogy nem szeretek a neten bankkártyával fizetni, soknak is éreztem. De ahogy nézegettem a képet, megjelent a bal vállam fölött egy kisördög, aki ezt sugdosta a fülembe: "miért is ne készíthetnéd ezt el te is? Nem lehet olyan bonyolult, és az ára a töredékéből kijönne! Naaa, ne legyél már ilyen izé, keríts egy fehér párnát, és láss neki! Itt áhítozol, ahelyett, hogy megcsinálnád secperc alatt az egészet! Tudod, mi vagy te? Egy párnalúzer. Igen, egy párnalúzer, hihihi!"
Természetesen nem tűrhettem a sértéseket. Felnyargaltam az emeletre, és a hálóban lévő egyik kis díszpárna huzatából kivettem a belsejét. Ezzel a kocka el volt vetve - a dolgozószoba szemétkosarából kikukáztam a kidobott borítékokat, leáztattam róluk a bélyegeket, és munkához láttam.


Ez a párna volt a kiindulási alap:

A fázisokat nem örökítettem meg, mert annál sokkal hamarabb készen lett az egész. A leáztatott és megszárított bélyegeket textil-dekupázsragasztóval (de szerintem a sima dekupázsragasztó is jó lehet) felrögzítettem a párnára. Megvártam, hogy megszáradjon. Egy kék textilfilccel meghúztam a címzés helyének sorait, aztán egy fekete alkoholos filccel megírtam egy kitalált, eléggé szabványos képeslapszöveget, és megcímeztem. A bélyegeken lévő körpecsétek folytatását ugyanezzel a filccel kipöttyöztem, majd utolsó simításként rákötöttem a párnára a két fél elválasztását szolgáló vékony szalagot (nekem éppen egy bordó volt kéznél, de egy kékkel vagy zölddel talán "postaibb" lenne). A szalag alá pár ponton tettem egy pici pillanatragasztót is, hogy ne mozduljon el, és ezzel készen is lett.

Annyira nagyon tetszik :-) Szerintem ez ajándékba is nagyszerű lehet, ilyenkor érdemes a megajándékozott nevét és címét írni rá, a szöveg pedig lehet kimondottan személyes is. Én legalábbis borzasztóan örülnék egy ilyen ajándéknak, de nem hinném, hogy lenne olyan, aki nem... :-)

Filcpárnácska-díszek kevés varrással

A múltkor, amikor hópelyheket próbáltam kivágni papírból - sikertelenül, mert mindig addig cifrázom, amíg egyszer csak rájövök, hogy gyakorlatilag teljesen használhatatlanra vágtam a papírt -, jutott eszembe, hogy tulajdonképpen ezeket filcből is el lehetne készíteni. Ennek az előnye az, hogy a filc kevésbé hajlamos átszakadni, viszont ha a kivágott formákat még rá is varrjuk egy másikra, olyan csinos díszeket kapunk, mintha egy hozzáértő készítette volna. Értem ezalatt azokat, akik valóban szépen kézimunkáznak - mindig irigyelni fogom őket, ez az a terület, ami nekem valahogy nagyon nem megy. Szerencsére a következő díszhez elég a legegyszerűbb fércöltést tudni, és ezzel legalább nem vallok kudarcot... ha van kedvetek, lássatok neki - még a férceléssel együtt is nagyon-nagyon gyorsan megvan.

Kell hozzá kétféle színű filcanyag, egy éles olló, tű, hímzőfonal, vatta.


A fehér (de tetszés szerint bármilyen színű) filcből köröket vágtam ki.

A köröket négybe hajtottam, és mindenféle mintát, cikkcakkot és lyukat vágtam bele, hasonlóképpen mint mikor gyerekkorunkban nyírtuk a papírcsipke-terítőket.

A kivágott mintákat ráfektettem egy darab piros filcre, majd pár pötty pillanatragasztóval hozzá is rögzítettem. Ezután pár mm-rel a szélétől körbevágtam (a képen még a körbevágás előtt).

A kivágott piros-fehér kört a fehér filcre tettem, és kivágtam belőle egy ugyanakkora darabot, mint amilyen a mintás rész:

A mintás és a fehér kört fércöltésekkel elkezdtem összevarrni. Amikor már csak kb. 2-3 cm-es rés maradt, vattával kitömtem a formát (nem túl pufira):

Végül pedig bevarrtam a rést, és elkészítettem a többit is. :-)

Szép lehet fekete-fehér vagy barna-krémszínű változatban is, de bármilyen harmonizáló színpárral ki lehet próbálni, tényleg hamar elkészül.
Szárított levendulával töltve pedig egészen különleges ajándék is készülhet belőle. :-)

Farmervirág

"Reszketve várta az utolsó pillanatot. Szép volt az együtt töltött néhány hét, talán két hónap is volt... de most vége. Könyörtelenül közeledik az elkerülhetetlen szakítás. Nem tudta, fájni fog-e - csak azt tudta, nem kerülheti el elődei sorsát. Azt hitte, ő különb, mint az előzőek, de már tudta, nem az. Volt egy pont, ahol elgyengült, és tudta, ez az ő Achilles-sarka. Hirtelen érezte, ahogy meghajlik - a föld közeledni kezdett, és akkor meghallotta a reccsenést... és már tudta, itt a vége."

Na, hát körülbelül ezt érezhetik a Kisebbik nadrágjai. Én még soha nem láttam gyereket, aki ilyen tempóban szaggatta volna el a farmerjait, mint az én kékszemű kisfiam... akármilyen minőségű, akármennyi pénzbe kerülő nadrágot veszek is neki, az holtbiztos, hogy legeslegkésőbb két hónap múlva a térdrész papírvékonyra fogy, és aztán a nadrág egyszercsak egy javíthatatlanul brutálisan nagy szakadással hordhatatlanná válik, esélyt sem adva holmi megvarrásoknak vagy felvasalható matricák általi eltakarásnak.

