A fából készült tortatálak mindig megdobogtatják a szívemet. Sokáig terveztem, hogy veszek néhány natúr verziót, amit aztán kedvem szerint dekorálhatok - de mivel egyből többet is szerettem volna, a költségvonzat miatt le kellett tennem a dologról. De mégsem akartam teljesen elengedni a fa tortatálak gondolatát, mert persze már el is terveztem, hogyan fogom festeni és transzferálni ezeket a gyönyörűségeket... így tehát mint annyiszor, most is elmorfondíroztam azon, hogyan lehetne megoldani a költséghatékony fa tortatál kérdését - és eszembe jutottak azok a klasszikus fa reggeliző alátétek, amelyek gyerekkoromban annyira népszerűek voltak. Tudjátok, korong alakú, vastag falapok, egy kis szegéllyel, sok-sok apró vájattal, amit a késvágások hagytak... szinte érezni a friss vajas kenyér és az érett paradicsom illatát :-)
Kicsit aggódva fogtam a beszerzéshez, de kiderült, hogy ezeket szinte mindenhol lehet kapni, még a hipermarketekben is, úgyhogy gyorsan meg is vettem a szükséges darabokat. A tortatál lába volt az egyszerűbb feladat, mert ehhez majdnem bármilyen, kellő magassággal és szélességgel rendelkező, festetlen fából készült tárgy megfelel - én két, nemrég kapott tárolóedénykét használtam fel (valamint egy tömzsi szekrénylábat, de az a kiindulási képen még nem szerepel, mert később jött az ötlet. :-) )
Elsőként tehát egy kisebb és egy nagyobb alátétet, valamint a két kis tárolót készítettem elő:
A "lábakat" erős faragasztóval az alátétek aljára rögzítettem.
Majd vágtam egy darabka szivacsot, és fehér alapozó akrilfestékkel bepacsmagoltam az egész építményt.
Egy ideje már tudom, hogy csíkos, "konyharuhamintás" tortatálakat szeretnék - ehhez az ihletet a csodás Pure design by bardoczeva oldalról kaptam, Évinek ezúton is köszönet a fantasztikus ötletért. :-)
Mivel a maszkolószalagomat elpakoltam valami szupertitkos helyre (a Kisebbik imádja elhasználni, minden külön értesítés nélkül...), és nem igazán jutott eszembe, pontosan hova is (úgy kell nekem, miért nem hagyom a gyermeket szabadon maszkolni), sima celluxszal ragasztottam le a tervezett csíkok elválasztóit:
Egy másik szivacsdarabbal krémszínű festéket nyomogattam a celluxcsíkok közé:
Ezután rögtön le is húztam a celluxot, és száradni hagytam a csíkozást.
Közben kiválasztottam a mintát, amit transzferálni terveztem a tálakra (a minták forrása: www.thegraphicsfairy.com).
Ebben a bejegyzésben részletesebben leírtam a transzferálás technikáját, most inkább csak röviden - kivágtam ráhagyással az átvinni kívánt (tükörnyomtatott) mintát, és képpel lefelé a tálra helyeztem (ezt is érdemes celluxszal rögzíteni).
A hátoldalát - a szövegek helyén - átsimítottam transzferfolyadékba mártott vattás pálcikával, ekkor a papír szinte átlátszóvá válik:
És egy kanál végével átdörzsöltem a szöveget a falapra.
A papírt levéve a felirat átköltözött a falapra:
Végül a tortatál felületét és az alsó részt is lefújtam átlátszó matt lakkspray-vel (egészségre ártalmatlan típust érdemes használni).
Száradás után máris használatba lehetett venni a házi készítésű tortatálakat, ami nagyon-nagyon jó érzés - a karácsonyi fiók után ismét egy régi álom vált valóra...
A Nagyobbik imád olvasni. Szinte az összes szabadidejét ezzel tölti, aminek az az eredménye, hogy az ágya mellett kupacokban állnak a könyvek, mert persze többet olvas párhuzamosan, és ami nagyon tetszett neki, azt rögtön újra is olvassa, és a régi kedvencek is mindig ott vannak, hiszen sosem tudhatja, mikor akarja újra kézbe venni őket, és így tovább, így tovább... ezek a válaszok azokra a kérdéseimre, hogy miért kell több kupac könyvet tartani az ágy mellett? :-) És persze míg egyfelől nincs rendjén, hogy hegymászó felszereléssel kell átvágnom magam a könyvtornyokon, ha esti puszit szeretnék adni, másfelől a szívem mélyén hálát és örömöt érzek, hogy ennyire szeret olvasni. Ezért aztán annyit tehetek, hogy a félbehagyott könyvek ne csak úgy letéve-kinyitva várakozzanak, hogy könyvjelzőt készítek - a magam örömére, az ő hasznára és a könyvek kedves egészségére :-)
Most éppen régi típusú ruhacsipeszekből születtek idényjellegű verziók, azaz természetesen hóemberek.
