Téli jelenet egy fiókban

Volt egy évek óta dédelgetett álmom. Nem a lottó ötös vagy a hiper-szuper karrier, nekem nem ilyen álmaim vannak - én egyszerűen csak szerettem volna egy régi fiókot, téli jelenettel. Persze nem egy szekrényben lett volna ez a fiók, hanem felállítva, díszként, és azt is megálmodtam, hogy a belsejében két szarvas áll majd egy kis havon, és lett volna még egy-két fenyőfa is mellettük... 
Ez az álom legalább ötéves. És hogy miért nem valósult meg eddig? Egyrészt mert nem találtam sehol pontosan olyan fiókot, ami az álmomban szerepelt - nem kicsi, de nem is nagy, régi darab, barna és szép, és úgy általában, éppen olyannak kellett volna lennie, amilyennek elképzeltem. Ez persze nem egyszerű dolog, és még csak a közelében sem jártam soha... voltak szép régi, de kicsi fiókok, és voltak hatalmas nagyok, de az, amit elképzeltem, sehol sem.  
Aztán a szarvasok, ugye. Két nagyobb, nem műanyag, igazán szép formájú szarvast képzeltem el, kicsit kopottasan, felfelé nézve - hát ezek még annyira sem voltak, mint fiókok, mert voltak szép, de műanyag szarvasok, felfelé nézők, viszont kicsik, tehát meg sem közelítették az álombeli darabokat. 
Amikor idén ismét körülnéztem fiók és szarvas után, ahogy minden évben, most sem találtam hasonlóakat sem, úgyhogy gondoltam, lassan fel kellene adni ezt az álmot...végül is az ember nem kaphat meg mindent, és nekem már annyi, de annyi álmom teljesült.
És akkor, amikor már éppen nagyon fájó szívvel, de elengedtem volna ezt az ábrándot, egy raktárban szó szerint belebotlottam valamibe. Lenéztem - és ott volt ő, a fiók. Persze egészen borzalmas állapotban, hiszen ki tudja, mióta hevert ott... kívül vastagon beborította a pókháló és a kosz, ami alatt több réteg lepattogzott festék volt. Az eredeti gombja már régen elveszhetett, mert egy rá nem illő, ronda műanyag fogantyú volt a helyén, aminek a csavarja a fiók belsejébe egy centi hosszan belógott. A fiók belseje több helyen felázott, és az élek mentén kisebb-nagyobb darabok hiányoztak belőle - mégis ő volt A Fiók, pontosan az, amiről ábrándoztam. Tudtam, hogy sokat kell vele dolgozni, hogy olyan legyen, amilyennek elképzeltem, de biztos voltam benne, hogy megéri majd a fáradságot. 
Szerencsére nekem adták. Otthon azonnal nekiláttam - néhány képet készítettem róla, hogy később visszanézhessem, miből indultam ki:

A munkafázisokról nem készítettem fotókat, de először is alaposan lesikáltam, aztán lecsiszoltam, fakittel kijavítottam a hiányzó részeket, új fagombot szereltem rá, és végül két rétegben lefestettem. Így leírva milyen rövidnek tűnik... :-) pedig volt vele munka bőven. Közben volt is módom elgondolkozni azon, hogy ha így öt év várakozás után végre rátaláltam a fiókra, a szarvasokat vajon újabb öt év múlva találom majd meg? 

És néhány nap múlva a neten szembejöttek velem a megálmodott darabok. A két szarvas egy készletben volt, és pontosan olyanok voltak, ahogyan elképzeltem: felfelé nézők, fehérek, kopottasak, szépségesek. Tökéletesek...
Itt már sejtettem, hogy fogok írni a fiókdekoráció megszületéséről, úgyhogy a szarvasokat lefotóztam, a tervezni használt további kiegészítőkkel együtt:

És innen már egyszerű volt a dolgom. A fákat és a szarvasokat erős ragasztóval rögzítettem  a fiókba, fehér dekorspray-vel lefújtam az alaprészt, és végül felragasztottam a fa hópelyheket.

Amikor elkészült, nagyon sokáig néztem. Alig tudtam elhinni, hogy mégiscsak lett egy fiókom, a szarvasokkal együtt... megérte várni rá. Ennél kedvesebb és szebb karácsonyi dekoráció számomra sosem lesz, ebben biztos vagyok.

Nektek volt már hasonlóan hétköznapi álomtárgyatok?

Az idei adventi koszorúnk

...és akkor most fény derül arra, mi lett abból a rozsdás piskótasütő formából, amit a múltkori muffintepsivel együtt mentettem meg a kidobástól: az idei adventi koszorúnk, ami tulajdonképpen egyáltalán nem is koszorú.

