Sós magos ropogós - extra gyors, egészséges és nagyon finom :-)

Mindig is odavoltam a sós rágcsákért, de mostanában a különféle magos finomságok azok, amelyeknek nem tudok ellenállni. Hiszen nincs is jobb annál, amikor egy puha tésztán ropogósra sült magocskák üldögélnek, megpirult tökmag, napraforgómag, dió... ezekből tényleg bármennyit el lehetne eszegetni. Sőt, igazából a magok alatti tésztára nincs igazán nagy szükség, mert a legjobb lenne egy olyan sós rágcsa, ami szinte csak a megpirult magokból áll - gondoltam én nemrég, és végeztem egy kis kutatómunkát, hogy vajon létezik-e a sós rágcsálnivalók királynője, ami megfelel az én ábrándjaimnak, miszerint
1. soksoksoksok mag van benne
2. de liszt nincs
3. egészséges
4. ám gyorsan elkészíthető
5. viszont másnap-harmadnap is finom
6. ééés ropogós, mert az nagyon jó érzés :-)

És egészen hihetetlen módon van ilyen! A mindenment.es oldalon bukkantam rá az álmaimnak tökéletesen megfelelő rágcsára, ami még annál is egyszerűbb, gyorsabb és magosabb volt, mint amit reméltem. Az oldalt egyébként is nagyon érdemes böngészni, az egészséges étkezés kedvelői szuper recepteket találhatnak ott, olyanokat, mint például ez a csodás sós magos ropogós, aminek a közzétételéhez ezúton is köszönöm a blog írójának, Timinek a jóváhagyását.


Magos ropogós

Az ízén túl a második legjobb dolog benne, hogy nem kell hosszasan felsorolni, miből mennyit kell beletenni - recept tulajdonképpen nincs is, csak egyetlen szabály: 
1 db egész tojáshoz 100 g magot kell tennünk (és persze fűszert ízlés szerint).

Őszintén azt gondolom, hogy ennél egyszerűbb nincs is :-)

A gyakorlatban pedig úgy néz ki a dolog, hogy első lépésként be kell melegítenünk a sütőt 180 fokra. 
Ha már meleg, akkor 
- egy tálban egy egész tojást elkeverünk 100 g tetszés szerinti magfélével (én úgy szoktam, hogy legalább ötféle magból állítom össze a 100 g-ot - mindig teszek bele tökmagot, szezámmagot, napraforgómagot, diót, lenmagot, sokszor mandulát, chia magot, puffasztott amarántot, tehát bármit, ami a magfélék közé tartozik),
- és teszünk hozzá ízlés szerint sót és borsot. Így is tökéletes, de akár mehet bele paprika, cayenne bors, fokhagyma, zöldfűszer - semmi sem fogja elrontani, sőt. :-). Volt, hogy én már tettem hozzá reszelt füstölt sajtot is, úgy is extrafinom volt.

Tehát alaposan elkeverjük a masszát, és egy sütőpapíros tepsire kanállal kupacokat adagolunk belőle, amit le is nyomogatunk, hogy helyes kis lepénykéket kapjunk. Mehet is a sütőbe, ahol nálam 15 percet szeret eltölteni, hogy kicsit meg is piruljanak a magocskák - de érdemes az utolsó percekben rákukkantani, hogy éppen olyan legyen, ahogyan szeretitek... 

Én így valahogy. :-)

Ó, igen, még egy lényeges dolog: minimum dupla adaggal érdemes indítani :-)

Fociropi

Gőzerővel zajlik a foci vb, amit nálunk rendkívül nagy érdeklődés kísér: a Kisebbik hatalmas lelkesedéssel követi a meccseket (legalábbis az első negyedórát mindenképpen), a Nagyobbik az ausztráloknak szurkol, én a spanyoloknak (naná, hogy ki is estek), Ő pedig toronymagasan vezeti a baráti kör góltotóját, képes még olyan meccseket is telibe találni, mint egy Svájc-Ecuador, amire nincs is magyarázat. Tehát, a vb nálunk most abszolút elsőbbséget élvez mint program, és igyekszünk ki is hozni belőle a legjobbat, úgyhogy a meccsek mellé természetesen mindenféle focirágcsát készítek, amelyekre aztán  kiválóan lehet fröccsözni és okoskodni - mert ha az játékos nem a bal alsóba rúgta volna, hanem a jobb felsőbe, és ha a kapus nem csak kinyúl, hanem vetődik, és ha azt a tizenegyest megadta volna a bíró - szóval ezt csak ilyen-olyan falatkákkal lehet átvészelni, lássuk be :-)

