Mazsola, Manócska, Tádé és a tökház

Az évek jönnek-mennek, de Mazsola és Manócska örök. :-) Mindig is ez volt a legkedvesebb mesénk (talán csak Pettson és Findusz tudott a nyomába érni), és a gyerekek mostanra ki is nőhették volna, de nem így történt. A kis zöld malac és a csíkos harisnyás manó most is megfér a "nagyosabb" mesék mellett, ugyanolyan szeretetben és becsben tartva őket, mint sok évvel ezelőtt, amikor a pici Nagyobbik hallgatta áhítattal, és mint néhány éve, amikor a Kisebbiknek kellett ezerszer is újraolvasni a tökházbeli történeteket.  

Hogy mi lehet a varázsa ezeknek a meséknek, amelyekben tulajdonképpen csupa hétköznapi dolog történik, mindenféle Disney-csillogástól mentesen? Nálunk biztosan az, hogy a gyerekeknek nagyon könnyű volt azonosulniuk Mazsolával és Tádéval, egyszerű kis kalandjaikkal, testvérkapcsolatuk konfliktusaival és megbékéléseivel, nekem pedig Manócskával, ahogy egyfolytában lavírozni próbál a teendők tengerén, süteményt süt és igazságot oszt, miközben a munkáját is igyekszik elvégezni. Igaz, Manócskának fényévekkel nehezebb a dolga, mint nekem, hiszen ő egyedülálló szülőként birkózik két kiskorú nevelésével, bár Varjú bácsira ugye mindig számíthat.
Lényeg a lényeg, a tökházbeli kalandok a mai napig nagy kedvenceink, és iskolába menet rendszerint reggel a Mazsola-hangoskönyveket hallgatjuk, Für Anikó csodálatos előadásában. 

A Kisebbik időről időre mindig előáll a kéréssel, hogy készítsük el a tökházat és a lakókat - a figurákat egyszer már évekkel ezelőtt meg is gyurmáztam, de a tökházra semmilyen jó ötletem nem volt, ami kicsit is tökházszerű lenne - de Ti most már biztosan sejtitek, hogy nemrég megszállt az ihlet. :-)
Végre ráébredtem, hogyan lehetne a tökházformát - legalábbis nagyjából - kialakítani, és hozzá is kezdtem. A dolog nagyjából három hónapot vett igénybe, nem mintha ennyire sok munka lett volna vele, egyszerűen csak nagyon kis szabadidőket tudtam keríteni hozzá. Plusz az elmúlt évek alatt a korábban meggyurmázott figurák már teljesen leamortizálódtak, és ezeket is újra kellett alkotni - egy lábatlan Manócska és egy fej nélküli Tádé igencsak brutális látványt nyújtottak volna a vadiúj tökházban... vagy csak én nem vagyok eléggé Tarantino-rajongó. :-)

Amikor megvolt a tökház kialakításának ötlete, már akkor is tudtam, hogy nem "igazi", zárt ház lesz, inkább csak olyan díszletház, ami egyik oldalról teljesen nyitott - a játszhatóság fontosabb szempont volt a valósághűségnél. Bízom benne, hogy így is tetszeni fog majd a Kisebbiknek, de majd csak a névnapján fog kiderülni ez, addig ehet engem a penész. :-)

A tökház alapjával kezdődött tehát minden, amihez egy teljesen szimpla, nagyobb kartondobozt választottam:

Az oldalsó dobozfüleket visszahajtottam, és alaposan be is nyomogattam a doboz belsejébe - mivel a fülek hosszabbak voltak, mint a dobozoldalak, nem kellett ragasztani, így is jól a helyükre szorultak.

Összegyűjtöttem a házból a kidobásra váró újságokat, és hevenyészett hurkákra gyűrtem a lapokat:

A hurkákat celluxszal elkezdtem a dobozra rögzíteni:

Oldalra, majd a doboz tetejére is, valamelyest íves formát kialakítva.

A hurkák ragasztását a doboz belső oldalán is folytattam. Ezután további sok celluxcsíkkal szorosan tömöttre formáztam az újságpapír-borítást.

