Csokis-rozmaringos keksz

Pár napon belül osztják az idei Oscar-díjakat, és úgy érzem, én sem maradhatok le egy fontos díj odaítéléséről. Igaz, én nem egy kiemelkedő filmes teljesítményt szeretnék értékelni, hanem ennél egy lényegesen fontosabbat: szeretném kiosztani "Az év legjobb csokis keksze" díjat, mert megtaláltam az ezt legeslegjobban kiérdemlő versenyzőt. :-)
Ez a keksz ugyanis tökéletes. Sötéten kakaós ízvilágú. Kívül ropogós, belül kissé puha. 15 perc alatt megsül. Összekeverni egy pillanat műve, hiszen mindössze 5 hozzávalóra lesz szükségünk. Másnap, harmadnap is csodás (feltehetőleg). Elronthatatlan. Függőséget okoz. De tényleg csak annyit mondok, tökéletes - annál is inkább, mert ennyi dicsérő jelző után már biztos lekevernék a díjátadó beszédemet a Kodak színházban :-)
Az elismerés egyébként Nigellát illeti, mivel a recept a Hogyan váljunk házi istennőkké c. könyvből származik, ugyanakkor saját bevallása szerint ő is kapta ezt a kivételes értéket, mégpedig a szerkesztőjétől. Így ez a fekete csoda "Boyd mama sütije" néve fut a könyvben, de csak annyit mondok, ez a prózai megnevezés köszönő viszonyban sincs a végeredménnyel - bár így viszont Boyd mama neve része lesz a hallhatatlanságnak, rendkívül megérdemelten.
Részemről pedig mostantól ha csokis keksz, akkor bizony ez, örökkön-örökké.
Két változtatással éltem csak: a keksz tésztájához kevertem egy teáskanál apróra vágott friss rozmaringot - csodálatosan kiemeli az ízeket, de egyáltalán nem lesz sok -, valamint Nigella bonyolultabb sütési leírását is kicseréltem egy egyszerűre, így is tökéletes.


Csokis-rozmaringos keksz (avagy Boyd mama sütije)

Hozzávalók:
300 g liszt
fél zacskó sütőpor
30 g kakaópor (ehhez csak kiváló minőségű jó; én 100 %-os belga kakaóport használtam)
250 g puha, sótlan vaj
125 g kristálycukor
egy teáskanál aprított, friss rozmaring (opcionális, de én melegen ajánlom)


Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Egészen egyszerűen mindent tegyünk egy tálba, és keverjük össze (eleinte fakanállal, majd a legegyszerűbb kézzel), ez nagyon gyorsan megy.
A sütőtepsit borítsuk sütőpapírral. A masszából formázzunk diónyi gombócokat, kissé lapítsuk le, és helyezzük a tepsire.  (Ebből a mennyiségből kb. 30 db kekszünk lesz - ez két tepsit jelent.)
15 perc alatt megsütjük.

Csodás :-)

Csokoládés-mogyorós (és nagyon bűnös) keksz

Meggyőződésem, hogy a tél a kekszek igazi időszaka. Mennyire jó például esténként bekuckózni a meleg szobába egy bögre forró teával, egy jó könyvvel és egy kis majszolgatnivalóval... de a sötét, hideg téli reggeleken is igazi fénysugár tud lenni egy csésze tenyérmelegítő tejeskávé és egy-két édes, otthonízű keksz. Ezért ilyenkor valahogy mindig sokkal több keksz készül nálunk, mint például krémes sütemény - de bármennyit is sütök, a család mindig lelkesen és őrült sebességgel tünteti el ezeket, én pedig töprenghetek egy újabb verzión... persze ez szó szerint édes gond. :-)

Legutóbb ez a keksz készült el. A kicsik a nutellaimádós korban vannak éppen (mondjuk én is abban vagyok, lehet, hogy ez kinőhetetlen? :-) ), és nekik szerettem volna valami olyan finomságot készíteni, amiben benne van az ő szeretett mogyorókrémük. Arra tippeltem, hogy a sütés során nem fog megmaradni a jellegzetes ízvilág, ezért tettem a tésztához pirított mogyorót is, és ez ésszerű döntésnek bizonyult - a Nagyobbik az első falat után azt kérdezte: "nutellás?" De őszintén szólva mindegy is, mennyire érződik ki belőle a mogyorókrém (én például nem éreztem, Ő viszont igen), mert a keksz egyszerűen annyira finom, hogy minden egyéb lényegtelen. Olyan gazdag íze van, olyan bűnösen sötét, olyan veszélyesen vonzó, hogy ember legyen a talpán, aki leáll egy-két-három után... nem tudom, ti mennyi gasztroerkölcsi tartással rendelkeztek, én szánalmasan kevéssel, úgyhogy inkább le sem írom, mennyit ettem meg belőle, de a gyerekek elől is szó szerint el kellett távolítani a dobozt.
Ez pedig mindig jelent valamit, főleg ami a fényevő Kisebbiket érinti :-)


Csokoládés-mogyorós keksz

Elöljáróban: muszáj csokoládésnak hívnom, annak ellenére, hogy mindössze két dkg kakaópor van benne - igaz, hogy 90 %-os belga kakaóport használtam, így az eredmény hihetetlenül csokoládés lett. De ugye, hogy ez nem baj? :-)


Hozzávalók:

10 dkg erdei mogyoró
20 dkg liszt
2 dkg kakaópor (jó minőségű!)
1 púpozott teáskanál sütőpor
12 dkg puha vaj/margarin
3 púpozott evőkanál nutella
1 nagy tojás
10 dkg kristálycukor


Elkészítés:

Az egész erdei mogyorókat pár perc alatt pirítsuk meg kissé egy serpenyőben, majd tegyük félre hűlni.
Az összes további hozzávalót tegyük egy tálba, és dolgozzuk össze - semmi sorrend, semmi fakszni, és és nyugodtan legyünk gyorsak, mert a tészta elég puha lesz. Ha már homogén a masszánk, öntsünk hozzá a mogyorót, keverjük össze, és tegyük fél-egy órára a hűtőbe.
A sütőt melegítsük 180 fokra. A tésztából szakítsunk diónyi darabokat, formázzunk belőle körülbelül gombócokat, és tegyük sütőpapírral borított tepsire, majd pontosan 12 perc alatt süssük meg. 
Ebből a mennyiségből másfél tepsinyi lesz - aztán hamarosan semmi sem. :-)