Persze, rutintalan módon elfelejtettem lefotózni magát a formát... egyszerűen annyira lelkesen kezdtem az átalakításhoz, hogy mire észbekaptam, már készen is volt az egész. De biztosan mind láttatok már ehhez hasonló piskótasütőt: fémből van, téglalap alapú, felfelé kissé szétterül, és a szélei hullámosak - a miénk emellett még nem kevés rozsdával és folttal is rendelkezett. Mégis, abban a pillanatban, amikor félretettem a formát magamnak, azonnal tudtam, mi lesz belőle és hogyan fog majd festeni... így kivételesen tökéletesen kész elképzeléssel kezdtem az idei adventi "koszorúnk" elkészítéséhez. Láttam benne a négy fehér gyertyát, a fenyőágakat, az apró dekorációs elemeket - így tulajdonképpen csak meg kellett töltenem a sütőformát az elképzelt tartalommal. 

A formát kitöltöttem száraz oázissal, erre tettem a gyertyákat, amelyekbe előbb drótot szúrtam. Az oázisra rögzítettem a fenyőágakat, majd ezekre az apró díszeket - utolsó lépésként pedig egy natúr színű szalagból kötött masnit.

Annyira, de annyira kedves a szívemnek...

A Karácsonyháznak ezúton is köszönöm az alapanyagok terén nyújtott segítséget!

Dekoráció muffintepsiből

Szintén a rendrakásos tornádónak esett (majdnem) áldozatul egy levakarhatatlan használati nyomokat hordozó muffinsütő tepsi és egy rozsdás piskótasütő forma - de aztán persze megesett a szívem rajtuk. Jó, úgy is mondhatnám, hogy a kreatív énem a kidobás gondolatára is idegrohamot kapott, hiszen ilyen szuperpríma alapanyagokat nem pazarolhatunk el, de nem ám... akkor sem, ha szinte látom magam előtt, ahogy Marie Kondo rosszallóan cicceg, látván a kezemben a megmentett sütőformát.
De mivel tényleg hatott rám a rendrakási kultúra, mostanában csak akkor engedélyezem magamnak a kikukázott tárgy megtartását, ha rögtön tudom, milyen átnemesített formában fogom használni ezután. 
Nem is hinnétek, milyen elrugaszkodott ötleteket tudok improvizálni kétségbeesésemben, amikor érzem, hogy bár mások kidobnák, nekem meg KELL tartanom azt a tárgyat... a muffinsütő tepsi esetében például rögtön megnyugtattam a lelkiismeretemet azzal, hogy ebből igazán egyedi karácsonyi dekorációt fogok készíteni.
De azért a muffintepsi mégsem az a nagybetűsen ideális dekorációs alapanyag, ezért kicsit tovább gondolkoztam a dolgon - és végül úgy éreztem, sikerült rátalálnom arra az ötletre, amivel a sütőforma új lehetőséget kaphat. 
Igaz, muffinok már nem fognak többé sülni benne, de bízom benne, hogy nem bánja a megújult külsőt. Nekem pedig így is maradt két további muffinsütő tepsim, amit használhatok :-)


Tehát ez volt a kiindulási alap, többkörös lesikálás után:

Mintás papírokból egyforma köröket vágtam ki, amelyek éppen a forma mélyedéseibe illő méretűek voltak...

...és be is ragasztottam ezeket a tervezett helyükre.

Majd a mélyedésekbe különféle apró tárgyakat ragasztottam - mini fenyőfát, angyalkát, faformákat, pici ajándékcsomagot, tobozt, madarakat és hasonló díszeket.

Ezzel meg is volt a munka nagyja, és mivel ragasztópisztollyal rögzítettem az aprócska tárgyakat, nem is tartott sokáig a folyamat.

Legutolsó lépésként még rögzítettem rá feliratot, masnit, a hátuljára akasztót - és ezzel el is készült. 
Most is azt gondolom, olyan nagy kár lett volna kidobni a muffinsütő tepsit - hiszen most szegényebb lennék egy vintage hangulatú téli dekorációval, amit pedig máris úgy szeretek...

A piskótasütő formáról pedig hamarosan írok, mert az is kapott egy új, nem is akármilyen lehetőséget :-)

Havas házikók

Ezt a bejegyzést két dolog inspirálta: 1. az időjárás-jelentések, miszerint a hó már a spájzban van, 2. látogatás a gödöllői Karácsonyházban.

