Tortatál házilag

A fából készült tortatálak mindig megdobogtatják a szívemet.  Sokáig terveztem, hogy veszek néhány natúr verziót, amit aztán kedvem szerint dekorálhatok - de mivel egyből többet is szerettem volna, a költségvonzat miatt le kellett tennem a dologról. De mégsem akartam teljesen elengedni a fa tortatálak gondolatát, mert persze már el is terveztem, hogyan fogom festeni és transzferálni ezeket a gyönyörűségeket... így tehát mint annyiszor, most is elmorfondíroztam azon, hogyan lehetne megoldani a költséghatékony fa tortatál kérdését - és eszembe jutottak azok a klasszikus fa reggeliző alátétek, amelyek gyerekkoromban annyira népszerűek voltak. Tudjátok, korong alakú, vastag falapok, egy kis szegéllyel, sok-sok apró vájattal, amit a késvágások hagytak... szinte érezni a friss vajas kenyér és az érett paradicsom illatát :-)

Kicsit aggódva fogtam a beszerzéshez, de kiderült, hogy ezeket szinte mindenhol lehet kapni, még a hipermarketekben is, úgyhogy gyorsan meg is vettem a szükséges darabokat. A tortatál lába volt az egyszerűbb feladat, mert ehhez majdnem bármilyen, kellő magassággal és szélességgel rendelkező, festetlen fából készült tárgy megfelel - én két, nemrég kapott tárolóedénykét használtam fel (valamint egy tömzsi szekrénylábat, de az a kiindulási képen még nem szerepel, mert később jött az ötlet. :-) )

Elsőként tehát egy kisebb és egy nagyobb alátétet, valamint a két kis tárolót készítettem elő:

A "lábakat" erős faragasztóval az alátétek aljára rögzítettem. 

Majd vágtam egy darabka szivacsot, és fehér alapozó akrilfestékkel bepacsmagoltam az egész építményt. 

Egy ideje már tudom, hogy csíkos, "konyharuhamintás" tortatálakat szeretnék - ehhez az ihletet a csodás Pure design by bardoczeva oldalról kaptam, Évinek ezúton is köszönet a fantasztikus ötletért. :-)

Mivel a maszkolószalagomat elpakoltam valami szupertitkos helyre (a Kisebbik imádja elhasználni, minden külön értesítés nélkül...), és nem igazán jutott eszembe, pontosan hova is (úgy kell nekem, miért nem hagyom a gyermeket szabadon maszkolni), sima celluxszal ragasztottam le a tervezett csíkok elválasztóit:

Egy másik szivacsdarabbal krémszínű festéket nyomogattam a celluxcsíkok közé:

Ezután rögtön le is húztam a celluxot, és száradni hagytam a csíkozást.

Közben kiválasztottam a mintát, amit transzferálni terveztem a tálakra (a minták forrása: www.thegraphicsfairy.com).

Ebben a bejegyzésben részletesebben leírtam a transzferálás technikáját, most inkább csak röviden - kivágtam ráhagyással az átvinni kívánt (tükörnyomtatott) mintát, és képpel lefelé a tálra helyeztem (ezt is érdemes celluxszal rögzíteni).

A hátoldalát - a szövegek helyén - átsimítottam transzferfolyadékba mártott vattás pálcikával, ekkor a papír szinte átlátszóvá válik:

És egy kanál végével átdörzsöltem a szöveget a falapra.

A papírt levéve a felirat átköltözött a falapra:

Végül a tortatál felületét és az alsó részt is lefújtam átlátszó matt lakkspray-vel (egészségre ártalmatlan típust érdemes használni).

Száradás után máris használatba lehetett venni a házi készítésű tortatálakat, ami nagyon-nagyon jó érzés - a karácsonyi fiók után ismét egy régi álom vált valóra... 

Kerti asztalka öreg zöldségtároló ládából

Boldog tulajdonosa lettem néhány öreg és piszkos fa zöldséges ládának. Ez azért tett különösen boldoggá, mert ezekből fogok kerti asztalt készíteni, amit persze rögtön el is kezdtem. És hát be kell látnom, egy kicsit túlvállaltam magam, mert a ládákat lemosni, lecsiszolni, két rétegben lefesteni, lakkozni, majd összeszerelni asztalformára csupa olyasmi, ami több mint időigényes dolog... de azért persze nem adom fel, és minden pici felszabadítható pillanatban kedves ládáimmal foglalkozom.
Mostanra azért szükségem lett egy kis sikerélményre is a sok egyhangú munkafázis után, és miután a legutóbbi baráti összejövetelen az egyik ládámat állítottuk be pohártartónak a pingpongasztal mellé, gondoltam, ezt az ötletet érdemes egy kicsit továbbfejleszteni.

A ládák egy része, még natúr állapotban így nézett ki:

Az egyiket alaposan lemostam, száradás után csiszolópapírral alaposan átdörgöltem, hogy a millió kiálló szálka nagy részét eltávolítsam, majd nekiálltam a festésnek.

