Szörnyek szörnyű könyve

Amikor nemrég Harry Potter tábort tartottam, a gyerekek rögtön az első napon elkészítették saját varázspálcájukat, valamint a Szörnyek szörnyű könyvét, amelybe aztán az egész hét történéseit rögzíthették. Mivel a táborban egészen kicsik és egészen nagyok is voltak, olyan programokra volt szükség, ami elsőtől nyolcadikig megvalósítható és leköti a figyelmet - nohát a Szörnyek szörnyű könyvének elkészítése biztosan ilyen volt. A gyerekek óriási lelkesedéssel alkották meg a saját könyvüket, a kisebbek odavoltak a puha, szőrös könyvbundáért, a nagyok pedig igyekeztek kellően vérszomjas külsővel ellátni a magukét. :-) 

A Szörnyek szörnyű könyve egyébként a Harry Potter-sorozat 3. részében szerepel, amikor Hagrid, a legendás lények gondozása tantárgy oktatója kötelező tankönyvként írja elő ezt a művet, ami kívülről szőrös, borzas és vadul csattogtatja a fogait - de simogatásra megszelídül, és kinyílik. De nem kell Potter-rajongónak lenni ahhoz, hogy az embernek kedve támadjon borzas szörnyecskévé változtatni egy unalmas külsejű jegyzetfüzetet vagy határidőnaplót - ráadásul még időmilliomosnak sem kell lennünk hozzá.

Amire mindenképpen szükségünk van a dologhoz, az az említett unalmas külsejű füzet vagy naptár:

... valamint egy, a könyv méretére vágott hosszú szőrű műszőrmedarab:

A könyv borítóját nagyon alaposan és vastagon beragasztózzuk, majd rásimítjuk a műszőrmét.

Kivágjuk a fogakat és a nyelvet - én a fogakhoz fehér dekorgumit használtam, a nyelvhez pedig piros filcanyagot:

A felső borító belső szélére ragasztottam az egyik fogsort, majd rá a nyelvet:

Az alsó borító szélére pedig a másik fogsort.

Összecsukva a könyvet így fog kinézni:

Innentől már nincs más dolgunk, mint nagyobb rezgőszemeket ragasztani a könyv elejére, amelyeknek mérete és száma egyéni vérmérséklettől függ. :-) 
Harry Potter-rajongóknak tökéletes ajándékötlet lehet, de a gyerekek úgy gondolták, nincs, aki ne örülne egy ilyen egyéniséget tükröző könyvnek. Ha nem hiszitek, kérdezzétek csak meg Hagridot ;-)

  

Hóember-könyvjelzők

A Nagyobbik imád olvasni. Szinte az összes szabadidejét ezzel tölti, aminek az az eredménye, hogy az ágya mellett kupacokban állnak a könyvek, mert persze többet olvas párhuzamosan, és ami nagyon tetszett neki, azt rögtön újra is olvassa, és a régi kedvencek is mindig ott vannak, hiszen sosem tudhatja, mikor akarja újra kézbe venni őket, és így tovább, így tovább... ezek a válaszok azokra a kérdéseimre, hogy miért kell több kupac könyvet tartani az ágy mellett? :-) És persze míg egyfelől nincs rendjén, hogy hegymászó felszereléssel kell átvágnom magam a könyvtornyokon, ha esti puszit szeretnék adni, másfelől a szívem mélyén hálát és örömöt érzek, hogy ennyire szeret olvasni. Ezért aztán annyit tehetek, hogy a félbehagyott könyvek ne csak úgy letéve-kinyitva várakozzanak, hogy könyvjelzőt készítek - a magam örömére, az ő hasznára és a könyvek kedves egészségére :-)

Most éppen régi típusú ruhacsipeszekből születtek idényjellegű verziók, azaz természetesen hóemberek.

