Manólak a kisbőröndben

Egyszer volt, hol nem volt... egy kisvakondos papírbőrönd. A Kisebbik tulajdona volt, bárhová is indult, legfontosabb ingóságait ebbe a kisbőröndbe pakolta. A kisbőrönd éveken át hősiesen tűrte az ide-oda hurcolást, a pattanásig feszülést, az ülésnek használást, igazán mindent, ami nagyon rendes dolog volt tőle, hiszen mégiscsak kartonból készült. Ám ahogyan lenni szokott, a nagyon aktív kisfiúk fontos tulajdonai egy idő után megroggyannak, aztán hirtelen látványosan megöregszenek, míg végül az enyészeté lesznek... de az enyészet nem számolt a Kisebbikkel, aki tisztán látta a kisbőrönd leépülését, és állandó megmentési terveket dolgozott ki a számára. Amikor a karton megtört és megkopott, határozottan állította, hogy "az csak egy karcolás", amikor tönkrement a zár, akkor spárgával kötötte át a kisbőröndöt, végül pedig amikor mondtam neki, hogy most már tényleg itt lenne az ideje annak, hogy megváljunk a kisbőröndtől, tengerkék szemébe könnyeket gyűjtött, és azt mondta, NEM. 

Erre persze így hirtelen nem voltam felkészülve, mert bár eléggé színes egyéniséggel büszkélkedhet, alapvetően szófogadó gyermek, így csak néztünk egymásra csendben, és méregettük az erőviszonyokat. Majd mikor magamban összegyűjtöttem egy hasznos érvrendszert, alátámasztandó a kisbőrönd likvidálását, a Kisebbik egy becsúszó szereléssel azt mondta: Készíthetek belőle valamit?

Persze tudta jól a kis csalafintája, hogy ezzel elevenemre tapint, mert nálunk minden kidobásra szánt tárgyból szabad alkotni... tehát nem tehettem mást, mint elismertem a vereségemet, kipréseltem magamból egy szánalmas "najó"-t, és néztem, ahogy az alma, aki nem esett messze a fájától, rögvest a tettek mezejére lép. 

Mikor vázolta az elképzeléseit, azonnal tudtam, hogy a gyermek abszolút kiütéssel nyert, merthogy nekem ebben egyszerűen részt kellett vennem - úgyhogy engedélyt kértem  a fotózásra, és nekiláttunk a kisbőrönd-megmentési akciónak. 

Mindenbe bele tud rángatni :-)


Következzen két kép a megfáradt kisbőröndről, hiszen ő volt itt a főszereplő (vagy inkább a második főszereplő... :-) ):

A Kisebbik barna festéket kért, úgyhogy egy darabka szivacsra akrilfestéket adagoltam, és ezzel bepacsmagolta a kisbőröndöt. Nem fedte el teljesen az eredeti felületet, de úgy gondolta, így is jó lesz a tervéhez:

Ezután konzervdobozt kért, egy darabig nézegette, majd tanácsot kért, hogyan lehetne faházat készíteni belőle - ezért gyógyszertári spatulákat a konzervdoboz hosszúságára vágtam:

Ezután felragasztottuk ragasztópisztollyal a konzervdobozra a levágott spatulákat:

A Kisebbik pedig az előbb használt barna festékes szivaccsal áthúzogatta a falapokat - mivel a festék közben már félig megszáradt a szivacson, szimpatikusan foltos-kopott lett a bevonat.

Ajtót és ablakot én készítettem a bevont konzervdobozra, szintén levágott-elvágott faspatulákból. Az ablakra persze még függöny is került, amihez az anyagot személyesen a megmentési szakértő választotta.

A konzervházikónak lett teteje is, de erről a fázisról nincs kép -  azt én festettem be, egy kopott, préselt fatálkát felhasználva a művelethez.