A fotó elkészítése egyébként kimondottan nehéz volt - a második képen jól látszik, hogy miért... :-)

Húsvéti ajánlat

Nagyon kedves bloggertársamtól, Katucitól kaptam egy jelképes stafétabotot. A "Húsvéti ajánlat" sorozat lényege és szabályai a következők:

- Írj egy bejegyzést Húsvéti ajánlat címmel.
- A bejegyzésedben ajánlj 5-10 ételt, mely jó választás lehet az ünnepi asztalra. Nem kell, hogy összefüggő menüsor legyen, ahogy kedved tartja, akár süteményválogatás is lehet.
- Ha megkapod a játékot, küldd tovább 10 bloggernek, bejegyzésedben ne felejtsd el megemlíteni, hogy ki hívott meg a játékra.
- Ha türelmetlen vagy, nem kell megvárni, hogy hozzád is eljusson a húsvéti játék, szabadon is "elviheted". :)

Katuci, nagyon jólesik a felkérés, hiszen én elsősorban nem gasztroblogger vagyok - bár elég nehezen tudnám meghatározni a Kiflit, hogy pontosan mi is. (Ha valamelyikőtöknek lenne gy találó és frappáns javaslata, azt megköszönném :-) )
Mindenesetre megtisztelő, hogy olyan bloggerek közé kerülök így, akik csodálatos receptekkel látnak el minket - ha ellátogattok például Katuci blogjára, sok más finomság mellett olyan hihetetlenül jól hangzó bonbonrecepteket találtok, mint például a legfrissebb (ebbe első olvasásra beleszerettem): mézzel és rozmaringgal karamellizált pekándiós bonbon vagy a gyömbéres-rózsavizes bonbon... és akkor még a tortáit nem is említettem. :-)


Azt hiszem, húsvétkor mindenhonnan zúdulnak ránk a fantasztikus édesség- és főételreceptek, ezért én most finom sósságokat és egy salátát válogattam be az én teljesen szubjektív húsvéti ajánlatomba.

Elsőként egy egyszerű, de annál nagyszerűbb sós rágcsálnivaló: a diós-kéksajtos keksz. Sajnos, önuralom terén sosem voltam túl izmos, úgyhogy én ebből bármennyit el tudok tüntetni egymagam, akár egy egész tepsit is... ez elég negatívan hangzik rám nézve, viszont annál pozitívabban a kekszre :-)

Egy elegánsnak ható, ugyanakkor mennyei ízeket eredményező recept a sült camembert almával és dióval. Egy kevés metélőhagymával, borssal megszórva igazi reggeli vagy esti finomság.

Egy elronthatatlan szuperklasszikus, ami a sonka mellett is tökéletesen szerepel: sósperec - abszolút előnye, hogy annyi, de annyi sós mázat csurgatunk rá, amennyit csak szeretnénk... :-)

Életem salátája következik: örökké tartó, valódi szerelem... mindenhez illik, mindig jól jön, mindenkinek ízlik, minden előzetes várakozást túlszárnyal, és végtelenül szerényen csak A Tökéletes Salátának nevezném a nyers cukkinisalátát:

A két duci hölgy emlékét idéztem fel annak idején abban a bejegyzésben, amelyet a leírhatatlanul finom parmezános rágcsálnivalónak szenteltem:

Nem kell keleszteni és nagyon gyorsan készen van, tehát ideális finomságos reggeli vagy vacsora lustálkodós hétvégékre vagy váratlan vendégeknek a szalonnás-túrós lepény, amely szerintem szintén abszolút sikerfogás.

... és ez csak valami paranormális jelenség lehet, hogy a sós receptek mellé idefurakodott egy édes is... ki érti ezt...? :-) A szubjektív válogatás utolsó, de vitathatatlan sikerű receptje az abbahagyhatatlanul ropogós diós-kókuszos keksz fehér csokoládéval, de kötelességem közölni, hogy emiatt többen bukták már be a fogyókúrájukat - például én is. :-)

Hát őket választottam be a húsvéti ajánlóba - és most pedig szeretném továbbadni a következő receptválogatás lehetőségét Lélekkonyhának: az ő blogján olyan finom ételek leírását találhatjátok meg, amelyek azonnali éhséget váltanak ki minden olvasóból - és egészen véletlenül biztos forrásból tudom, hogy ezek a fogások a gyakorlatban is éppen olyan finomak, mint amilyennek látszanak... :-)

Kávé, kávé

Ha lenne kávé-elvonókúra, a családom már biztosan beutalt volna rá, totális kávéfüggőség diagnózissal. Nem ismerek senkit, aki nálam több kávét inna (kivéve persze Lorelai Gilmore-t), egyszerűen rajongok a kávéért. Amikor brit tudósok bebizonyították, hogy napi három kávé kifejezetten egészséges, én voltam az első, aki boldogan üdvözölte a hírt. Megosztottam Vele is persze ezt a csodás felfedezést, amire Ő csak annyit mondott, "Jó, akkor már csak a maradék tízre kell magyarázat"  ami persze nincs, mert ez olyan, mintha az ember meg tudná magyarázni, miért lesz szerelmes éppen abba, akibe... ugye, hogy nem lehet.

Amikor tavaly nyáron Olaszországban töltöttünk két hetet, kávémániám még aggasztóbb méreteket öltött. 14 napnyi csodálatos minőségű kávéfogyasztás után hazatérve nem a temérdek szennyes holmi kipakolása volt az első dolgom, hanem leültem a laptop elé, és azon nyomban elkezdtem igazi olasz kávéfőző gépeket kajtatni a neten.
A szerencse a segítségemre sietett, és baráti kapcsolatok révén sikerült egyenesen Olaszországból - és nagyon kedvező áron - importálni egy csodás kávéfőzőt, aminek azóta névre szóló parkolóhelye van a konyhapulton, és csak nagybetűkkel tudok beszélni róla, márpedig tudjátok, nálam ez milyen sokat jelent :-) 

