Bár sok-sok jobbnál jobb társasunk van, a Ki nevet a végén örök kedvenc (de hát hol nem?). Amikor legutóbb elővettük, mondtam, hogy vigyük ki a teraszra, és majd inkább ott játsszunk, a levegőn, a napfényben - de a kicsik azt mondták, nem, mert ez egy "beltéri" társas. Ott és akkor rögtön szöget ütött a fejembe a dolog, hogy egyrészt pontosan vajon mitől is beltéri, másrészt hogyan lehetne kültérivé tenni, hiszen mostanában tényleg mindent a kertben csinálunk, evés, leckeírás, bármi - és aztán arra gondoltam, tulajdonképpen nagyon egyszerű az egész, gyakorlatilag csak kövek és kréták kellenek hozzá, akkor pedig miért ne vágnánk bele. Úgyhogy belevágtunk, és szerénytelenség nélkül mondhatom, óriási sikere lett - a kültéri Ki nevet a végén jobb, mint az asztali verzió.
Persze, azért végül is a kövek és kréták mellett tettem bele egy kis munkát is, de minden percét megérte a végeredmény és az érte kapott sok-sok elismerés a kis célcsoporttól. :-)
Alapvetően tehát kellettek hozzá kövek - különböző színűek, méretűek, amilyeneket találtam az utcán itt-ott:
Mindegyiket lealapoztam fehér akrilfestékkel:
Majd krémszínű festékkel kijelöltem az arc helyét.
Ezután a kövek többi részét színesre festettem (négyféle színben, négy játékosra tervezve - ez a képen persze nem az összes darab):
Majd kidekoráltam a pofijukat és a ruhájukat.
Következhetett maga az alap, a "tábla" - ezt krétával rajzoltuk fel kint a kőre. Rögtön hozzá is teszem, ez egy tökéletes vakációs elfoglaltság, a gyerekek már a pálya felrajzolását is lelkesen végzik, a játék egy plusz szuper program hozzá (levegőn!), ha pedig a kövek elkészítését is hozzászámítjuk, hosszú időre lekötjük vele a kis szünidősöket.
Egy dolgon változtattunk az eredeti játékhoz képest: mivel pörgősebb, rövidebb játékokat terveztünk, játékosonként nem négy, hanem három figurát készítettünk, és a pályát is eszerint rajzoltuk fel.
Szóval, a pálya elkészült:
A következő programpont a dobókocka elkészítése volt - erre rendkívül büszke vagyok, mert a konstrukciót sk gondoltam ki, és tökéletesen stramm, nyúzható kockánk lett - két kiürült tejesdobozból.
A dobozok alját levágtam - mindkettőt pontosan akkora magasságban, amekkora a doboz talpának volt az oldalhosszúsága (merthogy a cél egy kocka elkészítése).
A két levágott dobozaljat ezután egymásba nyomtam - így meglett a kocka, és ami még lényeges, az oldalak ezzel az eljárással nagyjából egyforma nehezek lettek. Ez utólag be is bizonyosodott, mert teljes azonos arányúnak éreztük a számok kidobását, nem voltak túl gyakori és túl ritka számok.
A tejesdobozkocka tehát így nézett ki egymásba nyomás után:
Az oldalakat ezután csiszolópapírral jó alaposan átdörzsöltem, hogy a festék rendesen megtapadjon rajta:
Majd két rétegben lefestettem fehér alapozó akrilfestékkel. Száradás után egy alkoholos filctollal rárajzoltuk a pöttyöket:
És ezután már semmi akadálya sem volt annak, hogy felavassuk az új játékot :-) Rendkívül szórakoztató volt az egész, a kockával nagyon jól lehetett dobni, a figurákat lelkesen pakolgattuk mind, és észre sem vettük, hogy gyakorlatilag állandóan mozgásban vagyunk... úgyhogy igazán szívből tudom ajánlani a kültéri Ki nevet a végén elkészítését, ritka jó mulatság :-)
