Ajtókoszorú olasz módra

Vége az Eb-döntőnek, és bár kedvenceim, a spanyolok nyertek, a végén már nagyon együttéreztem az olaszokkal, mert a 4:0 több mint elszomorító eredmény, és hát őket is nagyon szeretem... végül is eleve úgy ültem le a döntő elé, hogy majdnem mindegy, ki nyer, mindkét csapat győzelmének tudok örülni. És örültem is nagyon, amikor Iker Casillas a magasba emelte a kupát, de közben nagyon sajnáltam az olaszokat, akiknek ezzel a látványos különbségű eredménnyel kell hazautazniuk.

Viszont tegnap délután arra gondoltam, hogy ha a spanyolok nyernek (márpedig tudtam, hogy ők nyernek :-) ), valamit mégis kell tennem az olaszokért, hiszen szeretem őket, és úgy általában rajongásig szeretem az országukat, a nyelvüket, a konyhájukat, a szellemiségüket - úgyhogy készítettem egy ajtókoszorút, ezúttal csak nekik, a szívemnek annyira kedves olaszoknak. :-)

A cél az volt, hogy csak olyasmi kerüljön rá, ami az olasz konyhára jellemző, további nehezítésként pedig elhatároztam, az egész legyen zöld-fehér-piros színvilágú - ezt nagyjából sikerült is tartani. :-)


Első lépésként kikészítettem egy hungarocell koszorúalapot, valamint egy adag masni formájú száraztésztát.

Elkezdtem ragasztópisztollyal felragasztgatni a tésztákat, míg az egész koszorúalapot befedte a sok masni.

Szívem szerint a zöld sok-sok friss bazsalikom lett volna a koszorún, de mivel ez másnapra teljesen elhervadt volna, babérlevéllel helyettesítettem:

Jöhetett még két fontos kiegészítő: sok kis szárított paprika és az olasz ételekből szinte elmaradhatatlan fokhagyma. :-)

Befejezésképpen pedig jó pár rozmaringágacska került még a koszorúra:

Aztán már csak masnit kötöttem három összefogott (zöld, fehér és piros) szalagból, és ezt is felragasztottam a koszorúra.

Ezzel készen is lett a koszorú, bár később még tettem rá fekete papíron fehér lakkfilccel írt feliratot is - szerintem így lett igazán stílusos, és remélem, ha esetleg egy-két kedves olasz olvasó erre vetődik, örülni fog neki, a magyarokról nem is beszélve, hiszen amint Móni barátnőm találóan megállapította, ha máshogy ragasztjuk a szalagot, még magyarosnak is simán elmegy...  :-)

Pizzagrissini

Nálunk a pizza mindig úgy készül, hogy mindenképpen maradjon a tésztából, mert rengeteg finomságra fel lehet használni. Mindig kell belőle zsemlét is sütnöm, mert ebből a fajta tésztából nagyon-nagyon jó állagú, sokáig elálló, tartalmas, de mégsem nehéz zsemle készül, amiért a Kisebbik és a Nagyobbik is szabályosan rajong. Aztán persze mindig lehet belőle focacciát is sütni, vagy akár kiflit is, illetve bármilyen formázott-töltött-megszórt péksütit, vagy mint tegnap – grissinit.

A grissini Olaszországban nagyon kedvelt rágcsálnivaló, lépten-nyomon találkoztunk vele a nyaralás alatt, de persze már azelőtt is régi ismerős volt, hiszen nagy nemzetközi karriert futott be, és mi is szeretjük: mártogatósok mellé, vagy csak úgy magában, ahogy a kicsik szeretik.

A tegnapi pizzasütéskor is bőven hagytam a tésztából, többek között grissini-céllal. De mivel maradt a paradicsomszószból is, gondoltam, megsütöm a grissini pizzás változatát, ami azért is jó, mert például bulikon sokkal könnyebben kezelhető és előkészíthető, mint a pizza, ízvilágában viszont teljesen ugyanaz, plusz igencsak jól is néz ki.