A doboz hátuljára is sok-sok újságpapírhurkát ragasztottam:

Amikor kellően tökházformájúnak éreztem a dobozt, elkezdtem beborítani a celluxos újságpapírt - dekupázsragasztóval rögzített és átkent papírtörlő-darabokkal fedtem be.

A cél az volt, hogy a celluxos újságpapírt teljesen befedje a fehér papírtörlőréteg, hiszen ezt nagyon jól lehet később színre festeni.

Teljesen beborítva szép fehér lett a ház alapja. :-)

Megvártam, míg teljesen szikárra száradt a papír, és elkezdtem narancssárgára festeni.

Majd egy szivaccsal sárgás-barnás foltokat nyomogattam rá (hiszen egy igazi tök sem tökéletesen narancssárga), és a tök csíkjait is ráfestettem:

A tök tetejére vágtam egy lyukat, és beleragasztottam egy vastagabb ágdarabot, mellé pedig zöld filcanyagból kivágott leveleket.

Ezen a ponton nem készítettem képet a tök egészéről, úgyhogy kénytelen vagyok rátérni a berendezésre, de később természetesen fog látszani a kész házikó :-) 

Berendezés alatt igazából egyetlen olyan tárgyat értek, amellyel komolyabb munka volt - Manócska tűzhelye, ami a tökház meghatározó része, tehát muszáj volt elkészíteni... próbáltam képet találni róla, de ezen is csak a felső része látszik:

Ebből is látszik viszont, hogy nem egy szokványos darabról van szó. Viszont mivel fontos szerepet játszik a mesében - Manócska ezen főz, és a kályhalyukban mind Mazsola, mind Tádé imád heverészni -, megpróbáltam az eredetihez viszonylag hasonlóra készíteni.

Ezért egy popcornos doboz oldalsó részét levágtam:

És a tökháznál bemutatott, újságpapíros-celluxos megoldással ezt is beborítottam az oldalait (előbb persze kivágtam a kályhalyukat). A tűzhelynek van egy felső, búbos része, ezt egy darabka kartonra ragasztott újságpapírgombóccal reprodukáltam.

Beborítottam ezt is papírtörlővel a fent leírt módon, majd színre (és persze koromfoltosra) festettem.

Slendrián módon erről sem készítettem "ilyen lett" képet, de ez is fog látszani hamarosan az összképen. :-) Az alsó részre egy barnára festett kartonlapot ragasztottam, és erre a búbot, ami kapott még egy kisajtót is.

Egy ablakot mindenképpen szerettem volna, ezt nyelvlapocból készítettem el, színre festettem, és textilt ragasztottam mögé.

Mivel a ház igazából egy nyitott félház, a játszhatósághoz szükség volt még egy kis térre - gondoltam, Manócskáék szívesen töltenének egy kis időt kint az udvaron, úgyhogy egy falapot szivaccsal udvar- és kertszínűre festettem :-)

Ezt a falapot pedig beragasztottam a tökház alá.

Ezután már csak a figurák elkészítése volt hátra - ehhez süthető gyurmát használtam. Mazsola, Tádé és Varjú bácsi viszonylag egyszerűen elkészíthető, Manócskához viszont kellett egy kis megerősítés, hiszen egy magas és vékony, mégis anyaggazdag figuráról van szó: ezért a két lábán egy-egy hosszabb fapálcát vezettem végig, erre a két pálcára húztam a testet és a fejet, és így kellően stabil lett.
A figurákat 100 fokon, 30 percig sütöttem. 

