A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lámpás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lámpás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 26., péntek

Tündérmanók üvegben


Az Etsyn találtam egy világító tündérmanós üveget, amiről rögtön tudtam, hogy nekem is kell, egyrészt mert nagyon látványos, másrészt mert az egyik kedvenc jelenetem a második Harry Potter-könyvből éppen ez. :-) Emlékeztek, amikor Gilderoy Lockhart, a botcsinálta professzor ezzel akarja lenyűgözni az osztályt, a csintalan kelta tündérmanók viszont kiszabadulnak, és visongva csibészkednek a teremben mindenfelé, míg végül teljes káoszba fullad az óra? No ez a világító üveg éppen ezt idézi fel, és úgy gondoltam, meg lehetne próbálni házilag is elkészíteni, hiszen nagy dolgok nem kellenek hozzá, és esti hangulatvilágításnak igazán egyedi lenne...

Ezért fogtam egy kartonlapot, és miután megnéztem, pontosan hogyan is néznek ki, felrajzoltam három tündérmanót - csak szabad kézzel, mert letölthető mintát nem találtam sehol:






Kivágtam a manósziluetteket:






Majd fekete fotókartonra helyeztem a kivágott sablonokat, és körberajzoltam.





Egy kisebb, éles ollóval kivágtam a fekete tündérmanót:






Majd elővettem a korábban kikészített üvegeket - ezek viszonylag nagyobb méretűek voltak, 17x8 cm-esek:






Fehér selyempapírból akkora darabot vágtam, amibe kényelmesen be lehetett tekerni az üveget. A papírt az asztalra fektettem, és dekupázsragasztóval alaposan bekentem.





A papírt az üvegre simítottam. Felül levágtam a felesleget, alul pedig csak az üveg aljára simítottam - majd kívülről is lekentem a ragasztóval, és megvártam, amíg megszáradt.





A fekete manók egyik oldalát papírragasztó stifttel mindenhol bekentem, a figurát az üvegbe csúsztattam, és alaposan rányomkodtam az üveg belső falára.





Már csak annyit kellett tennem, hogy LED-mécsest helyezzek az üvegbe, rácsavarjam a fedelét, és ezzel készen is lett. 
Egy mécsessel is nagyon jól működik a dolog, de még látványosabb lesz, ha egy másik mécses aljára kis mágnest ragasztunk, és az üveg tetejére tesszük fejjel lefelé - így alulról és felülről is kapnak fényt, és gyönyörűen kirajzolódnak a manók.

Mintha csak Hermione gyűjtötte volna be őket. :-)







































2016. január 21., csütörtök

Házlámpások


Sok munkával töltött nap után beiktattam egy kis szórakozást is - és ez nálam mééég több piszmogást jelent különféle alapanyagokkal :-) Amióta felfedeztem, hogy üveget a legjobban szivaccsal lehet festeni, azóta újabb és újabb üveget pacsmagolok be ilyen-olyan okokból, és most is kiélhettem magam, mert ezúttal ház formájú lámpásokat készítettem befőttesüvegből. Ezekhez pedig kellett is festeni, igaz, kellő önkritikával azt kell mondanom, ez volt a leggyorsabb rész az egészben.... :-)

 Ezt a három befőttesüveget akartam átalakítani:





 De mivel házikókká alakítás volt a terv, először is készítettem félbehajtott kartondarabokból egy ajtó- és egy ablaksablont.





Ezekből barkácskéssel kivágtam az ablaktáblákat:


 


 Mielőtt nekiláttam volna a sablonok alapján az ajtók-ablakok kivágásának, először a festést tudtam le, mert úgyis hagyni kellett száradni az üvegeket. Ez előtt viszont be kellett fedni az üvegeken azokat a részeket, amelyeknek festetlenül kellett maradniuk, azaz az ablakrészek alatti üvegfelületet. Ezeket a részeket celluxdarabokkal borítottam be, amiről van ugyan fotó, de nem sok minden látszik rajta:





Jöhetett a kedvenc rész, a pacsmag - mosogatószivacsra festéket tettem, és ezt nyomogattam körben az üvegre. Nagyon szeretem ezt a technikát tényleg, így lehet üveget a legegyenletesebben bevonni festékkel. Ecsettel mindig maradnak csíkok, de így szép lesz és egyben egy picit rusztikus hatást is kap a szivacs apró lyukacskáitól.
Ezen a képen a cellux is jobban látszik, ott, az a gyűrődés az :-)




 
 Amíg száradtak az üvegek, egy vastagabb papírlapon körberajzoltam a sablonokat a szükséges mennyiségeben.





És bár tudom, hogy mások gyorsan megtébolyulnának, ha ezeket mind ki kellene vagdosniuk, nekem ez nemnormális módon kimondottan pihentető :-) Úgyhogy ollót és barkácskést ragadtam, és kinyisszantottam az ablakokat és ajtókat.





Ezalatt (bőven) megszáradtak az üvegek, úgyhogy óvatosan lehúztam a celluxcsíkokat.