A legutóbbi focirágcsa olyan nagy sikert aratott, hogy muszáj itt is beszámolnom róla - mi csak ropiként aposztrofáltuk, mivel úgy néz ki, mint a ropi, és legalább olyan finom is, és sajnos éppen annyira eteti is magát... a lényeg, hogy akkor szabad csak megsütni, ha tudjuk magunkról, hogy kellő önuralommal rendelkezünk ahhoz, hogy ne együnk meg egész tepsinyi adagokat - vagy ha legalábbis lesznek annyian körülöttünk, hogy az elfogyasztási felelősség megoszoljon :-)

A recept alapját itt megtalálhatjátok pogácsaként - ami egyébként a világ legeslegjobb pogácsája :-) A ropiságosságért kissé változtattam a hozzávalókon és a leíráson, de az elismerés mindenképpen az eredeti szerzőt illeti meg.


Fociropi


Hozzávalók:

50 dkg fehér liszt
10 dkg teljes kiőrlésű liszt
egy csomag szárított élesztő
50 dkg túró
30 dkg puha vaj
2 egész tojás
3 dkg só
késhegynyi őrölt fekete bors (két-három tekerésnyi)

a tetejére + 1 felvert tojás 


Elkészítés:

Az összes hozzávalót egy tálba tesszük, alaposan összedolgozzuk, és egy órára letakarva félretesszük kelni. 

A sütőt 200 fokra melegítjük.

Ezután a tésztát vékonyra (maximum 0,5 cm-re) nyújtjuk, a tetejét felvert tojással átkenjük, és egy pizzavágóval vagy éles késsel keskeny csíkokat vágunk belőle. A csíkokat sütőpapírral fedett tepsire emeljük, és a ropikat megsütjük. Nálam adagonként 12 percre volt ehhez szükség, de a sütők teljesítménye különbözhet, így figyelni kell, nehogy megégjen - ha már szép mély aranybarnák a ropik, ki is lehet venni őket.
Szerintem akkor néznek ki jól igazán, ha extra hosszúak - én a sütő teljes szélességéhez igazítottam a ropik méretét, így nem kell két másodpercenként újakért nyúlni meccs közben :-)

Ezeket kivételesen nem kell dobozba tenni, kimondottan a szabad levegőn tárolhatók, így maradnak ropogósak. Persze ha megpuhulnának, akkor is el fognak fogyni, ezt biztosan megígérhetem... :-)

Sült fokhagymás-magos rudacskák

Ma nagy nap van a focit kedvelők számára: este lesz a BL-döntő, és hamarosan eldől, a Bayern vagy a Chelsea nyeri-e a nagy meccset. Egyik csapat sem kimondottan szuperkedvenc nálam, úgyhogy még estig eldöntöm, melyik félnek szurkolok inkább, ha már a favorit spanyoljaim kiestek... mert hát azért valakinek muszáj szurkolni egy BL-döntőn. :-)

Mindenesetre egy biztos: egy ilyen leg-leg-leg sportesemény nem múlhat el valamilyen sós rágcsa nélkül, úgyhogy ma egy olyan receptet tennék közzé, amely ropogós, finom és extrán jól csúszik bármilyen sör mellé... :-)

A kiindulás furcsamód egy pogácsa volt, méghozzá Gabojsza egészen fantasztikusan finom pogácsája, ami nálunk óriási népszerűségnek örvend - de rájöttem, hogy átalakítva rendkívüli módon alkalmas egy ropogós rágcsálnivaló létrehozásához is, amelyből egyszerűen ipari mennyiséget lehet betermelni, ha az ember egyszer nekikezd. :-)


Sült fokhagymás-magos rudacskák


Hozzávalók:

60 dkg liszt
50 dkg tehéntúró
30 dkg olvasztott vaj
2 tojás
1 zacskó szárított élesztő
3 dkg só

A kenéshez: 2 tojás felverve, 8 gerezd fokhagyma összevágva, belekeverve, valamint egy zacskó vegyes mag (tökmag, napraforgómag, fenyőmag, szezámmag, lenmag stb.)


Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összedolgozzuk és egy órára félretesszük pihenni.

Ezután a sütőt előmelegítjük 200 fokra. Nagyjából 3 mm-esre nyújtjuk a tésztát, megkenjük a fokhagymás tojással - ügyelve arra, hogy egyenletesen jussanak mindenhova a fokhagymadarabkák -, és bőkezűen megszórjuk a felületét a magokkal.
(Ebből a mennyiségből kétszeri nyújtásra elegendő tészta lesz.)