Mivel hétköznap hajnalban kelek, amint lebotorkálok a nappaliba, ahhoz, hogy ne aludjak vissza a kanapén, rögtön szükségem van egy kávéra. Ezután feléledek annyira, hogy el tudjak menni mosakodni, fogat mosni és ilyenek... Eközben felkel Ő is, megfőzi az ő első és az én második kávémat, amit ha szerencsénk van, még sikerül azelőtt leküldenünk, hogy a kicsik lenyüzsögnének hozzánk. A munkahelyemre beérve bekapcsolom a laptopot, majd a kávézóban szert teszek a 3. kávéra. Ezzel már kihúzom ebédig, ami után persze rögtön kell még egy csésze, hogy neki tudjak futni a délutánnak.... végül az ötödiket akkor iszom meg, ha hazaérek.
(Nem mindig az ötödik az utolsó, de most többet nem merek bevallani, mert Ő is olvassa a blogot, és kapok a fejemre így is. :-) )

Amikor itthon vagyunk, néha nagyon nehéz dolgom van, mert amint elkezdek a kávéfőző irányában sündörögni, rögtön felhangzik a szívemnek minden más körülmények között annyira kedves hang: "HÁNYADIK?!" Ilyenkor jobbnak látom nem cibálni az oroszlán bajuszát, és más megoldások után nézek.
Egy ilyen, kávé után senyvedő pillanatban született meg a következő keksz, aminek nagyon finom és intenzív kávéíze van, a benne lévő darált kávénak köszönhetően. Azoknak ajánlom ezt a sütit, akik hozzám hasonlóan nagy rajongói a fekete csodának, és gyorsan-könnyedén szeretnének előállítani egy finomságos rágcsálnivalót. :-)


Kávés-mandulás kekszecskék


Hozzávalók:

5 dkg kukoricaliszt
15 dkg finomliszt
10 dkg darált mandula
15 dkg puha vaj (nem margarin)
10 dkg kristálycukor
egy kávéskanál sütőpor
1 tojás
1 evőkanál darált kávé

a tetejére: egy tábla étcsokoládé


Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Keverjük össze a száraz hozzávalókat.  Tegyük hozzá a puha vajat és a tojást, és gyorsan gyúrjuk össze, amíg össze nem áll egy szép kis tésztagombóccá.
Sütőpapírral borított tepsire tegyünk a masszából pici gombócokat (kb. tízforintos méretűeket), és süssük őket pontosan 12 percig.

Ha elkészültek, vízfürdő fölött olvasszunk meg egy tábla étcsokit, és egy kiskanállal csurgassuk az olvadt csokit a kis kekszek tetejére.

A legesleggyorsabb csokis keksz

Újabb nap a harcmezőkön... Hajnalban kelek, hogy még az autóáradat előtt beérjek a munkahelyemre, mert így talán nem történhet meg, ami hétfőn és kedden, hogy az M0-áson keresztbe fordult kamionok miatt nem jutok be... odabent a szokásos hajcihő, munka után rohanás az oviba, a kezem még mindig fáááj, készülünk a farsangra, a Nagyobbik szülinapi zsúrjára, a napok éjfélnél nem fejeződnek be előbb, a benzinár egyszerűen botrányos, és még Axl Rose is 50 éves lett. Ötven!! Felfoghatatlan. Még csak tegnap volt az a vörös loboncos ifjú lázadó, akinek a Sweet Child O' Mine-előadását annyira jól tudtuk utánozni az osztálybulikon.

Az a baj ezzel az ötvennel, hogy egyrészt Axl sem lesz már még egyszer az a vörös loboncos ifjú lázadó, de még inkább nagyobb baj, hogy ezek szerint én is öregszem, mert akkor azok az osztálybulik nem tegnap voltak... pedig belül valahogy olyan, és úgy látom magam előtt az osztályunk szívtipróját, Zolit alkoholos befolyásoltság alatt egy pózna tetején üvölteni a Paradise City-t, mintha most lett volna.

Szóval, egy ilyen nap után, ami hajnali keléssel kezdődik, benti szellemi pankrációval folytatódik és Axl sokkoló 50. születésnapjával záródik, azt éreztem, kekszet ide nekem, de most. Viszont semennyire sem éreztem magam feltöltve a konyhai alkotómunkához, a hajnali kelések stb., stb. miatt... az ilyesmi elég komoly dilemma, amikor az egyik sarokban tréningezik a fékezhetetlen édesség utáni vágy, a másik sarokban viszont az azonos súlycsoportú fáradtság ugráltatja a bicepszét, és már előre lehet látni, hogy kiütés ebből nem lesz...

Úgyhogy ilyenkor - csakis ilyenkor - rántom elő a szupervészhelyzetek esetére tartogatott hipergyors csokiskeksz-receptemet, ami mindössze 15 db perc elteltével máris frissen sült, csodásan csokis és boldogsághormonban gazdag kekszeket eredményez... most is ehhez a megmentő megoldáshoz fordultam, és amikor negyedóra múlva kivettem az első adagot a sütőből, úgy véltem, a hajnali kelés egészséges, önuralomra szoktat és lehetőséget ad arra, hogy még többet hozzak ki a napomból; a benti pankráció érdekérvényesítésre tanít, amiből úgyis nullán állok, és Axl Rose akárhány évesen is legenda lesz.


Az extra gyorsan elkészülő csokis kekszhez pedig a következők kellenek:


15 dkg vaj
15 dkg porcukor
2 tojás sárgája
26 dkg liszt
1/2 zacskó sütőpor
3 evőkanál kakaópor (cukrozatlan, nagyon jó minőségű!)
1 teáskanál vaníliaaroma
1 teáskanál nescafé por
egy tábla kis kockákra vágott étcsoki
két-három marék kisebb darabokra tördelt dió

 Elkészítés:

A sütőt 190 fokra melegítjük. A vajat megpuhítjuk, majd a dió és a csoki kivételével az összes hozzávalót beletesszük, és pillanatok alatt összedolgozzuk - ez tényleg nagyon gyorsan megy. Amint homogén lesz a masszánk, beletesszük a diót és az étcsokit, ezeket is villámgyorsan beledolgozzuk. Egy sütőpapírral borított tepsire rátesszük az ahogy esik, úgy puffan méretű, nagyjából korongokra formázott (vagy csak simán odacsapott) tésztakupacainkat, és pontosan 10 percig sütjük, ennél még véletlenül sem tovább.

