Képes élménybeszámoló

Legeslegelőször is mindenkitől elnézést kérek, akinek a levelére nem válaszoltam még - nagyon sok levelet kaptam a nyaralós két hét alatt, aminek mind nagyon örültem és szívből köszönöm is ezúton mindenkinek, csak lassan tudok válaszolni rájuk, de remélem, nem fogok kihagyni senkit sem, mert nagyon nem szeretném, hogy így legyen.

Szóval, néhány nappal ezelőtt megéreztünk a nyaralásból, ami két teljesen különálló részből állt, és a kettő tényleg semmilyen vonatkozásban nem emlékeztetett egymásra, azt az egy közös jellemzőt leszámítva, hogy mindkettő nagyon-nagyon jó volt. :-) Először is négy teljes napot tölthettünk el Olaszországban kettesben, amiért ezúton is nagyon nagy hálával tartozom a szüleimnek... aztán pedig hazaérkezésünk után egy fél nappal ismét útra keltünk, immár négyesben, hogy egy teljes hétre belevessük magunkat Magyarország észak-nyugati részének szépségeibe.

Minden egyes pici élményt és látnivalót igyekeztem gondosan elraktározni a lelkem szekrényének polcaira, hiszen erre az évre ez a két hét jutott nyaralásból, úgyhogy ebből kell töltekezni még jó sokáig - de azt hiszem, ez menni is fog, mert élményekből és látnivalókból rengeteget szereztünk, extrém széles spektrumon mozogva, a tengeri szirtfokon álló csodálatosan szép Miramare kastélytól egészen a győri sürgősségi baleseti sebészetig, szóval mesélnivalóm van bőven. :-)

Először is az olaszországi négy napról írok, még ennek is bőven a hatása alatt állok - ha van utazás, ami úgy volt egyszerűen tökéletes, ahogy volt, hát ez volt az. Hétfőn reggel indultunk el, és délután 2 körül már ki is szálltunk az autóból Friuli-Venezia Giuglia tartomány egyik pici falujában, hogy szívdobogva álljunk meg az interneten foglalt szállásunk előtt, ami neten egészen különlegesen izgalmasnak és hangulatosnak tűnt - a valóságban pedig még legalább háromszor ilyen volt. :-)

Olyan vidéken laktunk, ahol turisták csak ritkán járnak, a helyiek közül mindenki a hatalmas és lenyűgöző szőlőültetvények műveléséből, azaz borászatból él. A mi szállásadóink családja már 1860 óta foglalkozik ezzel, és keresetkiegészítésként gyönyörű, régi, hatalmas házuk szobáit bérbe adják a hozzánk hasonlóaknak, akiknek feltett szándéka nem egy tucatszállodában ismerkedni a helyi hangulattal. És ez most is tökéletes döntésnek bizonyult - a birtok hangulata, a ház borainak ízei, szállásadónk, Gianluca egyénisége és minden, ami annyira képviseli Olaszországot, a napfény, az ételek, az épületek, utcák, a tenger, szóval minden-minden úgy volt hiánytalanul szép és emlékezetes, ahogy volt, és ráadásul vicces eseményekben is volt részünk bőven. :-)

Bármennyit tudnék írni erről a négy napról.... De inkább mutatok sok-sok fotót, bízom abban, hogy a látvány és a hozzájuk fűzött sorok legalább vázlatos képet tudnak adni a négy nap szépségéről.

De ezt a dalt kérem szépen hallgatni a képekhez közben, nagyon fontos :-)

Kezdődött tehát az érkezéssel... kiszálltunk az autóból, és ezt láttuk:

A farm, ahol éltünk -

ez volt tehát a Casa Riz, amiről tényleg a legelső pillanatban látszott már,

mennyire jó lesz itt nekünk.

Mert hát kit ne fogna meg egy ilyen kézzel festett "Nyitva" tábla....

...meg az, hogy éppen a ház legszebb részén volt a szobánk...



... és hozzá az ilyen bútorok, hát nem csodaszép?

A festésmintákról vagy ötven fotót készítettem :-)



Már rögtön megérkezéskor kaptunk köszöntőpoharat a ház egyik borából,

amit mi választhattunk ki - nagyon kérek mindenkit,

hogy ha véletlenül erre járnátok, a Casa Riz pinot grigio-ját még VÉLETLENÜL SE

hagyjátok ki, egyszerűen mennyei.

A bor mellé pedig mindig készítettek egy kis falatkás tálat,

hártyavékony, csodálatosan finom prosciutto, a vidék jellegzetes sajtja,

a montasio és hasonló finomságok voltak rajta.

