Gyors, bársonyos csokoládétorta

Valamiért nem igazán van (volt) bizalmam sokáig azokban a tortákban, amelyeknek nincs tölteléke és bevonata. Elképzelhetetlennek gondoltam, hogy az ilyen torták nem lesznek fojtósak, szárazak vagy unalmas ízűek... és egyáltalán, úgy éreztem, az ilyen sütemények teljesen illegálisan és önkényesen használják a "torta" megnevezést, mert hát teljes képtelenség így hívni valamit, aminek nincs legalább két rétege, és mi az, hogy nincs rajta semmilyen máz?

Aztán... de nem, ezt a történetet régebben kell kezdeni. Amikor sok-sok éve Hugh Fearnley-Whittingstall, az angol médiaszakács egy akkor még egészen újszerű gasztrosorozat keretében leköltözött River Cottage-be, egy vidéki falucskába, hogy ott bebizonyítsa, a vidék ízei kenterbe vernek mindent, egyszerűen leragadtam a tévé elé. Hugh akkor még fiatal volt, laza, hosszú hajú, és általában eléggé hevenyészett külsővel szerepelt a sorozatban, de már akkor megfogott a profizmusával és tökéletes receptjeivel. Külön szerettem benne, hogy nem jött semmilyen extra hozzávaló-igényekkel, nem hangoztatta, hogy márpedig nem élet az élet a totálisan beszerezhetetlen távol-keleti magpaszták  és eldugott indiai piacokon kapható fűszerkeverékek nélkül, nem akart tökéletesen belőtt frizkóval, tökéletesen belőtt mosollyal kavargatni vadiúj rozsdamentes edényekben, és leginkább nem akarta bebeszélni, hogy főzni mindenki tud,  és kell is, és mi az, hogy egész napos meló után neked nincs félórád összedobni egy négyfogásos vacsorát... szóval, tök normális pasas volt, sőt, az is maradt.

Többet nem is írok róla, mert már nem ez az első alkalom, hogy szóba hozom - de kb. másfél évvel ezelőtt végre megjelent magyarul is egy szakácskönyve, a River Cottage minden napra (River Cottage Everyday, Alexandra, 2012.), és én azóta már számtalanszor merítettem belőle, mert a receptjei úgy jók, ahogy vannak. Most például egy olyan csokoládétortát szeretnék megosztani veletek (illetve sajnos csak a recepjét :-) ), amit sokáig kerülgettem a könyvben, a fenti, töltelék és máz nélküli tortákkal kapcsolatos ellenérzéseim miatt - de amióta először megsütöttem, még jobban szeretem Hugh-t, mint eddig. :-) Ez a torta ugyanis úgy, ahogy van, tökéletes, mindössze 6 hozzávalóból - töltelék nélkül is puha, bársonyos, nedvdús, és a máz sem hiányzik senkinek sem a tetejéről. De gondolom, beszédesebb,ha elmondom, hogy hiába akartam lefotózni már az első példányt, mire elővettem a gépet, már nem volt mit  - úgyhogy sütnöm kellett egy másodikat, és még úgy is rohanni a fotóval... szörnyen elpárolgós típus :-)


Hugh gyors és gazdag csokoládétortája

Hozzávalók:

250 g étcsokoládé (pasztillák vagy darabokra tört, nagyon jó minőségű)
250 g vaj
4 közepes méretű tojás
200 g kristálycukor
50 g liszt
50 g őrölt mandula

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 170 fokra.
Egy kapcsos, 23 cm-es tortaforma aljába tegyük sütőpapírt, és válasszuk szét a tojásokat. Vízgőz fölött olvasszuk össze egy tálban a csokit és a vajat. Közben a cukrot és a tojássárgákat keverjük össze egy tálban, és tegyük hozzájuk a felolvadt vajas csokit is, majd tegyük hozzá a lisztet és darált mandulát is - keverjük is össze az egészet.
Egy másik tálban verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, majd óvatosan, hablapáttal forgassuk bele a csokis masszába - a cél, hogy a hab a legkevésbé törjön össze, de szépen elegyedjen el.
A keveréket öntsük a tortaformába, és tegyük az előmelegített sütőbe 30 percre. Ennyi pontosan elég is neki, így éppen megszilárdul, de közben puha és lágyan ragadós marad.