Ennyi az egész, de annál jóval finomabb, mint amennyire a hevenyészett készítés sejteti... ha egyszer nálatok is nullán áll a sütési vágy különféle okoknál fogva (például mert Axl Rose 51 éves lesz), viszont egy jó csokis keksszel azért mégiscsak tudnátok belsőleg azonosulni, szerintem - próbáljátok ki. :-)

Szilvásgombóckeksz

Múltkor éppen kerestem valamit a kamrában, amikor a kezembe akadt egy zacskó aszalt szilva. Abban a pillanatban elöntött a szokásos rapid mohóság: szilvássütitmostmostMOST. Ezzel egyidejűleg el is felejtettem, mit is kerestem eredetileg, és máris elkezdtem összerakni egy egyszerű keksztésztát. Igen, de útközben a gondolataim közé settenkedett egy egészen alattomos ötlet: mi lenne, ha nem egyszerűen szilvás lenne az a süti, hanem a szilvásgombóc - amit imádok - ízvilágát próbálná meg valahogyan magába zárni?

Hát ebből a gondolatból született a lenti süti, ami tényleg kifejezetten szilvásgombóc-ízűre sikerült, szóval ha azt szeretitek, esetleg ezt is kipróbálhatjátok :-)

Egyen mindenképpen változtatok legközelebb: a megformázott tésztagolyókat sütés előtt még barnacukorba is bele fogom forgatni - ha esetleg elkészítenétek, szerintem ezt mindenképpen így csináljátok, prézli helyetti illúziónak... a receptet így is írom le :-)


Szilvásgombóckeksz


Hozzávalók:

25 dkg puha vaj
25 dkg barna cukor
2 tojás
1,5 dl tej
60 dkg liszt
3 kávéskanál fahéj
2 csapott kávéskanál sütőpor
20 dkg aszalt szilva

igazi házi szilvalekvár
+ egy kevés barna cukor a beleforgatáshoz

Elkészítés:

A sütőt 180 fokra előmelegítjüjk. A puha vajat elkeverjük a barna cukorral, a tojásokkal és a tejjel. A lisztet egy külön tálban összekeverjük a fahéjjal és a sütőporral, majd a vajas-cukros masszával összedolgozzuk, beletesszük a felkockázott aszalt szilvákat is.
A tésztából kb. 3-4 cm átmérőjű félgömböket formázunk, ezeket barna cukorba forgatjuk, és sütőpapírral borított tepsire tesszük. Kb. 12-14 percig sütjük (sütőfüggő, de ne barnuljon meg a süti teljesen).
Ha megsültek, várjuk meg, míg kihűlnek, majd kettőt-kettőt igazi, sűrű, házi szilvalekvárral ragasszunk össze, és tegyük jól záródó fémdobozba.

Egy bögre teával a legeslegjobb :-)

Őszi nass

Tegnap befűtöttünk, jó volt érezni a padlóból kiáradó meleget. A kicsik a vacsora mellé meleg kakaót kértek, mi pedig kint raktunk egy nagy tüzet... begyűjtöttem a rózsákról a csipkebogyókat, percekig néztem elvarázsolva a repkény ragyogó vörösét a kerítésen, és csokrokba kötöttem a levágott zsályákat. Ma valahogy minden a télre készülődött a szívemben, de nem szomorúan, hanem olyan békességesen boldogságosan, biztosan ismeritek ezt az érzést.... És mivel úgy éreztem, ehhez a hangulathoz kell valami kényeztető rágcsálnivaló, sütöttem valamit, ami persze most véletlenül sem lett édes, hiszen annyi édes dolog vesz most körbe. Sós rágcsálnivaló lett tehát, és annyira finom, hogy nagyjából az egész elfogyott a sütéstől számított 5 óra alatt :-)


Diós-kéksajtos kekszek


Hozzávalók:

10 dkg vaj
12 dkg kéksajt
12 dkg dió
22 dkg liszt
1 tojás
fél dl víz
frissen őrölt bors
1 teáskanál só


Elkészítés:

A sajt és a dió kivételével a hozzávalókból tésztát gyúrunk. Amikor összeállt, mehet bele már az összedarabolt dió és a felkockázott sajt is. A masszából formáljunk rudat, tekerjük fóliába, és tegyük egy órára a hűtőbe.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, tegyünk sütőpapírt a tepsibe. A rudat vágjuk kb. kisujjnyi vastag szeletekre, az így kapott korongokat kicsit lapogassuk meg, és tegyük a sütőbe.
Nálam 18-20 perc alatt sültek meg. 

Abbahagyhatatlan

Sikerült az elvonó ajtajáig juttatni az egész családot. Persze semmi tiltott szer, az egésznek egyszerűen csak egy keksz volt az oka - de ha azt mondom, "keksz", ez nem fejezi ki az élményt. Megsütöttem, és teljesen rákattantunk mind a négyen. A gyerekek síráshatáron voltak, amikor nem engedélyeztem a 8. darabot is (fejenként), Ő elgyötört tekintettel mondta másnap reggel, hogy ne hagyjam, hogy egyet is vegyen, mert nem tud utána megállni a lejtőn, én pedig arra gondoltam, itt az ideje, hogy a mérlegünket feladjam postán mondjuk Kubába, mert az holtbiztos, hogy ezek után nem állhatok rá többé.

Szóval, ez egy hihetetlenül jó keksz. Többet nem is írok róla, mert esetleg megint megsütöm, és akkor addig meg sem állok, amíg el nem tüntettem egy egész tepsinyit egyedül... ha valaki kipróbálná, szeretném kérni, hogy a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezzen meg engem :-)


Ropogós diós-kókuszos keksz fehér csokoládéval


Hozzávalók:

12 dkg dió
10 dkg fehér csokoládé
8,5 dkg kókuszreszelék
18 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
15 dkg margarin
13 dkg kristálycukor
1 tojás

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Az összedarabolt dió és felkockázott csoki kivételével mindent keverjünk össze egynemű masszává. Ezután már belemehet a csoki és a dió. 
A két tenyerünk között gömbölyítsünk nagyobb féldiónyi félgömböket, majd ezeket tegyük sütőpapírral borított tepsire, és süssük kb. 12-14 percig (sütőfüggő), amíg szép aranyszínűek lesznek. Fontos: barnára még véletlenül se süssük, ha a szélei barnulnak, és a keksz szép sárgás, vegyük ki. 
A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, csak ezután kóstolgassuk.

