A következő címkéjű bejegyzések mutatása: papírguriga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: papírguriga. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 2., csütörtök

Nyuszik papírgurigából


Milyen régen írtam papírgurigás ötletet, igaz? :-) De azért Ti tudjátok, hogy ez az alapanyag a szívem csücske, igaz, nem igényes, szép vagy kifinomult, de éppen ez a hatalmas előnye, hogy mindenhol ott van, ingyen és gyakorlatilag bármilyen mennyiségben. 
Nekem persze a bármilyen mennyiségnél is több van, igaz, Ő néha elunja, hogy milyen mániákusan spájzolom a gurigákat, és a mennyiséget nagyjából ötven darabra csökkenti, de ez sem akadályoz meg abban, hogy már másnap elkezdjek gyűjtögetni további példányokat. :-)

 Most például kimondottan örültem, hogy volt miből választani, mert öt egyforma méretű darabot nem is olyan könnyű összeszedni, ha az ember mindig máshol vásárol - guriga és guriga között ugyanis van ám bőven eltérés. Na de persze azért csak sikerült öt azonos típust találnom, ami nagy szerencse, mert öt guriganyuszit terveztem készíteni, és így ennek már semmi akadálya sem volt. És a nyuszik kellettek a lelkemnek, mert egy parázs lakossági fórum után (nem, sajnos nem olyan volt, mint Stars Hollow-ban), csak ezzel sikerült túltennem magamat azon, hogy a helyi képviselőknek a nép csak púp a nyakán... tisztelet a rendkívül kevés kivételnek.

Kikészítettem tehát az öt gurigát, és máris éreztem, ahogy a feszültség elhussan - a guriga príma stresszoldó :-)





Megfogtam az első darabot, enyhén lelapítottam, hogy el tudjam vágni nagyjából középen:





A két darabot ragasztópisztollyal egymáshoz rögzítettem:





Majd akrilfestékkel fehérre festettem. Amíg száradt, fehér és rózsaszín papírból füleket vágtam- ragasztottam:





A felső gurigadarab tetejébe két bevágást ejtettem, és ezekbe nyomtam a füleket.
Az orr helyére pici zseníliapamacsot ragasztottam, és alkoholos filccel megrajzoltam a szemeket - majd egy masnit kötöttem a nyuszi nyakába pékzsinegből.





Úgy éreztem, a nyuszik nem hordoznak még így elég egyéniséget, ezért mintás papírból foltokat ragasztottam rájuk, és egy fekete vékony hegyű filccel öltéseket rajzoltam a papírdarabkák szélére.





Végül már csak annyi volt a teendő, hogy a nyuszik fejrészén átvezessek egy cérnaszálat - így már fel is lehetett akasztani a nyuszifüzért.

Gyerekekkel készítve érdemes egyszerűsíteni: a gurigadarabokat hobbiragasztóval rögzítsék egymáshoz, és a füleknek sem kell bevágást ejteni, azokat is lehet ragasztani. Nagyon jó kis elfoglaltság lehet a húsvétra készülve :-)




























2016. október 24., hétfő

Rémes figurák papírgurigából


A papírguriga, mint tudjuk, egyszerűen mindenre alkalmas, lehet belőle lakóházat építeni vagy autót összerakni - na jó, talán mégsem... de hogy ezeken kívül viszont szinte bármit lehet belőlük készíteni, az biztos. Most például rémséges figurákra keletkezett igény, és természetes volt, hogy mint annyiszor, ezúttal is a guriga lesz a megfelelő alapanyag... így hamarosan gazdagabbak lettünk egy boszorkánnyal, múmiával, szellemmel, denevérrel, zöld rémlénnyel, csontvázzal, tökfigurával, fekete macskával - illetve ez utóbbival már eddig is rendelkeztünk, csak nem gurigából. :-)


A gurigákat persze most sem kell bemutatni, de rend a lelke mindennek, úgyhogy egy kiindulási kép:





Ezeket festettem le különféle alapszínekre, a tervezett figuráknak megfelelően:






A feketékből lett a macsek, a csontváz és a denevér:















A két fehérből a múmia és a szellem, egy kis géz felhasználásával:










A lilából lett a boszorkány:





A zöldből a rémlény:





És végül a kihagyhatatlan tökfigura:






Ezeket egyébként cukorkatartóként is lehet használni, ha kis méretű papírzacskót ragasztunk a belsejükbe, de akár rémbowlingot is lehet velük játszani. Azért a macsekfigurán még van mit javítani, mert közelébe sem ér az igazinak - nézzétek csak meg :-)






:-)










2016. szeptember 9., péntek

3 kreatív órarend


Végre megvannak a végleges órarendek (nem tudom, máshol hogy van, nálunk sosincs kész órarend év elejére...), ezért a tollal gyorsan lekapart verzió ki is került a hűtőre. Ez persze kicsit sem kreatív, inkább minimalista típusnak mondanám - de ez az én példányom, a gyerekeké mindig teljesen más. Ők persze nagyon szeretik a kreatív verziókat, és év elején mindig sok ötletük van az órarendekre - ezekből most hármat meg is valósítottunk.  A három persze soknak tűnhet, de van benne egy nagyon praktikus, újrafelhasználós, egyből kétfunkciós verzió, egy pár perc alatt összerakható fiús (vagy apás :-) ) példány és egy az én kedvemért, egy teljesen személyre szabható, klasszul tekerhető variáns.  
És akkor részletesen :-)


1.
Kettő az egyben: írószertartó és órarend együtt

Ez ment a Nagyobbik íróasztalára - nagyon praktikus, mert egyből öt írószertárolót is jelent, ami egy folyton író-rajzoló-alkotó kislánynál igazán nem hátrány. Ha időigényesnek is tűnik, nem az - nekem legalábbis nagyon kis részem volt a készítésben. 