Az elsőt nem nagyon szükséges kifejteni, ám a másodikat annál inkább... már többször írtam a Karácsonyházról, még évekkel ezelőtt is, amikor még más helyen volt - az idei viszont már a második év, amikor amikor egy lényegesen tágasabb helyszín ad otthont az ünnepi csodáknak. Ennél szerényebb szavakkal képtelen lennék illetni a látványt, és aki járt ott, az biztosan igazat ad nekem...  a Karácsonyház nemcsak utolérhetetlenül bőséges beszerzési forrása a gyönyörűséges ünnepi díszeknek, ennél sokkal több: mesebeli hangulat, sok-sok apró ötlet, egyedi tárgyak, igényesség és kedvesség. Az egyik kedvenc helyem, ahol a hagyományos stílusú dekorációk mellett az olyan kreatív megoldások is helyet kapnak, mint kedvencem, a snowboard-deszkákból készült karácsonyfa :-)

Persze most sem jöttem el üres kézzel, sőőőőt... de mivel sajnos nem lehet megvenni az összes tárgyat, ami tetszik, néhánynak a képét csak a fejemben tudtam eltenni, ötletként. Ezek között is volt egy ház formájú dísz, ami nagyon tetszett - és végül is addig motoszkált bennem, hogy megkérdeztem, megpróbálhatom-e reprodukálni a házikókat a blogon.  
Így a mai bejegyzés erről a kísérletről szól - és rögtön hozzá kell tennem, hogy a végeredmény persze más lett, olyan kifliéslevendulás. :-)


Mivel fából készült díszekről van szó, én helyettesítő alapanyagként a szokásos gyógyszertári faspatulák mellett döntöttem, mert ezekkel nagyon egyszerű dolgozni:

Fehér kartonból kivágtam egy házsablont, a méretét négy egymás mellé helyezett spatulához igazítva - majd körberajzoltam a formát a falapokon.

A jelölések mentén egy éles ollóval levágtam a felesleget. Érdemes celluxszal egymáshoz rögzíteni a spatulákat, ez sokat segít, hogy ne potyogjanak szét a darabok.

A hátoldalra két másik spatulát ragasztottam, hogy biztosan összefogják a házikót:

Majd a felesleget itt is levágtam.

A házikókat halványbarnára festettem, és száradás után kicsit visszakoptattam csiszolópapírral.

Két spatulát hosszábban elvágtam (ehhez nem jó ollót használni, helyette barkácskés a jó megoldás, amivel párszor végigkarcoljuk hosszában a spatulát, és akkor egyszerűen csak szét kell pattintani).
A vékony falapokat a szükséges méretre vágtam, és tetőként a házikókra ragasztottam.

További spatulákból ablakdarabokat és ajtókat vágtam, ezeket is felragasztottam.

Ezután az új részeket fehérre festettem, és közben kéményt is készítettem a házakra.

Fekete papírból kis négyzeteket vágtam, nem igazán mérnöki pontossággal, inkább csak érzésre - és ezeket az ablakokra ragasztottam.

A havat fehér struktúrapasztával kentem a házikókra:

Végül még vágtam egy-egy egyenes spatuladarabot is a házikók aljára - persze ezeket is lefestettem és "behavaztam".

Nem állítom persze, hogy pár perc alatt készen vannak, aprólékos és időigényes a készítésük... de amikor a Nagyobbik azt mondta, ő majd megőrzi ezeket a díszeket, és majd a gyerekeinek adja tovább, az megért minden percet. 

Az ihletért pedig nagy köszönet a Karácsonyháznak - ha ünnepváró hangulatba szeretnétek kerülni, mindenképpen látogassatok el hozzájuk, kicsiknek és nagyoknak is igazi élmény. :-)

Diótörők deszkamaradékból

Olyan, hogy egy majdnem egy éve készített anyagot mutassak meg, még sosem fordult elő - a mai bejegyzés képanyaga viszont éppen idén januárban készült. Az történt ugyanis, hogy tavaly, a karácsonyra készülős időszakban kevesebb időm volt alkotni, és jó pár eltervezett ötletet nem tudtam megvalósítani. Ezek közül is a legjobban azt bántam, hogy a raklapdeszka-maradékokból tervezett Diótörő-figurákra már nem maradt idő karácsony előtt - és tényleg annyira motoszkált bennem a dolog, hogy a jóval csendesebb január elején mégis elkészítettem őket. Igaz, az ünnep akkor már csak emlék volt, viszont esett egy kis hó, és így még fehérben is le tudtam fotózni a végeredményt, ami ritka és értékes lehetőség.

Persze, ezek nem igazi diótörő szerkezetek, csonthéjasokat legfeljebb úgy lehet velük pucolni, ha jó nagyot sózunk a figurákkal a célpontokra - persze jobb híján ez is megoldás lehet :-) De azért inkább csak látványukban emlékeztetnek E.T. A. Hoffmann meséjének hős főszereplőjére. Viszont nagyon jó elfoglaltságot jelent az elkészítésük - ha lenne egy iskolai osztályom, biztosan úgy készülnék velük a karácsonyra, hogy felolvasnám nekik a mesét, aztán pedig mindenki kifesthetné a maga Diótörőjét... valószínűleg különleges és egyedi alkotások születnének.