10 percig hagyjuk hűlni, ezután már akár tálalhatjuk is - melegen és hidegen is csodás. Lehet tálalni tejszínhabbal, görög joghurttal, fagyival... de önmagában, egy kis porcukorral a tetején is tökéletes társunk lesz, ezt megígérhetem. :-)

Kávé, kávé

Ha lenne kávé-elvonókúra, a családom már biztosan beutalt volna rá, totális kávéfüggőség diagnózissal. Nem ismerek senkit, aki nálam több kávét inna (kivéve persze Lorelai Gilmore-t), egyszerűen rajongok a kávéért. Amikor brit tudósok bebizonyították, hogy napi három kávé kifejezetten egészséges, én voltam az első, aki boldogan üdvözölte a hírt. Megosztottam Vele is persze ezt a csodás felfedezést, amire Ő csak annyit mondott, "Jó, akkor már csak a maradék tízre kell magyarázat"  ami persze nincs, mert ez olyan, mintha az ember meg tudná magyarázni, miért lesz szerelmes éppen abba, akibe... ugye, hogy nem lehet.

Amikor tavaly nyáron Olaszországban töltöttünk két hetet, kávémániám még aggasztóbb méreteket öltött. 14 napnyi csodálatos minőségű kávéfogyasztás után hazatérve nem a temérdek szennyes holmi kipakolása volt az első dolgom, hanem leültem a laptop elé, és azon nyomban elkezdtem igazi olasz kávéfőző gépeket kajtatni a neten.
A szerencse a segítségemre sietett, és baráti kapcsolatok révén sikerült egyenesen Olaszországból - és nagyon kedvező áron - importálni egy csodás kávéfőzőt, aminek azóta névre szóló parkolóhelye van a konyhapulton, és csak nagybetűkkel tudok beszélni róla, márpedig tudjátok, nálam ez milyen sokat jelent :-) 

Mivel hétköznap hajnalban kelek, amint lebotorkálok a nappaliba, ahhoz, hogy ne aludjak vissza a kanapén, rögtön szükségem van egy kávéra. Ezután feléledek annyira, hogy el tudjak menni mosakodni, fogat mosni és ilyenek... Eközben felkel Ő is, megfőzi az ő első és az én második kávémat, amit ha szerencsénk van, még sikerül azelőtt leküldenünk, hogy a kicsik lenyüzsögnének hozzánk. A munkahelyemre beérve bekapcsolom a laptopot, majd a kávézóban szert teszek a 3. kávéra. Ezzel már kihúzom ebédig, ami után persze rögtön kell még egy csésze, hogy neki tudjak futni a délutánnak.... végül az ötödiket akkor iszom meg, ha hazaérek.
(Nem mindig az ötödik az utolsó, de most többet nem merek bevallani, mert Ő is olvassa a blogot, és kapok a fejemre így is. :-) )

Amikor itthon vagyunk, néha nagyon nehéz dolgom van, mert amint elkezdek a kávéfőző irányában sündörögni, rögtön felhangzik a szívemnek minden más körülmények között annyira kedves hang: "HÁNYADIK?!" Ilyenkor jobbnak látom nem cibálni az oroszlán bajuszát, és más megoldások után nézek.
Egy ilyen, kávé után senyvedő pillanatban született meg a következő keksz, aminek nagyon finom és intenzív kávéíze van, a benne lévő darált kávénak köszönhetően. Azoknak ajánlom ezt a sütit, akik hozzám hasonlóan nagy rajongói a fekete csodának, és gyorsan-könnyedén szeretnének előállítani egy finomságos rágcsálnivalót. :-)


Kávés-mandulás kekszecskék


Hozzávalók:

5 dkg kukoricaliszt
15 dkg finomliszt
10 dkg darált mandula
15 dkg puha vaj (nem margarin)
10 dkg kristálycukor
egy kávéskanál sütőpor
1 tojás
1 evőkanál darált kávé

a tetejére: egy tábla étcsokoládé


Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Keverjük össze a száraz hozzávalókat.  Tegyük hozzá a puha vajat és a tojást, és gyorsan gyúrjuk össze, amíg össze nem áll egy szép kis tésztagombóccá.
Sütőpapírral borított tepsire tegyünk a masszából pici gombócokat (kb. tízforintos méretűeket), és süssük őket pontosan 12 percig.

