A legegyszerűbb adventi naptár

Nem szeretek dobálózni csak úgy a "leg"-ekkel, de azért ez az adventi naptár tényleg egy rendkívül egyszerű és könnyű verzió. Amellett, hogy gyorsan elkészül, nem kell becsomagolni hozzá a huszonnégy ajándékot, sőt, meg sem kell lennie az összesnek december elsején. Azért ez egy jelentős könnyítés, nem igaz? :-)

Könnyítésre márpedig szükség van. Nem is tudom megszámolni, hányszor hallottam már azt, hogy "úgy szeretnék a gyereknek adventi naptárt csinálni, de egyszerűen nincs időm megvenni 24 apróságot, becsomagolni meg aztán végképp nincs" - főleg ha két, sőt három gyerek is van a családban. 
Jó pár évvel ezelőtt ugyanerre a problémára fejlesztettem ki megoldásnak az adventi varázsdobozt, és nálunk azóta is minden évben az képviseli az adventi naptárat, olyan sikeresen, hogy bár már a dobozunkat többször renoválni kellett, a Kisebbik és a Nagyobbik hűségesen ragaszkodik hozzá, és hallani sem akarnak semmilyen cseréről.

Egy barátunk kérésére kigondoltam viszont egy másik verziót, ami legalább annyira egyszerű, mint az adventi doboz, viszont egy kicsit mégis naptárszerűbb, de kisebb helyigényű, ráadásul még a falra is tehető, és nagyon jól követhető vele, mennyi van még hátra az ünnepig - sőt, egy kis bővítéssel egyszerre több gyerkőcre is alkalmazható.
Ennek az adventi naptárnak is nagy előnye, hogy nem kell csomagolni a kis ajándékokat, és "útközben" is megvehetők a belevaló apróságok - így aki december elsején még csak egy-két meglepetést tudott beszerezni, az sincs elkésve semmivel.

Alapként nem kell hozzá más, mint egy csinos képkeret, üveg nélkül, de a hátlappal együtt (az enyém azért olyan foltos, mert korábban már felhasználtam más célra):

A hátlapot lefestettem fekete akrilfestékkel (táblafesték is jó hozzá):

Száradás után visszatettem a képkeretbe:

Majd fehér akrilfestékkel rápingáltam a "December" szót, valamint egy keretet a számnak.
Első tipp: grafitceruzával elő lehet rajzolni a szót segítségnek. 
Második tipp a még egyszerűbb és gyorsabb megoldásra törekvőknek: a szót és a keretet krétával is meg lehet rajzolni, úgy hamarabb készen van, ráadásul könnyen lehet javítani is, ha nem sikerül tökéletesen.

Ezután már csak annyi a teendőnk, hogy erős ragasztóval felrögzítünk egy fa ruhacsipeszt a képkeret közepére, és ezzel el is készült az igazán egyszerű adventi naptárunk.

Az aktuális napi kis meglepetést egyszerűen csak bele kell tenni egy borítékba vagy egy papírzacskóba, és fel kell csíptetni egy biztonságos időpontban: az aprónép elszunnyadása után este vagy felébredése előtt reggel. És persze letörölni a napot, és a következőt írni a helyébe :-)

Két vagy több gyerkőc esetén egyszerűen csak nagyobb keretet kell választani - akkor érdemes elfordítani a keretet, és vízszintes helyzetben alkotni, úgy több csipesz is elfér egymás mellé.

Egy ötlet akkor, ha az ajándék nem fér be a borítékba vagy papírzacskóba: rejtsük el valahova, majd csak a lelőhelyét írjuk fel egy papírra, és ez kerüljön a kis csomagba. Kalandvágyó gyerekek az ilyesmit különösen szeretik :-)

És ne felejtsük el, hogy ez egy igazi adventi öröknaptár - elég csak egyszer elkészíteni, utána sok éven át használhatjuk. 