Csíkokra vágjuk, és a sütőben szép sárgásbarnásra sütjük (vigyázzunk, ne égjen barnára) - ez sütőfüggő, úgyhogy érdemes gyakran bekukucskálni, ha már csinosan sárga a teteje, mert onnantól már hamar készen lesz.


Ebből szép nagy mennyiség lesz, kb. 5 tepsinyi, úgyhogy lehet felezni is nyugodtan - bár abszolút elállós fajta, és még befedni sem kell - minél ropogósabb, annál jobb. :-)

 

Az 1. sz. pogácsa

Biztosan észrevettétek, hogy egy ideje nem tettem ki semmilyen receptet. Nos, ennek több oka is volt: egyrészt az elmúlt két hétben egyszerűen alig volt időm bármire is, úgyhogy jól bevált, gyorsan elkészülő, semmi különös ételeket főztem, másrészt az édességeket mindig rögtönöztem, az arányokat pedig ott éppen sosem volt időm leírni, úgyhogy így nem egy finomság receptjére keresztet vethetek. Ezt különösen egy kekszes-marcipános-amarettós süti esetében sajnáltam, azóta bánom, hogy nem írtam le, mert mennyei volt... A fogások harmadik csoportja pedig teljesen hagyományos forrásokból merítődött, ezeket elvből nem szoktam beírni, hiszen pl. Horváth Ilona szakácskönyve mindenki számára hozzáférhető.

De most kivételt teszek, mert ugyan a lenti recept is H. I. alapművéből való (többé-kevésbé), mégis ez - dobpergés - az Én Legkedvencebb Pogácsám. Kb. 15 éve sütöttem meg először, az egyik első konyhai alkotásom volt, de a szerelem azóta is töretlen. Számomra tényleg ez a pogácsák pogácsája, úgyhogy ezúton is hálatelt szívvel gondolok Horváth Ilonára, amiért megjelentette ezt a receptet.

Egy kicsit átalakítottam, szerintem ha lehet fokozni, így még finomabb lett. Legutóbb vendégségbe vittük, még melegen - szerénységem tiltja, hogy idézzem a véleményeket. :-) Süssétek meg, ha még esetleg nem tettétek volna, nagyon érdemes...kivéve persze ha éppen fogyókúráztok. Na akkor igazán nem ajánlom, legutóbb én is ezzel buktam be a dolgot. :-)


Juhtúrós pogácsa


Hozzávalók:

60 dkg liszt
1 zacskó szárított élesztő
0,5 dl tej
25 dkg vaj vagy margarin
25 dkg juhtúró
2 tojássárgája
2 dl tejföl
5 dkg reszelt sajt (füstölt)
1 dkg só
1 kávéskanál cukor

A tetejére: 1 felvert tojás, 5 dkg reszelt sajt (füstölt)

Elkészítés:

Ha nincs kenyérsütő gép a háznál, az élesztőt futtassuk fel előbb a tejjel és a cukorral, ezután adjuk bele a többi hozzávalót, és dagasszuk meg a tésztát.
Ha van kenyérsütő gépünk, egyszerre beletehetjük az összes hozzávalót, és tegyük kelttészta-programra.
Ha a tészta szépen megkelt, mondjuk a duplájára, nyújtsuk ki, és hajtsuk félbe, ezt is félbe, újra félbe, aztán nyújtsuk ki újra.Kenjük meg a tetejét a felvert tojással, szórjuk meg a reszelt sajttal, és szaggassuk ki (vagy ahogy én szoktam, pizzavágóval gyorsan kockázzuk fel).
A sütőt melegítsük 200 fokra, amíg bemelegszik, hagyjuk kelni a pogácsákat, majd tegyük sütőpapírral borított tepsire, és süssük meg, kb. 13-15 perc alatt.

Ez pedig egy ilyen finom, puha, meleg pogácsa mellé való finom, puha, meleg dal... verhetetlen kombináció egy hideg estére. :-)

Egy kedvenc parmezános ropogtatnivaló

Elég sok évvel ezelőtt ment a tévében egy sorozat, amelyben két töltöttgalamb-külsejű, életvidám és bőbeszédű idősebb hölgy főzött Anglia különféle vidékein, kolostorban, evezősversenyen és amerre csak jártak. Ez még bőven azelőtt volt, hogy divattá vált volna a minél extrémebb helyeken történő főzés, így többek közt a két asszonyság alapozta meg a később óriási mennyiségekben születő vándor-gasztrosorozatokat.