Ha elkészültek, vízfürdő fölött olvasszunk meg egy tábla étcsokit, és egy kiskanállal csurgassuk az olvadt csokit a kis kekszek tetejére.

Egész mandarinos torta Nigellától

Orsi barátnőm (akivel egy munkahelyen dolgozom) pár napja azzal ült be hajnalban az autóba mellém, hogy "Tegnap láttam Nigellát sütni valami mandarinos sütit. Nem tudom, hogyan csinálta pontosan, de egyben rakta bele a mandarinokat, pucolás nélkül. Keressünk rá a neten, ha beértünk, mert szerintem ezt meg kellene sütnöd."

Szófogadó barátnő vagyok, úgyhogy rákerestem a neten, és a recept első látásra meggyőzött. Ezt szeretem Nigellában, hogy képes 5 egyszerű hozzávalóból valami fantasztikus finomságot alkotni, de mindig van a receptjeiben valami csavar, amit máshol nem lehet megtalálni... ez esetben az, hogy tényleg egészben használja fel a mandarinokat, héjastól, magostól, mindenestől. Persze előbb pihe-puhára főzi őket - a végeredmény pedig valami hihetetlen ízorgiát eredményez, amelyben a mandarinok héjai jelentik a kulcstényezőt, és ezt egészíti ki finoman a mandula aromája... szóval, ez egy ellenállhatatlan sütemény, és akkor még kimondottan távolságtartóan fogalmaztam. Bárki is kóstolta meg, az első falat utáni arckifejezés mindig ugyanaz volt... de gondolom, az is elárul valamit, hogy két napon belül már másodszorra sütöm.
Köszönjük, Nigella.


Nigella mandarintortája
(a magyar verziót itt találtam meg, de egy picit módosítottam rajta)


Hozzávalók:

4 nagy bio mandarin (vagy ha csak picikét kapunk, akkor 8-10)
250 g darált mandula
220 g porcukor
2 teáskanál sütőpor
6 tojás
Elkészítés:

A mandarinokat mosogatószeres szivaccsal nagyon gondosan átsúroljuk, és többször leöblítjük.
Betesszük őket egy fazék vízbe, felforraljuk, majd a hőt közepes erősségre állítjuk. Egy fedőt teszünk a fazékra, és csendes forrásban tartva a mandarinokat 2 órán keresztül főzzük őket.

Ezután szűrőbe tesszük a mandarinokat, és egy késsel nagyobb darabokra vagdaljuk. Hagyjuk langyosra hűlni, majd egy kanállal alaposan nyomogassuk ki belőlük a vizet, egyúttal tördeljük is össze a mandarinokat, kis darabokra.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A darált mandulát, a porcukrot, a sütőport keverjük össze, tegyük hozzá a mandarint is, valamint a 6 tojást. Keverjük össze az egészet, és öntsük egy vajjal kikent tortaformába.
Kereken egy órát kell sütni - a 40. perc környékén fedjük le a tetejét egy darab alufóliával, hogy ne barnuljon meg túlságosan a teteje.
Ha készen van, hagyjuk teljesen kihűlni - tapaszatalatom szerint másnapra jobban "összeér" az íze, de persze azonnal is simán megehető az egész. :-)

A fotóért elnézést kérek, ez volt a legutolsó szelet, amit a munkahelyemre kellett belopnom, hogy ne tűnjön el olyan villámgyorsan, mint a többi, és le tudjam fotózni :-)

Libegőzés szilvás-mandulás pitével

A legkedvesebb évszakom az ősz. Persze, a többiben is rengeteg gyönyörűség van, de mindig, amikor beköszönt az igazi ősz, a színek hihetetlen tobzódásával, amikor már vastag pulóverekbe lehet bújni, és amikor a gyerekek orrát-arcát hidegre, pirosra és illatosra csípi a levegő, miközben a délutáni nap még utoljára ad egy kis gyengülő melegséget - ilyenkor mindig újra és újra ráébredek, igazán az őszben vagyok otthon.

