Tobozsünik

Amikor legutóbb erdőjáráson voltunk, rengeteg csodaszépséges tobozt gyűjtöttünk, kisebb-nagyobb méretűeket. Ezek nagy kincsek, hiszen tudjuk, mennyi mindent lehet belőlük készíteni... de most valami olyasmi született belőlük, ami teljesen rabul ejtette az elsősöket, és több órán át alkották a maguk verzióit. 

A tobozokból ugyanis sünik készültek, házi porcelángyurma felhasználásával - a gyurmát előző este kevertem össze, rögtön dupla adagot, mert sejtettem, hogy lesz keletje. :-) Az egyik kedvenc tapasztalatom egyébként a gyerekekkel kapcsolatban, hogy bármit is alkotnak, rögtön elkészítik az egész családnak. Így aztán nem árt, ha van bőven alapanyag...

A tobozsünik pedig ellepték az egész termet, a kifejlett példányoktól az egészen apró sünbabákig, és természetesen nagyszülő-sünik is lettek szép számban. És ez nagyon rendben volt így. :-)

Persze mint mindig, most is elkészítettem előre a tesztverziót - a gyerekek elé sosem szabad olyan ötletet vinni, amit nem próbálunk ki. Ezek a képek így az én sünijeimet ábrázolják, de meg kell mondanom, a gyerekek által készítettek sokkal, de sokkal helyesebbek lettek.

Először is kikészítettem néhány tobozt:

No és persze a gyurmát is:

Majd a gyurmából formáztam egy sünfejet - vagy valami hasonlót. :-)

A gyurma szélesebbik részét a toboz végére nyomtam. 

A szemek és orrok helyére fekete gyöngyöt nyomtam:

És ezzel készen is lett. Gondoltam, hogy ezt a kicsik is el fogják tudni készíteni könnyedén, és valóban így lett. 

A gyurma egyébként néhány nap alatt teljesen keményre száradt, és tökéletesen rögzül a tobozhoz - így aztán játszani is nagyszerűen lehet a sünikkel. Teszteltük :-)

Az történt ugyanis...

... hogy tanító néni lettem. :-) 
Igen, méghozzá egy Waldorf-iskolában vagyok elsős tanító.  Lehet, hogy meglepően hangzik ez így hirtelen, de igazából eredetileg mindig is ezzel szerettem volna foglalkozni, de az élet közben más irányokba terelt, most viszont végre teljesült ez az álom is. Mert tényleg az, egy álom - sokszor még mindig hihetetlen, hogy ezek a napok velem történnek. Az is hihetetlen, hogy esténként várom, hogy bemenjek az iskolába reggel, hiszen minden egyes nap egészen új dolgokat tartogat, és kedves, apró elsősöket, akik a nehezebb pillanatokban is nagyon szerethetőek, de tényleg nagyon. 

És szerencsére igazán vevők a barkácsolásra, úgyhogy egy kicsit mégis olyan, mintha folytatnám az eddigieket :-)

Az egésznek egyetlen hátulütője van, az, amit láttok is... a blogra jelenleg nem igazán jut idő, hiszen mindemellett még képzésre is járok. Nem unatkozom, no :-)
De bízom benne, hogy hamarosan ismét lesznek bejegyzések itt, mert tervek a fejemben vannak ám bőven...