Tavaszi hangulat dióhéjban

Most, hogy ilyen gyönyörűséges idő van, tavaszi-húsvéti dekorációk tömkelege nyüzsög a fejemben. Legszívesebben reggeltől estig ilyesmiket készítenék... persze ez csak ábránd, hiszen már az is jó, ha egyáltalán néhány naponta hozzájutok a kedves festékeimhez, ragasztóimhoz és papírjaimhoz. Tegnap viszont úgy éreztem, egyszerűen muszáj valahogyan tárgyakba önteni ezt a csodás napfényes tavaszi világot, ami végre-végre megtalált bennünket, és rögtön hálát is éreztem azért, hogy gyűjtögetős természetemnek köszönhetően mindig vannak itthon üres fél dióhéjak például. Ugyanis biztos voltam benne, hogy ezek - az Aliexpressről potom áron beszerzett mini kiscsibékkel együtt - igazi tavaszi hangulatot fognak árasztani, ráadásul mámorítóan kevés idő alatt elkészülve. :-) 

Előkerestem hát a dióhéjfeleket:

Egy kis zöld száraznövényt nyomtam a belsejükbe - ez stabilan ott is maradt, de persze ragasztópisztollyal fixálható is.

Most nézzétek meg a csibéket, mennyire helyesek :-)

A mini csibéket a "fűbe" ragasztottam, majd zsinórból akasztót készítettem, és a diók tetejére rögzítettem egy pici pillanatragasztóval. Ezután gondoltam, egy kis plusz tavaszi hangulat nem fog ártani nekik, és apró zászlófüzéreket készítettem a madárkák fölé, de igazából ezek nélkül is nagyon szemrevalóak. :-)

És dióhéjban ennyi :-)
Egyszerűen megunhatatlan örömforrás, hogy nem kell télikabátot venni reggel... mondjátok, hogy nem lesz már hideg egészen szeptemberig!!

Sílécek vintage stílusban

Tudom, hogy a síelés sokak kedvenc sportja, és én is nagyon szeretem. Nézni :-) Persze elméletben és egy kicsit gyakorlatban rengeteget tudok róla, mert érettségi környékén három sítáborban is voltam, úgyhogy le tudok evickélni egy hegyről léceken, ha muszáj, de azért a tudásom nagyjából megmaradt a hóeke szintjén, és nem is mondanám, hogy sok további motiváció maradt volna bennem... de mindegyik sítábor hatalmas élményt jelentett, igaz, nem annyira a sportolás miatt, hanem a csodás knédlik, az esti nagy beszélgetések és a nonstop Pál Utcai Fiúk-hallgatás miatt - azóta is, ha hallom a Másnap című dalt, rögtön bevillan a hideg, a hóesés és az az utánozhatatlan hangulat, ami uralja a sípályákat.

A síelésből magából viszont nagyon megmaradt az az érzés, ahogy csodálom a léceket :-) Teljesen lenyűgözött, hányféle szín és minta található rajtuk, és a táborok előtt a kölcsönzőben mindig hosszú időt töltöttem el az Igazi kiválasztásával, amelyen pontosan olyan árnyalatok és olyan ábrák találhatóak, amelyek éppen nekem valók... a kötés, a hosszúság és a hasonló szakmai dolgok cserébe teljesen hidegen hagytak. :-)

Így aztán amikor eszembe jutott, hogy de jó lenne síléctémában barkácsolni, rögtön tudtam, hogy csak olyanok lesznek, amiket rendes méretben szívesen felcsatolnék... aztán eltelt vagy három év, mert nem jutott eszembe semmilyen alapanyag, amiből egyszerűen meg lehetett volna valósítani a dolgot. Most viszont csak rá kellett néznem a gyógyszertári faspatulákra, és rögtön tudtam, hogy ez az... persze ha szigorúan nézem, arányaikban nem annyira sílécesek, de kicsire nem adunk :-) Ráadásul épp nemrég kaptam egy csomag saslikpálcát, amiről már akkor tudtam, hogy biztosan nem saslikozni fogok velük - viszont síbotnak egészen pompásak.

No akkor a rémségesen hosszú bevezető után következzenek a lépések - és persze mellé hallgassatok egy kis PUF-ot, jó az még mindig :-)

Tehát először is a faspatulák, azaz nyelvlapocok, kinek hogy tetszik - szinte az összes gyógyszertárban fellelhetők, errefelé még darabra is megvásárolhatóak:

A "léceket" elöl-hátul lefestettem, különféle színekre:

Ezután mintákat festettem rájuk, majd a száradási idő elmúltával jól megcsiszolgattam mindet smirglivel - elvégre a kölcsönzőben sem voltak soha vadiúj darabok, sőőőt :-)

Következhettek a botok: a saslikpálcák (persze a hurkapálca is tökéletes) végeit levágtam, a lécekhez igazítva a hosszúságot:

A másik végükre barna szalagból ragasztottam szíjat:

Majd szürke papírból köröket vágtam (egy kis méretű mintalyukasztó nagyon jól jön...), és a botok végére szúrtam.