Ráadásul semmilyen bonyolult alapanyag nem kell az elkészítéshez, darabokra vágott raklapdeszkák jelentik az alapot - vagy maradék deszkavégek, ahogy nekem is.

Csiszolópapírral kicsit átsimítgattam a deszkadarabokat, hogy a szálkáktól megszabadítsam őket - majd lealapoztam mindegyiket fehérre.
Száradás után egy ceruzával halványan felvázoltam rájuk nagyjából a figura testrészeit és ruháját:

Ezután kifestettem a fekete részeket - azért ezzel kezdtem, mert ez jó elválasztókat adott a többi rész közé.

Ezután jöhetett a színekre festés:

Végül az arcot készítettem el, valamint a karokat: ezekhez gyógyszertári faspatulákat (nyelvlapocokat) festettem a ruhákhoz illő színekre.
Ezután már csak annyi volt hátra, hogy kidíszítsem kicsit a figurák külsejét, elvégre a Diótörő mindig pazar öltözékben mutatkozik az összes feldolgozásban - és ezzel készen is lettek. 

Nem állítom persze, hogy ez egy tízperces dolog (ezért maradt nekem is januárra...), de örök darabok lesznek, legalábbis nálunk, ahol a Diótörő meséje és zenéje nagy-nagy népszerűségnek örvend...

Karácsonyfadíszek sütiformákból

Mint olyan sokan másokat, a japán rendrakós szupermódszer (alias Konmari) engem is elért, el is olvastam az első könyvet, és bár voltak fenntartásaim az eljárással szemben, tény és való, hogy nekiláttam a szelektálásnak. Sok hasznos felismerést hozott a könyv elolvasása, bár azt hiszem, a ruháimnak nem fogom tudni esténként megköszönni, hogy széppé tették a napomat, és azzal is nehezen tudok azonosulni, hogy 30 könyvre lenne érdemes csökkentenem a házban az olvasnivalók számát, ráadásul elképzelhetetlennek tartom, hogy bárkinek lenne annyi ideje, hogy egy menetben átnézze a házban fellelhető összes holmit, de nagyon értékes, új nézőpontokra tettem szert a rendrakást és szelektálást illetőleg, és megtanultam elengedni a dolgokat. Ám amiért örökké hálás leszek Marie-nak, az az, hogy bár időhiány miatt csak lassan haladok a renddel, tudok hinni benne - én, a született rendetlen -, hogy végig lehet csinálni, és ez eddig még sosem fordult elő. 

Ráadásul kizárólag ennek köszönhetem, hogy végre kiszelektáltam a konyhaszekrényből azokat a fém sütiformákat, amelyekben talán mini gyümölcstortákat lehetne sütni, esetleg muffinokat, de előre tudom, hogy le fog bennük minden ragadni, plusz van sokkal jobb minőségű hasonló készletem. Tehát a japán módszernek köszönhetően képes voltam elengedni ezeket a formákat a szekrényből, beláttam, hogy ha az elmúlt tíz évben nem használtam őket, akkor ezután sem fogom. 
De félek, hogy Marie mégsem lenne rám elég büszke, mert nem dobtam ki a formákat, helyette elsunnyogtam velük az alapanyagos dobozaim felé... lehet, hogy már javíthatatlan vagyok :-) Mindenesetre ami végül készült a formákból, az talán még neki is tetszene... én pedig csak még inkább kedvet kaptam a további "szelektáláshoz" :-)


Az újrahasznosítás előtt a sütiformák így festettek:

Első lépésként kottamintás papírból köröket vágtam, és a formák közepébe ragasztottam:

Ezután a formák aljába egy kevés vattát ragasztottam, és nekiláttam, hogy a formákat apró téli jelenetekké változtassam. Ilyenkor jól jön a sok apróság, amit összegyűjtögetek innen-onnan... de ezek nélkül is el lehet készíteni a díszeket, mert kartonpapírból is kivágható sokféle figura, vagy akár süthető gyurmából is lehet alkotni apró kiegészítőket.

De az is látványos és szívet melengető megoldás, ha a formák közepébe fényképeket ragasztunk... még ajándéknak is kiváló.

Az én formáimba ezek a kis jelenetek kerültek, amelyeknek az elemeit ragasztópisztollyal rögzítettem - éppen a karácsonyfánkra illenek majd, biztos vagyok benne :-)