A két duci hölgy (ezen a néven futott a sorozat, eredetileg The two fat ladies) nem volt sem különösebben csinos, sem karcsú, ugye, sem fiatal, nem kiabáltak senkivel, nem akarták megváltani az étkezési kultúra világát sem, nem nyalogatták kamerába mosolyogva az ujjaikat krémkeverés után, egyszerűen csak vidámak voltak, jópofák és eredetiek. 
Nagyon szerettem őket, és nem csak én, hanem a fél világ is. A két duci hölgy közül az egyik, Jennifer Patterson már az égi konyhákban alkot, és valószínűleg a frászt hozza az angyalokra a maga sikamlós és csípős megjegyzéseivel, a másik, Clarissa Dickson Wright azonban szerencsére még jó egészségnek örvend, és a mai napig jelen van az angol gasztrokultúrában.

Az ő közös receptkönyvükben jelent meg annak idején a naxosi sajtos tallér receptje, ami szerény véleményem szerint az egyik legjobban eltalált sajtos rágcsa a világon. Fantasztikusan ízes, finom, abbahagyhatatlan és pár perc alatt megsül. Nagyon szeretem. Igaz, naxosinak nem merném nevezni, mivel már maguk a hölgyek is parmezánt használtak hozzá, de igazából mindegy, hogy görögös vagy olaszos: úgy csodálatosan finom, ahogy van.


Parmezános ropogtatnivaló a két duci hölgytől


Hozzávalók:
(ez egyszeres adag, én duplánál kevesebbel sosem kezdek...)

115 g finomra reszelt parmezán (nagyobb mennyiségnél szívhez kapós a parmezán ára - a fele nyugodtan helyettesíthető valamilyen kemény, karakteres ízű sajttal)
115 g vaj/margarin (itt nem fontos feltétlenül a vaj)
115 g finomliszt
nagy csipet só
1-1 mokkáskanál paprika (én tettem bele egy kis chilit is), zellersó és mustárpor (ezek hiányában akármilyen fűszer jó, pl. bazsalikom, olasz fűszerkeverék, bármi)
jó pár tekerésnyi frissen őrölt bors
1 tojássárgája


Elkészítés:

A lisztet, a fűszereket és a sajtot tegyük egy tálba. Reszeljük hozzá a hideg vajat/margarint, tegyük hozzá a tojássárgáját, és pár perc alatt gyúrjuk össze, de csak addig, amíg homogén keveréket nem kapunk.
A tésztát sodorjuk rúd alakúvá (kb. 50 Ft-os átmérőjűvé), és tegyük a hűtőbe legalább egy órára.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra, a rudakat vágjuk vékony szeletekre, és tegyük sütőpapírral borított tepsibe. 13-15 percig süssük őket, míg szép aranyszínűek nem lesznek.

Pesto mint kekszalapanyag

A genovai ("zöld") pestóról már többször írtam, ez is egy tartós szerelem, amióta csak megkóstoltam. Persze, ez is frissen készítve az igazi, de távol álljon tőlem mindenféle gasztrosznobság, megértem, ha valaki nem jut friss bazsalikomhoz, vagy nem feltétlenül költene sokat parmezánra és fenyőmagra. Ezek tényleg nem olcsó hozzávalók, és akkor még az olívaolajat nem is említettem, amiből ha jó minőségűt vásárlunk, az sem a napraforgóolaj árában kapható. Szóval tényleg érthető, ha valaki készen vásárol pestót - de akkor is érdemes megnézni az összetevőket, mert például találkoztam olyan "genovai" pestóval is, amiben burgonya is volt... pedig a fent említett hozzávalókon kívül semmi más nem kell ehhez a rendkívül finom, zöld, krémes olasz szószhoz.

Néhány napja sós kekszre vágytam, és eltöprengtem azon, hogyan lophatnám be ebbe is kedvenc pestómat. Végül egy nagyon egyszerű, viszont nagyon finom, gazdag ízvilágú rágcsálnivalót kísérleteztem ki, ami nekem nagyon ízlett. De mivel egy újszülött receptnél egy vélemény kevés, szepyke módszerét követve, vittem a kekszből a munkahelyemre is, és mindenkivel megkóstoltattam, akinek a véleménye fontos nekem. Ők pedig egyöntetűen pozitívan nyilatkoztak a pestós kekszről, ezért ide is ki merem tenni a receptjét... sőt, a kolléganőim azt is hozzátették, ez az a keksz, amihez egyből bort is ajánlanának, egy finom chardonnay-t vagy sauvignon blanc-t. És hogy egy férfiembert is idézzek: "tipikusan az a leülök meccset nézni, és eszem a sör mellé, amíg el nem fogy...." :-)
Szerintem ennél jobb leírást nem tudnék adni erről a kekszről, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön a recept :-)


Pestós keksz


Hozzávalók:

20 dkg puha vaj
5 dkg genovai (zöld) pesto
5 dkg reszelt parmezán
1 teáskanál só
30 dkg liszt
1 felvert tojás


Elkészítés:

A hozzávalókat gyorsan összegyúrjuk, és egy órára hűtőbe tesszük. Ezalatt bemelegítjük a sütőt 180 fokra. A tésztát lisztezett deszkán, lisztezett gyúrófával kb. 2 mm vastagra nyújtjuk, pizzavágóval (vagy késsel) kockákra vágjuk. A kockákat sütőpapírral borított tepsibe tesszük, tetejüket egész felvert tojással megkenjük, és 12 perc alatt megsütjük.

