Sünizsemle

Van a kicsiknek egy kedvenc zsemlereceptje - most nem keresem vissza, de biztos, hogy már írtam itt a blogon -, 100-ból 100-szor ezt kérik, ha megkérdezem, mit süssek reggelire. Ezért aztán mindig variálom egy kicsit a receptet, van, hogy magokkal borítom el a zsemléket kívül-belül, van, hogy kifliket készítek a tésztából, cipót, kenyeret, grissinit, fonatot, baguette-et, toronyórát lánccal, míg végül már egészen meg vagyok győződve arról, hogy legközelebb mást rendel házunk aprónépe - de aztán megint jön az én kis kétszemélyes kórusom, akik ilyenkor bámulatos összhangban fújják a "csak zseeeeemleeeeee" kifejezést...  legutóbb gondoltam, kifogok egy kicsit rajtuk, és bár zsemlének zsemle lesz az aktuális péksüti, nem akármilyen lesz - és így születtek meg az új kedvencek, a sünizsemlék. :-)

A receptet újra csak szívből tudom ajánlani, nagyon egyszerű, és eddig még sosem tudtam elrontani, pedig rengetegszer készítem - így süniformában pedig egészen hihetetlen magasságokba tud emelkedni a népszerűsége :-)

Először is gyorsan a recept, hiszen már biztosan írtam, csak akkor nem sünikként érkeztek meg a sütőből a zsemlék:


Sünizsemle

Hozzávalók:

50 dkg liszt
1 zacskó szárított élesztő
2 dl tej
1 dl víz
0,5 dl olívaolaj
2 teáskanál só
1 teáskanál cukor

Elkészítés:

Kenyérsütőgéppel nagyon egyszerű dolgunk van, mert csak bele kell tennünk egyszerre minden összetevőt, elindítani a dagasztó-kelesztő programot, és a végén kivenni belőle a formázásra kész tésztát. Gép nélkül a szokásos módon kell kézzel bedagasztani, de ez is gyorsan megy.
Kelesztés után szép sima, alig ragadós tésztát kapunk - ezt 8 részre osztjuk, és a tésztaadagokat megformázzuk úgy, mintha zsemlét készítenénk. Ha a kis gömbök készen vannak,  az egyik oldalon két tenyerünk között kissé megforgatjuk a tésztát, elvékonyodó csúcsot készítve - ez lesz a süni orra.

Ezután fogunk egy kisebb, hegyes ollót, és a tészta tetejét jó pár helyen benyisszantjuk - ezek lesznek majd a sünik tüskéi.

Az olló hegyével végül fúrunk két lyukat a szemek helyére, és a nyílásokba beleszúrunk egy-egy napraforgómagot - ezeket érdemes minél mélyebbre nyomni, máskülönben kisütés után dülledt szemű sünik néznek majd ránk a sütőből. :-)

A süniket ezután félórán át kelesztjük még, ezalatt jól előmelegítjük a sütőt 200 fokra.

A kelesztési idő lejárta után 20-22 percen át sütjük a kis duci süniket. Amikor kivesszük őket a sütőből, egy kis vízzel ecseteljük be a tetejüket, így szép fényesek lesznek. 
A süniket azoknak különösen tudom ajánlani, akik szeretik a ropogós héjú péksütiket - a tüskék végei ugyanis igazán finom ropogósra sülnek, míg belül puha és foszlós lesz a zsemlénk. És hát mondanom sem kell, a sünikülső mekkora sikert arat a gyerekek körében... :-) 

Zsemle brie-vel és dióval a Halló, halló! tiszteletére

Vasárnap volt a kenyér világnapja. Igaz, nem ebből az alkalomból sütöttem a zsemléket, hanem a szokásos kétnaponkénti péksüti-készítés került sorra megint, de ez a jeles nap mégis megér azért egy különlegesebb receptet. Bár őszintén szólva a zsemle alaptésztája a legegyszerűbb típusú kelt tészta, semmi fakszni - mégis, ezt nagyon gyakran készítem, mert munka szinte semmi sincs vele, viszont nagyon-nagyon finom, és sokszorosan kiválóan szerepelt már.
Szóval, ebben még nem lenne semmi extra... mivel azonban a hűtőben árválkodott egy darab eléggé bepihésedett brie, és a diós zsákocskám alján is már csak kétmaréknyi volt, gondoltam, nézzük meg, milyen lesz, ha a zsemle tésztájába beleolvad a sajt, a diódarabokkal együtt....