Végül egy utolsó ötlet: hogy ne csak a kisebbekre gondoljunk, ezt a naptárt egészen nagyoknak is készíthetjük ajándékként. Mindennap tegyünk a kis csomagba egy karácsonyi idézetet, verset vagy egy kis édességet - igazi öröm lesz belőle még az egészen nagyok szívében is...

Vintage stílusú órarend

Hamarosan kezdődik az iskola, és persze már nálunk is zajlik a készülődés, versek az évnyitóra megtanulva, tanszerek megvéve, táskák kimosva - persze a nagyja csak ezután jön, a füzetek-könyvek bekötése meg minden felcímkézése a legutolsó apróságig... embert próbáló feladat, az az igazság :-) Böngésztem egy sort a neten is, különféle iskolakezdős ötletek és inspirációk után, de az az igazság, hogy nem találtam olyasmit, ami nagyon megfogott volna. Így aztán töprengtem a dolgon egy sort, és arra jutottam, hogy számomra az egyedüli kreatív lehetőséget az órarend elkészítése adja - de itt és most rögtön be is vallom, hogy órarendet is csak magam miatt készítek. Három év tapasztalata arra tanított meg, hogy a gyerekek többnyire egyetlen pillantást sem vetnek az órarendre, egyszerűen csak néhány nap alatt megjegyzik a tárgyak listáját - én ellenben még a félév végén is bűntudatosan járulok a hűtőhöz, hogy leolvassam a rámágnesezett órarendről a másnapi órákat. A lelkiismeret-furdalás aztán rögtön arra késztet, hogy ha már ott vagyok, valami falatkát kivegyek a hűtőből, tehát határozottan állíthatom, az órarend nem tudása kimondottan káros, mert hizlal. :-)
Szóval, órarend miattam van, elismerem - de gondoltam, ha már ez a helyzet, akkor legyen az az órarend olyan, amilyennek én szeretném, hozzunk ki jót is tehát a hátrányosságainkból, éljen a pozitív gondolkodás. Így aztán nekiültem, feltúrtam minden vicik-vacakos dobozkámat, és hozzáláttam, hogy elkészítsek egy olyan hangulatú órarendet, amit majd a bűntudatos esti órákon is szívesen nézegetek majd.

Alapként egy régi, üveg nélküli képkeretet vettem elő, amit korábban már a korábbi rikító színről festettem át erre a semleges krémszínűre:

A hátlapként szolgáló furnérlapot beragasztóztam, és beborítottam zsákvászonnal - a felesleget ezután levágtam róla.

A hátlap így visszakerült a keretbe:

A kiválogatott apróságokat előkészítettem, ezekből terveztem felépíteni magát az órarendet:
mérőszalagot az órák sorrendjéhez, csipkemaradékból kivágott kis virágokat a napokhoz, lepkefigurát a természetismerethez, fából készült számokat a matekhoz, apró biciklifigurákat a testneveléshez, két bélyegszerű képet a rajzhoz, kis kottapapírt és hegedűt az énekhez, pehelypaplanból kibújt madártollakat az íráshoz és kis könyveket az olvasáshoz.

A kis könyvek egyébként úgy készültek, hogy egy magazin gerincéből kivágtam négy darabkát, és ezeket szöveges papírral borítottam be:

A napokhoz a kis csipkevirágokra betűket ragasztottam:

 A virágokat és a mérőszalag elejéből levágott darabot a képkeretbe ragasztottam, egy pici fémvekkerrel együtt:

Majd ezután felrögzítettem a tantárgyakat is. Persze most még nem tudjuk a sorrendet, és várhatóan több óra is lesz, úgyhogy mindent visszaszedhető módon tettem fel: volt, amit egy-két öltéssel rögzítettem, volt, amit gyurmaragasztóval, hogy majd a végső sorrendhez tudjam módosítani az elrendezést.