Sósperec

Tegnap fontos napunk volt - 5 hét szünet után a kicsik oviba mentek. A Nagyobbik szokásos fegyelmezettségével és kötelességtudatával vette tudomásul a dolgot, de a Kisebbik nagyon elkeseredett. Úgy sírt, hogy a szívem belefacsarodott, és nagyon-nagyon nehezen tudtam csak otthagyni őt az oviban... végül búcsúzás előtt megkérdeztem még tőlük, mit süssek az első nap végére. Mondtam, bármit lehet kérni, egy ilyen nagy napon nem létezik lehetetlen - és ők sósperecet kértek, a Nagyobbik kicsit felvidulva, a Kisebbik továbbra is sírva.
Délutánra megsütöttem a perecet, addigra a szomorúság sem volt már sehol... a kicsik nagyon-nagyon örültek, és egymás után tüntették el a pereceket. Persze, mindketten a sós mázzal kezdték - de hát létezik egyáltalán ember a világon, aki először nem a lecsurgott sófoltokat rágja le? :-)

Ez egy sokszorosan tesztelt recept, aminek elmondhatatlan sikere van minden alkalommal. Senkit ne riasszon el az egy kiló liszt - így is kész csoda lesz, ha  bármelyik perec megéri a másnapot.
Plusz ne felejtsük el, hogy a házi perecre annyi, de annyi sós mázat csurgatunk, amennyit csak akarunk... hát már csak ezért is érdemes kipróbálni. :-)



Sósperec


Hozzávalók:

1 kg liszt
5 dl tej
5 dkg élesztő
2 evőkanál cukor
1 evőkanál só
1,5 dl étolaj

Sómáz:

9 evőkanál liszt
3 púpozott evőkanál sóés 1 tojás a perecek megkenéséhez.
 Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk (kenyérsütő gépben nem kell, mehet minden egyszerre a tartályba), a liszttel-cukorral-sóval-étolajjal összegyúrjuk. Egy órát kelesztjük, majd kinyújtjuk a tésztát ujjnyi vastagságúra, és kb. egycentis csíkokra vágjuk. Ezekből pereceket formázunk, majd sütőpapírral borított tepsibe tesszük. A perecek tetejét felvert egész tojással megkenjük, és 230 fokra előmelegített sütőbe tesszük.

Ezalatt a 9 evőkanál lisztet és a 3 evőkanál sót annyi vízzel elkeverjük, hogy folyatható massza legyen. Ha a perecek színesedni kezdenek, kivesszük  a tepsit, a perecek tetejére csurgatjuk a sós mázat (ízlés szerinti mennyiségben), és még 3 percre viszatesszük a sütőbe.

A Nagyobbik az első falat után ezt kérdezte: „Ha ezt megettem, ehetek egy másikat és egy harmadikat is?” :-)

Cantuccini

Toscana egyik leghíresebb – ha nem a leghíresebb – süteménye a cantuccini. Minden második kirakatban ott kelletik magukat az aranybarna, mandulás finomságok, mi is úton-útfélén belebotlottunk… persze ezt a legkevésbé sem bántuk, mert nagyon-nagyon finom. Még sosem láttam süteményt, ami ennyire dugig lett volna egész mandulával, ráadásul fantasztikusan ropogós. Már az első találkozásnál az éreztem, nekem van kitalálva. :-)

Utánanéztem a neten, és meglepően egyszerű az elkészítése. Ízbolygónál találtam egy különösen rokonszenves receptet, ami sok más variánssal ellentétben nem spécizi túl a dolgot, viszont pontosan ugyanaz, mint amivel Toscanában találkoztunk.

Így aztán nekiláttam, és amint kisült, be kell vallanom, hoooogy… egészen rosszullétig ettem magam belőle. De szó szerint. :-) Abbahagyhatatlan. És igaz, nem a kötelező vin santóba mártogattam, hanem csak kávéba, sőt, néha semmibe… de ez mit sem csorbított a vonzerején.