Így már csak fel kellett ragasztani a nyílászárókat ezekre a helyekre - ez sokat dobott máris a befőttesüvegeken.





Tulajdonképpen akár már itt is abba lehetett volna hagyni a dolgot, ám én úgy éreztem, tetőt nekik, de nyomban.
A szokásos módon ragasztottam néhány papírkúpot (kartonra tányér, körberajzol, kivág, félbevág, összeteker, megragaszt), és egy kis újabb pacsmag útján szürkére festettem őket.
A kúpok tetejét levágtam, hogy mécsest tehessek az üvegek aljába.
 






És végül fehér struktúrpasztával "behavaztam" a kúpokat.






A tetőket az üvegekre helyeztem, és ezzel befejeztem a pihenést. :-) 





Ezekbe az üvegekbe igazi mécsest is lehet tenni. Én tettem, és addig teszteltem, míg a mécses teljesen le nem égett - a tapasztalatom, hogy ugyan semmi baja sem lesz a kartonpapírból készült tetőnek, viszont meglehetősen meleggé válik, ezért inkább a LED-mécsest javaslom, a biztonság kedvéért. 

Kivilágítva igazán hangulatos :-)













































2015. január 27., kedd

Papírlámpás


Nemrég új, gyönyörűségesen mintázott papírokat tartalmazó tömböket szereztem be, és már alig vártam, hogy valamit készíthessek belőlük. Ez az érzés persze csak addig tartott, amíg haza nem értem velük, mert aztán egy kávé mellett ráérős boldogsággal végignézegettem a lapokat... aztán újra... és újra... nagyon jól el tudok lenni egy tömb mintás papírral, félórán át szavamat sem lehet hallani :-) És ezután jó ideig képtelen vagyok bármire használni a papírokat, mert oooolyan széééépek így egyben... de aztán persze rájövök, hogy a csekély megtakarított pénzemet nem igazán kifizetődő mintás papírokban tárolni, úgyhogy megkeményítem a szívemet, és elkezdem felhasználni a lapokat - de azért olyankor itt bennem valami halkan sír :-)

Hosszas töprengés után az első három lapból végül papírlámpásokat készítettem - a minta szépsége így nagyon jól érvényesül, a végeredmény pedig igazán látványos, ráadásul elkészíteni is egyszerű. Jó, nem árulok zsákbamacskát, egy dolog sajnos mindenképpen kell ehhez, enélkül nem lehet nekivágni: egy barkácskés vagy sniccer vagy más hasonló szerszám, ami pengével vág. De ennek a segítségével már igazán könnyen megy a dolog, és ígérem, a leírás is rendkívül egyszerű lesz. :-)


Először tehát kikészítettem a legfontosabb hozzávalókat: a mintás papírt, egy vonalzót, egy mérőszalagot, a barkácskést, valamint a lámpás központjának egy pálinkáspoharat (vagy bármilyet, a lényeg, hogy beleférjen egy mécses).





 Először is meghatároztam a lámpáshoz szükséges papír méretét: a mérőszalaggal körben lemértem a pohár kerületét, ehhez hozzáadtam 0,5 cm-t - nekem ez az én poharam esetében pontosan 17 cm volt. Ez lesz a papír szélessége.
A magasság megállapítása ennél egyszerűbb: egyszerűen csak az előző számhoz hozzá kellett adnom 1,5 cm-t  - tehát az én esetemben ez 18,5 cm lett.
Így levágtam a papírból egy 17x18,5 cm-es téglalapot:





A két hosszabbi oldalból lemértem egy-egy 1,5 cm-es sávot, ezt meghúztam egy-egy vonallal - a maradék területet pedig a képen látható módon 0,5 cm-enként becsíkoztam egy vonalzó segítségével.





Eljött a barkácskés nagy pillanata: a párhuzamos vonalakat mind végigvágtam vele, mindig a vonalzó mentén.





Ragasztás következik: a papírt hengerré hajtottam, és a két szélső 0,5 cm-es csíkot egymásra ragasztottam. (Ez előtt a maximalisták még kiradírozhatják a szélső vonalakat, hogy ne maradjanak ceruzacsíkok a papír belső oldalán.)





Ezután következik a kedvencem, egyben az utolsó lépés: a henger két végét a tenyeremmel összenyomtam, hogy kialakuljon a hordós forma.
A pohárkába egy mécsest tettem, és a lámpást rátettem.





Ezzel el is készült a papírlámpás. Szerintem igazán egyszerű, viszont nagyon szép, és például egy esküvőre is nagyon el tudom képzelni az asztalokon, de akár kerti bulira is - vagy lányos zsúrokra, a gyerekszempontból biztonságosabb LED-mécsesekkel.

Én persze az enyémekbe igazi mécseseket tettem, és aztán már nem is maradt más teendőm vele, mint gyönyörködni benne, és ezt meg is tettem - mint a képek számából láthatjátok, jó alaposan :-)