Persze, az eredmény nem igazán grissini, merthogy töltött, viszont mégiscsak az, hiszen kenyértésztából készült, és rúd alakú. És persze – ezzel kellett volna kezdenem – nagyon finom. Egyszer egy szülinapi bulira készítettem ilyet. Mindenki az asztal köré gyűlt, és addig ott ültek, míg csak volt belőle… :-)



Pizzagrissini


Hozzávalók:

pizzatészta (lásd itt)
fűszeres paradicsomszósz
vékony kolbászszeletek
sajt
bazsalikomlevelek, törött bors

Elkészítés:

A tésztát alaposan lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk. Rákenjük a fűszeres paradicsomszószt, rátépkedjük pici darabokban a kolbászt, rátesszük/reszeljük a sajtot, és sok-sok bazsalikomlevéllel megszórjuk.

Ezután a tészta alsó felét egy gyors mozdulattal a felsőre hajtjuk, és sodrófával átszaladunk rajta néhányszor, hogy kissé összenyomódjon a két réteg.

Ezután éles késsel kb. kétcentis csíkokra szabdaljuk a tésztát. A csíkok tetejét és alját ellentétes mozdulattal néhányszor megcsavarjuk, így spirálszerű rudacskákat kapunk. Ezeket egymástól pár centi távolságra sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, és 230 fokra előmelegített sütőben max. 10 percig sütjük, de sokszor bőven elég a 7-8 perc is, úgyhogy figyelni kell, amint kicsit barnul, készen van.

Pizzázós-majdnem nyaralós

Mindenkinek megvan a maga szuperspeckós pizzareceptje, nekem is. Ettől akkor sem térnék el, ha beállítana a spanyol inkvizíció (l. Monty Python-klasszikus), mivel egyszerűen tökéletes: kívül ropogós, belül puha, és mint az igazi olasz pizzák, néhány perc alatt megsül.
Nagyon szeretem, és nálunk nagyon gyakran fordul elő, leginkább azért, mert alig van vele munka, ellenben kivétel nélkül mindenki rajong érte, általában bármennyit is sütök, egy nekifutásra el is tűnik.
Ezért aztán mindig rendes adagot készítek a tésztából, mert ugye egy részéből lesz a nagy "felnőtt" pizza, ami csípős és nagyon gazdag, aztán készül sok kis pizzácska lightosabb feltétekkel a kicsiknek, de mindig kell sütnöm pár üres lepénykét is (csak úgy magában is imádják), és ha még mindig marad egy kis tészta, abból készítek valami egyéb finomságot, ma például levendulával és rozmaringgal ízesített sárgabarackos focacciát.
De térjük vissza a pizzához, mert ez bizony megérdemel egy neki dedikált bejegyzést. Ma nagyon zsúfolt napunk volt, így már rendesen estébe hajlott az idő, mire meg tudtam sütni. De azt gondoltuk, a laza napokért érdemes élni, így fél 9-kor ahelyett, hogy épp a kicsiket tettük volna ágyba, mindannyian kiültünk a teraszra a nagy asztal köré, és nekiláttunk a friss pizzának. A szomszédaink azelőtt locsoltak, víz illata szállt, a nap már lefelé tartott, a fröccs jéghideg volt a pohárban... az egész éppen olyan volt, mintha nyaralnánk. 
A pizzából pedig ezúttal is alig maradt...