Cantuccini


Hozzávalók:

24 dkg liszt
14 dkg cukor
20 dkg mandula
fél teáskanál sütőpor
4 dkg puha vaj
2 tojás
egy citrom reszelt héja
késhegyi fahéj

Elkészítés:

A sütőt 180 fokra melegítem. A hozzávalókat - kivéve a mandulát - összegyúrjuk, majd azt is belekeverjük. Hosszú, lapos hengert formázunk belőle, majd 25 percre a sütőbe tesszük. Ha ez letelt, kivesszük a süteményrudat, és nagyon éles késsel ujjnyi vastag darabokra szeljük. A felszeletelt cantucciniket még 7-8 percre visszatesszük a sütőbe.

Pizzagrissini

Nálunk a pizza mindig úgy készül, hogy mindenképpen maradjon a tésztából, mert rengeteg finomságra fel lehet használni. Mindig kell belőle zsemlét is sütnöm, mert ebből a fajta tésztából nagyon-nagyon jó állagú, sokáig elálló, tartalmas, de mégsem nehéz zsemle készül, amiért a Kisebbik és a Nagyobbik is szabályosan rajong. Aztán persze mindig lehet belőle focacciát is sütni, vagy akár kiflit is, illetve bármilyen formázott-töltött-megszórt péksütit, vagy mint tegnap – grissinit.

A grissini Olaszországban nagyon kedvelt rágcsálnivaló, lépten-nyomon találkoztunk vele a nyaralás alatt, de persze már azelőtt is régi ismerős volt, hiszen nagy nemzetközi karriert futott be, és mi is szeretjük: mártogatósok mellé, vagy csak úgy magában, ahogy a kicsik szeretik.

A tegnapi pizzasütéskor is bőven hagytam a tésztából, többek között grissini-céllal. De mivel maradt a paradicsomszószból is, gondoltam, megsütöm a grissini pizzás változatát, ami azért is jó, mert például bulikon sokkal könnyebben kezelhető és előkészíthető, mint a pizza, ízvilágában viszont teljesen ugyanaz, plusz igencsak jól is néz ki.

Persze, az eredmény nem igazán grissini, merthogy töltött, viszont mégiscsak az, hiszen kenyértésztából készült, és rúd alakú. És persze – ezzel kellett volna kezdenem – nagyon finom. Egyszer egy szülinapi bulira készítettem ilyet. Mindenki az asztal köré gyűlt, és addig ott ültek, míg csak volt belőle… :-)



Pizzagrissini


Hozzávalók:

pizzatészta (lásd itt)
fűszeres paradicsomszósz
vékony kolbászszeletek
sajt
bazsalikomlevelek, törött bors

Elkészítés:

A tésztát alaposan lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk. Rákenjük a fűszeres paradicsomszószt, rátépkedjük pici darabokban a kolbászt, rátesszük/reszeljük a sajtot, és sok-sok bazsalikomlevéllel megszórjuk.

Ezután a tészta alsó felét egy gyors mozdulattal a felsőre hajtjuk, és sodrófával átszaladunk rajta néhányszor, hogy kissé összenyomódjon a két réteg.

Ezután éles késsel kb. kétcentis csíkokra szabdaljuk a tésztát. A csíkok tetejét és alját ellentétes mozdulattal néhányszor megcsavarjuk, így spirálszerű rudacskákat kapunk. Ezeket egymástól pár centi távolságra sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, és 230 fokra előmelegített sütőben max. 10 percig sütjük, de sokszor bőven elég a 7-8 perc is, úgyhogy figyelni kell, amint kicsit barnul, készen van.

Játék az ízekkel

Az ostyasütő gép még mindig az én nagy szerelmem. Nem is hagyom az ő képességeit sokáig parlagon heverni, és mivel megintcsak rámtört a "jajannyirarágcsálnékvalamifinomsósizét"-érzés, gyorsan összedobtam a múltkori tésztát. Aztán amikor készen lett a nagy tésztagombóc, motoszkálni kezdett egy gondolat a fejemben: mi lenne, ha nem csak ilyen sima sajtos tallért sütnék (persze az is nagyon finom), hanem kísérleteznék más ízesítésekkel is.
Rögtön beugrott gyerekkoromból a paprikás verzió, úgyhogy elindultam a kamra felé anyagot vételezni. Ha már arra jártam, bekukkantottam a hűtőbe, ahol találtam egy darab megfáradt kéksajtot, ezt is magammal vittem, csak jó lesz valamire... aztán ha már mozgásban voltam, a kertben téptem két csokor bazsalikomot is.
A tésztámat négyfelé osztottam: az egyik részbe tettem egy kanál pirospaprikát (legközelebb csípős paprika lesz), a másodikba belereszeltem a kéksajtot, a harmadikba belevagdostam a két csokor bazsalikomot, a negyedikbe pedig spontán gondolatként sok tört színes borsot tettem.

