A következő címkéjű bejegyzések mutatása: poháralátét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: poháralátét. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 2., csütörtök

Színes-pálcikás poháralátétek


A "valamire csak jó lesz" céllal felhalmozott alapanyagok így óvodai szünet idején kiemelten fontos eszközökké lépnek elő. Például amikor pár hónappal ezelőtt vettem 100 Ft-ért egy nagy zacskó színes fapálcikát, még nem tudtam, mit fogunk vele kezdeni, de sejtettem, hogy eljön majd az a nap, amikor megszáll majd az ihlet... tegnapelőtt el is jött, amikor a kicsik szokásosan, miután hazaértem a munkából, elkezdték a napi rendszerességű mantrájukat: "ma miiiiiit kééééészítüüüüünk?".

Elővettem a pálcikás zacskót, brainstormingot hirdettem, kitettem az asztalra, körbeültük, és mindhárman csendben nézegettük. A Kisebbik felvetette, hogy készítsünk szivárványos betűket, de erre nem igazán volt alkalmas az alapanyag. A Nagyobbik azt mondta, őszintén fogalma sincs, mire lenne jó ez a sok pálcika, úgyhogy magamra maradtam - és ekkor eszembe jutott, hogy van pár natúr parafa poháralátétünk, amit semmire sem használunk... és máris izzítottam a ragasztópisztolyt, a kicsiknek meg kiadtam a feladatot, hogy rendezzék mintába a pálcikákat - és nekiláttunk, hogy nyáriasan vidám, színes poháralátéteket készítsünk.

Így néztek ki a színes pálcikák:





Már így magukban is nagyon vidám látványt adnak :-)

A kicsik kirakták előre a mintát:





Aztán szépen sorban adogatták nekem a pálcikákat, amelyeket én a ragasztópisztollyal felragasztottam a parafa alátétekre, míg szépen be nem fedték az egészet.








Persze tudom, ilyen alapanyag nem sok helyen van, de könnyen helyettesíthető színesre festett, majd azonos darabokra vágott hurkapálcával... és kipróbáltuk úgy is, hogy papírragasztó stifttel rögzítjük a pálcikákat (gyerekek kezébe még nem lehet ragasztópisztolyt adni), és működött, csak hosszabb száradási idő kell hozzá.

Az összes parafa alátétet beborítottuk a pálcikával, és aztán hosszasan gyönyörködtünk benne - hihetetlenül vidám és színes látványt adtak a faasztalon... a gyümölcslé is jól illik hozzá, bár a legjobban talán néhány trópusi koktél passzolna, nem gondoljátok? :-)