Amikor a barátaink javasolták, hogy menjünk egy nagyot kirándulni az erdőbe, rögtön elfogott a bizsergés, tudjátok, amikor már előre lehet sejteni, hogy gyönyörű dolgokat fogunk látni... a libegővel mentünk, ami az összes gyereknek újdonság volt, sőt még a felnőttek némelyikének is, úgyhogy nagy-nagy tetszés övezte az utat felfelé, egyrészt a nem hétköznapi közlekedési mód miatt, másrészt pedig a látvány miatt.

A fák egyszerűen elmondhatatlanul szépek voltak. A sárga-narancssárga összes árnyalata ott ragyogott alattunk, némelyik fa pedig olyan vörösen izzott, mintha lángra kapott volna... mögöttünk-alattunk a város a millió házzal, tényleg olyan látvány volt, hogy minden szó bennünk rekedt. Nem tudom, meddig jár még a libegő a téli szünet előtt, de ha tudtok, menjetek el... emlékezetes élmény így ősszel.

Felsétáltunk a kilátóba is, persze, aztán lefelé indulunk. Sikerült egy olyan ösvényt választanunk, amit félig megevett az idő vasfoga, úgyhogy néhol csúszva jöttünk lefelé, de a kicsik nagyon élvezték a kalandot. Közben ránk is esteledett, ez duplán izgalmas volt... jó hosszú lett a lefelé út, úgyhogy nem volt rossz döntés, hogy reggel sütöttem három tepsi pogácsát, mert mind elfogyott, mire leértünk. :-)

Hazafelé még beugrottunk a Daubnerbe (a kicsik megehették az idei utolsó utcai fagyijukat :-) ), aztán otthon folytattunk a barátainkkal az erdőben félbehagyott beszélgetést. Szóval, nagyon szép nap volt, és ezt csak megkoronázta az a szilvás-mandulás pite, ami ránézésre is csupa-csupa ősz, és amiből senki sem tud egy szeletnél megállni... de miért is kellene? :-)

A pite mellé pedig ideteszem az egyik kedvenc zenémet is, ami éppen a libegőzéshez illik. Boldog színes őszi napokat mindenkinek! :-)


Szilvás-mandulás pite

Hozzávalók:

A tésztához:
17 dkg liszt
12 dkg vaj
6 dkg porcukor
1 csapott teáskanál őrölt fahéj

A szilvás töltelékhez:
80 dkg szilva
10 dkg porcukor
1 evőkanál őrölt mandula
1 csapott teáskanál őrölt fahéj
1,5 teáskanál mandulaaroma
2 marék egész mandula

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 190 fokra. A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, és kibélelünk vele egy hullámos szélű gyümölcstortaformát.
A szilvát kimagozzuk, nyolcadokba vágjuk, és hozzákeverjük a töltelék többi hozzávalóját. A tésztát beborítjuk a szilvás töltelékkel.
Sütőbe tesszük, 45 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni teljesen, ezután szeletelhetjük.

Édes élet

Mascarponésédességetszeretnékenni-hangulat tört rám szombaton. De olyasmire vágytam, ami kicsit bűnös, kellőképpen izgalmas és kényeztetően finom… egy ilyen nehéz hét utáni hétvégén azt éreztem, ha más nem is, de ez mindenképpen jár nekem. Viszont éppen a nehéz hét miatt nem volt túl nagy kedvem receptek után kotorászni, úgyhogy összeraktam több dolgot, amiből azt gondoltam, kijöhet valami sötéten édes dolog: amaretto likőrt, csokoládés kekszet, mascarponét, mandulát, és azt is tudtam, sütni, hát azt most nem fogok. Úgyhogy a lenti desszert készült belőle – és az ebédvendégeink véleménye szerint bőven sikerült elérni a célt. A krém lágyan selymes, mégis szinte harapható és puhán olvadós lett, és az alján megbújó likőrös kekszmorzsák…. még most is csak annyit tud róla mondani a bennem megbújó kisördög: hmmmmmmm. :-)


Mascarponekrém amarettóval és csokoládés keksszel


Hozzávalók:

25 dkg csokoládés keksz (éppen csokis Jó reggelt-keksz volt itthon)
8 evőkanál amarettolikőr
8 tojás, szétválasztva
10 dkg kristálycukor
60 dkg mascarpone
mandulaszeletek


Elkészítés:

A kekszet késes robotgépbe tesszük, és morzsásra aprítjuk. A morzsát félretesszük, meglocsoljuk a likőrrel, alaposan átkeverjük.