Már csak a ragasztás volt hátra, amihez pisztolyt használtam: a léceket X alakban egymásra ragasztottam, rájuk pedig a botokat - ezeket több ponton is rögzítettem, így igazán stabilak lettek.

Már csak akasztót kellett ragasztanom a lécekre, és ezzel készen is lettek.
Nem, nem mondom, hogy ez egy gyors dolog - de ha arra gondolok, hogy viszont évekig fent lesznek a karácsonyfákon (mert így lesz), akkor mégis minden percet megért... a kedves emlékek miatt pedig még sokkal-sokkal többet is :-)

Dióhéjban

A diót mint kreatív alapanyagot nagyon szeretem: amellett, hogy ezerféle dolgot lehet készíteni belőle, az az előnye is megvan, hogy még az üres dióhéj is felhasználható alkotásra, sőt, talán még inkább, mint amikor még egyben van. Ezért amikor legutóbb diópucolás volt nálunk, elmentettem sok-sok dióhéjfelet, arra gondolva, hogy a karácsonyi dekorációkhoz majd milyen jól jön. De aztán persze nem tudtam várni olyan sokáig :-) 
Mivel a tavalyi, dióhéjban alvó egérkék nagy sikert arattak, annyira, hogy még megrendelésre is sokat készítettem belőlük, most elsőként mindenképpen ezt akartam továbbgondolni - és az egerekre vonatkozó pozitív diszkriminációt megszüntetni. :-) Így most lettek pici nyuszik, cicák, újabb egerek és még egy kutya is - ráadásul párban, hogy ne legyenek annyira egyedül.

Elsőként tehát az üres dióhéjfelekbe apró párnát ragasztottam (végig ragasztópisztolyt használtam), összehajtott vászondarabból:

A párnára pedig két pici - 1 cm átmérőjű - préselt papírgolyó került. Egy kis vattacsomót újabb vászondarabkába csomagoltam, és ezt is beragasztottam a dióhéjba:

Végül pedig felragasztottam a filcanyagból kivágott füleket, megrajzoltam a pofikat, és két-két egészen apró papírgolyót (3-4 mm) ragasztottam a mancsok helyére.

Már csak hurkokat kellett rögzíteni a diók tetejére, és ezzel készen is lettek az új díszek - egyelőre persze még nem a karácsonyra gondolva, hanem csak úgy örülve nekik... :-)

Halacskák strandhangulatban, házi porcelángyurmából

A strandhangulat továbbra is nagy kedvencem, és láthatóan nem csak nekem - így nemrég fájó hiányát éreztem néhány kék-fehér csíkos díszhalnak, amelyekhez hasonlóakat úton-útfélén látok fellógatva. És mivel továbbra is úgy vagyok vele, hogy amit lehet, elkészítek házilag, töprengeni kezdtem, milyen alapanyagot válasszak  a saját halacskáimhoz. A legjobb persze az lett volna, ha fából eszkábáltam volna össze őket, de azért ez némileg meghaladja a képességeimet, úgyhogy valamilyen más megoldásban gondolkodtam. Ekkor jutott eszembe a házi porcelángyurma, amiről már sok-sok bloggertárs írt részletes bejegyzéseket, és én is lementettem magamnak a receptet, de eddig még nem vettem elő. Valószínűleg azért, mert olyan brutálisan soknak tűnt az egész bögre szódabikarbóna - utólag viszont már tudom, hogy butaság volt ezért ellenállni. Biztos, hogy még sokszor fogunk készíteni házi porcelángyurmát, mert gyönyörű, csillogóan hófehér a massza, amivel öröm dolgozni, és egészen tartósan keményre szárítható, így dísztárgyak készítésére is alkalmas.

A házi porcelángyurma általam használt receptje erről a blogról származik, és tökéletes. Ha még részletesebb leírásra lenne szükségetek, nézzétek meg a linken (vagy a neten bárhol, rengeteg helyen fent van), én csak röviden írom le - de így is nagyszerűen működik.

