Diótörők deszkamaradékból

Olyan, hogy egy majdnem egy éve készített anyagot mutassak meg, még sosem fordult elő - a mai bejegyzés képanyaga viszont éppen idén januárban készült. Az történt ugyanis, hogy tavaly, a karácsonyra készülős időszakban kevesebb időm volt alkotni, és jó pár eltervezett ötletet nem tudtam megvalósítani. Ezek közül is a legjobban azt bántam, hogy a raklapdeszka-maradékokból tervezett Diótörő-figurákra már nem maradt idő karácsony előtt - és tényleg annyira motoszkált bennem a dolog, hogy a jóval csendesebb január elején mégis elkészítettem őket. Igaz, az ünnep akkor már csak emlék volt, viszont esett egy kis hó, és így még fehérben is le tudtam fotózni a végeredményt, ami ritka és értékes lehetőség.

Persze, ezek nem igazi diótörő szerkezetek, csonthéjasokat legfeljebb úgy lehet velük pucolni, ha jó nagyot sózunk a figurákkal a célpontokra - persze jobb híján ez is megoldás lehet :-) De azért inkább csak látványukban emlékeztetnek E.T. A. Hoffmann meséjének hős főszereplőjére. Viszont nagyon jó elfoglaltságot jelent az elkészítésük - ha lenne egy iskolai osztályom, biztosan úgy készülnék velük a karácsonyra, hogy felolvasnám nekik a mesét, aztán pedig mindenki kifesthetné a maga Diótörőjét... valószínűleg különleges és egyedi alkotások születnének.

Ráadásul semmilyen bonyolult alapanyag nem kell az elkészítéshez, darabokra vágott raklapdeszkák jelentik az alapot - vagy maradék deszkavégek, ahogy nekem is.

Csiszolópapírral kicsit átsimítgattam a deszkadarabokat, hogy a szálkáktól megszabadítsam őket - majd lealapoztam mindegyiket fehérre.
Száradás után egy ceruzával halványan felvázoltam rájuk nagyjából a figura testrészeit és ruháját:

Ezután kifestettem a fekete részeket - azért ezzel kezdtem, mert ez jó elválasztókat adott a többi rész közé.

Ezután jöhetett a színekre festés:

Végül az arcot készítettem el, valamint a karokat: ezekhez gyógyszertári faspatulákat (nyelvlapocokat) festettem a ruhákhoz illő színekre.
Ezután már csak annyi volt hátra, hogy kidíszítsem kicsit a figurák külsejét, elvégre a Diótörő mindig pazar öltözékben mutatkozik az összes feldolgozásban - és ezzel készen is lettek. 

Nem állítom persze, hogy ez egy tízperces dolog (ezért maradt nekem is januárra...), de örök darabok lesznek, legalábbis nálunk, ahol a Diótörő meséje és zenéje nagy-nagy népszerűségnek örvend...

Pöttyös-csíkos őszi "tökök"

A különféle barkácsmunkálatokból megmaradt deszkavégeket mindig gondosan bespájzolom magamnak - éppen azok ne lennének jók valamire? :-) Most például őszi tökdekoráció lett belőlük, de megint csak nem szokványos módon, hiszen a pöttyös-csíkos-kockás lécvégek nem számítanak klasszikus tökös dísznek... nekem mégis nagyon tetszenek, ráadásul nem is kellett értük egy fillért sem adnom, ellentétben az ilyen-olyan tökverziókkal. Ráadásul természetes anyagokból készültek, amelyek mind nagyon jól illenek az őszi hangulathoz - ahhoz is, ami a kertben alakulgat, meg ahhoz is, amiben én leledzem boldogan egy ideje. :-)

Tehát, a deszkavégek - látszik is rajtuk, hogy tényleg csak maradékok, nem is igazán szépek vagy tiszták, de hát a deszkavégek már csak ilyenek.