Egy nagy tálban addig keverjük a cukorral a 8 tojás sárgáját, amíg világos és sűrű nem lesz. Ha ez megvan, összekeverjük a likőrös morzsával és a mascarponéval.

A tojásfehérjét géppel habbá verjük, majd óvatosan, de alaposan beleforgatjuk a mascarponés krémbe, míg szép homogén nem lesz. Tálkákba vagy kelyhekbe osztjuk, és minimum 2 órára behűtjük. Ezalatt a morzsa egy része szépen leszáll alulra.

Tálaláskor mandulaszeleteket pirítunk, és ezekkel szórjuk meg a krém tetejét.

És a krém kanalazgatása közben ezt a zenét érdemes hallgatni - mert jó, és mert nagyon illik hozzá. :-)

A mohóság és én

Úgy érzem, itt és most jött el az ideje annak, hogy beismerjem: javíthatatlanul és borzasztóan mohó vagyok. Igen. Nincs mit szépíteni a dolgon. Ha valami ízlik, azzal rosszullétig tudom tömni a hasam, ha valamit enni szeretnék, azt AZONNAL szeretném enni, és ha több dolgot szeretnék egyszerre enni, akkor ezt a több dolgot keverem egybe, mindenféle mérlegelés és józan ítélőképesség nélkül, és így tovább. Ma mindhárom esethez szerencsém volt, mindezt egy sütisütés keretében. Jóóó, mentségemre szóljon egy kicsit, hogy az eredmény rendkívül finom lett... de ez is csak arra volt jó, hogy megint addig ettem, amíg azt nem éreztem, az életem hátralevő részében csak szellemi táplálékot szeretnék magamhoz venni, mert a rendes ételekkel egyszer s mindenkorra végeztem. És mivel azt érzem, a mai sütimennyiséget talán úgy két és fél hét múlva sikerül maradéktalanul végigvinnem az emésztés teljes folyamatán (jó, jó, nem megyek bele a részletekbe :-) ), addig nem ígérhetem, hogy kiteszek akár csak egy újabb receptet is. De sebaj, úgyis jó pár kreatív ötlet vár még megvalósításra, addig ezekkel foglalom el magam...

A dolog azzal kezdődött, hogy elfogyott a legutóbbi süti, és a gyomromban rögtön igény keletkezett a következőre. Viszont nehéz napom volt, úgyhogy megállapodtam magammal, csak valami nagyon egyszerű és nagyon gyors jöhet szóba, azaz keksz. Jó. Elővettem az agyamból a létező legegyszerűbb kekszreceptet, és elkezdtem összeállítani, amikor eszembe jutott, hogy van egy zacskó mandula... hát akkor kerüljön bele egy kis mandula, persze, attól még nem lesz bonyolult. Ekkor olvadozó csokidarabkák képe kezdett lebegni a retinám előtt... legyen, egy kis csokit is teszek még bele, még mindig majdnem teljesen hétköznapinak mondható ez a keksz. Na és akkor kinyitottam a hűtő ajtaját, a tekintetem pedig egy zacskó szaftosan édes aszalt szilvára siklott... hát, ott és akkor vesztettem el a játszmát, mert mindebből olyan egy fantasztikusan finom keksz sikeredett, amit aztán nem bírtam abbahagyni. Úgyhogy most úgy érzem magam, mint a tegnap említett Angry Birdsből az egyik nagy, kerek, borúsan röfögő zöld malacka, és azon töprengek, miért is nem bírom időben abbahagyni az édességek evését...
Van még valaki rajtam kívül, aki ennyire mohó, mondjátok?
Persze, ha azt a hozadékát nézem a dolognak, hogy most nem eszem két és fél hétig, akkor hiába juttattam ma magamba 3.687.488 kalóriát, tulajdonképpen a keksz még fogyasztó hatásúnak is mondható :-)

Úgyhogy közlöm most ezt a hétköznapinak indult, de aztán rendkívül finommá váló keksz receptjét, hátha más is belátja, hogy ez egy kimondottan light és egészséges édesség :-)


Mandulás-csokis keksz aszalt szilvával
(jó, így leírva nem hangzik annyira lightnak, belátom... :-) )


Hozzávalók:
(egyszeres adag. Az igazsághoz tartozik, hogy nálunk rögtön háromszoros mennyiséggel indult... igen, ne is mondjatok semmit, tudom....)