Így végül kialakult az ideigenes órarend, ami nem mentes egy kis vintage hangulattól - és az ilyesmit mindig úgy szeretem. :-)

Születésnapi képkeret

Egy újabb variáció az egyedi születésnapi képeslapok témakörében - mert olyan jó valami mást adni egy nagyon fontos személynek, mint amit csak úgy boltban is megvehetnék... az ajándék mellé most is szerettem volna valami különlegeset adni, és ehhez egy régi képkeretet hívtam segítségül - meg tavalyi kedvenceimet, a gyógyszertári faspatulákat, némi süthető gyurmát és TERMÉSZETESEN a mintás papírokat :-)
 Mindezekre azért volt szükség, hogy a régi képkeretből egy hívogató vidéki süteményespult születhessen, tortával, édességekkel, kockás terítővel és zászlógirlanddal, tehát csupa olyasmivel, aminek a saját születésnapomon is örülnék (holnapután... :-) ).

Mindennek az alapja tehát egy nem túl nagy, régi fa képkeret volt:

A gyógyszertári faspatulákból négyet egyben hagytam, hatot pedig  felvágtam...

... azért, hogy egy kis ragasztó segítségével kerítésszerűen beboríthassam velük a képkeretet.

Egy újabb spatula két végéről levágtam egy-egy rövid csíkot - erre azért volt szükség, hogy a "pult" elkészülhessen majd.

A spatulákat kopottas kékre festettem - ezt úgy lehet elérni, ha az ecsetre csak kevés akrilfestéket teszünk, és így, szinte "szárazon" húzzuk végig a spatulákon.

A bevágott végű spatulát is lefestettem, majd száradás után ragasztópisztollyal a keret alsó részére ragasztottam. Ezután kék-fehér kockás papírból vágtam egy háromszöget, és lelógó terítőként a "pultra" ragasztottam.

Süthető gyurmából megformáztam a sütiket, a tálakat és a tortát, majd 100 fokon 30 perc alatt ki is sütöttem mindet.

Mintás kartonból vágtam egy, a keretbe illő méretű darabot, és ráírtam a köszöntést.

Ezután már csak a zászlógirlandot kellett elkészíteni - egyforma rombuszformákat vágtam mintás papírokból, majd a rombuszokat kettéhajtottam, hogy fel tudjam ragasztani majd az előkészített pékzsinegre.

Végül összeállítottam a születésnapi képkeretet: behelyeztem a keretbe a hátteret, a sütiket a pultra ragasztottam, a zászlógirlandot pedig három rajzszöggel felrögzítettem.
Úgy érzem, igazán hívogató lett - ezt abból gondolom, hogy ha ránézek, mindig éhes leszek... :-)

 

Hímzés filctollal

Pár hónappal ezelőtt találkoztam egy fantasztikus ötlettel itt: http://ashimmeringstar.blogspot.hu/2012/01/cross-stitch-wall-art.html. Ez lényegében arról szólt, hogy egy keresztszemes rózsaminta úgy került a falra, hogy egyszerűen csak felfestette a dolog kiötlője a színes x-eket. Már első olvasásra is kivételesen kreatív ötletnek éreztem, és azóta is foglalkoztatott... és amikor múltkor a kezembe kerültek a Modern Keresztöltés című (abszolút kedvenc) újság lefűzött számai, amelyben egy különlegesen szép, romantikus mintájú abc-re bukkantam, rögtön tudtam, én ezt fogom megvalósítani ezzel a rendkívül ötletes, mégis pofonegyszerű technikával.

Ez a minta ejtett rabul - ugye, hogy nem csoda? :-)

És ebből is kinéztem három fontos betűt magamnak: az A-t, a P-t, és legelőször is az M-met. Az M volt a legszebb az egész abc-ben, legalábbis szerintem:

Elővettem egy teljesen szimpla, kockás A/4-es füzetet és egy teljesen szimpla filctollkészletet:

Kiválasztottam a szükséges színű filctollakat, nagyjából bemértem a lap helyén a mintát, és elkezdtem megrajzolni az x-eket, míg szépen ki nem alakult a minta.