És akkor két kép magáról a tökházról, egyelőre még a figurák nélkül:

És a mindig dolgos Manócska:

Varjú bácsi:

Mazsola:

... valamint a kis Tádé :-)

És együtt :-)

Néhány pillanatkép a tökház életéből - Mazsola a kályhalyukban:

Reggeli a kertben:

Mazsola fürdik :-)

Tádé szundikál:

Persze az igazi kalandok majd csak később kezdődnek, szakértő kezekbe kerülve, az átadás után... :-)

Diótörők deszkamaradékból

Olyan, hogy egy majdnem egy éve készített anyagot mutassak meg, még sosem fordult elő - a mai bejegyzés képanyaga viszont éppen idén januárban készült. Az történt ugyanis, hogy tavaly, a karácsonyra készülős időszakban kevesebb időm volt alkotni, és jó pár eltervezett ötletet nem tudtam megvalósítani. Ezek közül is a legjobban azt bántam, hogy a raklapdeszka-maradékokból tervezett Diótörő-figurákra már nem maradt idő karácsony előtt - és tényleg annyira motoszkált bennem a dolog, hogy a jóval csendesebb január elején mégis elkészítettem őket. Igaz, az ünnep akkor már csak emlék volt, viszont esett egy kis hó, és így még fehérben is le tudtam fotózni a végeredményt, ami ritka és értékes lehetőség.

Persze, ezek nem igazi diótörő szerkezetek, csonthéjasokat legfeljebb úgy lehet velük pucolni, ha jó nagyot sózunk a figurákkal a célpontokra - persze jobb híján ez is megoldás lehet :-) De azért inkább csak látványukban emlékeztetnek E.T. A. Hoffmann meséjének hős főszereplőjére. Viszont nagyon jó elfoglaltságot jelent az elkészítésük - ha lenne egy iskolai osztályom, biztosan úgy készülnék velük a karácsonyra, hogy felolvasnám nekik a mesét, aztán pedig mindenki kifesthetné a maga Diótörőjét... valószínűleg különleges és egyedi alkotások születnének.

Ráadásul semmilyen bonyolult alapanyag nem kell az elkészítéshez, darabokra vágott raklapdeszkák jelentik az alapot - vagy maradék deszkavégek, ahogy nekem is.

Csiszolópapírral kicsit átsimítgattam a deszkadarabokat, hogy a szálkáktól megszabadítsam őket - majd lealapoztam mindegyiket fehérre.
Száradás után egy ceruzával halványan felvázoltam rájuk nagyjából a figura testrészeit és ruháját:

Ezután kifestettem a fekete részeket - azért ezzel kezdtem, mert ez jó elválasztókat adott a többi rész közé.

Ezután jöhetett a színekre festés:

Végül az arcot készítettem el, valamint a karokat: ezekhez gyógyszertári faspatulákat (nyelvlapocokat) festettem a ruhákhoz illő színekre.
Ezután már csak annyi volt hátra, hogy kidíszítsem kicsit a figurák külsejét, elvégre a Diótörő mindig pazar öltözékben mutatkozik az összes feldolgozásban - és ezzel készen is lettek. 

Nem állítom persze, hogy ez egy tízperces dolog (ezért maradt nekem is januárra...), de örök darabok lesznek, legalábbis nálunk, ahol a Diótörő meséje és zenéje nagy-nagy népszerűségnek örvend...

Óz, Dorka és a többiek

A Kisebbik - már tudjátok - időről időre teljesen beleszeret egy-egy mesébe. Most épp az Óz került a szíve csücskébe, állandóan ezt kell elővennünk, újra és újra átélve Dorkáék (vagy Dorothyék, ahogy tetszik) kalandjait. Persze teljesen megértem a lelkesedést, annak idején nekem is nagy kedvencem volt ez a mese, különösen a belőle készült hangjáték, amiben Galambos Erzsi élete egyik legjobbját nyújtotta gonosz boszorkaként, de Sztankay István is zseniális volt Gyáva Oroszlánként, akárcsak a többi színész. Ez például nagyon hiányzik a gyerekkoromból - mennyi mesejáték jelent meg hanglemezen, és a színészek mindig szívüket-lelküket beletették az alakításokba, a legeslegnagyobbak is... bárcsak ma is így lenne. 
Bezzeg az én időmben, ugye :-)

De vissza az Ózhoz: tudtátok, hogy ez a mese már 116 éves? Bizony, a könyv első kiadása éppen 1900-ban jelent meg, és így festett (forrás: Wikipédia):