Mivel állandó kültéri használatra szántam a ládát, zománcfestékkel festettem le, hogy később állja majd az időjárás viszontagságait.

Végül a 24 órás száradást kivárva feliratot festettem a ládára, és használatba is vehettük.

A ráncfelvarrott láda kerti asztalkaként is kiválóan szerepelt, de tökéletes, hordozható piknikasztalkaként is nagyszerűen használható, azzal az extrával, hogy odafelé bele lehet pakolni a piknikcuccokat, tehát kettő az egyben megoldás... :-)

Tűpárnagombák

A tűpárna mindig hálás ajándéktípusnak számított a gyerekek körében: aránylag problémamentes, gyors munka, látványos eredmény, és tanári szemszögből sem volt hátrány, hogy akár egy osztálynyi gyerek is meg tud vele birkózni párhuzamosan. Általánosban én is legalább háromszor készítettem tűpárnát technikaórán anyák napjára - persze nekünk szigorúan varrni kellett a szerencsétlen tűpárnát, úgyhogy a végeredmény mindig valami amőbaszerű, maszatos gumó lett, ami felvételi nélkül bekerült volna frontembernek a Szörny Rt.-be.
Arra gondoltam, ezt a tűpárnadolgot egy kicsit át lehetne alakítani úgy, hogy ne kelljen feltétlenül varrástudás hozzá, viszont a végeredményt szeressék a gyerekek is (én azt a formátlan izét sosem tudtam), úgyhogy elkészítettem a saját tűpárna-variációmat ötletként - két helyes kis gombát. .-)


Alapként kiürült májkrémes dobozt használtam:

Ezeket bekentem papírragasztó stifttel, és fehér filcanyag-csíkot ragasztottam rájuk:

Világoszöld filcből levágtam egy csíkot, aminek az egyik oldalát vegyesen cikkcakkosra vágtam - ezt aztán a stifttel szintén felragasztottam a doboz oldalára.

Találtam piros pöttyös anyagmaradékot, ezekből gondoltam elkészíteni a gombák kalapját:

Fogtam egy jó nagy vattagombócot (érdemes lényegesen nagyobb mennyiségű vattát szakítani, mint gondolnánk, mert úgyis össze lesz szorítva a textilben), és az anyag közepére tettem. Az anyag széleit szorosan összefogtam, és egy befőttesgumival elkötöttem.

Az anyag végeit a gumi alatt valamennyivel levágtam.
A doboz széleit körben bekentem pillanatragasztóval (bármilyen gyorsan kötő, erősebb ragasztó jó hozzá - ha gyerekekkel barkácsolunk, ez az egy művelet, amihez mindenképpen felnőtt segítsége is kell):

Majd rányomtam a piros pöttyös gombócot, a gumis résszel lefelé. Rövid ideig érdemes még lenyomva tartani, hogy a ragasztó szépen megkössön, de ezután szinte készen is vagyunk.

Persze, muszáj volt azért őket személyre szabni egy kicsit :-) Irodai lyukasztóval kivágtam néhány fehér papírpöttyöt, a közepükre rajzoltam egy fekete pontot, majd piros papírból szájakat is vágtam - és ezeket is felragasztottam.

Ezzel véglegesen elkészültek a tűpárnagombák, és ki is próbálhattam őket funkcionálisan - majd gyorsan húzhattam is ki belőlük a tűket, mert a Kisebbik már vitte is őket játszani magával... :-)

Pingvines kínáló

Bár nálunk a mindennapos sütikoncentráció is elég erős, közeledik az az időszak, amikor hirtelen mindenhol megemelkedik a keksz-, desszert és édességmennyiség, egészségesebb és egészségtelenebb verziókban, a lehető legkülönfélébb formákban és méretekben. És ez éppen így van jól :-) 
Tavaly karácsony előtt, a Kifőztük decemberi számára készülve gondolkoztam azon, hogyan lehetne ezeknek a sütiknek valamilyen igazán alkalomhoz illő tálalási lehetőséget készíteni, persze olyat, ami a legfontosabb célcsoportnak, a gyerekeknek is tetszik. Ráadásul azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a kisebbek keze ügyébe nem annyira jó ötlet kitenni egy szépséges porcelántálat vagy üveg kínálót - főleg ha ez a kéz például az én Kisebbikemé -, szóval az a legjobb, ha egy nagyobb szívfájdalom nélkül feláldozható tartóra tesszük a sütiket... és ehhez elég, ha találunk otthon egy viseltes agyagcserepet.

Én egy elég csúnyán vízkőfoltos darabot kotortam elő, ezt először gondosan lemostam, majd hagytam teljesen megszáradni.

Ezután a cserepet fehér akrilfestékkel befestettem (az alapozó akrilfesték is jó erre a célra, valamint a matt fehér festék is).