És mivel a brie-ről mindig az általam imádott Halló, halló! René Artois-ja ugrik be, a kiváló angol sorozat emlékének szeretném ajánlani a zsemlét. :-) René ugyanis rendszeresen a kamrában, egy csodásan hatalmas, kövér és kerek brie-sajt mellett randevúzott az őérte rajongó szobalánnyal (Mariával) vagy az őérte rajongó másik szobalánnyal (Yvette-tel) vagy az őérte rajongó harmadik szobalánnyal (Mimivel), és ha valamelyik félnek várnia kellett a légyott kezdetére, az türelmesen rágcsált addig a brie-ből.
Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy Renének ízlene a zsemle, és az az igazság, mi pedig egyenesen odavoltunk érte. Még melegen befaltunk belőle egy itt le nem írható mennyiséget, az önkontroll szánalmas hiánya mellett - de akármennyire is Michelin-babának éreztem magam utána, bőven megérte az ízélmény.

A recept tehát a következő - és jól figyeljetek, mert akárcsak Michelle, én is egyszer fogom csak elmondani :-)

Nálunk úgy készült - mint az összes zsemle, amit sütök -, hogy a tészta kb. egyharmadát kelesztés után külön veszem, és ezekből icipici zsemléket sütök a kicsiknek, mert ők ezt rajongásig szeretik. Sokkal könnyebben tudnak bánni vele, mint a nagy zsemlékkel, és valahogy a méret miatt is közelebb áll hozzájuk. A többi tésztából pedig készülnek a felnőtt zsemlék :-)


Brie sajttal és dióval töltött zsemle (és ráadásnak 12 minizsemle)


Hozzávalók:

5 dl tej
1 evőkanál olívaolaj
1 púpozott evőkanál só
1 teáskanál cukor
1zacskó szárított élesztő
70 dkg liszt

a töltelékhez:
15 dkg brie
10 dkg durvára vágott dió

Elkészítés:

Ha van kenyérsütő gép otthon, csak tegyétek bele a hozzávalókat, és kapcsoljátok kelttészta-készítés funkcióra. Ha nincs, hagyományos módon dagasszátok be és kelesszétek meg a tésztát. A kelesztés vége felé melegítsétek be a sütőt 200 fokra.
Ha duplájára kelt (kb. egy óra), a tészta egyharmadát vegyétek külön, ebből készítsetek 10-12 nagyobb diónyi méretű gombócot. Tegyétek a forró sütőbe, és 15 perc alatt süssétek meg - ez mehet a gyerekeknek vagy a gyerek lelkű felnőtteknek - mindenki imádni fogja :-)

A maradék kétharmad tészta a lényeg: nyújtsátok ki a munkafelületen, vágjátok 12 egyenlő négyzetre.
A brie-t kockázzátok fel, és keverjétek össze a durvára darabolt dióval. Az így kapott tölteléket adagoljátok a tésztanégyzetek közepére, aztán ezt nagyon alaposan gömbölyítsétek-nyomogassátok össze. Tényleg alaposan kell, mert ha marad egy pici rés, azon kifolyik a sajt, és ezért kár lenne.... végül alakítsátok gömb formájúvá a töltött tésztagombócot, és tegyétek sütőlapra, majd a sütőbe, 15-20 percre.

Aztán vigyázzatok nekem a forró zsemle tömegméretű fogyasztásával :-)


Ilyenek lettek a minizsemlék a kicsiknek:

Ezek pedig a brie-vel és dióval töltött finomságok:

A BBC-nek pedig köszönjük, hogy a Halló, halló!-t a világnak adta :-)

Sósperec

Tegnap fontos napunk volt - 5 hét szünet után a kicsik oviba mentek. A Nagyobbik szokásos fegyelmezettségével és kötelességtudatával vette tudomásul a dolgot, de a Kisebbik nagyon elkeseredett. Úgy sírt, hogy a szívem belefacsarodott, és nagyon-nagyon nehezen tudtam csak otthagyni őt az oviban... végül búcsúzás előtt megkérdeztem még tőlük, mit süssek az első nap végére. Mondtam, bármit lehet kérni, egy ilyen nagy napon nem létezik lehetetlen - és ők sósperecet kértek, a Nagyobbik kicsit felvidulva, a Kisebbik továbbra is sírva.
Délutánra megsütöttem a perecet, addigra a szomorúság sem volt már sehol... a kicsik nagyon-nagyon örültek, és egymás után tüntették el a pereceket. Persze, mindketten a sós mázzal kezdték - de hát létezik egyáltalán ember a világon, aki először nem a lecsurgott sófoltokat rágja le? :-)