Kicsit - tényleg csak nagyon kicsit - megcsiszolgattam őket, de éppen csak annyira, hogy ne álljon szálka a kezembe, amíg dolgozom velük. Ezután kétféle narancssárgára festettem a felületüket:

Száradás után pedig megmintázgattam mindet krémszínű akrilfestékkel. Egyszerű megoldásokat választottam, parafadugóval és fültisztító pálcikával pecsételtem a nagyobb és kisebb pöttyöket - a csíkosokhoz és a kockáshoz celluxszal ragasztottam le a narancssárgán hagyni szánt részeket, a többi felületet pedig lefestettem.

Hogy kicsit barátságosabban-kopottasabban nézzenek ki, egy ráspollyal jól átcsiszolgattam mindet:

Végül pedig egy ágdarabot ragasztottam a "tökök" tetejére, zöld száraznövénnyel, valamint egy spárgából kötött masnival együtt.

Ezzel el is készültek a deszkavégekből készített majdnem-tökök - az őszi hangulat további fokozására, meg az én örömömre. :-)

Nyuszik fahasábból

A biciklitároló építésekor elmentettem magamnak az összes leesett deszkavéget és fahasábdarabot, mert hát azok valódi drágaszágok, ahogy Gollam mondaná... és most, amikor először gondoltam arra, hogy hohó, de hiszen nem is olyan sokára itt a húsvét, kimondottan jólesett, hogy alapanyagért csak be kellett nyúlnom a famaradékok közé (aztán rögtön utána kiráncigálnom két szálkát a kezemből). A fahasábmaradékok közül háromból ugyanis nyulakat gondoltam készíteni, egészen pontosan ezekből:

 Okulván a szálkatémából, fogtam egy erős csiszolóvásznat, és nagyon alaposan átdörgöltem vele a fadarabokat, míg egészen selymesen simák nem lettek - ezután portalanítottam őket, és vízzel alaposan hígított bézs akrilfestékkel átkentem mindhármat. A hígításra azért volt szükség, hogy a fa mintázata átlátsszon a vékony festékrétegen, a festék viszont mindenképpen kellett ahhoz, hogy később a filctollal rajzolt részek ne folyjanak szét a fa erezetében.

Száradás közben fogtam néhány faspatulát, azaz gyógyszertári nyelvlapocot, és különféle nyúlfülformákra vágtam őket.

 


 A fahasábok közben meg is száradtak, így megrajzolhattam a nyuszik pofiját alkoholos filctollal és egy kis pirosítóval.

A nyuszikat elláttam kevés, a fa rusztikusságához illő dekorációval, és felragasztottam a füleket, amelyeknek a belsejét előzőleg rózsaszínre festettem.

 Végül mintás szalagból kötött masnit ragasztottam a nyakukba - és ezzel készen is lettek az első idei húsvéti fecskék :-)

Karácsonyi visszaszámláló raklapdeszkából

Ilyen-olyan okoknál fogva számtalan raklapdeszka tartózkodik nálunk egy ideje - talán mert Ő is azonosult az én "majd jó lesz valamire" szemléletemmel :-) Persze én sem bánom, mert kifogyhatatlan alapanyagforrást jelentenek nekem is, például a most következő ötlethez. Ezt már tavaly is meg akartam valósítani, de akkor még nem laktak nálunk a deszkák,  most viszont igazán semmi akadálya sem volt az olyan régóta tervezett karácsonyi visszaszámláló elkészítésének. Egy kis segítséget kellett igényelnem Tőle a dologhoz, de karácsonyra kis fűrészt kértem magamnak, úgyhogy legközelebb már én is meg tudom majd oldani a férfias részét a folyamatnak... igaz viszont, hogy így az Ő keze is benne van egy kicsit a végeredményben, és az valahogy különösen nagyon szívmelengető érzés.
Dilemma, no :-)

Először tehát kiválasztottam a számtalan jelentkező közül a döntőbe jutott egyedet:

 Csinos darab, nemde? Persze azért nem maradt ennyire rusztikus állapotban, mert kissé átcsiszoltuk a felületét, aztán pedig az előre eltervezett méretekre felvágtuk, öt különböző darabra: 8, 14, 22, 30 és 40 cm-es részekre.