Szerintem karácsonyi gasztroajándéknak is kiváló lehet, én biztos fogok ilyet készíteni... csak meg ne kóstoljam :-)

Egy kedvenc parmezános ropogtatnivaló

Elég sok évvel ezelőtt ment a tévében egy sorozat, amelyben két töltöttgalamb-külsejű, életvidám és bőbeszédű idősebb hölgy főzött Anglia különféle vidékein, kolostorban, evezősversenyen és amerre csak jártak. Ez még bőven azelőtt volt, hogy divattá vált volna a minél extrémebb helyeken történő főzés, így többek közt a két asszonyság alapozta meg a később óriási mennyiségekben születő vándor-gasztrosorozatokat.

A két duci hölgy (ezen a néven futott a sorozat, eredetileg The two fat ladies) nem volt sem különösebben csinos, sem karcsú, ugye, sem fiatal, nem kiabáltak senkivel, nem akarták megváltani az étkezési kultúra világát sem, nem nyalogatták kamerába mosolyogva az ujjaikat krémkeverés után, egyszerűen csak vidámak voltak, jópofák és eredetiek. 
Nagyon szerettem őket, és nem csak én, hanem a fél világ is. A két duci hölgy közül az egyik, Jennifer Patterson már az égi konyhákban alkot, és valószínűleg a frászt hozza az angyalokra a maga sikamlós és csípős megjegyzéseivel, a másik, Clarissa Dickson Wright azonban szerencsére még jó egészségnek örvend, és a mai napig jelen van az angol gasztrokultúrában.

Az ő közös receptkönyvükben jelent meg annak idején a naxosi sajtos tallér receptje, ami szerény véleményem szerint az egyik legjobban eltalált sajtos rágcsa a világon. Fantasztikusan ízes, finom, abbahagyhatatlan és pár perc alatt megsül. Nagyon szeretem. Igaz, naxosinak nem merném nevezni, mivel már maguk a hölgyek is parmezánt használtak hozzá, de igazából mindegy, hogy görögös vagy olaszos: úgy csodálatosan finom, ahogy van.


Parmezános ropogtatnivaló a két duci hölgytől


Hozzávalók:
(ez egyszeres adag, én duplánál kevesebbel sosem kezdek...)

115 g finomra reszelt parmezán (nagyobb mennyiségnél szívhez kapós a parmezán ára - a fele nyugodtan helyettesíthető valamilyen kemény, karakteres ízű sajttal)
115 g vaj/margarin (itt nem fontos feltétlenül a vaj)
115 g finomliszt
nagy csipet só
1-1 mokkáskanál paprika (én tettem bele egy kis chilit is), zellersó és mustárpor (ezek hiányában akármilyen fűszer jó, pl. bazsalikom, olasz fűszerkeverék, bármi)
jó pár tekerésnyi frissen őrölt bors
1 tojássárgája


Elkészítés:

A lisztet, a fűszereket és a sajtot tegyük egy tálba. Reszeljük hozzá a hideg vajat/margarint, tegyük hozzá a tojássárgáját, és pár perc alatt gyúrjuk össze, de csak addig, amíg homogén keveréket nem kapunk.
A tésztát sodorjuk rúd alakúvá (kb. 50 Ft-os átmérőjűvé), és tegyük a hűtőbe legalább egy órára.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra, a rudakat vágjuk vékony szeletekre, és tegyük sütőpapírral borított tepsibe. 13-15 percig süssük őket, míg szép aranyszínűek nem lesznek.

Édes élet

Mascarponésédességetszeretnékenni-hangulat tört rám szombaton. De olyasmire vágytam, ami kicsit bűnös, kellőképpen izgalmas és kényeztetően finom… egy ilyen nehéz hét utáni hétvégén azt éreztem, ha más nem is, de ez mindenképpen jár nekem. Viszont éppen a nehéz hét miatt nem volt túl nagy kedvem receptek után kotorászni, úgyhogy összeraktam több dolgot, amiből azt gondoltam, kijöhet valami sötéten édes dolog: amaretto likőrt, csokoládés kekszet, mascarponét, mandulát, és azt is tudtam, sütni, hát azt most nem fogok. Úgyhogy a lenti desszert készült belőle – és az ebédvendégeink véleménye szerint bőven sikerült elérni a célt. A krém lágyan selymes, mégis szinte harapható és puhán olvadós lett, és az alján megbújó likőrös kekszmorzsák…. még most is csak annyit tud róla mondani a bennem megbújó kisördög: hmmmmmmm. :-)


Mascarponekrém amarettóval és csokoládés keksszel


Hozzávalók:

25 dkg csokoládés keksz (éppen csokis Jó reggelt-keksz volt itthon)
8 evőkanál amarettolikőr
8 tojás, szétválasztva
10 dkg kristálycukor
60 dkg mascarpone
mandulaszeletek


Elkészítés:

A kekszet késes robotgépbe tesszük, és morzsásra aprítjuk. A morzsát félretesszük, meglocsoljuk a likőrrel, alaposan átkeverjük.

Egy nagy tálban addig keverjük a cukorral a 8 tojás sárgáját, amíg világos és sűrű nem lesz. Ha ez megvan, összekeverjük a likőrös morzsával és a mascarponéval.

A tojásfehérjét géppel habbá verjük, majd óvatosan, de alaposan beleforgatjuk a mascarponés krémbe, míg szép homogén nem lesz. Tálkákba vagy kelyhekbe osztjuk, és minimum 2 órára behűtjük. Ezalatt a morzsa egy része szépen leszáll alulra.

Tálaláskor mandulaszeleteket pirítunk, és ezekkel szórjuk meg a krém tetejét.

És a krém kanalazgatása közben ezt a zenét érdemes hallgatni - mert jó, és mert nagyon illik hozzá. :-)

Pesto mint kekszalapanyag

A genovai ("zöld") pestóról már többször írtam, ez is egy tartós szerelem, amióta csak megkóstoltam. Persze, ez is frissen készítve az igazi, de távol álljon tőlem mindenféle gasztrosznobság, megértem, ha valaki nem jut friss bazsalikomhoz, vagy nem feltétlenül költene sokat parmezánra és fenyőmagra. Ezek tényleg nem olcsó hozzávalók, és akkor még az olívaolajat nem is említettem, amiből ha jó minőségűt vásárlunk, az sem a napraforgóolaj árában kapható. Szóval tényleg érthető, ha valaki készen vásárol pestót - de akkor is érdemes megnézni az összetevőket, mert például találkoztam olyan "genovai" pestóval is, amiben burgonya is volt... pedig a fent említett hozzávalókon kívül semmi más nem kell ehhez a rendkívül finom, zöld, krémes olasz szószhoz.

