A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LEGO. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LEGO. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 9., péntek

3 kreatív órarend


Végre megvannak a végleges órarendek (nem tudom, máshol hogy van, nálunk sosincs kész órarend év elejére...), ezért a tollal gyorsan lekapart verzió ki is került a hűtőre. Ez persze kicsit sem kreatív, inkább minimalista típusnak mondanám - de ez az én példányom, a gyerekeké mindig teljesen más. Ők persze nagyon szeretik a kreatív verziókat, és év elején mindig sok ötletük van az órarendekre - ezekből most hármat meg is valósítottunk.  A három persze soknak tűnhet, de van benne egy nagyon praktikus, újrafelhasználós, egyből kétfunkciós verzió, egy pár perc alatt összerakható fiús (vagy apás :-) ) példány és egy az én kedvemért, egy teljesen személyre szabható, klasszul tekerhető variáns.  
És akkor részletesen :-)


1.
Kettő az egyben: írószertartó és órarend együtt

Ez ment a Nagyobbik íróasztalára - nagyon praktikus, mert egyből öt írószertárolót is jelent, ami egy folyton író-rajzoló-alkotó kislánynál igazán nem hátrány. Ha időigényesnek is tűnik, nem az - nekem legalábbis nagyon kis részem volt a készítésben. 

Öt tisztára mosott konzervdoboz kell ehhez az órarendhez:





Fehér akril alapozófestékkel lefestettük az összeset - pontosabban ezt a Nagyobbik csinálta, azzal az egyszerű módszerrel, hogy mosogatószivacs-darabkára festéket tett, és ezzel körbepacsmagolta az összes dobozt.





Az én részem következett: az órarendet kinyomtattam, napokra vágtam, és kisebb darab zsákvászonra ragasztottam.





Ezután már csak ragasztópisztollyal egy perc alatt felragasztottam a napokat a dobozokra, egy-egy apró fadísszel - nem túl nagy fáradság egy egyszerre két funkciót ellátó órarendért. :-)





















2.
Órarend legóból


Az abszolút fiús verzió, ami egyben egy kis figyelemfejlesztést is ad pluszban - a készítés pedig nyugodtan rábízható az iskolás apukájára. :-)
Egészen egyszerűen csak ki kell rakni az órarendet úgy, hogy az adott tantárgynak saját színt választunk. Színenként eggyel több kocka kell a tantárgyak listájához, amit oldalra érdemes kitenni, feliratokkal ellátva - az órarend így egyben koncentrációfejlesztő is, hiszen a színek jelentését ki kell keresni, de azért bonyolultnak nem nevezném a feladatot. 
Előnye, hogy órarend-módosításkor csak át kell rakni a kockákat, sőt, ez az egy órarend az iskolai évek alatt végig használható, mert a tantárgylista- és sorrend gyorsan alakítható.
Egy tipp: ha nincs elég szín a legókészletben, készíthetünk mintásakat, például alkoholos filccel kockásat, pöttyöset stb.
Mindenesetre a Kisebbik szívből ajánlja ezt az órarendet :-)











3. 
A személyre szabható, tekerhető órarend - papírgurigából


Gurigás verzió nem maradhatott ki a sorból, persze :-) Ezt a darabot teljesen a tulajdonos képére alkothatjuk - ráadásul a napok elfordíthatóak, hasonlóan gyerekkorunk kedvenc játékához, a Rubik-féle bűvös toronyhoz. Így mindig az aktuális nap képe lehet a gyerkőc előtt, és nem esik abba a hibába, hogy esetleg kedden csütörtökre pakol be...

Ehhez egy nagyobb guriga szükséges (pl. félbevágunk egy papírtörlős példányt).

Szükségünk lesz még egy mintás papírból kivágott lapra, aminek a méretét így tudjuk meg: a guriga átmérőjét le kell mérni egy zsinórral, és ehhez egy cm-t hozzáadni - ez lesz a lap szélessége; a magasság pedig a guriga hosszúsága, amiből levonunk fél cm-t.
Ezután a lapot megvonalazzuk a napoknak és tárgyaknak megfelelően:





Beírjuk a tantárgyakat, és cső formájúra ragasztjuk a lapot - ezért kellett a szélességnél a plusz egy centi, mert erre kell ragasztani a lap másik szélét, hagyva egy egészen kis üres részt - érdemes felpróbálni ragasztáskor a gurigára, hogy könnyen lehessen forgatni rajta.





A gurigára hungarocellgolyót ragasztunk, fonalhajjal ellátva:





Az arcot is érdemes a tulajdonos képére alakítani. :-)
Ezután már csak fel kell húzni az órarendcsövet a gurigára, és egy körlapot ragasztani az egész alá.