 

Teljes száradás után átfestettem az egészet fekete akrillal, de a fehér felületből szabadon hagytam egy babaszerű formát:

 

Alkoholos filctollal szemet és csőrt rajzoltam a fehér fejrészre, és szorosan rákötöttem egy szalagot.

Innen már csak egy lépés volt, hogy az agyagcserépből sütikínáló szülessen: kerestem egy színben hozzáillő (=fekete) tányért. A tányér rögzítésére kétféle megoldást lehet választani: ha igazán stabil és elválaszthatatlan tálalót szeretnénk készíteni, pillanatragasztóval rögzítsük a tányér közepének alját a cserép tetejére. Ha viszont később még szeretnénk a tányért "önállóan" használni, gyurmaragasztót tegyünk a cserép tetejének jó pár pontjára, és erősen nyomjuk rá a tányért.

Az így elkészült tálalót mindig a cserépnél fogva célszerű megemelni, elővigyázatosságból. Aztán pedig már csak jól tele kell rakni a tányért sütivel - és aztán megint, és megint... :-)

 

 
 

Szappantartó borosdugókból

Véleményem szerint teljesen tragikus tendencia, hogy a borászok újabban nem parafadugókkal záratják le az üvegeket, hanem azokkal a furcsa műanyagos hengerekkel - lehet, hogy borászati szempontból ez egy lenyűgözően haladó és biztonságos technológia, engem azonban rémségesen elkeserít. Hiszen míg a parafadugókat számtalan dekoratív célra fel lehet használni, ezek a korszerű akármik a nyomukba sem érnek ezen a téren... még szerencse, hogy akkor kezdtem el gyűjteni a dugókat, amikor még rendes parafából voltak, csodálatos egyedi, a barna számtalan különböző árnyalatát felvonultató feliratokkal - és így még mindig van belőlük három nagy üvegnyi :-)
Már jó pár parafadugós tárgy szerepelt itt a blogon, de ezeknél a dugókat többnyire dekoratív célra használtam, most viszont egy igazi használati tárgyat készítettem belőlük, és meg kell, hogy mondjam, rajongok érte :-)

A történet ott kezdődik, hogy a hétvégén garázst pakoltunk (van egy garázsunk, ahol autó nem áll, ellenben pompásan funkcionál házi raktárként, szerszámoskamraként, lekváros spájzként, pinceként, valamint mindent vivő búvóhelyként gyerekbulikon), annak ürügyén, hogy a garázs egy részét megkaptam az alkotós alapanyagaim tárolására. Most aztán több szekrénnyel és polccal is rendelkezem én egyedül, amire pakolhatom a ragasztókat-festékeket-szalagokat-faanyagokat-mintás papírokat-papírgurigákat stb., stb., és ettől egészen Martha Stewartnak érzem magam :-) Nyilván élek a gyanúperrel, hogy neki némileg több pakolóhelye van, és nem is valószínű, hogy egy garázssarokban tárolná az alapanyagait, de ez kicsit sem csorbítja az én saját örömömet.

Szóval, garázst pakoltunk, és előkerültek mindenféle kincsek, amelyeket mohón bezsákmányoltam az új polcaimra - például egy kis falap is, aminek az egyik oldalán volt valami felirat, de legott elvonatkoztattam ettől, és mint a Tom és Jerry-ben a macska szeme előtt a csillagok egy jobban sikerült tasli után, az én szemem előtt parafadugók vonultak el szépen körben - és máris láttam, mi lesz a jobb napokat látott kis falapból - alap egy borosdugókból készült szappantartóhoz. :-)

És így is lett.

Fogtam tehát a falapot és a dugókat:

Nagyjából megtervezgettem a dugók helyét. Középre, a szappantartó részre hosszában félbevágott dugókat szándékoztam ragasztani, a szélekre körben viszont egész, fektetett dugókat - így peremmel is fog rendelkezni a szappantartó, gondoltam én. Ennek megfelelően félbevágtam néhány dugót, és az így kapott darabokat a falapra ragasztottam.
(Ehhez erősragasztót használtam - most például UHU mindentragasztót -, mert a vizes/szappanos igénybevételhez kell a kraft.)

Ezután hallatlan önuralommal megvártam, amíg a ragasztó megkötött (ez mindig nehezemre esik, mert mindenazonnalkell), majd beragasztóztam a szélső dugók oldalát és a falap szabadon maradt csíkját is, és rátettem az egészben hagyott dugókat.

A biztonság kedvéért folyattam egy kis ragasztót még az illesztésekre, és ezután nem volt mese, tényleg meg kellett várni, míg az egész tökéletesen meg nem szárad.
De másnap aztán annál boldogabban vittem ki a fürdőszobába, és a mosdóról a kádra, a kádról a mosdóra raktam, tesztelve, hogyan érvényesül a legjobban... :-)