A Kisebbik ezalatt földet hordott a megszáradt  bőröndbe:

Végül az útmutatásainak megfelelően berendeztük a bőröndös minikertet. Készítettem egy manócskát az időközben megszáradt konzervdobozházhoz, ezalatt a Kisebbik kiásott egy kakukkfűbokrocskát, és beültette a bőröndbe. Ezután még különféle apróságokat hozott az utolsó simításokhoz, és ezzel el is kezdődött a megmentett, de teljesen átalakított kisvakondos bőrönd új élete.
Most hol ide, hol oda kerül a kertben, és még a kakukkfű időnkénti meglocsolását is meglepően jól bírja - a Kisebbik pedig boldog az új játékkal. :-)

Konzervdobozok árnyképpel

A blog rendszeres olvasói tudják, hogy egyik kedvenc alapanyagom a konzervdoboz - készítettem már belőle órarendet, minyonokat, madárijesztőt, pandacsaládot és még sok mást. A konzervdoboz viszont kétségkívül írószertartóként funkcionál a legjobban, és erre a mi családunkban mindig nagy igény van. Amióta van egy cicánk, alapanyaggal bőségesen el vagyunk látva a macskaeledelek miatt, így amikor most ismét szükségem lett három tárolóra, nem volt nehéz dolgom - csak kivettem hármat a félretett konzervdobozok közül, és hamarosan már igénybe is vehettem őket, persze egy kis átalakítás után. :-)

A konzervdobozokat mindig érdemes festés előtt alapozni, sokkal jobban tapad így rá majd a fedőszín, és nem látszik át utána az eredeti felület. Én fehér alapozó akrilfestékkel kentem le a dobozokat - ennek a legegyszerűbb módja, ha egy darabka szivacsra tesszük a festéket, így egy perc alatt végzünk egy doboz lealapozásával, azaz bepacsmagolásával.

Az alapozó villámgyorsan szárad, úgyhogy mehetett rá a fedőszín - szintén a szivacsos megoldással vontam be őket fehér, nagyon halványkék és világoskék akrilfestékkel, újabb néhány perc alatt.

Száradás után néhány helyen visszacsiszoltam a felületet egy darabka smirglivel:

Végül az Aldiban vásárolt vintage papírtömb egyik lapjáról kivágtam három árnyképet, és felragasztottam a konzervdobozokra. 

Összesen 10-15 percnyi munkával elkészültek az új írószertartók - azóta már használatba is vettem őket. Most már nehéz belegondolni, hogy egykor szimpla macskaeledes dobozok voltak, de azért erőltetem a dolgot, mert őszintén szólva nagyon tetszik az átalakulás. :-)

Nyuszik papírgurigából

Milyen régen írtam papírgurigás ötletet, igaz? :-) De azért Ti tudjátok, hogy ez az alapanyag a szívem csücske, igaz, nem igényes, szép vagy kifinomult, de éppen ez a hatalmas előnye, hogy mindenhol ott van, ingyen és gyakorlatilag bármilyen mennyiségben. 
Nekem persze a bármilyen mennyiségnél is több van, igaz, Ő néha elunja, hogy milyen mániákusan spájzolom a gurigákat, és a mennyiséget nagyjából ötven darabra csökkenti, de ez sem akadályoz meg abban, hogy már másnap elkezdjek gyűjtögetni további példányokat. :-)

 Most például kimondottan örültem, hogy volt miből választani, mert öt egyforma méretű darabot nem is olyan könnyű összeszedni, ha az ember mindig máshol vásárol - guriga és guriga között ugyanis van ám bőven eltérés. Na de persze azért csak sikerült öt azonos típust találnom, ami nagy szerencse, mert öt guriganyuszit terveztem készíteni, és így ennek már semmi akadálya sem volt. És a nyuszik kellettek a lelkemnek, mert egy parázs lakossági fórum után (nem, sajnos nem olyan volt, mint Stars Hollow-ban), csak ezzel sikerült túltennem magamat azon, hogy a helyi képviselőknek a nép csak púp a nyakán... tisztelet a rendkívül kevés kivételnek.

Kikészítettem tehát az öt gurigát, és máris éreztem, ahogy a feszültség elhussan - a guriga príma stresszoldó :-)

Megfogtam az első darabot, enyhén lelapítottam, hogy el tudjam vágni nagyjából középen:

A két darabot ragasztópisztollyal egymáshoz rögzítettem:

Majd akrilfestékkel fehérre festettem. Amíg száradt, fehér és rózsaszín papírból füleket vágtam- ragasztottam:

A felső gurigadarab tetejébe két bevágást ejtettem, és ezekbe nyomtam a füleket.
Az orr helyére pici zseníliapamacsot ragasztottam, és alkoholos filccel megrajzoltam a szemeket - majd egy masnit kötöttem a nyuszi nyakába pékzsinegből.

Úgy éreztem, a nyuszik nem hordoznak még így elég egyéniséget, ezért mintás papírból foltokat ragasztottam rájuk, és egy fekete vékony hegyű filccel öltéseket rajzoltam a papírdarabkák szélére.

