Majdnem krétatábla

Nagyon tetszenek nekem  a krétatáblák továbbra is, de még mindig azt gondolom, nem veszek csak ezért méregdrága táblafestéket. A karácsony előtt készült fatörzsszeletek dekorálásakor egyszerűen csak fekete akrilfestékkel és fehér lakkfilccel értem el ugyanazt a hatást, most viszont még egy fokkal tovább gazdaságosítottam a dolgot - a gyerekek eddigi összesen három iskolai éve után több ceruzakészletből jó pár fehér ceruza megmaradt, és ezúttal ezek közül használtam fel egyet. Persze rajzolni továbbra sem tanultam meg, így a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után, de mégsem tartom titokban a dolgot, hátha nektek is inspirációt adhat.

A kiindulás most egy 30x60 cm-es falap volt (a legolcsóbb, vékony típus):

Matt fekete akrilfestékkel lekentem az egészet:

A fehér ceruzával felvázoltam a szövegrészeket:

Végül pedig megerősítettem a vonalakat, kicirkalmaztam az üres részeket, itt-ott díszítettem még egy kicsit, és készen is lett. A fehér ceruza azért is jó választás, mert ezzel egészen el lehet vékonyítani a vonalakat, és szebb grafikákat lehet készíteni, plusz tényleg legalább 6 darab volt itthon teljesen használatlanul, míg a készletek többi része már régen az enyészeté és a hegyezőké lett...

Ilyen lett tehát, és tudom, még tényleg van hova fejlődni :-) Ezt szivaccsal nem lehet egyébként letörölni (illetve vizes szivaccsal a nagyját igen, és ami megmarad, attól csak csinosan használtabb jellege lesz), viszont egy sarkon kipróbáltam, és radírral a ceruzavonalakat el lehet tüntetni. De érdemesebb úgy tervezni, hogy a felvitt szöveg inkább állandó jellegű legyen - én ezért választottam egy örök érvényű kávés mondatot. :-)

Nyomdázott zsákvászon falikép kávérajongóknak

Többször írtam már arról, hogy míg játszi könnyedséggel vonok vállat egy csodás cipő vagy ruha láttán, képtelen vagyok ellenállni egy izgalmas lehetőségeket ígérő kreatív eszköznek. Legutóbbi beszerzésemet heveny szívdobogás előzte meg, tudtam, ha ez nem lehet az enyém, akkor bizonyára hetekig fancsali képpel fogok járni-kelni. Ezt a család érdekében nem kockáztathattam, úgyhogy feláldoztam magam, és megvettem :-) Ez most éppen egy szuperklassz betűnyomda volt - na nem olyan picike betűs, sínes, nehezen kezelhető dolog, hanem igazi, szép nagy (4,5 cm-es!!) szilikon betűkészlet, amelyről már most tudom, hogy mindenféle felületekre boldogan fogom nyomogatni.
Felavatásként egy kávés táblát készítettem, ami igazából egy képkeretbe nyomtatott felirat - a képkeretet 200 Ft-ra leárazva vettem, mert kitört belőle az üveg, plusz szörnyű színe is volt, de tudtam, nekem tökéletesen jó lesz így is, illetve némi átalakítással. :-)

Mint látjátok, egy kis átalakítás tényleg ráfért:

Fehér akrilfestéket elkevertem egy pici barnával meg egy kis feketével, és a keletkezett halványszürke árnyalattal befestettem a keretet.

A képkeret hátlapját bekentem papírragasztó stifttel, és egy darab zsákvásznat simítottam rá, amit aztán körbe is vágtam a falap mentén - ezután beletettem a keretbe.