Néhány napja sós kekszre vágytam, és eltöprengtem azon, hogyan lophatnám be ebbe is kedvenc pestómat. Végül egy nagyon egyszerű, viszont nagyon finom, gazdag ízvilágú rágcsálnivalót kísérleteztem ki, ami nekem nagyon ízlett. De mivel egy újszülött receptnél egy vélemény kevés, szepyke módszerét követve, vittem a kekszből a munkahelyemre is, és mindenkivel megkóstoltattam, akinek a véleménye fontos nekem. Ők pedig egyöntetűen pozitívan nyilatkoztak a pestós kekszről, ezért ide is ki merem tenni a receptjét... sőt, a kolléganőim azt is hozzátették, ez az a keksz, amihez egyből bort is ajánlanának, egy finom chardonnay-t vagy sauvignon blanc-t. És hogy egy férfiembert is idézzek: "tipikusan az a leülök meccset nézni, és eszem a sör mellé, amíg el nem fogy...." :-)
Szerintem ennél jobb leírást nem tudnék adni erről a kekszről, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön a recept :-)


Pestós keksz


Hozzávalók:

20 dkg puha vaj
5 dkg genovai (zöld) pesto
5 dkg reszelt parmezán
1 teáskanál só
30 dkg liszt
1 felvert tojás


Elkészítés:

A hozzávalókat gyorsan összegyúrjuk, és egy órára hűtőbe tesszük. Ezalatt bemelegítjük a sütőt 180 fokra. A tésztát lisztezett deszkán, lisztezett gyúrófával kb. 2 mm vastagra nyújtjuk, pizzavágóval (vagy késsel) kockákra vágjuk. A kockákat sütőpapírral borított tepsibe tesszük, tetejüket egész felvert tojással megkenjük, és 12 perc alatt megsütjük.

A mohóság és én

Úgy érzem, itt és most jött el az ideje annak, hogy beismerjem: javíthatatlanul és borzasztóan mohó vagyok. Igen. Nincs mit szépíteni a dolgon. Ha valami ízlik, azzal rosszullétig tudom tömni a hasam, ha valamit enni szeretnék, azt AZONNAL szeretném enni, és ha több dolgot szeretnék egyszerre enni, akkor ezt a több dolgot keverem egybe, mindenféle mérlegelés és józan ítélőképesség nélkül, és így tovább. Ma mindhárom esethez szerencsém volt, mindezt egy sütisütés keretében. Jóóó, mentségemre szóljon egy kicsit, hogy az eredmény rendkívül finom lett... de ez is csak arra volt jó, hogy megint addig ettem, amíg azt nem éreztem, az életem hátralevő részében csak szellemi táplálékot szeretnék magamhoz venni, mert a rendes ételekkel egyszer s mindenkorra végeztem. És mivel azt érzem, a mai sütimennyiséget talán úgy két és fél hét múlva sikerül maradéktalanul végigvinnem az emésztés teljes folyamatán (jó, jó, nem megyek bele a részletekbe :-) ), addig nem ígérhetem, hogy kiteszek akár csak egy újabb receptet is. De sebaj, úgyis jó pár kreatív ötlet vár még megvalósításra, addig ezekkel foglalom el magam...

A dolog azzal kezdődött, hogy elfogyott a legutóbbi süti, és a gyomromban rögtön igény keletkezett a következőre. Viszont nehéz napom volt, úgyhogy megállapodtam magammal, csak valami nagyon egyszerű és nagyon gyors jöhet szóba, azaz keksz. Jó. Elővettem az agyamból a létező legegyszerűbb kekszreceptet, és elkezdtem összeállítani, amikor eszembe jutott, hogy van egy zacskó mandula... hát akkor kerüljön bele egy kis mandula, persze, attól még nem lesz bonyolult. Ekkor olvadozó csokidarabkák képe kezdett lebegni a retinám előtt... legyen, egy kis csokit is teszek még bele, még mindig majdnem teljesen hétköznapinak mondható ez a keksz. Na és akkor kinyitottam a hűtő ajtaját, a tekintetem pedig egy zacskó szaftosan édes aszalt szilvára siklott... hát, ott és akkor vesztettem el a játszmát, mert mindebből olyan egy fantasztikusan finom keksz sikeredett, amit aztán nem bírtam abbahagyni. Úgyhogy most úgy érzem magam, mint a tegnap említett Angry Birdsből az egyik nagy, kerek, borúsan röfögő zöld malacka, és azon töprengek, miért is nem bírom időben abbahagyni az édességek evését...
Van még valaki rajtam kívül, aki ennyire mohó, mondjátok?
Persze, ha azt a hozadékát nézem a dolognak, hogy most nem eszem két és fél hétig, akkor hiába juttattam ma magamba 3.687.488 kalóriát, tulajdonképpen a keksz még fogyasztó hatásúnak is mondható :-)

Úgyhogy közlöm most ezt a hétköznapinak indult, de aztán rendkívül finommá váló keksz receptjét, hátha más is belátja, hogy ez egy kimondottan light és egészséges édesség :-)


Mandulás-csokis keksz aszalt szilvával
(jó, így leírva nem hangzik annyira lightnak, belátom... :-) )


Hozzávalók:
(egyszeres adag. Az igazsághoz tartozik, hogy nálunk rögtön háromszoros mennyiséggel indult... igen, ne is mondjatok semmit, tudom....)

10 dkg vaj
15 dkg liszt
10 dkg cukor
1 tojás
6-7 dkg mandula
10 dkg étcsoki, kis darabokra vágva
10 dkg aszalt szilva

Elkészítés:

A mandulát kis darabokra aprítjuk, és gyorsan megpirítjuk. A csokit felkockázzuk, az aszalt szilvát liszttel meghintjük (így nem tapad össze a felvagdosás után) és egyenként hat darabkára vágjuk.
A vajat, a lisztet, a cukrot és a tojást gyorsan összedolgozzuk, amíg össze nem áll, és belegyúrjuk (szintén gyorsan) a mandulát, a csokit és a szilvát.
Félórára hűtőbe tesszük a masszát.
Közben a sütőt 175 fokra előmelegítjük, egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, majd a tésztából kis golyókat (kb. diónyi) formázunk. Egymástól tisztes távolságra a tepsibe helyezzük őket, és pontosan 11 perc alatt megsütjük. (A sütőfüggéssel ezúttal nem kell foglalkoznunk, ez a 11 perc minden sütőnél rendben lesz.)

