Sünizsemle

Van a kicsiknek egy kedvenc zsemlereceptje - most nem keresem vissza, de biztos, hogy már írtam itt a blogon -, 100-ból 100-szor ezt kérik, ha megkérdezem, mit süssek reggelire. Ezért aztán mindig variálom egy kicsit a receptet, van, hogy magokkal borítom el a zsemléket kívül-belül, van, hogy kifliket készítek a tésztából, cipót, kenyeret, grissinit, fonatot, baguette-et, toronyórát lánccal, míg végül már egészen meg vagyok győződve arról, hogy legközelebb mást rendel házunk aprónépe - de aztán megint jön az én kis kétszemélyes kórusom, akik ilyenkor bámulatos összhangban fújják a "csak zseeeeemleeeeee" kifejezést...  legutóbb gondoltam, kifogok egy kicsit rajtuk, és bár zsemlének zsemle lesz az aktuális péksüti, nem akármilyen lesz - és így születtek meg az új kedvencek, a sünizsemlék. :-)

A receptet újra csak szívből tudom ajánlani, nagyon egyszerű, és eddig még sosem tudtam elrontani, pedig rengetegszer készítem - így süniformában pedig egészen hihetetlen magasságokba tud emelkedni a népszerűsége :-)

Először is gyorsan a recept, hiszen már biztosan írtam, csak akkor nem sünikként érkeztek meg a sütőből a zsemlék:


Sünizsemle

Hozzávalók:

50 dkg liszt
1 zacskó szárított élesztő
2 dl tej
1 dl víz
0,5 dl olívaolaj
2 teáskanál só
1 teáskanál cukor

Elkészítés:

Kenyérsütőgéppel nagyon egyszerű dolgunk van, mert csak bele kell tennünk egyszerre minden összetevőt, elindítani a dagasztó-kelesztő programot, és a végén kivenni belőle a formázásra kész tésztát. Gép nélkül a szokásos módon kell kézzel bedagasztani, de ez is gyorsan megy.
Kelesztés után szép sima, alig ragadós tésztát kapunk - ezt 8 részre osztjuk, és a tésztaadagokat megformázzuk úgy, mintha zsemlét készítenénk. Ha a kis gömbök készen vannak,  az egyik oldalon két tenyerünk között kissé megforgatjuk a tésztát, elvékonyodó csúcsot készítve - ez lesz a süni orra.

Ezután fogunk egy kisebb, hegyes ollót, és a tészta tetejét jó pár helyen benyisszantjuk - ezek lesznek majd a sünik tüskéi.

Az olló hegyével végül fúrunk két lyukat a szemek helyére, és a nyílásokba beleszúrunk egy-egy napraforgómagot - ezeket érdemes minél mélyebbre nyomni, máskülönben kisütés után dülledt szemű sünik néznek majd ránk a sütőből. :-)

A süniket ezután félórán át kelesztjük még, ezalatt jól előmelegítjük a sütőt 200 fokra.

A kelesztési idő lejárta után 20-22 percen át sütjük a kis duci süniket. Amikor kivesszük őket a sütőből, egy kis vízzel ecseteljük be a tetejüket, így szép fényesek lesznek. 
A süniket azoknak különösen tudom ajánlani, akik szeretik a ropogós héjú péksütiket - a tüskék végei ugyanis igazán finom ropogósra sülnek, míg belül puha és foszlós lesz a zsemlénk. És hát mondanom sem kell, a sünikülső mekkora sikert arat a gyerekek körében... :-) 

Zsemle brie-vel és dióval a Halló, halló! tiszteletére

Vasárnap volt a kenyér világnapja. Igaz, nem ebből az alkalomból sütöttem a zsemléket, hanem a szokásos kétnaponkénti péksüti-készítés került sorra megint, de ez a jeles nap mégis megér azért egy különlegesebb receptet. Bár őszintén szólva a zsemle alaptésztája a legegyszerűbb típusú kelt tészta, semmi fakszni - mégis, ezt nagyon gyakran készítem, mert munka szinte semmi sincs vele, viszont nagyon-nagyon finom, és sokszorosan kiválóan szerepelt már.
Szóval, ebben még nem lenne semmi extra... mivel azonban a hűtőben árválkodott egy darab eléggé bepihésedett brie, és a diós zsákocskám alján is már csak kétmaréknyi volt, gondoltam, nézzük meg, milyen lesz, ha a zsemle tésztájába beleolvad a sajt, a diódarabokkal együtt....