És hogy teljes legyen a kép, a ház mögött patak, szőlő- és olajfaligetek,

és persze a jellegzetes olasz farmházak - ettől a látványtól végképp elakadt

a lélegzetem. :-)



A falu szélén pedig mindenhol hatalmas és gyönyörű szőlőültetvények,

hiszen a vidék legfőbb büszkesége és alapvető megélhetési forrása a bor.



Sokféle szőlőfajtát termesztenek itt, Luca erről részletesen mesélt nekünk -

fantasztikus volt hallgatni, ahogy minden szavából árad a szőlő iránti szeretet...

 A falu, ahol laktunk - Giassico - amúgy egy icipici település,

de így is büszkélkedhet néhány lenyűgöző házzal....

Például egy aprócska, XVII. századi templommal

vagy a XVIII. századi Palazzo di Manzano repkénnyel befutott épületével.

Érkezésünk napján az aznapi újság... nincs még egy ilyen dallamos nyelv, mint az olasz.
Amikor annak idején elkezdtem olaszul tanulni, már az első mondattól kezdve szerelmes lettem a nyelvbe - mert hát kit ne fogna meg egy ilyen szósorozat,
hogy "Un' biglietto di andata e ritorno per Napoli"... :-)

És még egy kép a Casa Riz-ről

(igazán visszafogom magam, mert a házról is vagy száz képet készítettem :-) )

A háznak van egy ilyen étkezője is, de mi mindig a szabadban ettünk, mert csodaszép idő volt - pedig biztos érdekes élmény lett volna Sissi és Ferenc József képei alatt reggelizni, egy olyan faluban, ami valamikor még az Osztrák-Magyar Monarchia területéhez tartozott...

Azért nagy nehezen elszakadtunk a háztól, és a négy napot szinte folyton úton töltöttük - bejártuk a környéket teljesen, Cividale del Friuli, Grado, Palmanova, Udine, Trieszt és még jó pár hely, amit láthattunk - mind közül pedig a két legemlékezetesebb a Miramare kastély, valamint a pici és végtelenül hangulatos halászfalu, Muggia, ahol fantasztikus halas vacsorát ettünk (hálás köszönet Vrábel Krisztának a tippért!).

Borzasztóan nehéz csak néhány képet mutatni ezekről a helyekről, mert legszívesebben az összeset feltölteném ide, de próbálom visszafogni magam :-)

Cividale del Friuli:

Ez itt, kérem szépen, egy kocsma - kényelmes könyöklővel a törzsvendégeknek :-) 

Egy mentás-csokis-kávés fagyi, meg egy mangós-stracciatellás

Az előbbi kocsma, immár az alkalmazottakkal együtt :-)



És a Ponte del Diavolo alatt egy kis oszlop a gyönyörű, sima szélű kövekből -

mi is hoztunk egy követ, ami annyira tökéletesen sík felszínű, hogy mostantól ezt használjuk edényalátétnek az étkezőasztalon.

Udine:

A Piazza Libertán a Loggia del Lionello

Egy lámpatest, ugyanitt - bárcsak az enyém lehetne :-)

A trubadúr plakátja egy pirosra festett bódén, tökéletesen stílszerűen, Verdi hazájában...

És bár nem Velencében járunk, de itt is akadnak csatornák, kifejezetten hangulatosak.

Mindvégig az volt a benyomásunk, bicikliből sokkal több van, mint autóból,

és nagyon kell figyelni őket, mert bárhonnan előbukkanhatnak nagyon gyorsan

és nagyon váratlanul :-) 

Trieszt:

A tenger a Miramare mellett - maga a végtelen szépség és szabadság.

És azok a kávék, amelyek miatt tavaly Toscanából hazatérve

megvettük álmaink kávéfőzőjét :-)

Ez pedig már maga a csoda, az építészet remekműve:

a Miramare, mostantól minden kastélyok legszebbike -

nekünk biztosan

Álomszép és hatalmas kandeláber - alulról



Ha nem lett volna így is eléggé idilli,

a kastély kis öblében még csónakok is ringatóznak...

Ők pedig mindenhol ott vannak - és ő volt a legszomorúbb szemű sirály,

akit valaha láttam. Megpróbáltam felvidítani, de nagyon rossz napja volt éppen szegénynek.

Egy elegáns asztal a Piazza dell'Unitán

Aztán Muggiába mentünk, amibe fülig beleszerettünk:

A kikötő, ahol napokig elüldögéltem volna a köveken



Előétel egy trattoriában - grillezett szardínia, marinált apróhalak,

fokhagymás-paradicsomos kalamári és avokádós garnéla pirítóson.