Ez egy sokszorosan tesztelt recept, aminek elmondhatatlan sikere van minden alkalommal. Senkit ne riasszon el az egy kiló liszt - így is kész csoda lesz, ha  bármelyik perec megéri a másnapot.
Plusz ne felejtsük el, hogy a házi perecre annyi, de annyi sós mázat csurgatunk, amennyit csak akarunk... hát már csak ezért is érdemes kipróbálni. :-)



Sósperec


Hozzávalók:

1 kg liszt
5 dl tej
5 dkg élesztő
2 evőkanál cukor
1 evőkanál só
1,5 dl étolaj

Sómáz:

9 evőkanál liszt
3 púpozott evőkanál sóés 1 tojás a perecek megkenéséhez.
 Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk (kenyérsütő gépben nem kell, mehet minden egyszerre a tartályba), a liszttel-cukorral-sóval-étolajjal összegyúrjuk. Egy órát kelesztjük, majd kinyújtjuk a tésztát ujjnyi vastagságúra, és kb. egycentis csíkokra vágjuk. Ezekből pereceket formázunk, majd sütőpapírral borított tepsibe tesszük. A perecek tetejét felvert egész tojással megkenjük, és 230 fokra előmelegített sütőbe tesszük.

Ezalatt a 9 evőkanál lisztet és a 3 evőkanál sót annyi vízzel elkeverjük, hogy folyatható massza legyen. Ha a perecek színesedni kezdenek, kivesszük  a tepsit, a perecek tetejére csurgatjuk a sós mázat (ízlés szerinti mennyiségben), és még 3 percre viszatesszük a sütőbe.

A Nagyobbik az első falat után ezt kérdezte: „Ha ezt megettem, ehetek egy másikat és egy harmadikat is?” :-)

Tökmagos cipók

Rendszeresen sütök kenyereket, zsemléket, mindenféle péksütiket, de már régóta szeretnék olyan igazán rusztikus kenyérfélét készíteni, ami kivételesen nem pillekönnyű és pihepuha, hanem olyan rendesen harapható, tartalmas, egy karéjtól is jóllakató típus.

A kamrában egy hátsó, sötét zugban tökmagolajra bukkantam, amit már réges-régen el is felejtettem (jó, jó, nem vagyok az az elvágólag pakolós típus), és véletlen egybeesés, hogy éppen pár napja vettem egy zacskó "jó lesz majd valamihez" hántolt tökmagot – de persze véletlenek nincsenek, és én rögtön tudtam, a rusztikus kenyérábrándom közel áll a megvalósuláshoz. Kevertem, dagasztottam, kelesztettem, és hamarosan készen lett egy tepsi kövér, mosolygós, fényes, aranybarna, tökmagdarabkákkal pöttyözött cipó.

És tényleg olyan lett, amilyennek reméltem – semmi légies könnyedség, összenyomhatóság vagy gyors egymásutánban x szelet behabzsolása, de itt éppen ez a legfőbb erény. Ez a cipó tiszteletet követel, lassan kell enni, és minden falatkáját ízlelgetni. Én azonnal szerelembe estem vele, plusz valami rejtélyes oknál fogva enyhe tepertőspogácsa-íze van – és ez még egy további jó pont. :-)


Tökmagos cipók


Hozzávalók:

90 dkg liszt
1 zacskó szárított élesztő
1 teáskanál porcukor
5 dl víz
0,6 dl tökmagolaj
1 evőkanál só
6-7 dkg apróra vágott, pirított tökmag

Elkészítés:

A tökmag kivételével minden hozzávalót egy lépésben összegyúrunk, és jól kidagasztjuk. Tálba tesszük, letakarjuk, a duplájára kelesztjük.
Ha szépen megkelt, a tésztát lisztezett munkafelületre tesszük, széthúzogatjuk laposra, és rászórjuk a pirított tökmagot. Jól belenyomogatjuk, összehajtogajtuk a tésztát, aztán újra széthúzogatjuk, megint összehajtjuk, egészen addig, amíg már nem potyog belőle a tökmag, hanem szépen eloszlott a tésztában.