Házi porcelángyurma

Egy láboskában keverjünk össze 1 bögre szódabikarbónát, 1/2 bögre kukoricakeményítőt és 3/4 bögre vizet. Tegyük fel főni alacsony lángra, kevergessük, míg be nem sűrűsödik. Ha már nehéz tovább keverni (vagy egy kupacba összeáll, ez kb. öt perc), így forrón tegyük a masszát egy darab alufóliába, csomagoljuk be, és így hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, elkezdhetünk dolgozni vele.

Én 3 dl-es bögrét használtam a méregetéshez, ebből szép rendes mennyiség lett (kb. egy fél sárgadinnyényi adag), de nyugodtan lehet 2 dl-es csészét, vagy bármit használni, mert csak az arányokat kell követni, azaz 1 - 1/2 - 3/4.

Szárítás: lehet levegőn is szárítani a gyurmát, de én inkább sütőben keményítettem, 75 fokon, résnyire nyitott ajtóval, mindkét oldalon fél-fél órát.


És akkor vissza a halacskákhoz :-)

A gyurma tehát elkészült, és csinos kupacban várta a felhasználást:

 A masszát kinyújtottam, kb. 8 mm vastagságúra:

 Majd egy késsel halformát vágtam ki belőle.

 A kivágott halacskák széleit simára formázgattam:

A farokuszonyokra csíkokat nyomogattam, majd egy szívószállal kiyukasztottam.

A fentieknek megfelelően kiszárítottam a halakat a sütőben. Kihűlés után mindegyik halra négy csík celluxot tettem, köztük egy-egy sávot üresen hagyva:

A szabadon maradt csíkokat pedig világos- és sötétkék akrilfestékkel kitöltöttem.

Száradás után lehúztam a celluxokat, majd egy darabka csiszolópapírral alaposan átdörzsöltem a kék csíkokat:

Végül fekete alkoholos filccel megrajzoltam a szemeket, nyomtam rájuk egy hevenyészett pecsétet, és spárgát kötöttem a lyukakba.


Kész. :-)

Balett-táncosnők tortapapírból

Jó párszor használtam már fel mini tortapapírokat mindenféle kreatív ehhez-ahhoz, de ez! Ez a kedvencem. És hálás vagyok azért, hogy valaki megalkotta a mini tortapapírokat - amiket egyébként igazából fogalmam sincs, valójában mire használnak -, mert számtalan csodás dologhoz fel lehet használni. Például ezekhez a karcsú táncosnőkhöz, akiknek az ötlete akkor jutott eszembe, amikor egy gyűrött tortapapírt jobb híján félbehajtottam - és máris bevillant a tülltütüben (van ennél komikusabb szó vajon? :-) ) hajladozó balett-táncosok képe.
A nádszálhölgyekhez a tortapapíron kívül nem is kellett nagyon más, egy kis világoskék és krémszínű papír, olló, ragasztó - és ennyi. Mégis csodálatosaknak látom őket, és talán más is, mert még csak 24 órája lebegnek a cérnaszálakon, de ennyi idő alatt már hárman jelezték igényüket rájuk, ami igazán jó érzés.

A kiindulásként, egyben ihletadóként szolgáló mini tortapapírok:

Egy tortapapírt félbehajtottam:

Majd az egyik széléről a papír közepéig levágtam egy darabot:

A krémszínű papírból fejeket, karokat és lábakat vágtam ki, csak úgy érzésre, a méretet nagyjából a tortapapír szoknya arányaihoz igazítva - a kék papírból pedig hajat (két réteget összefogva, azaz rögtön két egyforma példányban):

A levágott kis háromszögletű darab csúcsát beragasztottam a papírszoknya közepébe, a két réteg közé. A felső részt egyenesre vágtam, majd közé ragasztottam a nyakat. Ezután a fejre ráragasztottam a kék hajat, elöl és hátul, hogy pontosan fedjék egymást.
Végül a lábakat is beragasztottam a szoknya aljának két rétege közé.

A karokhoz a felső részt átvágtam egy kicsit a hajtásnál, hogy a karokat jobbról és balról is be lehessen ragasztani - és ezt meg is tettem, ezzel pedig el is készült az első táncosnő.

Rajta kívül még három másikat készítettem, mindegyiket más pózban:

És ennyi. Azt hiszem, nem mondhatók túlzottan bonyolultnak... mégis, egy cérnaszálra felfüggesztve, ahogy a légáramlatban lassan ide-oda fordulnak, olyan légiesen könnyed és tündéri látványt nyújtanak, hogy az ember szívesen beállna közéjük egy táncra :-)
Lefotózni aztán persze közel sem volt egyszerű, mert a képek nem tudják visszaadni a látványt - de azért a 24 óra alatt minden napszakban csináltam róluk képet, hogy hátha mégis valamelyik emlékeztet a valóságra....