A tallérok megsültek, és olyan finomak lettek, hogy senki nem tudott megállni tizenhat darab alatt az evésben... azóta is próbáljuk eldönteni, melyik ízverzió lett a legfinomabb. A paprikás igazi retrós csemege lett, a kéksajtos a megpirult sajtdarabkákkal valódi gasztronómiai különlegesség, a borsos kellemes csípős-sör mellé villámgyorsan csúszós lett, a bazsalikomosra meg nehéz szavakat találni. Végül Vele egyetértésben úgy döntöttünk, az első helyezést ennek adjuk: a bazsalikom extrán ízes mediterrán finomsággá változtatta az egyszerű sajtos tallért - egészen biztos, hogy még sokszor fogom megsütni.

Narancsos-mandulás keksz

Kekszügyben nagyon érzékeny vagyok, ahhoz, hogy azt mondjam, "finom", annak a keksznek egészen különlegesnek kell lennie. A sütési gyakorlat hozta azt, hogy mostanra már a hozzávalók listájából megérzem, érdemes-e egyáltalán hozzákezdeni, vagy a szokásos száraz és unalmas kekszről van szó, amin az sem segít, ha csokit, mazsolát vagy mogyorót teszünk bele.Dolce Vitánál találtam ezt a kekszreceptet, ami első ránézésre megtetszett. A kandírozott narancshéj és a mandula izgalmas párosításnak ígérkezett, és sütés után bebizonyosodott, hogy nem a "szokványos száraz keksz" típusú süti, hanem valóban különleges finomság. Sokkal inkább olyan ropogtatnivaló, amelynek minden morzsájában el lehet merülni, és egy pohár tejjel simán felveszi a versenyt bármilyen édességgel.


Narancsos-mandulás keksz

 

Hozzávalók:

10 dkg liszt
15 dkg őrölt mandula
4 evőkanál cukor
10 dkg vaj
1 tojás
fél tasak sütőpor
pár csepp mandulaesszencia (vagy aroma)
10 dkg kandírozott narancshéj


Elkészítés:

Gyúrjuk össze a tészta hozzávalóit, majd formázzunk két hengert belőle, fóliázzuk le, és tegyük a hűtőbe 1 órára.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Szeleteljük fel a hengereket fél cm széles karikákra, majd helyezzük őket sütőpapírral borított tepsire, egymástól kellő távolságra.
10-12 percig süssük.

Délutáni sajtos

Vettem egy ostyasütő gépet. Régi álmom volt, mert amióta egyszer ettem a Váci utcában fagyit úgy, hogy frissen sütött tölcsérbe tették a gombócokat, azóta tudom, hogy a fagyit ÍGY kell enni… az „ipari” tölcsérek meg sem közelítik az igazit, a meleget, az illatosat, a frisset.

Eddig azonban nem jött velem szembe ostyasütő gép, és a net sem ontja magából a lehetőségeket, ámde tegnap a Corában elkanyarodtam a konyhai kisgépek felé, hogy hátha… és igen! Ott volt ő, az ostyasütő, és csak rám várt, úgyhogy azonnal magammal is vittem, azzal a biztos boldogsággal, hogy ezzel sokszor fogok gasztronómiai jellegű örömöket szerezni a családnak és a barátoknak...

Itthon úgy adódott, hogy Vele együtt 5 felnőtt srác nyüzsgött a teraszon, és éreztem, hogy a helyzet némi rágcsát igényel. Úgyhogy azonnal használatba vehettem a csodálatos vadonatúj gépemet, és sajtos ostyát sütöttem a fiúknak – és hát nem túlzok, ha azt mondom, kábé tizennyolc éves koromban kaptam ennyi bókot. :-)

De a legkedvesebb elismerés ez volt: „Hát ez egyszerűen… hát egyszerűen… de komolyan, ez… hát…” :-) Szóval szerintem érdemes beruházni egy ilyen ostyasütő gépbe, már csak a konyhai önbizalom tuningolása érdekében is. :-)


Sajtos tallér vagy ostya


Hozzávalók:


40 dkg liszt
20 dkg margarin
1 dl tejföl
2 lapos teáskanál sütőpor
2 egész tojás
2 lapos teáskanál só
15 dkg reszelt sajt


Elkészítés:


A tésztát összegyúrjuk, pár percig állni hagyjuk, majd kis golyókat formázunk belőle, és az ostyasütőben megsütjük. (Én négy pici golyót tettem bele, így négy db kb. 6-7 centis tallér sült ki egyszerre, de lehet nagyobb golyókat készíteni, úgy nagyobb ostyák lesznek, amelyeket egyenként süthetünk.)