Végül már csak annyi volt a teendő, hogy a nyuszik fejrészén átvezessek egy cérnaszálat - így már fel is lehetett akasztani a nyuszifüzért.

Gyerekekkel készítve érdemes egyszerűsíteni: a gurigadarabokat hobbiragasztóval rögzítsék egymáshoz, és a füleknek sem kell bevágást ejteni, azokat is lehet ragasztani. Nagyon jó kis elfoglaltság lehet a húsvétra készülve :-)

Tavaszi dekoráció egy régi colstokból

Kiskoromban nagyon szerettem nézni, amikor apukám barkácsolt valamit. Vagy nem néztem, csak a hatalmas, kék szerszámosládában kotorásztam, ami egészen hihetetlenül izgalmas világ volt nekem - az iskolában a technikaórákon aztán nem kevés dicséretet zsebeltem be, mert kívülről fújtam a fogók típusait, a falfúrás folyamatát és még egy csomó mindent, ami rámragadt a kék szerszámosláda és apu mellett. 
A ládában volt viszont egy tárgy, ami különlegesen kedves volt nekem: a régi, kopott fa colstok - azaz összecsukható mérőléc -, amiből a hosszabb barkácsolások alatt különféle alakzatokat és állatfigurákat hajtogattam. Ez a colstok és a régi, barkácsolós délutánok úgy összenőttek a szívemben, hogy később, amikor csak megláttam a kopott mérőlécet, azonnal eszembe jutottak a gyerekkori hétvégék, amikor lehet, hogy éppen nem történt semmi különös, de anyukám sütött valami finomat, ahogy mindig, közben mesélt nekem, apu barkácsolt, én pedig - boldog voltam. :-)

Amióta elköltöztem, persze ritkán láttam csak a régi, kedves colstokot. Nemrég kiderült, hogy szegény feladta a sokéves hűséges szolgálatot, és két helyen is eltört, tehát munkára már nem lehetett többé használni. Azonnal elkértem aputól, hiszen elviselhetetlen gondolat volt nekem, hogy a gyerekkoromat végigkísérő emlék esetleg eltűnhet - és végül arra gondoltam, ha készítek belőle valamit, akkor mindig velünk maradhat, amit ennyi év megbízható szolgálata után bőven meg is érdemel. 

Mindenképpen olyasmit szerettem volna készíteni, ami bár dísztárgy, mégis a colstok marad a főszereplője - így lett belőle egy különleges tavaszi-húsvéti dekoráció.

Így festett a kedves colstok, már erősen elhasználódva:

A hosszabb részt csillagformára hajtottam, és ragasztópisztollyal rögzítettem:

Kivágtam kartonból egy akkora ötszöget, ami valamivel nagyobb volt, mint a csillag belseje, és két ponton a lécekre ragasztottam pisztollyal. (Azért csak két ponton, hogy később másfajta dekorációra is fel lehessen használni - a kartont könnyedén le lehet pattintani a fáról.)

A kartonra száraz mohát ragasztottam:

A mohára néhány szál rezgőt rögzítettem - ez friss növény volt, de nagyon szépre szárad, szeretem használni:

A moha közepébe három tojáskát ragasztottam, és ezzel el is készült a tavaszi dekoráció, kedvencemmel, az öreg colstokkal - új élet egy régi, kedves barátnak.

Sótartók téliesítve

Jaj-jaj, nekem még mindig nem nagyon megy ez az évkezdés... kérem vissza a karácsonyt és a szüneteeeet!! Jó, jó, tudom, már csak 349 nap, de azért ez nem annyira vigasztal. Ellenben kitaláltam a kiváló módszert, amivel nemes bosszút tudok állni az időn, ami jobban elrohant, mint kellett volna: olyasmit készítek, amit karácsony előtt akartam, és ezzel nagyon jó lesz nekem. :-)
Az őszi rendrakások alkalmával találtam a konyhaszekrényben egy régimódi (de nem régi) só- és borstartót, tudjátok, átlátszó, bordázott üvegen egy átlyukasztott fémkupak. Nem használtam ezeket, mert volt másik, de mégsem fordult meg a fejemben, hogy megváljak tőlük, mert tudtam, mit fogok készíteni belőlük, viszont az ünnepek előtt erre már végképp nem maradt idő. Így aztán most alakítottam át a két üveget, egészen pontosan hóemberekké - és tulajdonképpen mikor is lenne aktuálisabb a dolog, mint most, amikor hó is van, hideg meg aztán a kelleténél is több. 