(Giorgio Locatelli, az olasz szakácsgéniusz egyik legnagyszerűbb tanácsa, hogy kenyérkészítéskor a lapos kenyértésztát sok helyen nyomogassuk meg az ujjaink hegyével, ezután hajtogassuk össze a tésztát, majd újból húzzuk szét laposra, és nyomogassuk meg megint - ha ezt jó párszor megtesszük, a mélyedésekben ott marad a levegő, és a tészta szép lyukacsos lesz, ami kisülés után nagyon látványos és gusztusos, plusz kölcsönöz némi könnyedséget a nehezebb tésztáknak is.)

A tésztát hat egyenlő darabra osztjuk, cipócskákat formálunk belőlük, és sütőpapírral borított tepsire tesszük. A tetejüket kereszt alakban bemetsszük.
Ekkor bemelegítjük a sütőt, 180 fokra. Amíg felmelegszik a sütő, addig tovább kelnek a cipók, szép nagyra - ezután vízzel átkenjük a tetejüket, és megsütjük őket, 30 perc alatt.

Kürtőskalács

Biztos vannak kivételek, de én még nem találkoztam senkivel, aki ne szerette volna - nagyon - a kürtőskalácsot. Tulajdonképpen nem is bonyolult süti, egyszerű kalácstésztából van, amit cukorba forgatnak, és úgy sütnek meg. De ez a sütés az, amit otthon nem annyira egyszerű kivitelezni, eszöközök és feltételek hiányában, hiszen a kürtőskalácsot parázs fölött kellene sütni, egy farúdon, amelyet forgatni kell. Mindezt otthon tényleg elég nehéz megvalósítani, bár a leleményességnek nincs határa, így hallottam már a kürtőskalács sütőben történő sütéséről, alufóliával bevont kartonhengeren vagy - ez egészen zseniális - sörösdobozon.

Néhány éve azonban az egyik hipermarketláncban, egy hűségakció keretében lehetett szerezni igazi kürtőskalácssütő rudat, és ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. És mivel a kertünk egyik sarkában van egy kis tűzrakó hely, időről időre nekilátunk a kürtőskalácssütésnek, mert ez egy igazi családi program, tésztakészítéssel, feltekercseléssel, cukorban hempergetéssel, parázs fölötti forgatással, aztán pedig a megsült tészta lebontogatásával, a finom karamellréteg ropogtatásával. A gyerekek imádják, és hát - mi is. :-)

 A kürtőskalács tésztája a következőképpen készül:

Hozzávalók (kb. 4 db kalácshoz):

50 dkg liszt
3 dkg élesztő
2,5 dl langyos tej
6 dkg cukor
6 dkg olvasztott vaj
2 tojás
1 kávéskanál só

Elkészítés:

A hozzávalókból a szokásos módon nem túl puha kalácstésztát gyúrunk (kevés lisztet adjunk hozzá, ha túlságosan lágy), és kelni hagyjuk a duplájára (vagy ezt a munkát a kenyérsütőre bízzuk, mint én is).
A megkelt tésztát kinyújtjuk, és 2-3 centis csíkokra vágjuk. A csíkokat spirál alakban feltekercseljük a sütőfára, majd ha az egészet beborítottuk, párszor végighergergetjük a fát a munkafelületen, hogy a tészta kissé összetapadjon.
Ezután egy lapos tálcára cukrot szórunk, amelybe tehetünk ízlés szerint egy kis fahéjat, diót stb.
A tésztahengereket olvasztott vajjal vagy olajjal átkenjük, és a cukorba hempergetjük.

Az így előkészített tésztatekercseket parázs fölött vagy lassú, halk tűzön a szabadban megsütjük.
A megsült kürtőskalácsokat pár percig hűlni hagyjuk, majd itt-ott megpróbáljuk kicsit megmozgatni - ezután már könnyedén lecsúszik a sütőfáról.

A sütés kezdetén

Sütés közben

Megsülve :-)

De már csak az ő örömükért is megéri sütni.

Mindig dupla adag tésztát készítek, mert érdemes ugyanebből kis kalácsokat is sütni.

