Diómanók

Tulajdonképpen nem is egészen manók ezek, mert épp annyira lehetnének angyalkák is, hiszen van szárnyuk. Jellegükben mégis kimondottan manósak, és a skandináv stílus is tetten érhető rajtuk - ugyanakkor dióból vannak, és kendő van a fejükön, szóval nem is igazán tudom, minek nevezhetném a mai bejegyzés főszereplőit, de mindezek ellenére mégis nagyon szerethető figurák születtek, úgyhogy ne tántorítson el benneteket ez a bevezető. :-)
Az ok pedig, amiért készítettem ezeket a manóangyalokat, csak annyi, hogy egy zöldségesnél különlegesen szép, gömbölyű és sima diót láttam, amiről nagyjából azonnal tudtam, hogy a legkiválóbb manóalapanyag. A zöldséges persze nem tudta, úgyhogy gondolhatjátok a pillantását, amikor mondtam, hogy pontosan 12 szem diót szeretnék... viszont volt humora, mert rögtön megkérdezte, hogy azért, mert a 13 szerencsétlen szám? :-)
Ennyi tehát az előzménye a diómanóangyaloknak, de ha van javaslatotok, hogy minek nevezhetném őket, írjátok csak meg kommentben, örülni fogok neki :-)


A szép, gömbölyű diók így néztek ki - ugye, hogy milyen csinosak?

Kettőt-kettőt egymáshoz ragasztottam ragasztópisztollyal:

A figurák nyakát spárgával átkötöttem, hogy a ragasztó ne legyen feltűnő - én nem nagyon szeretem, amikor látszik...
Zsákvászonból kisebb téglalapokat vágtam, a szárnyakhoz. A nyakrészre hátul ragasztót nyomtam, és az anyagot összecsippentve belenyomtam, persze vigyázva, hogy ne érjek a forró ragasztóhoz. Így spóroltam egy lépést - de persze könnyebb úgy, hogy először egy darab cérnával átkötjük az anyagot masniszerűen, és így ragasztjuk oda.
A képen látszik, nagyjából mekkora darab anyag kellett a szárnyhoz:

A következő képen pedig a lent lévő középső figurán látszik az is, hátulról hogy néz ki a szárny:

Ezután szürke filcanyagból kendőt vágtam, és a manók fejére ragasztottam:

Majd a nyakukba is ugyanígy, mert így lett teljes az öltözékük :-)

Végül már csak be kellett fejezni a figurákat: a szemeket és szájat alkoholos filccel rajzoltam meg, az orr helyére pedig pillanatragasztóval egy-egy mustármagot ragasztottam (ez kimondottan manós :-) ). 
Kaptak egy kis hajat is - ehhez gyapjúból téptem vékony csíkokat, kötöttem rájuk egy csomót, a felesleget levágtam, és a csomót a sapkavégek alá ragasztottam.
A karok egyszerű spárgából készültek. Utolsó lépésként a figurákat faágszeletekre ragasztottam, hogy meg tudjanak állni - persze fel is akaszthatóak: ebben az esetben csak egy hurkot kell rögzíteni a fejkendőre.

Ezzel így el is készültek a manóangyalkák - de persze muszáj volt egyedire szabnom őket egy-egy apró kiegészítővel... így az igaziak. :-)

Termésfigurák téliesítve

Nem is tudom, hányszor mondtam már, de most is megteszem: gyűjtsetek terméseket, mert az jó! :-) Rengeteg érvet tudok felhozni a miértekre: például mert ingyen vannak, és mert a karácsonyi dekorációkhoz és adventi koszorúkhoz csodás alapanyagot jelentenek, és mert esős őszi délutánon alkothatnak belőlük a gyerekek, és mert addig is levegőn vagytok, amíg gyűjtögettek, sőt, közben gyönyörködhettek az ősz utánozhatatlan színeiben, amire egyébként egy újabb évet kell majd várni, ha kimarad...

De hogy még egy érvet szállítsak az említettek mellé: gyűjtsetek makkot és diót, mert helyes kis síelőket készíthettek belőlük, akár a karácsonyfára is - és ezek egyszerre két évszakban is alkalmazhatóak, ősszel a termésjelleg, télen a síelés miatt.  