 A léceket akrilfestékkel lekentem - csak a feketét vittem fel hígítatlanul, a többi színt mind vízzel kevertem, hogy a fa erezete átlátsszon. A barnás színt külön kevertem ki, piros, bordó és középbarna festékből.

 Száradás után megcsiszolgattam a deszkadarabokat itt-ott:

A deszkadarabokra grafitceruzával halványan felrajzoltam a szavakat:

Majd fehér akrilfestékkel és egy vékony hegyű ecsettel át is festettem a betűket.

Végül pedig a leghosszabb elemre keresztben felragasztottam a deszkákat. Először rendes faragasztót akartam használni a művelethez, de mivel a lécek másik oldalát csiszolatlanul hagytuk, arra gondoltam, a ragasztópisztoly nagyon jól bele fog tapadni a rostokba, ezáltal tökéletesen rögzít majd - és ez így is lett, hibátlanul megfogta a deszkadarabokat.

Ezzel el is készült a karácsonyi visszaszámláló. A fekete lécdarabra mindennap krétával lehet felírni az ünnepig még hátralévő napok számát, és persze könnyen le is lehet törölni - ehhez a fekete akrilfesték is tökéletes, ami vagy ötször olcsóbb, mint a krétafesték, és ez bizony nem mindegy.

Amikor felírtam az aktuális számot, azért jól megdöbbentem. 35 nap. 35 nap!!!! :-)

Hangulatvilágítás raklapdeszkából

A netet egy ideje rendesen elöntötték a raklapokból készült fantasztikus alkotások, az ágyvégektől a dohányzóasztalokig, úgyhogy már tényleg mindannyian tisztában vagyunk azzal, mennyire nagyszerűen használható tárgyakról is van szó. Már írtam arról, hogy a sógorom jóvoltából hozzánk is szoktak raklapok érkezni, igaz, csak darabokban, a kerti sütés-főzéshez - és még így is ellenállhatatlan vágyat érzek sokszor arra, hogy valamit gyártsak belőlük.
Legutóbb is kiragadtam a legrövidebb darabot a léckupacból, azzal a biztos tudattal, hogy nekem ebből KELL valamit készítenem - persze, hogy mit, azt ilyenkor még sosem tudom. :-) De mégis, egy ilyen deszka látványa valahogy mindig alkotásra sarkall... ti nem éreztek így? :-)

Ilyenkor - addig is, amíg nem érkezik meg az ihlet - mindig gondosan lecsiszolgatom a deszka felületét, és lefestem valamilyen színre (most éppen fehérre).

És sosem tudom megállni, hogy aztán vissza ne csiszolgassam egy kicsit, olyan szép kopottasra. :-)

Aztán bementem a garázsba, hogy letegyem a csiszolópapírt, és azzal a lendülettel magamra rántottam egy doboz teamécsest - ezzel máris megérkezett az elhatározás, hogy hangulatvilágítást eszkábálok a deszkámból. :-)

Négy golyócskányi gyurmaragasztóval (BluTac) a deszkára rögzítettem négy teamécsest:

És jöhetett a dolog kreatív része :-)
Fogtam egy fekete alkoholos filctollat, és mintázatot rajzoltam a deszkára. Hát, nem vagyok egy rajzolózseni (ez a szerep nálunk a Nagyobbiké), ezért csak egy egyszerű indamintára vállalkoztam, de reméltem, hogy ezt talán nem rontom el. :-)

És úgy éreztem, ennél többet nem is kell hozzátenni.
Este ki is próbáltuk, milyen hangulatot eredményez a raklapdeszka - és teljesen jól vizsgázott. :-)