És mivel a brie-ről mindig az általam imádott Halló, halló! René Artois-ja ugrik be, a kiváló angol sorozat emlékének szeretném ajánlani a zsemlét. :-) René ugyanis rendszeresen a kamrában, egy csodásan hatalmas, kövér és kerek brie-sajt mellett randevúzott az őérte rajongó szobalánnyal (Mariával) vagy az őérte rajongó másik szobalánnyal (Yvette-tel) vagy az őérte rajongó harmadik szobalánnyal (Mimivel), és ha valamelyik félnek várnia kellett a légyott kezdetére, az türelmesen rágcsált addig a brie-ből.
Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy Renének ízlene a zsemle, és az az igazság, mi pedig egyenesen odavoltunk érte. Még melegen befaltunk belőle egy itt le nem írható mennyiséget, az önkontroll szánalmas hiánya mellett - de akármennyire is Michelin-babának éreztem magam utána, bőven megérte az ízélmény.

A recept tehát a következő - és jól figyeljetek, mert akárcsak Michelle, én is egyszer fogom csak elmondani :-)

Nálunk úgy készült - mint az összes zsemle, amit sütök -, hogy a tészta kb. egyharmadát kelesztés után külön veszem, és ezekből icipici zsemléket sütök a kicsiknek, mert ők ezt rajongásig szeretik. Sokkal könnyebben tudnak bánni vele, mint a nagy zsemlékkel, és valahogy a méret miatt is közelebb áll hozzájuk. A többi tésztából pedig készülnek a felnőtt zsemlék :-)


Brie sajttal és dióval töltött zsemle (és ráadásnak 12 minizsemle)


Hozzávalók:

5 dl tej
1 evőkanál olívaolaj
1 púpozott evőkanál só
1 teáskanál cukor
1zacskó szárított élesztő
70 dkg liszt

a töltelékhez:
15 dkg brie
10 dkg durvára vágott dió

Elkészítés:

Ha van kenyérsütő gép otthon, csak tegyétek bele a hozzávalókat, és kapcsoljátok kelttészta-készítés funkcióra. Ha nincs, hagyományos módon dagasszátok be és kelesszétek meg a tésztát. A kelesztés vége felé melegítsétek be a sütőt 200 fokra.
Ha duplájára kelt (kb. egy óra), a tészta egyharmadát vegyétek külön, ebből készítsetek 10-12 nagyobb diónyi méretű gombócot. Tegyétek a forró sütőbe, és 15 perc alatt süssétek meg - ez mehet a gyerekeknek vagy a gyerek lelkű felnőtteknek - mindenki imádni fogja :-)

A maradék kétharmad tészta a lényeg: nyújtsátok ki a munkafelületen, vágjátok 12 egyenlő négyzetre.
A brie-t kockázzátok fel, és keverjétek össze a durvára darabolt dióval. Az így kapott tölteléket adagoljátok a tésztanégyzetek közepére, aztán ezt nagyon alaposan gömbölyítsétek-nyomogassátok össze. Tényleg alaposan kell, mert ha marad egy pici rés, azon kifolyik a sajt, és ezért kár lenne.... végül alakítsátok gömb formájúvá a töltött tésztagombócot, és tegyétek sütőlapra, majd a sütőbe, 15-20 percre.

Aztán vigyázzatok nekem a forró zsemle tömegméretű fogyasztásával :-)


Ilyenek lettek a minizsemlék a kicsiknek:

Ezek pedig a brie-vel és dióval töltött finomságok:

A BBC-nek pedig köszönjük, hogy a Halló, halló!-t a világnak adta :-)

Tökmagos cipók

Rendszeresen sütök kenyereket, zsemléket, mindenféle péksütiket, de már régóta szeretnék olyan igazán rusztikus kenyérfélét készíteni, ami kivételesen nem pillekönnyű és pihepuha, hanem olyan rendesen harapható, tartalmas, egy karéjtól is jóllakató típus.