Mindegyik nagyon-nagyon finom :-)

 

Pizzagrissini

Nálunk a pizza mindig úgy készül, hogy mindenképpen maradjon a tésztából, mert rengeteg finomságra fel lehet használni. Mindig kell belőle zsemlét is sütnöm, mert ebből a fajta tésztából nagyon-nagyon jó állagú, sokáig elálló, tartalmas, de mégsem nehéz zsemle készül, amiért a Kisebbik és a Nagyobbik is szabályosan rajong. Aztán persze mindig lehet belőle focacciát is sütni, vagy akár kiflit is, illetve bármilyen formázott-töltött-megszórt péksütit, vagy mint tegnap – grissinit.

A grissini Olaszországban nagyon kedvelt rágcsálnivaló, lépten-nyomon találkoztunk vele a nyaralás alatt, de persze már azelőtt is régi ismerős volt, hiszen nagy nemzetközi karriert futott be, és mi is szeretjük: mártogatósok mellé, vagy csak úgy magában, ahogy a kicsik szeretik.

A tegnapi pizzasütéskor is bőven hagytam a tésztából, többek között grissini-céllal. De mivel maradt a paradicsomszószból is, gondoltam, megsütöm a grissini pizzás változatát, ami azért is jó, mert például bulikon sokkal könnyebben kezelhető és előkészíthető, mint a pizza, ízvilágában viszont teljesen ugyanaz, plusz igencsak jól is néz ki.

Persze, az eredmény nem igazán grissini, merthogy töltött, viszont mégiscsak az, hiszen kenyértésztából készült, és rúd alakú. És persze – ezzel kellett volna kezdenem – nagyon finom. Egyszer egy szülinapi bulira készítettem ilyet. Mindenki az asztal köré gyűlt, és addig ott ültek, míg csak volt belőle… :-)



Pizzagrissini


Hozzávalók:

pizzatészta (lásd itt)
fűszeres paradicsomszósz
vékony kolbászszeletek
sajt
bazsalikomlevelek, törött bors

Elkészítés:

A tésztát alaposan lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk. Rákenjük a fűszeres paradicsomszószt, rátépkedjük pici darabokban a kolbászt, rátesszük/reszeljük a sajtot, és sok-sok bazsalikomlevéllel megszórjuk.

Ezután a tészta alsó felét egy gyors mozdulattal a felsőre hajtjuk, és sodrófával átszaladunk rajta néhányszor, hogy kissé összenyomódjon a két réteg.

Ezután éles késsel kb. kétcentis csíkokra szabdaljuk a tésztát. A csíkok tetejét és alját ellentétes mozdulattal néhányszor megcsavarjuk, így spirálszerű rudacskákat kapunk. Ezeket egymástól pár centi távolságra sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, és 230 fokra előmelegített sütőben max. 10 percig sütjük, de sokszor bőven elég a 7-8 perc is, úgyhogy figyelni kell, amint kicsit barnul, készen van.

Forróság

A nyár most tényleg rendesen kitett magáért, rezzenetlen hőség van mindenhol, még az árnyékban is meleg van. Ma is alig vártuk az estét, amikor enged végre egy kicsit a kánikula szorítása, és lehet rendesen levegőt venni. Este tízkor végre jött egy kis langyos szél, kiültünk a teraszra, egy kis vörösbort (én) és sört (Ő) kortyolgattunk, hallgattuk a tücsköket a kertben, és figyeltük a teraszon átugráló bátor békát.

Ezekben a forró napokban nem viszem túlzásba a sütést-főzést (eltekintve a húsz üveg baracklekvártól :-)), nagyon gyorsan elkészülő dolgokat eszünk. Ezek közé sorolom az összes péksütit is, hiszen a kenyérsütő gép szépen meggyúrja a tésztát, a sütő pedig megsüti, nekem alig van vele bármi teendőm. Az mindig jó érzés... és enni pedig a még meleg, illatos, ropogós héjú zsemléket, kifliket és kenyereket még ennél is sokkal-sokkal jobb érzés.

Mivel maradt egy fél üveg szárított paradicsom múltkorról, és a kis bazsalikombokrok is ingerlően zöldelltek a párkányon, úgy döntöttem, ezúttal olaszos jellegű kenyérkéket sütök.