Kivágtam a kész mintát, és megrajzoltam a másik két betűt is:

Végül már csak be kellett keretezni, és készen is lett.
Eddig is nagyon tetszett ez az ötlet, de ezek után szinte szerelmes lettem bele :-) most aztán sok-sok percet töltök el azzal, hogy mintákat keresgélek... úgyhogy vigyázat a kipróbálással, nagyon addiktív :-)

Képkeret parafadugókkal - egy kicsit másképp

Tegnap az egyik nagyon kedves kolléganőmmel ebédeltem - sok mindenről szó esett, többek közt arról is, hogy ha az ember éppen nehezebb időszakot él meg, akkor mi az, ami ilyenkor segíthet. 
Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek vannak kis fényei az alagút végén. Az anyáknak könnyebb, mert a gyerekek minden rossz napot szebbé tudnak tenni egy puha öleléssel, egy maszatos puszival, felcsillanó szemmel, csupa szeretet-mondatokkal... de azért annyi más dolog van, ami segíthet, amitől szerencsésnek érezhetjük magunkat. Nekem például sok más mellett ilyen az alkotás - már ismertek, tudjátok, hogy lételemem. És ma gondolkodtam el azon először igazán, milyen szerencsésnek érezhetem magam ezért is, hogy ha éppen sok nehézség ér, nagyon fárasztó nap van mögöttem, és elérek a határaimhoz - csak előveszek valami alapanyagot, húsz percig csendben barkácsolok valamit, aztán mintha el is fújták volna belőlem a feszültséget. És itt a hangsúly nem az esztétikumon van, hanem magán az alkotáson: mire megszületik egy újabb tárgy, mire végigmegyek a készítés fázisain, észrevétlenül áthaladok közben a lelkemben megbújó sötétség völgyein és dombjain. Amikor pedig elrakodom a maradékokat, csak akkor tudatosul, hogy már nincs is igazából semmi baj, mint amikor egy vihar után átjutnak a felhőkön a nap sugarai.

Mindezt azért írtam meg, mert múltkor, egy problémáktól zsúfolt napon álltam a konyhapult mellett, és azzal bíbelődtem, hogy egy parafadugót vágtam nagyon vékony szeletkékre - persze, semmi különös okból, egyszerűen tetszett, hogy a nemrég megélezett késeinkkel mennyire vékony parafaköröket tudok vágni - és akkor jutott eszembe, hogy ebből lehetne készíteni valami olyasmit, ami a mostanában rajtam lévő nép motívumos mániához is jól csatlakozik.

Neki is kezdtem - és mire befejeztem, a problémák nagyját már fel sem tudtam volna idézni... ez egy garantáltan lélekátmosós ötlet, teszteltem. :-)


Szóval, a parafadugókkal kezdődött - mert véletlenül mindig van kéznél egy kosárnyi dugó, ez egy ilyen ház. :-)

Néhány dugót a lehető legvékonyabb szeletekre vágtam - ehhez kell egy éles, egyenes pengéjű kés (recés nem jó, mert elmorzsálja a parafát), valamint kellő óvatosság, mert egy problémaleküzdési módszer sem ér meg egyetlen ujjpercet sem :-)
Miután megvannak a vékonyka parafakörök, egy ollóval kivágtam belőlük leveleket (a levelek kivágása után maradt íveket is megtartottam) és cseppformákat.

Akkor végre megvilágosodtam, mit is lehetne ezekkel kezdeni... úgyhogy kerestem egy natúr fa képkeretet:

És fekete akrilfestékkel befestettem feketére (a képen még a száradás előtti állapot, azért csíkos):

Aztán fogtam egy hosszabb meg egy rövidebb spárgadarabot, és pillanatragasztóval felragasztottam hullámszerűen a keretre, majd a kis parafadarabokat is felragasztottam úgy, hogy virágfüzérszerű mintát adjanak ki.
Ennél több dolgom nem volt a kerettel - de még engem is meglepett, mire képes egy teljesen hétköznapi parafadugó...

Végül hosszas töprengés után a dédnagymamám fiatalkori képét tettem bele - a kép régies tónusával és a dédnagymama szépségével valahogy tökéletesen harmonizál a fekete keret a meleg árnyalatú parafavirágokkal... nekem nagyon tetszik.