A történetet pedig mindenki ismeri: Dorka, a kansasi kislány egy hatalmas hurrikán révén Óz, a nagy varázsló birodalmába repül, ahol Glinda, a jó boszorkány fogadja, és közli vele, hogy a vihar által leejtett háza éppen a gonosz Keleti Boszorkányra huppant, akinek piros cipellőjét ily módon a kislány megörökölte. Az elhalálozott némber húga, a szintén gonosz Nyugati Boszorkány ezért erősen megorrol Dorkára, és mindent elkövet, hogy a cipellő új tulaját eltegye láb alól - a kislány azonban nincs egyedül, mert egyrészt vele van kiskutyája, Toto, másrészt az úton nagyszerű barátokkal találkozik, a Madárijesztővel, a Bádogemberrel és a Gyáva Oroszlánnal. Biztos nem árulok el azzal nagy meglepetést, hogy Dorka végül legyőzi a Gonosz Boszorkányt, és Óz segítségével hazarepül Kansasba - ekkor derül csak ki, hogy a kislány igazából csak álmodta az egész csodás kalandot.

Ha pszichológus lennék, valószínűleg mögöttes jelentések millióit következtetném ki a történetből, de mivel nem vagyok, nekem egyszerűen csak nagyon tetszik. :-) Akárcsak a Kisebbiknek, sőt, neki talán még jobban - ezért most sem maradhatott el a főbb szereplők elkészítése, hadd játssza el velük ezredszerre is a történetet.

Ismét az otthon lévő alapanyagokból dolgoztam, fa bábualapból és különféle vastagságú papírgurigákból:

Elsőként persze Dorka-Dorothy készült el,az előző kép bal szélén lévő bábualapból (itt még arcvonások nélkül):

Végleges állapotban pedig, Totóval együtt:

A Madárijesztőnek - akinek "hivatalosan" nincs esze, gyakorlatilag pedig rengeteg van - szimpla papírguriga volt az alapja, amit zsákvászonnal és farmerral burkoltam:

Befejezett állapotban pedig ilyen lett, kissé hasonlítva az első kiadás borítóján található képhez:

A Bádogembert most egy kicsit rehabilitáltam, mert mindig ő volt számomra a legkevésbé kedvelt szereplő - nem tudom, miért, de még a Gonosz Boszorkányt is jobban kedveltem gyerekként.... de most őt volt a legjobb feladat elkészíteni a szereplők közül, hiszen ő volt a legnagyobb kihívás, az orra pedig igazán jó lett. :-) Végül is papírguriga lett az ő alapja is, kartonhenger karokkal - a sisakja kartonpapírból készült, kis darab szívószállal:

A sárga úton vándorló kis társaság negyedik alappillére a Gyáva Oroszlán, aki a fejemben most már tényleg mindig Sztankay István hangján fog beszélni - ő egy vastagabb papírguriga alapból lett, sárgára festve:

A fejét és mancsait színes kartonból vágtam ki, a farka zseníliadrótból és fonalból van. Nála kihívás volt, hogy a történet nagyobb részében ugyan meglehetősen gyáva, a vége felé kimondottan bátor lesz - ezt végül úgy valósítottam meg, hogy a guriga mindkét oldalán lett feje.
A gyáva oldal:

Na meg a bátor :-)

Bár a Kisebbik határozott javaslatokat tett az összes mumpic, nyugor, farmlakó és szárnyas majom legyártására, valahol meg kellett húzni a határt :-)

A történet szempontjából már csak három szereplőt minősítettem elengedhetetlenül fontosnak - elsőként Glindát, a jó boszorkányt, aki itt enyhe karácsonyiangyal-beütéssel szerepel:

Óz, a nagy varázsló, akinél a cirkuszos múltra helyeztük a hangsúlyt:

És persze a Gonosz Boszorkány, aki nem lehet más, mint zöld, seprűs és undok :-)

Így hát ezek az Óz-szereplők készültek el. Remélem, még sok-sok alkalommal játsszák el ezt a csodás-kalandos mesét, a Kisebbik narrációjával... :-)