Ciabatta szárított paradicsommal és bazsalikommal


Hozzávalók:

fél kiló liszt
320 gramm víz (igen, gramm)
2 kávéskanál szárított élesztő
2 kávéskanál só
1 nagy csokor bazsalikom
kb. 8 darab szárított paradicsom


Elkészítés:

Összegyúrjuk a tészta hozzávalóit, jó pár percig erőteljesen dagasztjuk, és langyos-meleg helyen kb. másfél óra alatt megkelesztjük. (Mindezt persze a kenyérsütő gépre is bízhatjuk, ha van.) Ezután a tésztát lisztezett munkafelületre tesszük és a kezünkkel széthúzgáljuk (csak semmi fakszni), kb. egycentis lapra. Erre konyhai ollóval rávagdossuk a paradicsomot és rátépkedjük a bazsalikomleveleket, hogy jusson mindenhova. A paradicsomot nem kell lecsöpögtetni, ha jutnak bőségesen olívaolaj-cseppek a tésztára, hát annál jobb.

Ha ez megvan, a tésztát feltekerjük (mint a rétest), egy kicsit átgyúrjuk, és 8 darabra vágjuk. A darabokat kicsit széthúzzuk és ellapogatjuk, majd sütőpapírral borított tepsire tesszük (ez a mennyiség két tepsiben fog elférni). 30-40 percet kelesztjük, majd 200 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, és 20-25 percig sütjük.

Zsemlefelhő

Itthonikenyér-mániás vagyok, mert szeretem tudni, mi van abban a kenyérben/zsemlében/kifliben, amit az asztalra teszek. És az sem utolsó szempont, hogy a meleg péksüteményt persze imádja a család, még a Kisebbik is több darabot elmajszol belőle, pedig ő a bolti zsemlét/kiflit megvetéssel félretolja. A Nagyobbik meg csak ennyit szokott mondani: „Mama, te sütöd a világon a legfinomabbakat!” – és már csak ezért is bőven megéri a fáradtság. Ami persze nincs is, hiszen van egy imádott kenyérsütő gépem, amit ugyan kenyérsütésre sohasem használok, viszont a tészta összekeverésében, dagasztásában és kelesztésében egyszerűen utolérhetetlen. Mindössze pár perc kell, amíg beleteszem a hozzávalókat, majd egy-másfél óra múlva kiveszem a pillekönnyűre megkelt, illatos tésztát, amit csak formázok és a sütőbe teszek. Ennyi, és készen van a friss, forró kenyér, kifli, kalács, zsemle, baguette… úgyhogy kedves házias olvasó, hidd el: ha valamit tényleg érdemes beszerezni, az a kenyérsütő gép.

Na jó, ha még nem győztem meg volna mindenkit, még egy érv. Amikor sülni kezd a kenyér, az az illat… nálunk olyankor beszivárognak a kicsik a kertből, orrocskájukat kiskutya módon a levegőbe tartva és mozgatva-szimatolva, Ő pedig a hátam mögé somfordál valahonnan, bekukucskál a sütőbe, és azt kérdezi: mikor lesz kész…?

Ma francia zsemléket sütöttem, és a kétharmada azon nyomban elfogyott, hogy kivettem a sütőből. Pihepuha, leheletkönnyű, olyan... zsemlefelhő.  


Francia zsemlék

Hozzávalók:

50 dkg liszt
egy zacskó szárított élesztő
kb. 2 dl tej
kb. 1 dl víz
0,5 dl olaj
2 teáskanál só
1 teáskanál cukor

Ha van, jót tesz még neki 3 evőkanál burgonyapehely, de ha nincs, hát kisnyúl.

Elkészítés:

A tésztát bedagasztjuk, és meleg helyen duplájára kelesztjük. Ezután kézzel egy csíkot lapogatunk belőle, és 12 darabra vágjuk. Kis bucikat formálunk belőlük, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, konyharuhával letakarjuk, és fél-egy órát kelesztjük. Előmelegített 200 fokos sütőben kb. 20 percet sütjük, úgy, hogy a sütés kezdetén egy kis vizet zuttyantunk a sütő aljába, a kellő gőzképződés érdekében. (Persze csak villanysütő esetében.)

Aztán pedig sopánkodunk, hogy miért is nem dupla adagot készítettünk. :-)

Megfázás ellen

„Meghűltem, gyötrődöm, fáj minden tagom,
Szörnyű rossz az élet, olyan szomorú,
Beteg vagyok, mint senki a világon,
Csak énrám száll mindig ily keserves bú.
Ágyamban fekszem, s azon tépelődöm,
Miért ily kegyetlen hozzám a végzet,
Ó, miért üldöz minden itt a földön!
Pedig mégis szép, szép ám így az élet.”