Ezeket a csipeszeket használtam fel - abszolút kedvencek, SOHA nem tudnám őket funkcionálisan használni, ennél sokkal többre hivatottak :-)
Akrillal fehérre festettem a csipeszeket:
A hóemberpofik nagyon gyorsan elkészültek, alkoholos filccel és egy pici festékkel:
És persze nem maradhatott el a sál sem, amihez pamutvászonból vágtam-téptem csíkokat. A hógolyószerű kezek pici zseníliapomponokból lettek, és ezzel már el is készültek a könyvjelzők - a csipesszel egyszerűen közre kell fogni néhány lapot, ahol tartunk a könyvben, és tökéletesen jelzi majd az abbahagyott oldalt, mindenféle könyvkárosítás nélkül.
A hasznosság mellett pedig kedves látvány is :-)
Gyurmát készíteni házilag nagyon jó dolog. Az ember persze hajlamos azt gondolni, nincs ideje rá, és inkább megveszi - de ha egyszer kipróbálja, nagyon rá tud kapni az ízére :-) Ugyanis nem telik közel sem olyan sok időbe, ráadásul a készítés folyamatába be lehet vonni a gyerekeket, és büszkeséggel lehet szemlélni a végeredményt... a kész gyurma pedig semmilyen ártalmas összetevőt sem tartalmaz, és árban töredéke a bolti verziónak.
Nálunk eddig a házi porcelángyurma volt a kedvenc - amióta viszont elkészítettük a levendulagyurmát, már háromszor kellett új muníciót gyártani. Hiszen ki ne szeretne bele egy olyan gyurmába, ami puha, könnyen formázható, csodálatosan levendulás illatú és színű, valódi levendulavirágzattal - és még feszültséglevezetésnek is kiváló, hiszen mint tudjuk, a levendula igazi stresszoldó hatással bír.
Nézzük is, hogyan készül ez a gyurma házilag - a készítéshez a következőkre lesz szükségünk:
- 2 bögre sima liszt (én 2,5 dl-es bögrét használtam)
- fél bögre só (finom szemű)
- 2-3 evőkanál növényi olaj (napraforgó, olíva stb.)
- lila ételszínezék (én Wilton gélt használtam, ebből egy lencsényi mennyiség is elég)
- 5-6 levendulavirágzat - morzsoljuk le a szemeket, csak ezekre lesz szükségünk
- 3-4 csepp glicerin (patikákban beszerezhető, de érdemes elmondani, milyen célra használjuk fel, úgy szívesebben adnak) - ez el is hagyható, de puhább, selymesebb tőle a gyurma
- levendulaolaj (100 %-os) - ebből 100 cseppet használtam (kb. a 10 ml-es üvegecske egyharmadát), de lehet többet is, ha még intenzívebb illatot szeretnétek
- 1 bögre forró víz.
Tegyük egy keverőtálba az összes hozzávalót, és egy kanállal nagyjából keverjük el.
Majd kézzel gyúrjuk össze, míg homogén masszát nem kapunk: ehhez legfeljebb 2-3 perc kell csak. Ha nem állna össze a gyurma, egy pici vizet még lehet adni hozzá, de nekem a fent leírt mennyiségekkel tökéletes lett mindig, remélem, nektek is így lesz. :-)
És ezzel készen is van az illatos levendulagyurma, amivel öröm foglalkozni. :-)
Pontosan úgy lehet használni, mint egy bármilyen másik gyurmát - mi most legutóbb például formákat szúrtunk ki belőle és sütipecséttel nyomdáztuk ki.
Az illatos gyurma még a cicánknak is tetszett :-)
Ezt a gyurmát teljesen keményre lehet szárítani szobahőmérsékleten. A száradás alatt az élénk lilaság szép pasztellszínre halványul majd, és az illat intenzitása is csökken, de amíg dolgozunk vele, csak úgy árasztja a csodás illatot, ezt garantálom. :-)
Kellemes stresszoldást mindenkinek! :-)
Zokniállatokat többnyire elárvult fél darabokból szokás készíteni, de amikor nemrég megláttam 100, azaz száz forintért egy pár csinos csíkos zoknit, muszáj volt megvennem, mert rögtön megláttam benne az első idei húsvéti nyulakat.