Megvárjuk, amíg kihűl, azután esszük... és nem követjük az én példámat, mert az helytelen. :-)

Cantuccini

Toscana egyik leghíresebb – ha nem a leghíresebb – süteménye a cantuccini. Minden második kirakatban ott kelletik magukat az aranybarna, mandulás finomságok, mi is úton-útfélén belebotlottunk… persze ezt a legkevésbé sem bántuk, mert nagyon-nagyon finom. Még sosem láttam süteményt, ami ennyire dugig lett volna egész mandulával, ráadásul fantasztikusan ropogós. Már az első találkozásnál az éreztem, nekem van kitalálva. :-)

Utánanéztem a neten, és meglepően egyszerű az elkészítése. Ízbolygónál találtam egy különösen rokonszenves receptet, ami sok más variánssal ellentétben nem spécizi túl a dolgot, viszont pontosan ugyanaz, mint amivel Toscanában találkoztunk.

Így aztán nekiláttam, és amint kisült, be kell vallanom, hoooogy… egészen rosszullétig ettem magam belőle. De szó szerint. :-) Abbahagyhatatlan. És igaz, nem a kötelező vin santóba mártogattam, hanem csak kávéba, sőt, néha semmibe… de ez mit sem csorbított a vonzerején.


Cantuccini


Hozzávalók:

24 dkg liszt
14 dkg cukor
20 dkg mandula
fél teáskanál sütőpor
4 dkg puha vaj
2 tojás
egy citrom reszelt héja
késhegyi fahéj

Elkészítés:

A sütőt 180 fokra melegítem. A hozzávalókat - kivéve a mandulát - összegyúrjuk, majd azt is belekeverjük. Hosszú, lapos hengert formázunk belőle, majd 25 percre a sütőbe tesszük. Ha ez letelt, kivesszük a süteményrudat, és nagyon éles késsel ujjnyi vastag darabokra szeljük. A felszeletelt cantucciniket még 7-8 percre visszatesszük a sütőbe.

Édes pillanatok

Bár mostanában több nehézséggel is szembe kellett néznünk, a hétvégénk mégis úgy alakult, hogy minden telis-tele volt nevetéssel, vidámsággal, nyugalommal, boldogsággal.
Vasárnap este úgy éreztem, a lelkem kis kockás zsákja tele van édes pillanatokkal, és ez jó. Jó, mert amikor megint jön bent a munka, a stressz, a mindenféle aggódnivaló, akkor csak belenyúlok ebbe a kis bugyorba, és előveszek belőle egy felvidító hétvégi pillanatot. Mondjuk azt, amikor kettesben maradtunk a házban, mert a kicsik a szüleimnél voltak... vagy azt, amikor megkóstoltuk az anyukám által készített csodálatos májpástétomot. Vagy azt, amikor a Kisebbikkel azt játszottuk, én vagyok a hercegnő, aki a magas toronyban lakik (azaz a csúszda tetején üldögéltem), és ő mint egy igazi lovag, virágcsokrot hozott nekem, megmászva a sok-sok lépcsőt (azaz felmászott a csúszda fokain, és a kezembe nyomott néhány szál pitypangot), és ezt vagy húszszor eljátszottuk. Vagy azt, amikor Vele kettesben széttologattuk a bútorokat, hogy végre minden pici zugban felmoshassunk, aztán felkuporodtunk a kanapéra, és a csillogó vizes követ szemlélve megkávéztunk... vagy azt, amikor tizenegynéhány fokban mindkét kicsi egyszercsak csuromvizesen futott be a kertből, mert magukra nyitották a kerti csapot... vagy azt, amikor vasárnap este váratlanul beállítottak a barátaink, körbeültük az étkezőasztalt, és minden hideget kiettünk a hűtőből... vagy azt, amikor Ő megérkezett a szüleimtől, kezében egy hatalmas, régi kosárral, amiben sok-sok kiló meggy vöröslött gyönyörűen.

És még sok ilyen volt.
Ezek azok a pillanatok, amelyek boldoggá tesznek. Nem kell semmi több, nem kell sok pénz, nem kellenek drága tárgyak, csak legyenek meg a saját kis ragyogó pillanataim... és ennél többet már nem is szeretnék.

És mivel az édes pillanatokhoz mindig hozzátartozik az otthoni süti is, most egy igazi klasszikust választottam, ami tökéletesen illik a hétvégi csendes, nyugodt kávézásokhoz.
Az alapreceptet addig variáltam, amíg már nem is emlékeztetett a kiindulásra - abban például nem volt sem csoki, sem amaretto likőr -, de én úgy éreztem, az édes hétvégémhez ez így lesz tökéletes. És az is lett. :-)


Sablé viennois csokoládéval

Hozzávalók:

30 dkg liszt
4 dkg cukrozatlan kakaópor
fél dl amaretto likőr
25 dkg szobahőmérsékletű vaj
10 dkg porcukor
10 dkg étcsokoládé
2 tojásfehérje
2 csipet só

Elkészítés:

A vajat szobahőmérsékleten hagytam megpuhulni. A csokoládé kivételével az összes hozzávalót összekevertem a vajjal. Amikor már homogén a tészta, belekevertem a kis darabkákra vágott csokoládét. A tésztából fólián rudat formáztam, majd szorosan összetekertem a fóliát, hogy ez is szabályosra formálja a tésztarudat. Egy órára a hűtőbe tettem, majd onnan kivéve egycentis szeletekre vágtam.
180 fokra előmelegített sütőben nagyjából negyedóra alatt készültek el a kekszek.

Narancsos-mandulás keksz

Kekszügyben nagyon érzékeny vagyok, ahhoz, hogy azt mondjam, "finom", annak a keksznek egészen különlegesnek kell lennie. A sütési gyakorlat hozta azt, hogy mostanra már a hozzávalók listájából megérzem, érdemes-e egyáltalán hozzákezdeni, vagy a szokásos száraz és unalmas kekszről van szó, amin az sem segít, ha csokit, mazsolát vagy mogyorót teszünk bele.Dolce Vitánál találtam ezt a kekszreceptet, ami első ránézésre megtetszett. A kandírozott narancshéj és a mandula izgalmas párosításnak ígérkezett, és sütés után bebizonyosodott, hogy nem a "szokványos száraz keksz" típusú süti, hanem valóban különleges finomság. Sokkal inkább olyan ropogtatnivaló, amelynek minden morzsájában el lehet merülni, és egy pohár tejjel simán felveszi a versenyt bármilyen édességgel.