10 dkg vaj
15 dkg liszt
10 dkg cukor
1 tojás
6-7 dkg mandula
10 dkg étcsoki, kis darabokra vágva
10 dkg aszalt szilva

Elkészítés:

A mandulát kis darabokra aprítjuk, és gyorsan megpirítjuk. A csokit felkockázzuk, az aszalt szilvát liszttel meghintjük (így nem tapad össze a felvagdosás után) és egyenként hat darabkára vágjuk.
A vajat, a lisztet, a cukrot és a tojást gyorsan összedolgozzuk, amíg össze nem áll, és belegyúrjuk (szintén gyorsan) a mandulát, a csokit és a szilvát.
Félórára hűtőbe tesszük a masszát.
Közben a sütőt 175 fokra előmelegítjük, egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, majd a tésztából kis golyókat (kb. diónyi) formázunk. Egymástól tisztes távolságra a tepsibe helyezzük őket, és pontosan 11 perc alatt megsütjük. (A sütőfüggéssel ezúttal nem kell foglalkoznunk, ez a 11 perc minden sütőnél rendben lesz.)

Megvárjuk, amíg kihűl, azután esszük... és nem követjük az én példámat, mert az helytelen. :-)

Szőlő, süti, szerelem

Rendszeresen bele tudok feledkezni a gyümölcsök látványába. Minden alkalommal, amikor kettévágok egy narancsot, egy kiwit vagy egy almát, lenyűgöz az a tökéletesen harmonikus kép, amit ilyenkor látok. De ugyanilyen elbűvölten tudok nézni egy görögdinnyeszeletre vagy egy fürt szőlőre is, valahogy megszokhatatlan az a sokféle forma, szín, illat, íz, amit a gyümölcsök tudnak mutatni és adni. A szőlő különösen nagy kedvenc, nem csak enni, hanem nézni is éppen ugyanannyira szeretem, és mindig azt érzem, ha festő lennék, úgy hat-hét éven át csak szőlőfürtöket festenék, és nem unnék rá.

Pár napja úgy adódott, hogy sok-sok szőlő gyűlt fel nálunk, vettünk és kaptunk is. Gondoltam, ne vesszen kárba semmiképp, hát sütök valami szőlős sütit. Körbenéztem a neten, hátha találok valami igazán jó szőlős receptet, de akkor éppen eggyel sem találkoztam, ami olyan lett volna, amilyet én elképzeltem: semmi krém, semmi fakszni, csak a tésztába belesült szőlőszemek. Nos, gondoltam, ha nincs ilyen - akkor is megsütöm. Felidéztem magamban a sokak által jól ismert, egyszerű joghurtos kevert tészta összetevőit, és pár perc alatt össze is dolgoztam a hozzávalókat. A tetejét teleraktam a kövér, mosolygósan zöld szőlőszemekkel, alaposan megszórtam egész mandulával, és megsütöttem.

Döbbenetesen finom lett, első ízlelésre szerelem, az az igazi, mindig újabb darab után nyúlós süti. Aki csak megkóstolta, mindenkinél egyöntetűen ugyanaz volt a reakció: "Még sosem ettem szőlős sütit, de ez valami hihetetlenül jó!" Hiába mentegetőztem, hogy ez alapvetően egy közismert és pofonegyszerű tésztarecept, senki sem hitt nekem, mert a szőlő - a mandulával együtt - igazi gasztronómiai álmot varázsol belőle. 