Igaz, zokninyúl már volt egyszer a blogon, de azóta továbbfejlesztettem a készítési folyamatot, és szerény véleményem szerint így már vállalható külsejű, mégis viszonylag egyszerűen elkészíthető nyuszik lesznek, ezért mindenképpen írnom kell róluk... és hogy miért máris húsvét, amikor addig még egy örökkévalóság van hátra? Hát mert már az is melegít, hogy a tavaszra gondolok... és ez jól jön a mostani hóban-fagyban. Igaz, a hétvégi szánkózás a hófehérben tündöklő Kékestetőnél nagyon jó volt, de azért az még jobb lesz, amikor előbújnak a tavaszi virágok, és az ébredő föld illata beborít mindent.
Ahogy anyukám mondaná, január, február, itt a nyár... és igaza van :-)
A zoknyuszokhoz visszatérve, ezekhez olyan pár alapanyag szükséges, ami viszonylag hosszú szárral rendelkezik:
Igaz, hogy mennyire meggyőzőek a csíkok? Szerintem teljesen érthető, hogy ezt meg kellett venni :-)
Az első lépés kellemesen egyszerű: ki kell fordítani a zoknit. A sarokrész lesz a nyuszi pofija, ezért úgy igazítsuk el a zoknit, hogy ez kerüljön középre.
Filctollal rajzoljuk meg a fülek vonalát:
Majd ezt a vonalat varrjuk le, a lehető legegyszerűbb öltésekkel - én egyfélét tudok, de ehhez az is épp elég. :-)
A varrás mellett vágjuk le a felesleges anyagot - nem kell nagyon pontosan, mert úgyis visszafordítjuk a zoknit, nem fog látszani a vágott rész.
Merthogy visszafordítjuk, éppen most - és kitömjük a füleket, a fejet és a testet tömőanyaggal. (Vagy vattával, mint én, akinek egy picurka tömőanyaga sincs... a tömőanyag - vlies, gyapjú vagy hasonló - persze sokkal jobb, mint a vatta, mert akkor mosható is lenne a figura, de mivel nálam csak dekorációs szerepet töltenek majd be a nyuszik, jó volt így is.)
A tömőanyagból annyit tegyünk a figurába, amennyivel a formája éppen megfelelő lesz.
Ezután vágjuk le a zokniszárat - erre még szükségünk lesz:
A nyuszi alját öltögessük körbe, és húzzuk meg a cérnát - így szépen bezárjuk a levágott részt.
Ezután a levágott részt húzzuk vissza a nyuszira, pulóverként - az alját, ahol a vágás van, tekerjük kicsit vissza (ezt néhány öltéssel is lehet rögzíteni, de nem muszáj). Ennek a műveletnek az a nagy előnye is meglesz, hogy a nyuszi tökéletesen stabilan megáll majd.
A nyuszi pofijának elkészítésénél már szárnyalhat a fantázia: én szemnek két nagyobb fekete gyöngyöt varrtam fel, orrként egy pici fekete zseníliagombócot, és még mindig ugyanazzal a fekete cérnával beöltögettem a bajuszszálakat is.
Ezzel szinte el is készült a zokninyúl. Azért varrtam még rá gombokat is, de így is sokkal gyorsabban elkészült, mint előtte gondoltam - a társa pedig a kitaposott úton hamarosan megérkezett.
A zoknifigurákról egyébként mindig egy kedvenc gyerekkori könyvem, a "Zoknidakszli és sokan mások" jut eszembe - ez volt a legelső kreatív könyv, ami a kezembe került. Persze akkor ezt még nem így hívták, és én sem voltam ötévesnél több, de már akkor tudtam, hogy én EZT szeretném csinálni :-) Teljesen elvarázsolt, hogy hétköznapi alapanyagokból ilyen csodás dolgokat lehet készíteni, és soha nem tudtam megunni ennek a vékony könyvnek a lapozgatását. Kíváncsi vagyok, Ti találkoztatok-e ezzel, vagy csak nekem volt ekkora szerelem :-)
És majdnem el is felejtettem végül megmutatni a zokninyulakat :-)