Öt tisztára mosott konzervdoboz kell ehhez az órarendhez:





Fehér akril alapozófestékkel lefestettük az összeset - pontosabban ezt a Nagyobbik csinálta, azzal az egyszerű módszerrel, hogy mosogatószivacs-darabkára festéket tett, és ezzel körbepacsmagolta az összes dobozt.





Az én részem következett: az órarendet kinyomtattam, napokra vágtam, és kisebb darab zsákvászonra ragasztottam.





Ezután már csak ragasztópisztollyal egy perc alatt felragasztottam a napokat a dobozokra, egy-egy apró fadísszel - nem túl nagy fáradság egy egyszerre két funkciót ellátó órarendért. :-)





















2.
Órarend legóból


Az abszolút fiús verzió, ami egyben egy kis figyelemfejlesztést is ad pluszban - a készítés pedig nyugodtan rábízható az iskolás apukájára. :-)
Egészen egyszerűen csak ki kell rakni az órarendet úgy, hogy az adott tantárgynak saját színt választunk. Színenként eggyel több kocka kell a tantárgyak listájához, amit oldalra érdemes kitenni, feliratokkal ellátva - az órarend így egyben koncentrációfejlesztő is, hiszen a színek jelentését ki kell keresni, de azért bonyolultnak nem nevezném a feladatot. 
Előnye, hogy órarend-módosításkor csak át kell rakni a kockákat, sőt, ez az egy órarend az iskolai évek alatt végig használható, mert a tantárgylista- és sorrend gyorsan alakítható.
Egy tipp: ha nincs elég szín a legókészletben, készíthetünk mintásakat, például alkoholos filccel kockásat, pöttyöset stb.
Mindenesetre a Kisebbik szívből ajánlja ezt az órarendet :-)











3. 
A személyre szabható, tekerhető órarend - papírgurigából


Gurigás verzió nem maradhatott ki a sorból, persze :-) Ezt a darabot teljesen a tulajdonos képére alkothatjuk - ráadásul a napok elfordíthatóak, hasonlóan gyerekkorunk kedvenc játékához, a Rubik-féle bűvös toronyhoz. Így mindig az aktuális nap képe lehet a gyerkőc előtt, és nem esik abba a hibába, hogy esetleg kedden csütörtökre pakol be...

Ehhez egy nagyobb guriga szükséges (pl. félbevágunk egy papírtörlős példányt).

Szükségünk lesz még egy mintás papírból kivágott lapra, aminek a méretét így tudjuk meg: a guriga átmérőjét le kell mérni egy zsinórral, és ehhez egy cm-t hozzáadni - ez lesz a lap szélessége; a magasság pedig a guriga hosszúsága, amiből levonunk fél cm-t.
Ezután a lapot megvonalazzuk a napoknak és tárgyaknak megfelelően:





Beírjuk a tantárgyakat, és cső formájúra ragasztjuk a lapot - ezért kellett a szélességnél a plusz egy centi, mert erre kell ragasztani a lap másik szélét, hagyva egy egészen kis üres részt - érdemes felpróbálni ragasztáskor a gurigára, hogy könnyen lehessen forgatni rajta.





A gurigára hungarocellgolyót ragasztunk, fonalhajjal ellátva:





Az arcot is érdemes a tulajdonos képére alakítani. :-)
Ezután már csak fel kell húzni az órarendcsövet a gurigára, és egy körlapot ragasztani az egész alá.





Végeredményként egy forgatható órarendet kapunk, ami egyben hasonlít is az iskolásra - és még akár játszani is lehet vele... :-)





























2016. augusztus 31., szerda

Őszi koszorú baglyokkal


Nekem, kérem szépen, tökéletesen őszi hangulatom van. Nem tudom, minek köszönhető, talán a hűvösebb estéknek vagy a mindjárt elkezdődő iskolának - vagy annak, hogy sokkal jobban szeretem az őszt, mint a nyarat, úgyhogy teljes erőbedobással várom. Hiszen még a nyárfanatikusok sem tagadhatják, hogy tényleg közel van, este és reggel itt settenkedik a fűben, úgyhogy nekem muszáj volt elkészítenem az idei első őszi koszorút.  
Először olyat szerettem volna, amit csak és kizárólag napraforgók borítanak (persze papírból), de aztán közben teljesen átalakult a dolog, és kerültek rá őszi levelek, valamint két bagoly is, és végül is csak négy napraforgó - de többet nem is hiányolt róla senki. :-)

A készítést tehát először is a napraforgókkal kezdtem - kartonból kivágott papírkörök és sárga krepp-papír szirmok kellettek hozzájuk:






A szirmokat sugárirányban a papírkörökre ragasztottam, két-három rétegben. A virágok közepére barna filcanyagból vágott kört ragasztottam, és a szirmok széleit kicsit felpöndörítettem - ezzel a nem túl nagy munkával a napraforgók el is készültek:






A baglyok persze mi másból lehettek volna, mint papírgurigákból? :-)





A szokásos módon ívesre nyomtam a gurigák tetejét:





Majd a natúr színre történő festés után papírból rájuk ragasztottam a szükséges bagolyalkatrészeket.





A szalmából készült koszorúalapra felragasztottam a napraforgókat (végül csak négyet), leveleket és egy kis zöld száraznövényt:






Majd további leveleket és néhány eztmegazt ragasztottam még az alapra, és persze a két baglyot is - és ezzel el is készült az őszi ajtókoszorú. 
Remélem, meghozza azt az ezerszínű, hosszú, meleg őszt, amit "Tudja isten, hogy mi okból szeretem? de szeretem..." :-)