BL-döntő svédasztallal

Focikedvelő család vagyunk – na jó, én sokkal inkább Forma1 (Alonso ma végre legalább második lett!!), de az Ő kedvéért persze szeretem a focit is... Így aztán egy Bajnokok Ligája-döntő nálunk fontos esemény, barátok jönnek, sörök nyitódnak, és természetesen ilyenkor kell sok-sok finomság, amivel megmarad a kellő energiaszint a drukkoláshoz. És mivel a felújítás még mindig tart, a döntőre megint csak gyors és egyszerű ételeket készítettem, de – mit mondjak – óriási sikereket arattam. J

Amikor Provence-ban jártunk, rendszerint későn reggeliztünk, viszonylag korán vacsoráztunk, és a kettő között csak egy kis gyümölcsöt ettünk, egyrészt mert barangoltunk a vidéken, és sajnáltuk az időt hosszas evésekre, másrészt pedig a nyári forróságban nem is volt igényünk másra. A barátnőm viszont, akinél megszálltunk, nagy gondot fordított az ellátásunkra, és ebédidőben is csodás falatokat tett az asztalra. Persze nem rántott húst meg sült krumplit, hanem könnyű, helyi finomságokat, amelyek még a mediterrán kánikulában is simán lecsúsztak: kövér, csillogó olajbogyókat, krémes tapenade-ot, légiesen könnyű, gyümölcsös süteményeket, és persze quiche-t, amit egyszerűen imádtunk.

Amikor hazajöttünk, áttúrtam a netet autentikus receptek után, és hetekig csak quiche-t sütöttem, mindenféle verzióban. Idővel aztán ebből is kénytelen voltam egy kicsit időtakarékosabb verziót alkotni, az omlós tésztát leveles tésztára cseréltem, és a szószon is egyszerűsítettem egy kicsit – az eredmény ugyanolyan finom, viszont pár perc alatt összerakható fogás lett – bulikra ideális, mert tényleg ezerféleképpen variálható, és mindenki szereti.

Úgyhogy amikor a BL-döntő alatti falatokat kigondoltam, természetes volt, hogy a húsgombócok, a mogyorószósz, a friss zöldsaláta és a kávétorta mellett lesz egy kis quiche is. Igaz, kicsit multinacionálisra sikeredett a választék, mert a mogyorószósz indonéz, a kávétorta arab, a húsgombóc szerb, a quiche meg francia étel, de ha Nigellának, Gordonnak és Jamie-nek is megfelel a fúziós konyha, hát nekem sincs ellene kifogásom J

Quiche

Mivel egy fagyasztott leveles tésztából három adag is kijön, háromfélét készítettem: sajtos/baconos/póréhagymásat, sült csirkemájas/mustáros/petrezselymeset és cukkinis/fetás/lilahagymásat, de a lehetőségeknek semmi sem szab határt, a quiche-t gyakorlatilag bármivel meg lehet tölteni.

Hozzávalók:

1 csomag fagyasztott leveles tészta (felolvadva, persze)

1 deci tejszín

2 tojás

só, bors, fűszerek

és a töltelék – zöldség, hús, tonhal, sajt stb.

Elkészítés:

A levelestésztát két darabra vágjuk (vagy már eleve fel van vágva), kinyújtjuk (vagy már eleve ki van nyújtva), és a formába helyezzük (gyümölcstortaforma vagy quiche-forma). Kicsit belenyomkodjuk, aztán a sodrófával átszaladunk a forma szélein, így leesnek a felesleges darabok.

180 fokos sütőben 10 percet sütjük.

(Én nem szoktam szárazbabbal stb. lenyomtatva sütni, ahogy a legtöbb leírás javasolja, mert ha felpúposodott, a sütőből kivéve ráteszek egy vastagabb konyharuhát, és a keletkező gőzben szépen puhán vissza lehet nyomni a púpot.)

Ezután rátesszük a tölteléket, és leöntjük a 2 felvert tojással, 1 deci tejszínnel, sóval, borssal elkevert szósszal, és 15 percre visszatesszük a sütőbe.

És kész. Munka alig van vele. Amíg sül, már előkészíthetjük a másodikat is, aztán a két adagból lesett tésztadarabokból ki tudunk nyújtani még egy formára valót. Tényleg jó sok lesz belőle, és finom melegen, hidegen, frissen és többnaposan is – de úgysem marad. J