Álomfogó

Volt egy álomfogónk, amit már nagyon elnyűtt az idő vasfoga. Olyan sokáig tervezgettem a megújítását, hogy mire hozzákezdtem volna, szőrén-szálán eltűnt - ami egy megszámlálható négyzetméterű házban lehetne akár érthetetlen jelenség is, de nálunk egészen biztosan van egy suttyomban meghúzódó Bermuda-háromszög, ami magába gyűjti a fél zoknikat, a váltás tornanadrágokat, azokat a játékokat, amelyekkel éppen pont MOST akar játszani a Kisebbik, meg persze ezek szerint az álomfogókat is.
Így tehát úgy kellett új álomfogót készíteni, hogy nulláról kellett kezdeni, pedig eredeti terveimben az szerepelt, hogy a keretet felhasználom, leszedve róla az elszakadt szálakat, mert hát mégis honnan kerítenék egy vékony, kör alakú fa keretet... Ugyanígy a madártollakról is le kellett mondanom, amiket szintén az eredeti álomfogóról akartam újrafelhasználni -  szóval, végül is ott álltam minden alapanyag nélkül. Egy kis újratervezés után úgy gondoltam, hogy azért mégsem reménytelen a dolog, mert a vékony kör alakú fakeret helyett használhatok akár egy hímzőkeretet is - a belsejébe pedig nem szövögetek szálakat, hanem egy kis kör alakú, régi csipketerítővel fogom kitölteni.

Neki is kezdtem a dolognak - a hímzőkeretes megoldás további előnye, hogy az egésszel nagyjából húsz perc alatt végeztem is, ami egy álomfogó esetében szerintem igazán jó részidőnek számít. Persze lehet, hogy az álomfogó-szakértők nem fogadnák el a régi csipkés-hímzőkeretes megoldást, de azt kell mondanom, nekem így még sokkal jobban is tetszik, mint a korábbi verzió. Ez az álomfogó én vagyok :-)


Kikészítettem tehát a hímzőkeretet és a csipkét, amit a közepébe terveztem tenni:

 A hímzőkeretet kinyitottam, és rögzítettem benne a csipkét - ennek a megoldásnak nagy előnye, hogy a szép régi kézimunkának semmilyen bántódása sem esik. 

A vintage órarendnél már bevált módon újra meglátogattam a régi téli pehelypaplanunkat, és kihúztam belőle néhány, már amúgy is kilógó tollat. Persze, biztosan szebb lenne hosszabb/nagyobb tollakkal, de így is rendben volt. A toll végét fehér cérnaszállal megkötöttem, a cérna másik végét pedig a keretre rögzítettem - a csipke rései között könnyen meg lehet kötni a szálat.

 


 Ezzel a módszerrel még néhány további tollat felkötöttem:

Majd hogy ne legyen annyira téliesen hófehér hatású az egész, vékony krémszínű csipkeszalag-darabokat kötöttem a keret aljára, nem sokat, csak néhány csíkot, hogy egyensúlyban maradjon a keret csipkéjével.

 És ezzel készen is lettem az álomfogóval. Sokkal finomabb és kedvesebb látványnak érzem, mint a korábbi, "hivatalos" álomfogónkat - reméljük, különösen békés és édes álmokat hoz majd :-)

Csipkés tál

Ezt sem próbáltam még soha, bár mindig terveztem, és utólag azt mondom, nem is tudom, mire vártam vele. Röviden, csipkét akartam tállá keményíteni egyszerű háztartási keményítő segítségével - erről tényleg mindenki hallott már, és ezeknek a fele ezt ki is próbálta, de én a másik, tapasztalatlan félhez tartoztam mostanáig, mikor mindez már a múlté. :-)

Így elsőre igazi csipkével nem mertem azért nekivágni, így egy hálós, a csipke jellegéhez hasonló anyagot használtam:

 Viszont, arra gondoltam, egy kicsit újítok a dolgon, és egyszerre három réteget használok fel - ha összeragad, lesz egy vastagabb, erősebb tálam, ha pedig nem, akkor egyből három légies darabom lesz, amit külön-külön és egybe téve is használhatok. Így aztán három rétegben hajtottam egymásra az anyagot.