Elkészíteni sem bonyolult őket, ragasztópisztolynak persze érdemes kéznél lennie, és a nyárról elmentett jégkrémpálcikák is jól jönnek (ezek hiányában kartonból is lehet léceket vágni).

A síelőkhöz szükséges fejenként egy-egy dió, valamint sapkával együtt begyűjtött makkok - a sapkákat rögtön ragasszuk is a makkokra.

A makkokat ragasszuk a diók csúcsára:

Majd a figurák alá ragasszunk egy-egy pár jégkrémpálcikát, lécként.

A karokat spárgából érdemes készíteni: egyszerűen csak vágjunk egy darabot belőle, és csomózzuk meg kétszer a végét (a csomók egymásra kerüljenek, ez lesz a kéz). Roppantsunk ketté egy fogpiszkálót, és a hegyes végével lefelé ragasszuk a síelők kezébe.

Végül egy mintás szalagdarabot rögzítsünk a síelők nyakába - ezzel elfedjük a nyaknál lévő ragasztó kilátszó részét, ráadásul csinos is, ami fontos egy sípályán. :-)

És ennyi! Ha dísznek készülnek, érdemes még egy spárgahurkot ragasztani a makksapkákra, és így bárhová felakaszthatóak lesznek. Sőt, még ajándékcsomagon is üldögélhetnek... :-)

Őszi csónakosok

Hétvégén megtettük a szokásos gödöllői alapanyagbeszerző körutat - azaz nagyot sétáltunk a kastély parkjában, és összegyűjtöttük az egész télre elegendő gesztenyét, makkot és tobozt. A park igazi paradicsom az őszi termések kedvelőinek, ráadásul sétának sem utolsó, hiszen az épület és a környező részek minden évvel egyre szebbek lesznek, ezért szívből ajánlom mindenkinek, aki esetleg még nem járt arra, vagy csak nagyon régen.
A friss beszerzésekből elsőként most egy gyors kis őszi dekoráció készült - valószínűleg azért éppen ez, mert valamiért napok óta a Holdbéli csónakos dala jár a fejemben... így aztán kikészítettük a szükséges hozzávalókat, és nekikezdtünk.

A figurákhoz összeragasztottunk egy kisebb sapkás és egy nagyobb makkot, majd egy darabka spárgát kötöttünk a nyakukba - ezt lehet nézni sálnak vagy akár karoknak is. :-)

 A figuráknak alkoholos filccel arcot rajzoltunk, majd beragasztottam őket a dióhéjba (pisztollyal, ez mindig az én hatásköröm). A dióhéj csónakokba ragasztottam még egy-egy ágdarabkát is, vitorlarúdnak.

Ezután pedig már csak annyi teendőnk volt, hogy ráhúzzuk vitorlavászonként a leveleket az árbocra, és készen is lettek az októberi színeket képviselő őszi csónakosok, akik meglehetősen vidám fickók lettek. Biztos nekik is az ősz a kedvenc évszakuk :-)

Koszorú pisztáciahéjakból

Igazán nagy szerencse, ha van egy barátunk, aki nagyon szereti a pisztáciát, mert mindig el lehet kérni tőle a héjakat a jobbnál jobb (=őrült) ötleteinkhez. És még nagyobb szerencse, ha az ember barátja egyben a legeslegközelebbi szomszédja is, mert egyrészt ott vagyunk egymásnak jóban-rosszban, másrészt rögtön odaadja a pisztáciahéjakat :-) 
Egyszer régen egy spektrumos kreatív tévéműsorban láttam ezt az ötletet, és azóta tervezgetem is, hogy megcsinálom, de nálunk elég ritka vendég a pisztácia. A fent említett forrásból viszont nemrég sok-sok héjat be tudtam gyűjteni, mert ezekkel bőven vannak terveim, de elsőként ezt a régi ötletet szerettem volna megvalósítani - úgyhogy amikor összejött a szükséges héjmennyiség, neki is láttam.