Úgyhogy ezt a receptet most magamnak is közlöm, nehogy elfelejtsem még egyszer megsütni... mert akkor biztosan szegényebb lenne az én kis világom egy élménnyel. Zárszónak pedig csak annyit, hogy a süti utolsó kockáját kivettem a tepsiből, és egy kis dobozban betettem a hűtőbe. Ő ezt nem látta, viszont észrevette az üres tepsit a mosogatóban, felém fordult, és az a férfi, aki bármit nekem adna, aki úgy hord a tenyerén, ahogyan senki más, és soha semmitől meg nem fosztana, felháborodással vegyes csalódottsággal nézett rám, és csak annyit kérdezett:
"Komolyan... komolyan megetted az utolsó darabot...?"


Szőlős-mandulás süti

Hozzávalók:

2 pohár natúr joghurt (az egyik lehet gyümölcsös is)
3 tojás
3 joghurtospohárnyi liszt
2 joghurtospohárnyi cukor
1 joghurtospohárnyi étolaj
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
egy nagy fürt szőlő
10 dkg mandula


Elkészítés:
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a szőlőszemeket félbevágjuk, és kiszedjük belőlük a magokat.
A 2 pohár joghurtot (kb. 2x1,75 dl) összekeverjük a 3 tojással, majd a már üres joghurtospoharakkal kimérjük a többi hozzávalót, és fokozatosan hozzáadjuk a sütőporral és a vaníliás cukorral együtt. Egy tepsit kivajazunk, kilisztezünk, beleöntjük a tésztát, majd a tetejét telerakjuk a kimagozott szőlőszemekkel. Megszórjuk a mandulával, a sütőbe tesszük, és 35-40 percig sütjük.
Mielőtt bárkinek is adnánk, megvárjuk, amíg teljesen kihűl. A hűtőben tároljuk, tálaláskor kockákra vágjuk, és szerényen mosolyogva fogadjuk az elragadtatott szavakat. :-)

Sütés előtt....

... és után.

Cantuccini

Toscana egyik leghíresebb – ha nem a leghíresebb – süteménye a cantuccini. Minden második kirakatban ott kelletik magukat az aranybarna, mandulás finomságok, mi is úton-útfélén belebotlottunk… persze ezt a legkevésbé sem bántuk, mert nagyon-nagyon finom. Még sosem láttam süteményt, ami ennyire dugig lett volna egész mandulával, ráadásul fantasztikusan ropogós. Már az első találkozásnál az éreztem, nekem van kitalálva. :-)

Utánanéztem a neten, és meglepően egyszerű az elkészítése. Ízbolygónál találtam egy különösen rokonszenves receptet, ami sok más variánssal ellentétben nem spécizi túl a dolgot, viszont pontosan ugyanaz, mint amivel Toscanában találkoztunk.

Így aztán nekiláttam, és amint kisült, be kell vallanom, hoooogy… egészen rosszullétig ettem magam belőle. De szó szerint. :-) Abbahagyhatatlan. És igaz, nem a kötelező vin santóba mártogattam, hanem csak kávéba, sőt, néha semmibe… de ez mit sem csorbított a vonzerején.


Cantuccini


Hozzávalók:

24 dkg liszt
14 dkg cukor
20 dkg mandula
fél teáskanál sütőpor
4 dkg puha vaj
2 tojás
egy citrom reszelt héja
késhegyi fahéj

Elkészítés:

A sütőt 180 fokra melegítem. A hozzávalókat - kivéve a mandulát - összegyúrjuk, majd azt is belekeverjük. Hosszú, lapos hengert formázunk belőle, majd 25 percre a sütőbe tesszük. Ha ez letelt, kivesszük a süteményrudat, és nagyon éles késsel ujjnyi vastag darabokra szeljük. A felszeletelt cantucciniket még 7-8 percre visszatesszük a sütőbe.

Narancsos-mandulás keksz

Kekszügyben nagyon érzékeny vagyok, ahhoz, hogy azt mondjam, "finom", annak a keksznek egészen különlegesnek kell lennie. A sütési gyakorlat hozta azt, hogy mostanra már a hozzávalók listájából megérzem, érdemes-e egyáltalán hozzákezdeni, vagy a szokásos száraz és unalmas kekszről van szó, amin az sem segít, ha csokit, mazsolát vagy mogyorót teszünk bele.Dolce Vitánál találtam ezt a kekszreceptet, ami első ránézésre megtetszett. A kandírozott narancshéj és a mandula izgalmas párosításnak ígérkezett, és sütés után bebizonyosodott, hogy nem a "szokványos száraz keksz" típusú süti, hanem valóban különleges finomság. Sokkal inkább olyan ropogtatnivaló, amelynek minden morzsájában el lehet merülni, és egy pohár tejjel simán felveszi a versenyt bármilyen édességgel.