A só- és borstartó tehát eredeti, szekrényben fellelt külsejével:

Először a figurák fejét készítettem el: ehhez két préselt papírgolyót vettem elő. Az orrokhoz egy fogpiszkáló két végét vágtam le, és filctollal narancssárgára pingáltam. A papírgolyókba fúrtam két lyukat - ugyan volt rajtuk egy-egy nyílás, azok túl nagyok voltak az orrokhoz, ezért volt szükség az újakra.

Az orrokat egy-egy pötty ragasztóval a lyukakba rögzítettem, és alkoholos filctollal megrajzoltam a szemeket és szájakat.

A sótartókat teletöltöttem sóval - elvégre a hóemberek pocakja is fehér. :-)

Mivel nyitva akartam hagyni a lehetőséget, hogy a sótartókat egyszer újból lehessen funkcionálisan használni, ragasztópisztollyal rögzítettem a fejeket - ezt a ragasztót később könnyen le lehet húzni az üvegről.

A kupakokat - egy pici fehér zseníliapomponnal együtt - a fejekre ragasztottam. A hóemberkék nyakába mintás vászonszalagot kötöttem, végül pedig újabb két-két pompont ragasztottam az üvegekre. 
Úgy érzem, tényleg kár lett volna megszabadulni a sótartóktól, most sokkal szerethetőbbek, mint korábban. :-)

Karácsonyfadíszek sütiformákból

Mint olyan sokan másokat, a japán rendrakós szupermódszer (alias Konmari) engem is elért, el is olvastam az első könyvet, és bár voltak fenntartásaim az eljárással szemben, tény és való, hogy nekiláttam a szelektálásnak. Sok hasznos felismerést hozott a könyv elolvasása, bár azt hiszem, a ruháimnak nem fogom tudni esténként megköszönni, hogy széppé tették a napomat, és azzal is nehezen tudok azonosulni, hogy 30 könyvre lenne érdemes csökkentenem a házban az olvasnivalók számát, ráadásul elképzelhetetlennek tartom, hogy bárkinek lenne annyi ideje, hogy egy menetben átnézze a házban fellelhető összes holmit, de nagyon értékes, új nézőpontokra tettem szert a rendrakást és szelektálást illetőleg, és megtanultam elengedni a dolgokat. Ám amiért örökké hálás leszek Marie-nak, az az, hogy bár időhiány miatt csak lassan haladok a renddel, tudok hinni benne - én, a született rendetlen -, hogy végig lehet csinálni, és ez eddig még sosem fordult elő. 

Ráadásul kizárólag ennek köszönhetem, hogy végre kiszelektáltam a konyhaszekrényből azokat a fém sütiformákat, amelyekben talán mini gyümölcstortákat lehetne sütni, esetleg muffinokat, de előre tudom, hogy le fog bennük minden ragadni, plusz van sokkal jobb minőségű hasonló készletem. Tehát a japán módszernek köszönhetően képes voltam elengedni ezeket a formákat a szekrényből, beláttam, hogy ha az elmúlt tíz évben nem használtam őket, akkor ezután sem fogom. 
De félek, hogy Marie mégsem lenne rám elég büszke, mert nem dobtam ki a formákat, helyette elsunnyogtam velük az alapanyagos dobozaim felé... lehet, hogy már javíthatatlan vagyok :-) Mindenesetre ami végül készült a formákból, az talán még neki is tetszene... én pedig csak még inkább kedvet kaptam a további "szelektáláshoz" :-)


Az újrahasznosítás előtt a sütiformák így festettek:

Első lépésként kottamintás papírból köröket vágtam, és a formák közepébe ragasztottam:

Ezután a formák aljába egy kevés vattát ragasztottam, és nekiláttam, hogy a formákat apró téli jelenetekké változtassam. Ilyenkor jól jön a sok apróság, amit összegyűjtögetek innen-onnan... de ezek nélkül is el lehet készíteni a díszeket, mert kartonpapírból is kivágható sokféle figura, vagy akár süthető gyurmából is lehet alkotni apró kiegészítőket.

De az is látványos és szívet melengető megoldás, ha a formák közepébe fényképeket ragasztunk... még ajándéknak is kiváló.

Az én formáimba ezek a kis jelenetek kerültek, amelyeknek az elemeit ragasztópisztollyal rögzítettem - éppen a karácsonyfánkra illenek majd, biztos vagyok benne :-)