A pisztáciahéjak mellett szükség volt egy koszorúalapra is - ebből egy viszonylag kicsit választottam, mert éreztem, hogy nem kell túlvállalnom magamat :-)

Azzal kezdtem, hogy három héjat virágközépszerűen a koszorúalapra ragasztottam (pisztollyal):

Ezt elkezdtem körberagasztani további pisztáciahéjakkal:

Ezt folytattam tovább, míg egy nagyobb, rendes virágfejforma ki nem alakult.

Ugyanígy több hasonló virágot ragasztottam az alapra:

És többet és nagyobbakat is:

Végül pedig a kimaradó üres helyeket is feltöltöttem héjakkal, míg az alapot teljesen be nem fedték a virágformák.

Ha őszinte akarok lenni, nagyon tetszik nekem ez a koszorú - egyrészt mert tényleg olyasmiből készült, ami tízből tízszer a kukában végzi, másrészt pedig hihetetlenül harmonikus látványt nyújt a virágformákkal és ezzel a meleg, természetes kinézettel. Nem is dekoráltam tovább semmivel, pedig eleinte legalább egy masnit akartam rá tenni - de így lett tökéletes, ahogy volt, natúr állapotban, egyszerűen.
Egy újabb nyomós érv, amiért olyan szeretnivaló a pisztácia :-)

Egérkék dióhéjban

Hogy mese és valóság között mekkora különbség van, az abból is látszik, hogy ha valódi egerek költöznének be a diók közé, alighanem rendkívül lehangoltan keresnék valami rágcsálóelrettentő megoldást  - de így, kitalált egérkékkel nagyon is rendjén van a dióba költözés, sőt. :-)
Régen, egy kézműves vásáron láttam ehhez hasonló díszeket - igaz, abban nem egérkék voltak, hanem apró babák. De én egerekkel szerethetőbbnek éreztem ezeket a dióhéjakat, annyira, hogy egyáltalán nem zárhatom ki annak a lehetőségét, hogy nem is olyan nagyon sokára a karácsonyfán találják majd magukat...  egyelőre viszont máris lehet őket őszi dekorációként használni, és én most csak azt sajnálom, hogy miért nem készítettem többet belőlük. De ami késik, az nem múlik, ugye :-)


A dióhéjban szendergő egerekhez elsősorban természetesen ép, gondosan kiürített belsejű dióhéjfelek kellettek, valamint préselt papírgolyók. Ezeknek a méretét érdemes úgy megválasztani, hogy passzoljanak a dióhéjakhoz - mivel én gyönyörűségesen nagy diókat kaptam nemrég, 2 cm átmérőjű papírgolyókat készítettem elő.

 Ragasztópisztolyt izzítottam, és mindegyik diófél alsó részébe beragasztottam egy vattagombócot.

 Ezután vastagabb cérnából hurkokat kötöttem:

A dióhéjak felső részébe ragasztót nyomtam, rátettem a hurok csomós részét, és rányomtam a papírgolyót.

Mintás anyagdarabokat vágtam, akkorákat nagyjából, mint maga a dió. Az anyagdarabka egyik szélét visszahajtottam, ez lett a "takaró" felső része - ez rátettem a vattagombócra, és a két oldalsó, valamint az alsó anyagrészt egy tompa végű olló segítségével betömködtem a vatta mellé.

 Az egerek füleihez natúr színű filcanyagból kis köröket vágtam, majd egy pici ragasztót tettem rájuk, és összecsippentettem száradásig - a képen két fülpár még simán, kettő pedig így megformázva.

Egy csepp ragasztóval rögzítettem a fülecskéket, alkoholos filccel megrajzoltam az alvó egérkék pofiját (a bajuszszálakat csak halványan, ceruzával), végül a cérnából apró masnikat kötöttem, és a takarók tetejére ragasztottam.

 


 Ezzel készen is lettek a durmoló egerekkel teli dióhéjak - szóval hát biztos vagyok abban, hogy ezeknek sok rokona és üzletfele fogja dekorálni az idei karácsonyfát... :-)