Ezeket a csipeszeket használtam fel - abszolút kedvencek, SOHA nem tudnám őket funkcionálisan használni, ennél sokkal többre hivatottak :-)

Akrillal fehérre festettem a csipeszeket:

A hóemberpofik nagyon gyorsan elkészültek, alkoholos filccel és egy pici festékkel:

És persze nem maradhatott el a sál sem, amihez pamutvászonból vágtam-téptem csíkokat. A hógolyószerű kezek pici zseníliapomponokból lettek, és ezzel már el is készültek a könyvjelzők - a csipesszel egyszerűen közre kell fogni néhány lapot, ahol tartunk a könyvben, és tökéletesen jelzi majd az abbahagyott oldalt, mindenféle könyvkárosítás nélkül.
A hasznosság mellett pedig kedves látvány is  :-)

Egérkés könyvjelző

A Nagyobbik könyvjelzőt kért. Olyat, ami "édes és vidám". Gondoltam, egy átszellemülten szunnyadó egérke, az pont ilyen :-) 
Kellett hozzá egy hungarocelltojás a fejnek, kevés filcanyag a füleknek, kockás szalag a "testnek":

Kivágtam a füleknek két cseppalakot a filcből, két bevágást ejtettem a tojás két oldalán, és belenyomogattam az anyagot (pici ragasztót is persze).

Az egérke pofiját alkoholos filccel rajzoltam meg:

A kockás szalagból vágtam egy hosszabb darabot - ennek a végét szintén egy bevágásba nyomtam, ugyanúgy ragasztóval együtt. 

Két zseníliapompont ragasztottam a tojás alsó részére, és egy pékzsinegből kötött masnit az egyik fülre. A lábakat fehér filcből vágtam ki, majd a szalag végére ragasztottam mindkettőt - egy zsinegfarkincával együtt.

Ezzel gyorsan készen is lett az egérkés könyvjelző - és máris használatba is vétetett :-)

Megjelent: Kézműves tavasz

Egy újabb örömhírt szeretnék veletek megosztani: a Szalay Könyvkiadó gondozásában megjelent a Kézműves tavasz c. kiadvány, aminek a szerzője ismét én vagyok. Hasonlóképpen a Kézműves karácsony c. könyvecskéhez, ebben is találnak majd ismerős ötleteket a blog hűséges olvasói, de persze vadonatújakat is. Nagyon szerettem készíteni ezt a könyvet, mert az ötleteket tél elején írtam-fotóztam, és a fagyos hidegben olyan jólesett a tavaszra gondolni - és volt annak is varázsa, hogy egyszerre készülhettem a húsvétra és a karácsonyra. :-)
Mint ahogy a könyv címe is mutatja, az ötletek között nemcsak húsvéti témájúakat találhattok, hanem sok tavaszi dekorációs leírást is, a szokásos részletes, lépésről lépésre útmutatással - remélem, sokan tudjátok majd haszonnal forgatni. :-)

 

Könyvkukac

A Nagyobbik odaadóan rajong a könyvekért, minden este órákon át olvas az ágyában - és mivel nem volt olyan régen, hogy megtanult olvasni, számon tartjuk a befejezett könyveket. Persze, eddig csak fejben volt meg a lista - viszont nemrég arra gondoltam, milyen jó lenne valahogyan összegyűjteni az elolvasott műveket, hogy ő is lássa, mennyi csodás utazáson vett részt a betűk birodalmában... és akkor hirtelen bevillant egy réges-régi emlék az egyik iskolámból: egy hosszú papírvonatot készítettünk a falra, amelynek egy-egy vagonjára mindenki ráírhatta a saját legkedvesebb könyvét. Ezt az ötletet vettem alapul az elolvasott könyvek felsorolásához, de a vonat helyett egy helyes kis kukacot készítettünk, amelynek a testét alkotják a végigrágott művek - és biztos, hogy ez hamarosan még sokkal hosszabb lesz :-)


Elsőként tehát elővettünk egy A/3-as fehér kartonlapot, és elkészítettük rá a kukac fejét.