Rátettem egy tálat, és ennek mentén körbevágtam az anyagot:

Egy tányérba folyékony háztartási keményítőt tettem (így kapható a boltok mosóporos részlegén), és beletunkoltam a három réteget, hogy mindenhol alaposan átjárja a folyadék.

Egy üvegtálra rátettem a nedves anyagot, eligazgatva a széleket, hogy a fodrok egyenletesen terüljenek szét:

Ezután pedig kitettem a negyven fokos hőségbe. Néhány óra múlva már szinte teljesen kemény volt az anyag - ekkor derült ki, hogy a három réteg tökélesen szétválik egymástól, nem tapadtak össze. Ennek örültem, mert így jobban ki tudom majd használni :-)
A legalsó réteget, ami közvetlenül érintkezett a tállal, óvatosan leválasztottam róla - persze ez rátapad alaposan, de azért megoldható a dolog, és az anyag formája sem torzul el.
Hallottam arról,hogy az odatapadást megelőzendő van, aki olajjal keni be azt a felületet, amire a keményítős anyag kerül, de én nem akartam olajossá változtatni ezt a vékony, fehér, hálószerű anyagot, ezért a tapadós verzió mellett döntöttem.

Szóval, leválasztottam a harmadik tálat is, és már a talpára állítva beletettem a másik kettőt is, így vártam meg a végső száradást.
Tapasztalatom szerint akkor, amikor már teljesen keménynek és száraznak tűnik, akkor is tovább szilárdul, ezért 24 órát mindenképpen érdemes várni a használatba vétellel.

Amíg száradtak a darabok, elmostam az üvegtálat - mosogatószerrel és dörzsölős szivaccsal eltávolítható róla az odaszáradt keményítő -, és gyönyörködtem a végeredményben. :-)

Külön-külön pedig a tálak:

Engem leginkább az döbbentett meg - amellett, hogy az egész folyamat mennyire egyszerű -, hogy milyen szilárd, erős végeredmény született ebből a vékony, tartás nélküli hálós anyagból. Ezután feltétlen jöhet majd a csipkés próbálkozás :-)

 

Betű parafadugóból

A múltkori, gombokból készített kezdőbetű után nagyon hasonló dologba fogtam. Szintén kezdőbetűt gyártottam, de ezt most térben - és mivel ajándékba készült, a megajándékozandó illető pedig nagy borbarát, kiborítottam az asztalra a parafadugó-gyűjteményemet, és nekiláttam, hogy ebből a festői kupacból készítsek ajándékot. :-)

Először is kialakítottam az asztalon a betű formáját, összeválogatva a hasonló paraméterekkel rendelkező dugókat:

Aztán pedig elkezdtem őket egymáshoz ragasztgatni ragasztópisztoly segítségével. A betű két szárával párhuzamosan haladtam, így jobban ellenőrizhető volt, nem csúsznak-e el a dugók.

Amikor a betű végleg összeállt, hagytam kihűlni a ragasztót, majd megfordítottam, és a hátoldalát vastagon becsíkoztam a forró ragasztóval.

Megvártam a teljes kihűlést, és teszteltem a látványt. :-)
Persze, óvatosan kell bánni a kész betűvel, és még annyit fogok rajta biztosítani, hogy a hátoldalára kartonpapírból csíkokat ragasztok - ez jobban egyben tartja a majd a betűt, illetve el is takarja a ragasztócsíkokat.

De azt hiszem, ez még más betűvarációkban is el fog készülni :-)

Ötlet Provence-ból

Amikor legutóbb Provence-ban jártam, a pici lakberendezési boltok teljesen beszippantottak. Odavoltam ezekért a szobányi, zsúfolt, csupa különleges szépségű tárgyat kínáló zugokért, ahol mindig levendulaillat terjengett, és ahol órákig el lehetett bogarászni anélkül, hogy bárki is a nyomomba szegődött volna, gyanakvó tekintettel.