Elővettem a csodálatos betűnyomdát és egy fekete festékpárnát:

A betűket a festékpárnába nyomogattam, majd lepecsételtem velük a zsákvásznat (mint látjátok, volt már egy virágmintás nyomdám is - elismerem, hogy függő vagyok :-) ):

És ezután már csak fel kellett akasztanom - persze már most tervezem, hogy a kedvenc idézeteimet is felpecsételem majd falapokra, meg névtáblát is készítek, meg még sok-sok egyebet is.... :-)

Kávé, kávé

Ha lenne kávé-elvonókúra, a családom már biztosan beutalt volna rá, totális kávéfüggőség diagnózissal. Nem ismerek senkit, aki nálam több kávét inna (kivéve persze Lorelai Gilmore-t), egyszerűen rajongok a kávéért. Amikor brit tudósok bebizonyították, hogy napi három kávé kifejezetten egészséges, én voltam az első, aki boldogan üdvözölte a hírt. Megosztottam Vele is persze ezt a csodás felfedezést, amire Ő csak annyit mondott, "Jó, akkor már csak a maradék tízre kell magyarázat"  ami persze nincs, mert ez olyan, mintha az ember meg tudná magyarázni, miért lesz szerelmes éppen abba, akibe... ugye, hogy nem lehet.

Amikor tavaly nyáron Olaszországban töltöttünk két hetet, kávémániám még aggasztóbb méreteket öltött. 14 napnyi csodálatos minőségű kávéfogyasztás után hazatérve nem a temérdek szennyes holmi kipakolása volt az első dolgom, hanem leültem a laptop elé, és azon nyomban elkezdtem igazi olasz kávéfőző gépeket kajtatni a neten.
A szerencse a segítségemre sietett, és baráti kapcsolatok révén sikerült egyenesen Olaszországból - és nagyon kedvező áron - importálni egy csodás kávéfőzőt, aminek azóta névre szóló parkolóhelye van a konyhapulton, és csak nagybetűkkel tudok beszélni róla, márpedig tudjátok, nálam ez milyen sokat jelent :-) 

Mivel hétköznap hajnalban kelek, amint lebotorkálok a nappaliba, ahhoz, hogy ne aludjak vissza a kanapén, rögtön szükségem van egy kávéra. Ezután feléledek annyira, hogy el tudjak menni mosakodni, fogat mosni és ilyenek... Eközben felkel Ő is, megfőzi az ő első és az én második kávémat, amit ha szerencsénk van, még sikerül azelőtt leküldenünk, hogy a kicsik lenyüzsögnének hozzánk. A munkahelyemre beérve bekapcsolom a laptopot, majd a kávézóban szert teszek a 3. kávéra. Ezzel már kihúzom ebédig, ami után persze rögtön kell még egy csésze, hogy neki tudjak futni a délutánnak.... végül az ötödiket akkor iszom meg, ha hazaérek.
(Nem mindig az ötödik az utolsó, de most többet nem merek bevallani, mert Ő is olvassa a blogot, és kapok a fejemre így is. :-) )

Amikor itthon vagyunk, néha nagyon nehéz dolgom van, mert amint elkezdek a kávéfőző irányában sündörögni, rögtön felhangzik a szívemnek minden más körülmények között annyira kedves hang: "HÁNYADIK?!" Ilyenkor jobbnak látom nem cibálni az oroszlán bajuszát, és más megoldások után nézek.
Egy ilyen, kávé után senyvedő pillanatban született meg a következő keksz, aminek nagyon finom és intenzív kávéíze van, a benne lévő darált kávénak köszönhetően. Azoknak ajánlom ezt a sütit, akik hozzám hasonlóan nagy rajongói a fekete csodának, és gyorsan-könnyedén szeretnének előállítani egy finomságos rágcsálnivalót. :-)


Kávés-mandulás kekszecskék


Hozzávalók:

5 dkg kukoricaliszt
15 dkg finomliszt
10 dkg darált mandula
15 dkg puha vaj (nem margarin)
10 dkg kristálycukor
egy kávéskanál sütőpor
1 tojás
1 evőkanál darált kávé

a tetejére: egy tábla étcsokoládé


Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Keverjük össze a száraz hozzávalókat.  Tegyük hozzá a puha vajat és a tojást, és gyorsan gyúrjuk össze, amíg össze nem áll egy szép kis tésztagombóccá.
Sütőpapírral borított tepsire tegyünk a masszából pici gombócokat (kb. tízforintos méretűeket), és süssük őket pontosan 12 percig.

Ha elkészültek, vízfürdő fölött olvasszunk meg egy tábla étcsokit, és egy kiskanállal csurgassuk az olvadt csokit a kis kekszek tetejére.