Ezután színes kartonlapokból köröket vágtunk ki - ezekre írtuk rá a könyvek íróit és címeit, és kicsit testre is szabtuk mindegyiket, a történeteknek megfelelően :-)

 
Sok ilyen könyvkorongot készítettünk - és büszkeséggel láttuk, hogy noha az összes elolvasott művet nem tüntettük fel, a könyvkukac végül egészen tekintélyes méretűre nőtt :-) Persze, itt még nincs vége a dolognak, még sok-sok szelvény kerül majd a lapra, köszönhetően egy igazán könyvmoly kislánynak - és mivel egy újabb A/3-as lappal könnyen megnövelhető a kukac alapja, határ a csillagos ég... :-)

Anne

Mindenkinek van egy igazán kedvenc könyve.

Olyan, amit évente egyszer előveszünk, sokadszorra is végigolvasunk, és bár már fordulatokat, néha egész mondatokat, de akár még bekezdéseket is tudunk belőle kívülről, mégsem ununk rá. Mert visszaadja a gyerekkorunkat, vagy mert a hétköznapok mókuskerekéből egy különleges világba visz, vagy mert mindig találunk benne valami új értéket… vagy mert egyszerűen hozzánk nőtt, sok-sok éve.

Az én igazán kedvenc könyvem L.M.M Montgomerytől az Anne otthonra talál.
A könyv 1909-ben íródott, de mai napig nem veszített különleges bájából, hangulatából, finom humorából, szelíd fordulatosságából. Egy érzéketlen külső szemlélő ifjúsági regényként határozná meg a könyvet, de ennek még véletlenül sem szabad bedőlni. Igaz, hogy én is 16 éves koromban olvastam először, de azóta is rengetegszer olvastam újra, mert azt érzem, felnőttként tudom megbecsülni igazán a benne rejlő tisztaságot és értéket.

A könyv egy félreértéssel kezdődik: Marilla és Matthew Cuthbert, a kanadai Prince Edward-szigeten élő középkorú testvérpár elhatározza, hogy magukhoz vesznek egy kisfiút a hopeton-i árvaházból, hogy segítsen nekik a ház körüli munkákban. A véletlen (vagy a gondviselés) azonban úgy hozza, hogy a kisfiú helyett Matthew a vonatállomáson egy vörös hajú, tizenegy éves kislányt talál, aki sok-sok szeplővel és átlagon felüli beszélőkészséggel rendelkezik. A nőktől amúgy végtelenül rettegő Matthew meglátja a kislányban a különleges egyéniséget, és hazaviszi nővéréhez, aki pár nap után – a kislány körül kialakuló sok-sok galiba ellenére – úgy dönt, megtartják a véletlenül hozzájuk keveredett kis idegent.

Anne Shirley, a vörös hajú kislány innentől – életében először – igazi otthonra talál, és bár veleszületett hajlama van a spontán bajkeverésre, kiderül, hogy emellett rendkívüli fantáziával rendelkező, okos, kedves és mélyen érző kislány, aki csakhamar teljes jogú tagja lesz a Cuthbert-családnak és a kisvárosnak, Avonlea-nek. Igazi kebelbarátra talál, sok-sok érdekes ismeretségre tesz szert, egy nagyszerű tanítónő segítségével a tanulásban is jeleskedik, és nem mellékesen mélységes gyűlöletre lobban az iskola leghelyesebb fiúja iránt, aki a megbocsáthatatlan „répa” szóval illette őt és a haját.

Anne tehát otthont és családot talál a Cuthbert-házban, és garantálom, hogy a könyv végére mindenki megszereti őt és a vele történő viszontagságokat.
Szerencsére az írónő tovább szőtte a vörös hajú kislány kalandjait, és több könyvön át követhetjük gyermekkorát, fiatal lányságát, majd azt is, hogyan lesz neki magának saját családja – és ebben bizony nagy része lesz annak a bizonyos fiúnak, aki annak idején répának hívta őt...

Ez az a könyv, ami visszahozza az olvasó hitét a világ jóságában és szépségében, és észrevétlenül ébreszt rá a legfontosabb dologra: mindig hinni kell abban, hogy az élet kanyarai után valami igazán jó következik…