A kamrában egy hátsó, sötét zugban tökmagolajra bukkantam, amit már réges-régen el is felejtettem (jó, jó, nem vagyok az az elvágólag pakolós típus), és véletlen egybeesés, hogy éppen pár napja vettem egy zacskó "jó lesz majd valamihez" hántolt tökmagot – de persze véletlenek nincsenek, és én rögtön tudtam, a rusztikus kenyérábrándom közel áll a megvalósuláshoz. Kevertem, dagasztottam, kelesztettem, és hamarosan készen lett egy tepsi kövér, mosolygós, fényes, aranybarna, tökmagdarabkákkal pöttyözött cipó.

És tényleg olyan lett, amilyennek reméltem – semmi légies könnyedség, összenyomhatóság vagy gyors egymásutánban x szelet behabzsolása, de itt éppen ez a legfőbb erény. Ez a cipó tiszteletet követel, lassan kell enni, és minden falatkáját ízlelgetni. Én azonnal szerelembe estem vele, plusz valami rejtélyes oknál fogva enyhe tepertőspogácsa-íze van – és ez még egy további jó pont. :-)


Tökmagos cipók


Hozzávalók:

90 dkg liszt
1 zacskó szárított élesztő
1 teáskanál porcukor
5 dl víz
0,6 dl tökmagolaj
1 evőkanál só
6-7 dkg apróra vágott, pirított tökmag

Elkészítés:

A tökmag kivételével minden hozzávalót egy lépésben összegyúrunk, és jól kidagasztjuk. Tálba tesszük, letakarjuk, a duplájára kelesztjük.
Ha szépen megkelt, a tésztát lisztezett munkafelületre tesszük, széthúzogatjuk laposra, és rászórjuk a pirított tökmagot. Jól belenyomogatjuk, összehajtogajtuk a tésztát, aztán újra széthúzogatjuk, megint összehajtjuk, egészen addig, amíg már nem potyog belőle a tökmag, hanem szépen eloszlott a tésztában.

(Giorgio Locatelli, az olasz szakácsgéniusz egyik legnagyszerűbb tanácsa, hogy kenyérkészítéskor a lapos kenyértésztát sok helyen nyomogassuk meg az ujjaink hegyével, ezután hajtogassuk össze a tésztát, majd újból húzzuk szét laposra, és nyomogassuk meg megint - ha ezt jó párszor megtesszük, a mélyedésekben ott marad a levegő, és a tészta szép lyukacsos lesz, ami kisülés után nagyon látványos és gusztusos, plusz kölcsönöz némi könnyedséget a nehezebb tésztáknak is.)

A tésztát hat egyenlő darabra osztjuk, cipócskákat formálunk belőlük, és sütőpapírral borított tepsire tesszük. A tetejüket kereszt alakban bemetsszük.
Ekkor bemelegítjük a sütőt, 180 fokra. Amíg felmelegszik a sütő, addig tovább kelnek a cipók, szép nagyra - ezután vízzel átkenjük a tetejüket, és megsütjük őket, 30 perc alatt.

Forróság

A nyár most tényleg rendesen kitett magáért, rezzenetlen hőség van mindenhol, még az árnyékban is meleg van. Ma is alig vártuk az estét, amikor enged végre egy kicsit a kánikula szorítása, és lehet rendesen levegőt venni. Este tízkor végre jött egy kis langyos szél, kiültünk a teraszra, egy kis vörösbort (én) és sört (Ő) kortyolgattunk, hallgattuk a tücsköket a kertben, és figyeltük a teraszon átugráló bátor békát.

Ezekben a forró napokban nem viszem túlzásba a sütést-főzést (eltekintve a húsz üveg baracklekvártól :-)), nagyon gyorsan elkészülő dolgokat eszünk. Ezek közé sorolom az összes péksütit is, hiszen a kenyérsütő gép szépen meggyúrja a tésztát, a sütő pedig megsüti, nekem alig van vele bármi teendőm. Az mindig jó érzés... és enni pedig a még meleg, illatos, ropogós héjú zsemléket, kifliket és kenyereket még ennél is sokkal-sokkal jobb érzés.

Mivel maradt egy fél üveg szárított paradicsom múltkorról, és a kis bazsalikombokrok is ingerlően zöldelltek a párkányon, úgy döntöttem, ezúttal olaszos jellegű kenyérkéket sütök.