A (szerintünk) tökéletes pizza

Hozzávalók:

90 dkg liszt
5 dl víz
5 evőkanál olívaolaj
3 csapott teáskanál só
3-4 dkg élesztő
1 teáskanál cukor

Elkészítés:

A hozzávalókból tésztát készítünk, megdagasztjuk (kenyérsütőgép nem hátrány, de persze kézzel is könnyen megy), duplájára kelesztjük.
A tésztát ezután a felhasználási céloknak megfelelően kiporciózzuk, legegyszerűbb 4 adagra osztani, és egyenként kinyújtani. Menjen rá pizzaszósz (erről most nem írok, mivel egy egyszerű paradicsomos szósz is nagyszerű lehet sok oreganóval, kakukkfűvel, bazsalikommal, kis hagymával, sóval, borssal), és bármilyen feltét, amit csak kedvelünk (nálunk chorizo, gomba, olajbogyó, csípős paprika és bazsalikomlevelek kerültek rá).
A tetejére persze kötelező a sajt.

Előmelegített, nagyon forró (250 fokos) sütőben maximum 10 perc alatt elkészül - ki-ki ízlésének megfelelő sajtbarnasági foknál vegye ki a sütőből a tepsit.
Én tálaláskor megszórtam sok-sok ruccolával is - egyszerűen csak azért, mert imádom, és nagyon szép látvány a frissen sült pizza a sok zölddel.

Bár -  mi tagadás - sokáig nem gyönyörködhettem benne. :-)

Az igazi tészta

Isten bizony, nem vagyok gasztrosznob, és bocsássatok meg nekem, de... szóval be kell vallanom, a tészta nekem a házi tészta, és nem az, amit a boltokban lehet kapni félkilós csomagban, mert akárhány tojást is írnak rá.....

Ezt én magam sem hittem el addig, amíg egyszer ki nem próbáltam kalandvágyból, hogy milyen is az a házi tészta, amelyről nagyanyáink és Jamie Oliver egyaránt váltig állítják, hogy utolérhetetlen és addiktív.
Hát igazuk volt. A házi tészta semmiben nem emlékeztet a boltira, önmagában is olyan finom, hogy szinte lehetetlen abbahagyni. Az állaga mesés, és a legegyszerűbb szósz is mesterfogást kanyarít belőle.
Persze senkit sem akarok arról meggyőzni, hogy mostantól otthon készített tésztát egyen... de csak egyszer próbáljátok ki. Aztán persze lehetetlen lekattanni róla, az első készítés után én például beszereztem egy tésztagépet, mert éreztem, ez az élmény megéri ezt a kis befektetést. Különben is, akárhányszor előveszem a tésztagépet, rögtön úgy érzem magam, mintha egy kis toszkán faluban élnék, és lennék a mamma, aki a legcsodálatosabb pastákat készíti az egész vidéken, népes családjának, férjének és a bambinóknak...
Elkalandoztam. :-) Szóval, a tészta. A legegyszerűbb, leggyorsabb és legfinomabb receptet használom:


Házi tészta

Hozzávalók:

fél kiló liszt
5 nagy (és igazi) tojás
és még egy kevés liszt a kész tészta alá.

Elkészítés:

A tojásokat összegyúrjuk a liszttel, addig, amíg sima és homogén tésztamasszát nem kapunk. Ha ez megvan, egy pár percig még gyúrjuk lelkesen, aztán fóliába csomagolva egy órára a hűtőbe tesszük.

Ezután kivesszük, a munkalapot liszttel vékonyan megszórjuk, négy darabra vágjuk a tésztát, és a darabokat egyenként vékonyra nyújtjuk egy sodrófa segítségével.
Ha nincs a háznál tésztagép, a tésztát tényleg vékonyra kell nyújtani (1-2 mm). Egy időnként belisztezett késsel csíkokra vágjuk, és lobogóan forró, sós vízben al dentére (éppen haraphatóra) főzzük.
Tésztagéppel mindez egyszerűbb: a tésztagombócokat nagyjából kinyújtjuk, majd előbb átküldjük a sima lapítórészen, aztán pedig a vékony tésztacsíkot áttekerjük a tetszés szerinti vastagságra vágó fejen.

Tulajdonképpen ennyi is az egész. Mehet rá egy rögtönzött szósz vagy bármilyen feltét - mindenki imádni fogja.