A szétszakadt kis farmerokat persze mindig elteszem, hogy majd csak kezdek velük egyszer valamit, ugye, de aztán sosem kezdek, mert - már említettem korábban - varrni nem tudok, pár fércöltés telik csak tőlem, de ez a maximum. Ám mikor a múltkor a kisfiam egy héten belül (!) már a második nadrágját szakította totálisan keresztbe, akárcsak a nadrágban, bennem is elpattant valami, és azt mondtam: na MOST csinálok valamit, mert a hócipőm tele van az egymás tetején heverő rongyos farmerekkel.

A legegyszerűbb megoldásként egy felsőrészre kitűzhető virág képét vizionáltam - gondoltam, ha ronda lesz, legfeljebb nem tűzöm ki sehova, legfeljebb a kuka aljára. :-) De végül egészen vállalható lett, úgyhogy gondoltam, megmutatom Nektek is... a varrni jól tudó kedves olvasóktól előre is elnézést, mert tényleg nagyon egyszerű virágkitűzőről lesz szó, tulajdonképpen nincs is mit magyarázni rajta, de nekem ez is sikerélmény volt :-)


Először is a különféle színű farmeranyagokból virágformákat vágtam ki, egyre kisebbedő méretben.

Ezeket egymásra helyeztem - alulra a legnagyobbat, fölé pedig a kisebbeket -, és pár öltéssel összevartam a középpontban a rétegeket.

Még egyszer átszúrtam a virágot, hogy a tű legalul legyen. Ezután visszabújtattam úgy a tűt, hogy középen  jöjjön ki, a legnagyobb virág fölött, de a következő alatt. A virág közepéhez közel körben elvezettem a tűt felül-alul, és meghúztam a cérnát - azaz egy kicsit beráncoltam ezt a legalsó réteget. Ezután a következő réteg fölé bújtattam a tűt, ezt is beráncoltam egy kicsit, és így tovább, amíg ki nem értem a virág tetejére.
A ráncolásoktól enyhén hullámosak lesznek a virág szirmai:

Végül pedig a virág közepére és egy kicsit távolabbra is varrtam néhány pici kék gyöngyöt, és itt-ott kihúztam pár szálat a szirmok széléből, hogy kicsit rongyosabbak legyenek.

Ezzel készen is lett a Kisebbik által olyan bőkezűen szponzorált farmervirágom. Szúrtam az aljára egy biztosítótűt, és már tesztelhettem is egy kabáton.

Az az igazság, hogy... nekem tetszik. :-)
  

Szeretnivaló figurák kinőtt kesztyűkből

Most, hogy bejött a hideg idő, nekiültem, és átnéztem a téli holmijainkat. És mint minden évben ilyenkor, most is megállapítottam, hogy a kicsik mindent kinőttek, sapkát, kesztyűt, kabátot, tényleg mindent... A kabátokat és a jobb állapotban lévő sapkákat persze tovább tudjuk adni, de a kesztyűk mindig annyira elhasználódnak, hogy azokkal nincs mit tenni. Vagy legalábbis eddig nem volt, mert amióta Amanda oldalán láttam a kesztyűk felhasználására egy továbbgondolásra nagyon is érdemes ötletet, nem sajnáltam különösebben a kesztyűk elhasználódását és kinövés általi elalkalmatlanodását...

(No jó. Ha őszinte akarok lenni, igazából alig vártam már, hogy a kesztyűk felszabaduljanak...)

És mivel a lenti ötlethez pár kinőtt kis méretű zokni sem árt, egyből itt volt az alkalom, hogy a zoknik között is rendet tegyek... ez a kézműveskedés tulajdonképpen nagyon hasznos dolog, lássuk be :-)

Szóval, elérkezett az a boldog pillanat, amikor végre hozzákezdhettem ezeknek a kesztyűből készült figuráknak, úgyhogy kikészítettem a legfontosabb hozzávalókat: az egyujjas kesztyűket, fél zoknikat, lencsét/sárgaborsót/rizst, préselt papírgolyókat, fapálcikákat, befőttes gumikat, fekete alkoholos filctollat, pillanatragasztót, gombokat és pár apró tárgyat.

A kesztyűket a csuklórészig megtöltöttem rizzsel (de persze sárgaborsó vagy lencse is használható, vagy bármi hasonló, ami otthon van), és befőttes gumival elkötöttem.
(Ügyeljünk, hogy az ujjakba is jusson töltés.)
A papírgolyókba fapálcikát szúrtam.

A pálcikákat bedugtam a kesztyűk belsejébe (a  gumi enged ennyit). A zoknik szárait levágtam, és ezeknek a végét is elkötöttem gumival. Az így keletkező "sapkákat" a figurák fejére húztam.
Aki nem kapott fejfedőt, abból eszkimó lett, kapucnival :-)

Ezután pedig kialakítgattam a figurák végleges külsejét: a filctollal megrajzoltam az arcukat, gombokat ragasztottam a ruhájukra, és a kezükbe mindenféle tárgyat ragasztottam.

Hát ők lettek pár kinőtt egyujjas kesztyűből és zokniból... a kicsik reakcióiról még nem tudok beszámolni, mert ezek közül néhány figura az adventi naptárjukba megy majd, úgyhogy nem mutathattam meg nekik, de nagyon-nagyon bízom benne, hogy szeretni fogják őket. :-)

U. i. Nekem ez az utolsó, barna ruhás eszkimólányka a kedvencem... nagyon nagy a kísértés, hogy őt megtartsam magamnak... :-)