... És ötféle sült hal, grillezett cukkinivel.
Degeszre ettük magunkat, és most rögtön megint elmajszolnám az egészet. :-)

Ezért szeretem őket - egy helyi lakos, aki csak úgy kibiciklizett a kikötőbe,

megnézte velünk a naplementét, és aztán hazakerekezett.

Egy darabka a sok magával ragadó muggiai részletből...

Mindenféle színű és méretű hajók, amelyek közel sem csak dekorációként szolgálnak -

nem egyen ott voltak az igazi tengeri medve külsejű tulajdonosok is.

Egy hasonló helyen mi is ott feledkeztünk két órára...

ha Muggiában jártok, a Trattoria al Porto semmiképpen se maradjon ki  -

nekünk is a helyiek ajánlották, nem ok nélkül:-)

Végül pedig Grado:

Errefelé már jóval több a turista, úgyhogy a boltok is különlegesek

Egy napozó a gradói strandon -

véletlenül bekeveredtünk egy extra minőségű strandra, és olyan szerencsénk volt, hogy aznap ingyen be lehetett menni, pedig amúgy súlyos pénzeket kellett volna fizetni a belépőért :-)

Ruccolás pizza parmezánnal, az én személyes kedvencem.

A naplementés képdömpingtől megkíméltelek benneteket, de sajnos

az ezüstösen csillogó tenger látványának megosztásáról egyszerűen képtelen vagyok lemondani :-)

És ha röviden akarnék csak írni róla, Olaszország maga a csoda... ha nem itt élnék, akkor csak ott.
Nagy ajándék volt megint néhány napra részt venni a városok nyüzsgésében és a vidék békességében - de ha mégis a legjobb dolgot emelném ki az itt töltött napokból, az az, amit Ő mondott, amikor megkérdeztem hazafelé, neki mi tetszett a legjobban: az, hogy kettesben lehettünk egy kicsit...

Ajtókoszorú olasz módra

Vége az Eb-döntőnek, és bár kedvenceim, a spanyolok nyertek, a végén már nagyon együttéreztem az olaszokkal, mert a 4:0 több mint elszomorító eredmény, és hát őket is nagyon szeretem... végül is eleve úgy ültem le a döntő elé, hogy majdnem mindegy, ki nyer, mindkét csapat győzelmének tudok örülni. És örültem is nagyon, amikor Iker Casillas a magasba emelte a kupát, de közben nagyon sajnáltam az olaszokat, akiknek ezzel a látványos különbségű eredménnyel kell hazautazniuk.

Viszont tegnap délután arra gondoltam, hogy ha a spanyolok nyernek (márpedig tudtam, hogy ők nyernek :-) ), valamit mégis kell tennem az olaszokért, hiszen szeretem őket, és úgy általában rajongásig szeretem az országukat, a nyelvüket, a konyhájukat, a szellemiségüket - úgyhogy készítettem egy ajtókoszorút, ezúttal csak nekik, a szívemnek annyira kedves olaszoknak. :-)

A cél az volt, hogy csak olyasmi kerüljön rá, ami az olasz konyhára jellemző, további nehezítésként pedig elhatároztam, az egész legyen zöld-fehér-piros színvilágú - ezt nagyjából sikerült is tartani. :-)


Első lépésként kikészítettem egy hungarocell koszorúalapot, valamint egy adag masni formájú száraztésztát.

Elkezdtem ragasztópisztollyal felragasztgatni a tésztákat, míg az egész koszorúalapot befedte a sok masni.

Szívem szerint a zöld sok-sok friss bazsalikom lett volna a koszorún, de mivel ez másnapra teljesen elhervadt volna, babérlevéllel helyettesítettem:

Jöhetett még két fontos kiegészítő: sok kis szárított paprika és az olasz ételekből szinte elmaradhatatlan fokhagyma. :-)

Befejezésképpen pedig jó pár rozmaringágacska került még a koszorúra:

Aztán már csak masnit kötöttem három összefogott (zöld, fehér és piros) szalagból, és ezt is felragasztottam a koszorúra.

Ezzel készen is lett a koszorú, bár később még tettem rá fekete papíron fehér lakkfilccel írt feliratot is - szerintem így lett igazán stílusos, és remélem, ha esetleg egy-két kedves olasz olvasó erre vetődik, örülni fog neki, a magyarokról nem is beszélve, hiszen amint Móni barátnőm találóan megállapította, ha máshogy ragasztjuk a szalagot, még magyarosnak is simán elmegy...  :-)