Szeretem a hóembereket. Alighogy leesik az első hó, mi máris rohanunk ki a kertbe, hogy megépítsük az év első hóemberét... most is alig várom, hogy eljöjjön ez a nap, az év top10-es mulatságskáláján biztosan szerepel a hóemberépítés.
Többnyire hagyományosra szoktuk venni a dolgot: piros fazék van a fején (direkt erre a célra van egy fazekunk), kötött sál a nyakában, répa az orra és hasonlók. Igaz, Neki mindig keletkeznek formabontó ötletei a hóemberdesignra nézve, de ezeket többnyire a kicsik lehurrogják, így tavaly sem lett csavarhúzó az orra, a kezébe sem került mobiltelefon a seprű helyett és nem kapott rémisztő harcsabajuszt sem, de minden évben résen kell lennünk, mert egy valódi hóemberhagyomány-ellenes személlyel élünk együtt.
Szóval, nagyon várjuk az első hóesést, és tudjuk is, hogy egyre közelebb van, de addig is egyéb anyagokból készítünk hóembert, most például a kézművesdoboz aljáról kikotortunk három papírgolyót, és ebből gyártottuk le a célszemélyt.
Ha van kedvetek, ti is készítsétek el, negyedóránál ez sem telik többe :-)
Szükséges anyagok: 3 különböző méretű préselt papírgolyó, egy üdítős kupak, kevés mintás papír, fapálcika, spárga, fekete alkoholos filc, hurkapálca, fogpiszkáló, vatta.
A legnagyobb golyó aljából levágunk egy szeletet, hogy stabilan megálljon.
A hurkapálcából letörünk egy valamivel kisebb darabot, mint amekkora együtt a három golyó. A középső méretű golyót teljesen átszúrjuk (ehhez kell valami hegyes eszköz), majd a hurkapálcát beszúrjuk a legnagyobb golyóba, ráhúzzuk a középsőt, a tetejére pedig a legkisebbet.
Vágjunk egy kört kartonpapírból, vágjuk ki a közepét, és ragasszunk rá egy műanyag üdítős kupakot. Így készen lesz a kalap, amit pillanatragasztóval felrögzíthetünk a felső papírgolyó tetejére.
Vágjunk (vagy inkább szúrjunk) egy nyílást az arcészre. Orrnak hegyezzünk ki egy gyufaszálat, fessük sárgára, és szúrjuk be a nyílásba. Filcanyagból vágjunk egy hosszú csíkot sálnak, a végeit rojtozzuk ki, és tekerjük a hóember nyaka köré.
Karnak ragasszunk két vattapamacsot.
Fekete alkoholos filctollal rajzoljuk meg a hóember szemét, száját és gombjait. Spárgából és hurkapálcából készítsük el a seprűt: a spárgából készítsünk egy bojtot, kössük meg, és pillanatragasztóval ragasszuk a hurkapálcadarabra. A seprűt ragasszuk be a hóember vattakezébe.
Ha van még egy pici időnk, készíthetünk egy Északi-sark táblát is a hóember mellé. Tegyünk egy kis vattát a hóemberünk köré, és máris készen vagyunk egy helyes téli dekorációval... helyezzük az ablakpárkányra vagy egy polcra, és szurkoljunk, hogy ne kelljen már sokat várnunk az első igazi hóember megépítéséig... :-)