Narancsos-mandulás keksz

 

Hozzávalók:

10 dkg liszt
15 dkg őrölt mandula
4 evőkanál cukor
10 dkg vaj
1 tojás
fél tasak sütőpor
pár csepp mandulaesszencia (vagy aroma)
10 dkg kandírozott narancshéj


Elkészítés:

Gyúrjuk össze a tészta hozzávalóit, majd formázzunk két hengert belőle, fóliázzuk le, és tegyük a hűtőbe 1 órára.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Szeleteljük fel a hengereket fél cm széles karikákra, majd helyezzük őket sütőpapírral borított tepsire, egymástól kellő távolságra.
10-12 percig süssük.

Mindennapi süti

Általában amikor szóba kerül, hogy nálunk mindig – de tényleg mindig – van valamilyen süti, úgy szoktak ránk nézni, mintha a Marsról ugrottunk volna át egy kis vírusterjesztésre. Pedig én esküszöm arra a nyugalomforrásra, amit azt jelent, hogy ha benézek a kamrába/hűtőbe/szekrénybe, mindig találok egy kis édességet. Az ember hazaér a munkahelyéről a sokórányi favágás után, készít magának egy kávét, és milyen jó érzés csak úgy elővenni mellé egy darabka sütit… máris van energia a második műszakra a gyerekekkel, kisüt a nap és szép az élet. A süti jó, a süti kedves, a süti kell.

Van egy barátom, aki minden egyes reggelt sütivel kezd. Ez a megoldás is világbajnok, mert ugye, hogy mennyivel jobb úgy nekikezdeni a favágásnak, hogy az ember gyomrában egy kis süti üldögél vidáman… Szóval, nálunk a sütinek mindig van hely, ezért minden második-harmadik nap sütök valamit. Gond csak akkor van, amikor sütirecept-kutatás közben két, egyaránt vonzó jelöltet is találok. Olyankor egy ideig próbálok választani a kettő közül, mérlegelek-töprengek-tanácstalankodom, aztán végül mindig ugyanaz az eredmény: megcsinálom mindkettőt. :-) Tegnap délután is ez történt, holtversenyben végzett két rendkívül barátságosnak látszó recept, és nagyon jól tettem, hogy nem választottam közülük, mert mindkettő nagyon-nagyon finom lett.

Mivel szezonja van, most a bodzásat írom le, aztán majd később a másikat is… Ez a süti olyan igazán kényeztetős dolog. Ropogós kekszréteg, édes-puha-olvadós ricottás-mascarponés habkrém és az a bodzazselé a tetején…. hmmmm.

Mézes túrótorta bodzazselével

Hozzávalók:

Kekszalap:
20 dkg keksz (teljes kiőrlésű vagy bármilyen)
5 dkg vaj

Krém:
50 dkg ricotta
25 dkg mascarpone
5 evőkanál méz
2 tasak habfix
2 tasak vaníliás cukor
3 dl tejszín

Máz:
1 dl bodzaszörp
1,5 dl víz
1 tasak színtelen tortazselé

A kekszet morzsásra törjük, összekeverjük az olvasztott vajjal, és egy tortaforma aljába nyomkodjuk.
A ricottát,a mascarponét és a mézet simára keverjük. A tejszínből a vaníliás cukorral és a habfixszel habot verünk, a ricottához forgatjuk, a tortaformába öntjük, elsimítjuk a tetejét és a hűtőbe tesszük dermedésig. (Kb. fél-egy nap.) 
A bodzaszörpöt a vízzel és a tortazselével összeforraljuk, langyosra hűtjük és a torta tetejére öntjük.
Így is szép, de én még pirítottam a tetejére szeletelt mandulát is, és így tényleg tökéletes lett.