Ciabatta szárított paradicsommal és bazsalikommal


Hozzávalók:

fél kiló liszt
320 gramm víz (igen, gramm)
2 kávéskanál szárított élesztő
2 kávéskanál só
1 nagy csokor bazsalikom
kb. 8 darab szárított paradicsom


Elkészítés:

Összegyúrjuk a tészta hozzávalóit, jó pár percig erőteljesen dagasztjuk, és langyos-meleg helyen kb. másfél óra alatt megkelesztjük. (Mindezt persze a kenyérsütő gépre is bízhatjuk, ha van.) Ezután a tésztát lisztezett munkafelületre tesszük és a kezünkkel széthúzgáljuk (csak semmi fakszni), kb. egycentis lapra. Erre konyhai ollóval rávagdossuk a paradicsomot és rátépkedjük a bazsalikomleveleket, hogy jusson mindenhova. A paradicsomot nem kell lecsöpögtetni, ha jutnak bőségesen olívaolaj-cseppek a tésztára, hát annál jobb.

Ha ez megvan, a tésztát feltekerjük (mint a rétest), egy kicsit átgyúrjuk, és 8 darabra vágjuk. A darabokat kicsit széthúzzuk és ellapogatjuk, majd sütőpapírral borított tepsire tesszük (ez a mennyiség két tepsiben fog elférni). 30-40 percet kelesztjük, majd 200 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, és 20-25 percig sütjük.

Baguette Párizsból

A frissen sült kenyér illata = az otthon illata.
Legalábbis az én fejemben ez így áll össze. Már a kenyértészta készítése is olyan otthonos dolog, szeretem, ahogy a kezem ismerkedik azzal a fehér puhasággal, amiből aztán a sütő melegében megszületik a csoda, amire minden alkalommal úgy csodálkozom rá, mint legelőször...
És persze ilyenkor rögtön megjelennek. A kisebbik hol itt, hol ott csíp le egy darabka tésztát, és gyömöszöli elragadtatottan a szájába, a nagyobbik pedig lelkesen asszisztál minden folyamathoz ("majd én, Mama, majd ééén!").
Aztán végül - ahogy ma is - csillogó szemekkel állnak a frissen kisült veknik mellett, és tiszteletteljes távolból szaglásznak az orrocskájukkal, hogy aztán a legelső "na jó, most már törhettek belőle" mondatomra rávessék magukat a kenyérre, és elégedetten teletömött pocakkal távozzanak a játékaik felé.

Az én kedvencem ez a recept. Annak idején, amikor Párizsban jártunk, sajnáltuk az időt az alvásra, és késő éjszakáig jártuk a várost, hogy aztán már hajnalban újra az utcákon legyünk. És ilyenkor szinte minden sarkon megcsapott minket az illat, ami éppen olyan ellenállhatatlan volt, mint a kilátás az Eiffel-torony tetejéről. Ez a kenyér pontosan olyan, mint azok a hajnali baguette-ek Párizsban. De tényleg pontosan olyan.

Baguette Párizsból

Hozzávalók:

50 dkg liszt
34 dkg víz (igen, nem tévedés, dkg)
1,5 kiskanál élesztő
2 kiskanál só

Elkészítés:

Összekeverjük a lisztet és a vizet, félretesszük egy órára. Ezután hozzáadjuk a sót és az élesztőt, alaposan megdagasztjuk, és letakarva másfél órát kelesztjük. Ha kész, formázzunk belőlük hosszúkás, vékony kenyérformákat, helyezzük őket egy nagy tepsibe (ha nincs baguette-sütőforma a háznál, többször hajtott alufóliacsíkokkal is elválaszthatók egymástól a tésztaadagok).
Újabb kelesztés, míg csak nem ítéljük elég ducinak a leendő kenyereket - aztán irány a 220 fokra előmelegített sütő, 25 percre. A sütés kezdetén egy maréknyi vizet zuttyantsunk be a sütő aljába (csakis villanysütőnél, persze), és várjunk, amíg a keletkező gőzben még nagyobbra emelkednek a kenyerek.

 Aztán pedig már csak némi önuralom szükségeltetik, amíg kihűlnek a baguette-ek - na jó, mondjuk langyosra. :-)