Végeredményként egy forgatható órarendet kapunk, ami egyben hasonlít is az iskolásra - és még akár játszani is lehet vele... :-)





























2013. május 24., péntek

Üvegfestés Lego-módra


Múltkor a Pinteresten bóklászva találtam egy rendkívül édes dolgot, ami az általunk annyira imádott Lego-univerzumhoz köthető. Az ötlet forrása itt található, és ez is egy egészen egyszerű dolog: egy kis üveget (pl. tormás) befestve és megrajzolva egy Lego-minifigura fejéhez nagyon hasonlító tárgyat kapunk, amit aztán használhatunk íróeszköz-tárolásra vagy szülinapi partidekornak. Nekem viszont az jutott róla eszembe, igazán gyerekszobai hangulatvilágítást varázsolhatunk belőle egy LED-mécses segtségével - bár nálunk egészen biztosan a teraszra fog kerülni, igazi mécsessel, a nyáresti beszélgetések kellékeként. :-)

Az elkészítése tényleg nem igényel sok időt, és nem is kell hozzá más, mint egy sárga akrilfestékspray, egy fekete alkoholos filctoll, valamint egy megfelelő formájú üveg.





Az akrilspray-vel fújjuk be az üveg belsejét:




Várjuk meg, amíg megszárad - majd fogjuk az alkoholos filcet, és rajzoljuk meg az arcot (jó, ha ehhez kéznél van mintának egy minifig...). Én még egy-egy fehér pöttyöcskét is tettem a szemekre, így tényleg hasonlított az eredetire :-)





És ezzel készen is lett. Nekem már így is nagyon tetszik, de a mécsest beletéve... egyszerűen imádnivaló :-)















2013. május 6., hétfő

Lego-girland


A mi Kisebbikünk hatéves lett szombaton - az egész hétvége róla szólt, és azt hiszem, nagyon jól érezte magát a sok-sok szülinapi jókívánság, puszi és ajándék közepén, nekünk pedig egészen hihetetlen volt, hogy már hatéves. :-) Egyszer majd írok részletesebben róla is, mert ő egy igazán különleges kisgyerek, és hosszú út volt az eddig eltelt hat év - mindemellett pedig persze fontos kihangsúlyoznom, hogy a legcsodálatosabb, legokosabb, legszebb kisfiú, és kész. :-)

Ebből az alkalomból most egy olyan szülinapi dekoráció készült, ami igazán kisfiúsnak mondható, ugyanakkor borzasztóan egyszerű, rendkívül gyorsan elkészül, sőt, a készítésbe még maga az ünnepelt is simán bevonható.

Nem is kell más hozzá, mint a legós doboz és egy kis erős, de vékony zsinór - én hímzőfonalat használtam. A legókat nem kell kiválogatni vagy bármilyen időrabló tevékenységgel tölteni az időt - nálunk például így nézett ki az alapanyag:





Fogtunk két Lego-elemet, és egészen egyszerűen összepattintottuk úgy, hogy a fonalat közéjük szorítsuk:





Jöhetett a következő kettő - méret, szín, forma nem számít:





Fontos, hogy a két elemet mindig jó szorosan össze kell nyomni. Így haladtunk, míg egy egész girlandnyi el nem készült:





És ennyi az egész. Szerintem érdemes kipróbálni, mi nagy sikert arattunk vele :-)

U.i.: Ha éppen Duplo-korosztályban van a kis ünnepelt, abból még nagyobb és látványosabb girlandot lehet készíteni :-)
















2012. május 22., kedd

LEGO-lámpa


Az egyik kedvenc játékom a mai napig a legózás. Akármikor ülök le a gyerekekkel a szőnyegre építeni valamit, teljesen elvarázsol, és egyszer csak arra eszmélek, hogy a kicsik már rég valami teljesen mással játszanak, én meg csak építek, építek, építek... :-)

Az egyik ilyen építős délután alkalmával jutott eszembe, hogy van egy nagyon viharvert kislámpa-maradványunk,aminek a papírernyője már rég szétszakadt, csak a lámpatestet őrizgetem - mi lenne hát, ha nem egy hagyományos papírburát gyártanék hozzá, hanem legóból építeném meg a hiányzó részt?
A kicsik egy pillanat alatt belelkesedtek - hiszen házat meg hajót meg autót és hasonlókat már számtalanszor gyártottunk, na de egy lámpát? Úgyhogy nagy segítségemre voltak, mert kiválogatták a két legós dobozunkból a 2x4-es elemeket, és aztán pedig ügyesen folytatták az általam megkezdett alapot. Ennél lelkesebbek már csak este voltak, amikor felavattuk az új lámpánkat - egészen csodálatos színeket és fényeket produkáltak a kockák, és mindannyiunkat lenyűgözött ez a nagyon egyszerűen megvalósítható, különleges lámpabura.

Ha van otthon legótok és akad egy kicsi, felhasználható lámpatest, tegyetek egyszer egy próbát - esküszöm, nincs az a gyertyafény, ami ennyire romantikus fényeket eredményezne... már csak azért is megéri egy estére megépíteni. :-)

Mivel a képek nem igényelnek túl sok magyarázatot, nem is írok hozzájuk kommentárt - beszéljenek helyettem a kockák és a fények.
























Annyira megtetszett nekünk a végeredmény, hogy egy szimpla Ikea-lámpát is bekockáztunk :-) Persze, majd lebontjuk, hiszen a kockákból még ezer és ezer tárgyat fogunk építeni - de egy pár napig még gyönyörködünk a fényekben :-)