A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párna. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 20., péntek

Párna kiscsibékkel


Majdnem azt írtam, "Párna kiscsibészekkel", de egyébként ez is teljesen helytálló lenne, majd meglátjátok. :-) Az inspiráció forrása ez az oldal volt, ahol több húsvéti ötlet között egy kép éppen azt mutatta be, ujjnyomdázással milyen édes kis sárga kiscsibéket lehet készíteni - na és én ezekbe a kiscsibékbe fülig beleszerettem, egyrészt az egyszerűségük (mégiscsak ujjnyomdázás, ugye, ami nem egy bonyolult dolog), másrészt a hihetetlen tüneményességük miatt. De tényleg annyira megtetszettek, hogy az oldal megtekintése és a lentebb látható végeredmény között kb. 20 perc telt el, ami elég jól bizonyítja a lelkesedésemet. :-)
Azt persze rögtön tudtam, hogy nem nyomdázás lesz, hanem rendes rajz, mert olyan textilfestékem nem volt, ami kenhető, csak filctoll, de nekem ez is bőven megfelelt. Így aztán kerítettem egy fehér párnahuzatot, és nekiláttam.





Először persze kivasaltam, hogy a hajtásvonalakon ne csússzon el a filctoll, meg hát egyébként sem árt. :-) Ezután fogtam egy sárga textilfilcet, és számtalan (jó, nem,mert  megszámoltam: pontosan 45) kissé kócos tojásformát rajzoltam a vászonra.









Majd a sárga foltokat egy vékony hegyű fekete textilfilc segítségével csibékké változtattam. 









És ennyi! Ennél több munkám nem is volt vele, és mivel ezekkel a foltcsibékkel gyorsan lehet haladni, nagyon hamar elkészült az egész huzat. Sok csibészkével :-)





Egyébként rendkívül jól szórakoztam a csibék megrajzolgatása közben - azt hiszem, nem is lett két egyforma köztük. Egy plusz, nem várt funkciót is tartalmazott a kész párna: a Kisebbik hosszasan nézegette a csibéket, és mindenféle történeteket kerített  köréjük, hogy ez vagy az miért heverészik, azok miért szerelmesek és ez miért néz olyan bambán, valamint amott egy csibemama miért mondja éppen azt a fiókájának, hogy szedte-vette-teremtette, mit művelt már megint ez a huncut kölök :-)


















Kedveljük ezt a párnát, no :-) 
Szép hétvégét mindegyikőtöknek!








































2012. szeptember 8., szombat

Eperpárna


A következő ötlet tényleg csak ötlet - olyasmi, amiből egy varrni tudó illető valami különlegesen jót tud kihozni. Sajnos én még mindig nem vagyok egy varrni tudó illető, úgyhogy a végeredmény olyan, mintha egy kutya párszor már jóízűen megrágta volna. Ám szerencsére a kicsik nem olyan kiritkusak, mint a Muppet Show-ban a két öreg a páholyban, és náluk osztatlan sikert aratott a dolog. :-)

Az egész úgy indult, hogy volt egy meglehetősen napszítta, piros, négyzet alakú párnánk (a szokásos 40x40-es, ikeás típus), amire új huzatot varrni nem tudok, venni viszont nem volt kedvem - gondoltam, legyen belőle inkább valami. A fakó piros szín egészen eperszerű volt már, és erről jutott eszembe, legyen belőle eperpárna - gyerekszobába pont jó lenne.

Fogtam hát ezt a napszítta párnát:





A párna három csúcsát begyűrtem a párna belsejébe, így:




És aztán ezeket a begyűréseket le is varrtam (ezek lettek a kutya megette-részek :-) ).
Egy darab zöld filcanyagból kivágtam egy cikkcakkos darabot:





Ezt is felvarrtam pár öltéssel a párnára:





Aztán már csak fekete textilfilccel bepöttyöztük a párnát a kicsikkel, végül pedig egy félbehajtott-megtekert, a végein visszahajtott zöld zseníliadrótot rögzítettünk a tetejére, és ezzel készen is lett.
Kicsit csálé, kicsit kajla.... de a miénk :-) :-)