(Piet Hein, Lontay László ford.)


Szóval beteg vagyok, megfáztam, és ez bizony nem jó. Persze mielőtt belesüppedtem volna az önsajnálatba, azon gondolkodtam, jó, folyik az orrom, köhögök és erőnlét tekintetében is hiányosságokkal küzdöm – de nézzük csak, mitől érezném vajon jobban magam?
Mivel az azonnali gyógyulást, a lottó ötös megnyerését és a Bahamákon történő időzést mint megoldást kénytelen voltam bizonytalan időre elvetni, az jutott eszembe, nekem bizony nem más, mint egy kis friss croissant kellene a közérzeti tuninghoz.
És mivel mindenféle péksütemény tekintetében csak és kizárólag Limara receptjeit vagyok hajlandó követni, ez a croissant is az ő találmánya. Egy újabb alkotás, amelyekről csak szuperlatívuszokban lehet áhítatosan, halkan beszélni… kívül ropogós, leheletvékony kéreg, alatta egymástól elváló rétegekben a pihepuha, vajas, csodálatosan finom tészta….
Az a fajta péksüti, amelyet minden falat után megnézel, és csak csodálkozol, hogy voltál képes ilyen tökéletességet alkotni. Ráadásul sokkal jobban lettem azután, hogy megsütöttem, és kettőt elmajszoltam. :-)
Szerintem – kihagyhatatlan.

A receptet itt találjátok:

http://limarapeksege.blogspot.com/2009/03/express-croissant-reggelire.html

Baguette Párizsból

A frissen sült kenyér illata = az otthon illata.
Legalábbis az én fejemben ez így áll össze. Már a kenyértészta készítése is olyan otthonos dolog, szeretem, ahogy a kezem ismerkedik azzal a fehér puhasággal, amiből aztán a sütő melegében megszületik a csoda, amire minden alkalommal úgy csodálkozom rá, mint legelőször...
És persze ilyenkor rögtön megjelennek. A kisebbik hol itt, hol ott csíp le egy darabka tésztát, és gyömöszöli elragadtatottan a szájába, a nagyobbik pedig lelkesen asszisztál minden folyamathoz ("majd én, Mama, majd ééén!").
Aztán végül - ahogy ma is - csillogó szemekkel állnak a frissen kisült veknik mellett, és tiszteletteljes távolból szaglásznak az orrocskájukkal, hogy aztán a legelső "na jó, most már törhettek belőle" mondatomra rávessék magukat a kenyérre, és elégedetten teletömött pocakkal távozzanak a játékaik felé.

Az én kedvencem ez a recept. Annak idején, amikor Párizsban jártunk, sajnáltuk az időt az alvásra, és késő éjszakáig jártuk a várost, hogy aztán már hajnalban újra az utcákon legyünk. És ilyenkor szinte minden sarkon megcsapott minket az illat, ami éppen olyan ellenállhatatlan volt, mint a kilátás az Eiffel-torony tetejéről. Ez a kenyér pontosan olyan, mint azok a hajnali baguette-ek Párizsban. De tényleg pontosan olyan.

Baguette Párizsból

Hozzávalók:

50 dkg liszt
34 dkg víz (igen, nem tévedés, dkg)
1,5 kiskanál élesztő
2 kiskanál só

Elkészítés:

Összekeverjük a lisztet és a vizet, félretesszük egy órára. Ezután hozzáadjuk a sót és az élesztőt, alaposan megdagasztjuk, és letakarva másfél órát kelesztjük. Ha kész, formázzunk belőlük hosszúkás, vékony kenyérformákat, helyezzük őket egy nagy tepsibe (ha nincs baguette-sütőforma a háznál, többször hajtott alufóliacsíkokkal is elválaszthatók egymástól a tésztaadagok).
Újabb kelesztés, míg csak nem ítéljük elég ducinak a leendő kenyereket - aztán irány a 220 fokra előmelegített sütő, 25 percre. A sütés kezdetén egy maréknyi vizet zuttyantsunk be a sütő aljába (csakis villanysütőnél, persze), és várjunk, amíg a keletkező gőzben még nagyobbra emelkednek a kenyerek.

 Aztán pedig már csak némi önuralom szükségeltetik, amíg kihűlnek a baguette-ek - na jó, mondjuk langyosra. :-)