Narancsos-mandulás keksz

 

Hozzávalók:

10 dkg liszt
15 dkg őrölt mandula
4 evőkanál cukor
10 dkg vaj
1 tojás
fél tasak sütőpor
pár csepp mandulaesszencia (vagy aroma)
10 dkg kandírozott narancshéj


Elkészítés:

Gyúrjuk össze a tészta hozzávalóit, majd formázzunk két hengert belőle, fóliázzuk le, és tegyük a hűtőbe 1 órára.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Szeleteljük fel a hengereket fél cm széles karikákra, majd helyezzük őket sütőpapírral borított tepsire, egymástól kellő távolságra.
10-12 percig süssük.

Délutáni sajtos

Vettem egy ostyasütő gépet. Régi álmom volt, mert amióta egyszer ettem a Váci utcában fagyit úgy, hogy frissen sütött tölcsérbe tették a gombócokat, azóta tudom, hogy a fagyit ÍGY kell enni… az „ipari” tölcsérek meg sem közelítik az igazit, a meleget, az illatosat, a frisset.

Eddig azonban nem jött velem szembe ostyasütő gép, és a net sem ontja magából a lehetőségeket, ámde tegnap a Corában elkanyarodtam a konyhai kisgépek felé, hogy hátha… és igen! Ott volt ő, az ostyasütő, és csak rám várt, úgyhogy azonnal magammal is vittem, azzal a biztos boldogsággal, hogy ezzel sokszor fogok gasztronómiai jellegű örömöket szerezni a családnak és a barátoknak...

Itthon úgy adódott, hogy Vele együtt 5 felnőtt srác nyüzsgött a teraszon, és éreztem, hogy a helyzet némi rágcsát igényel. Úgyhogy azonnal használatba vehettem a csodálatos vadonatúj gépemet, és sajtos ostyát sütöttem a fiúknak – és hát nem túlzok, ha azt mondom, kábé tizennyolc éves koromban kaptam ennyi bókot. :-)

De a legkedvesebb elismerés ez volt: „Hát ez egyszerűen… hát egyszerűen… de komolyan, ez… hát…” :-) Szóval szerintem érdemes beruházni egy ilyen ostyasütő gépbe, már csak a konyhai önbizalom tuningolása érdekében is. :-)


Sajtos tallér vagy ostya


Hozzávalók:


40 dkg liszt
20 dkg margarin
1 dl tejföl
2 lapos teáskanál sütőpor
2 egész tojás
2 lapos teáskanál só
15 dkg reszelt sajt


Elkészítés:


A tésztát összegyúrjuk, pár percig állni hagyjuk, majd kis golyókat formázunk belőle, és az ostyasütőben megsütjük. (Én négy pici golyót tettem bele, így négy db kb. 6-7 centis tallér sült ki egyszerre, de lehet nagyobb golyókat készíteni, úgy nagyobb ostyák lesznek, amelyeket egyenként süthetünk.)

Mindennapi süti

Általában amikor szóba kerül, hogy nálunk mindig – de tényleg mindig – van valamilyen süti, úgy szoktak ránk nézni, mintha a Marsról ugrottunk volna át egy kis vírusterjesztésre. Pedig én esküszöm arra a nyugalomforrásra, amit azt jelent, hogy ha benézek a kamrába/hűtőbe/szekrénybe, mindig találok egy kis édességet. Az ember hazaér a munkahelyéről a sokórányi favágás után, készít magának egy kávét, és milyen jó érzés csak úgy elővenni mellé egy darabka sütit… máris van energia a második műszakra a gyerekekkel, kisüt a nap és szép az élet. A süti jó, a süti kedves, a süti kell.

Van egy barátom, aki minden egyes reggelt sütivel kezd. Ez a megoldás is világbajnok, mert ugye, hogy mennyivel jobb úgy nekikezdeni a favágásnak, hogy az ember gyomrában egy kis süti üldögél vidáman… Szóval, nálunk a sütinek mindig van hely, ezért minden második-harmadik nap sütök valamit. Gond csak akkor van, amikor sütirecept-kutatás közben két, egyaránt vonzó jelöltet is találok. Olyankor egy ideig próbálok választani a kettő közül, mérlegelek-töprengek-tanácstalankodom, aztán végül mindig ugyanaz az eredmény: megcsinálom mindkettőt. :-) Tegnap délután is ez történt, holtversenyben végzett két rendkívül barátságosnak látszó recept, és nagyon jól tettem, hogy nem választottam közülük, mert mindkettő nagyon-nagyon finom lett.

Mivel szezonja van, most a bodzásat írom le, aztán majd később a másikat is… Ez a süti olyan igazán kényeztetős dolog. Ropogós kekszréteg, édes-puha-olvadós ricottás-mascarponés habkrém és az a bodzazselé a tetején…. hmmmm.

Mézes túrótorta bodzazselével

Hozzávalók:

Kekszalap:
20 dkg keksz (teljes kiőrlésű vagy bármilyen)
5 dkg vaj

Krém:
50 dkg ricotta
25 dkg mascarpone
5 evőkanál méz
2 tasak habfix
2 tasak vaníliás cukor
3 dl tejszín

Máz:
1 dl bodzaszörp
1,5 dl víz
1 tasak színtelen tortazselé

A kekszet morzsásra törjük, összekeverjük az olvasztott vajjal, és egy tortaforma aljába nyomkodjuk.
A ricottát,a mascarponét és a mézet simára keverjük. A tejszínből a vaníliás cukorral és a habfixszel habot verünk, a ricottához forgatjuk, a tortaformába öntjük, elsimítjuk a tetejét és a hűtőbe tesszük dermedésig. (Kb. fél-egy nap.) 
A bodzaszörpöt a vízzel és a tortazselével összeforraljuk, langyosra hűtjük és a torta tetejére öntjük.
Így is szép, de én még pirítottam a tetejére szeletelt mandulát is, és így tényleg tökéletes lett.