Szerencsére az anyagiak erősen korlátozták a lehetőségeket, úgyhogy fájó szívvel nem vásároltam fel ezeket a boltokat, csak nagy ritkán egy-egy tárgyat engedélyeztem magamnak... és inkább próbáltam a fejemben rögzíteni a látottakat, hogy majd otthon tudjak készíteni valami hasonlót az inspirációk alapján.
Így jártam például a festett vállfákkal is - arra gondoltam, egy egyszerűbb verziót ezekből házilag is létre lehet hozni. Persze, egy provence-i boltban kapható festett vállfát körüllengő hangulatot nem lehet reprodukálni, az csak ott van... de azért törekedni lehet rá. :-)

Én igyekeztem törekedni, és előkészítettem három vállfát a dolog érdekében.

Fehér alapozó akrilfestékkel lefestettem őket:

Száradás után a régies hangulat érdekében átcsiszoltam őket itt-ott egy durva csiszolópapírral.

Kikészítettem a szalvétákat, amelyeknek a mintáit fel akartam használni:

Éles kisollóval kivágtam a mintadarabokat, és dekupázsragasztóval felragasztottam őket a vállfákra. A minták felszínét még egyszer átkentem a ragasztóval, majd száradás után rájuk kötöttem egy-egy színben illő masnit.

Ezzel el is készültek - ahogy rájuk nézek, újra ott érzem magam Provence-ban. És ez nagyon-nagyon jó... :-)

Ezt az ötletet - és még sok más hasznos olvasnivalót - megtalálhatjátok a www.imami.hu helyi oldalain is, ha megkeresitek a főoldal térképén a saját lakhelyetek szerint illetékes helyi információs weboldalt!

Papírguriga-koszorú

Egészen sokáig bírtam az elvonást, és jó ideig nem írtam vécépapír-gurigás ötletet... de ennek ezennel vége. :-) Valamelyik este azon kaptam magam, hogy felsorakoztatom magam elé az éppen aktuális gurigakészletet, és az államat a tenyerembe támasztva nézegetem őket tűnődve, hogy mi is lehetne belőlük... de mivel ez egy olyan hálás alapanyag, ami nem igényel sok tűnődést, a múzsa puszija ezúttal is gyorsan érkezett, és arra jutottam, ajtókoszorút készítek az én szeretett gurigáimból.
Most biztosan felsóhajtotok: már megint egy koszorú....? Hát igeen, de higgyétek el, ez más, mint a többi :-) 


Szóval, lefestettem a vécépapír-gurigákat akrilfestékkel zöldre - kétféle zöldre, de akkor sem lett volna semmi, ha csak egyféle színt használok.

Minden gurigát laposra tenyereltem, és egyenként négy csíkra vágtam. A darabokat aztán elkezdtem sziromszerűen összeragasztani - öt sziromból lett egy virág. (A ragasztós műveleteket célszerű ragasztópisztollyal végezni - mással is lehet, de így sokkal gyorsabb.)

Addig vágtam és ragasztgattam, amíg sok-sok ötszirmú virágom nem lett: akkor fogtam ezeket, és a belsejüket is kifestettem zöldre.

Két részre osztottam a virágmennyiséget. Az egyik kupacba néhánnyal több virágot tettem, ebből aztán kialakítottam egy koszorúformát - a virágokat ezután egymáshoz ragasztottam, a lehető legtöbb érintkező ponton.

A megmaradt virágokból szintén kört formáltam, ezeket is összeragasztottam - az előzőnél kisebb méretű koszorút kaptam ezzel.

Ezt a kisebb koszorút a nagyobbra helyeztem, és ragasztópisztollyal jó pár ponton hozzárögzítettem.

Hőre keményedő piros gyurmából csipkebogyókat gyúrtam, 100 fokon félóra alatt kisütöttem, és amikor kihűltek, felragasztottam őket a koszorúra ide meg oda.

Ezzel készen is lett a vécépapír-gurigákból készült koszorú.
Legközelebb krémszínűre festem a virágokat, és fekete bogyókat teszek rá :-)