A Tilda-könyvek csodálatos világa biztosan ismerős nektek - én már jó ideje lelkes rajongója vagyok. Aki esetleg nem találkozott még a Tilda-világgal, annak csak néhány szó róla: az egész elbűvölő, varázslatos textiluniverzumot Tilda márkanéven egy fiatal norvég designer, Tone Finnanger alkotta meg. Egészen különleges, egyedi figurákat varr a neve alatt forgalomba hozott álomszép textilekből - fürdőköpenyes angyalokat, virágmintás majmocskákat, szárnyas malackákat, kitömött varrógépeket és még ezernyi más csodát. A figurákat ő maga tervezi és varrja, és szerencsére mindezeket meg is osztja a könyveiben, amelyekről szintén csak szuperlatívuszokban tudok beszélni: egyszerűen tökéletesek. Tone ugyanis nemcsak az alkotásaiban igényes, hanem ezek köré olyan csodálatos látványvilágot teremt, amelyek mindenkit beszippantanak, aki valaha belelapozott egy Tilda-kiadványba. Csupa pasztell tónus, vintage hangulat, shabby finomság, tökéletes elegancia és varázslatos mese - ez a Tilda világa.
A hivatalos weboldalt itt találjátok, nagyon érdemes átböngészni, bár a Tilda-alkotások azok, amelyeket könyvként kell kézbe venni - minden lap újabb élményeket tartogat, még a papír is igényes, színekről-hangulatokról nem is beszélve.
A legutóbbi könyv, ami megjelent, a Tilda babaháza címet viseli. Ebben csupa olyan mesebeli textilfigura leírása szerepel, amelyek mintha egyenesen egy meséből léptek volna elő: a fent említett virágmintás majmocskák, rózsás papagájok, patchworkkígyók, tarka szardíniák, pufók bálnák - valamint egy játékbaba, ami sokféle variációban szerepel. Ez a baba is éppen olyan elbűvölő, mint az összes Tilda-figura - itt láthattok belőle egy édes példát -, de az az igazság, hogy sosem próbálkoznék meg az elkészítésével, mert egyrészt nagyon kell tudni hozzá varrni, ráadásul az egész baba, valamint a ruhái is ezer aprólékos kis öltésből állnak. Így aztán úgy tippelek, hogy nekem olyan 3-4 évembe telne egy ilyen baba elkészítése, ezért inkább neki sem kezdek :-) Viszont nagyon foglalkoztatott valamilyen "tildaság" elkészítése, így végül arra gondoltam, varrás és sok-sok idő-energia helyett megpróbálom visszaadni sokkal egyszerűbb módon a Tilda-hangulatot.
A fent említett babát választottam mintaként, de kedvenceimet, a natúr fa babaalapokat használtam kiindulásként.
A babák fejrészét lefestettem natúr színű akrilfestékkel.
Amikor megszáradt a festék, következhetett a jellegzetes Tilda-frizura: fekete akrillal megfestettem a hajrészt.
A varrást tehát teljesen elvetettem idő- és képességhiány miatt, így maradt a ragasztás. Mintás anyagból kivágtam egy akkora és olyan formájú darabot, ami bőségesen körbeérte a figurát. A bőségre azért volt szükség, mert szélesebb,nagyszoknyás ruhát akartam a babának - amilyen az igazi, varrott Tilda-babákon is van.
A babafigura felső részét alaposan bekentem papírragasztó stifttel, és rásimítottam az anyagot, jól megráncolgatva.
A Tilda babaháza c. könyvben szereplő babák egy részére Tone szuperprofi kis kabátkát varrt - rögtön tudtam, hogy azt sem leszek képes reprodukálni. Ezért egy sokkal egyszerűbb megoldáshoz folyamodtam: vágtam egy mindkét végén íves csíkot:
Majd ezt a csíkot is felragasztottam a fababára, minimál-kabátkaként.
Barna kartonból irodai lyukasztóval kis kört vágtam, gomblyukakat rajzoltam rá, és ez is felkerült a kabátkára.
A karok a szokásos, visszahajtott zseníliadrót-darabokból készültek, ezeket ragasztópisztollyal rögzítettem a kabátka alá.
A fej két oldalára egy-egy fekete zseníliapompont ragasztottam - a tipikus Tilda-frizura nélkül nem baba a baba.
Végül már csak a szemeket rajzoltam meg fekete alkoholos filccel, és kipirosítottam a lányka pofiját.
Ezzel el is készült az első Tilda-inspirációs fababa, amit rögtön követett a párja is. A piros mintás anyagot leszámítva a többi textil mind eredeti Tilda-termék - ha az ember egy ilyet egyszer kézbe vesz, képtelen ott hagyni, ezt tapasztalatból tudom...
Ilyenek lettek tehát a varrásmentes babák, amelyek persze tudom, halvány árnyékai sem lehetnek az igazi Tilda-figuráknak... de nekem mégis nagyon jó érzés nézegetni őket - mert egy kis Tilda hangulatot azért hordoznak így is. :-)
Köszönet Tone Finnangernek az inspirációért!
Eredetileg egy új sorozatot akartam indítani a blogon, sk készített babaházbútorok leírásával, csupa otthon megtalálható alapanyagból. De mint láttátok, hosszú ideig nem jutott időm alkotni - ezért aztán amikor végre lett lehetőségem készíteni valamit, persze, hogy elkapott a gépszíj, és az eredetileg tervezett kis puffok mellé hirtelen lett íróasztal, asztal és könyvespolc is. Így aztán valószínű, hogy nem sorozat lesz belőle, hanem csak egy-két önálló bejegyzés, én pedig elmélkedhetek az önuralom kívánatosságáról :-)
Kanapét, kandallót, kisszekrényt és étkezőbútorokat már készítettem korábban, szintén semmiségekből, ezek azóta is használatban vannak, nagy megbecsültségnek örvendve. Az új inspiráció onnan jött, hogy miután számtalan, raklapból készített házi bútorcsodát láttam itt-ott, szöget ütött a fejembe az, hogy ha a raklapdeszka mini verzióját elő lehetne állítani, ugyanígy el lehetne készíteni ezeket a bútorokat miniben, azaz bababútor-méretben is - innentől pedig csak egy lépés volt ráébredni, hogy gyógyszertári kedvenceim, a nyelvlapocok (faspatulák) tulajdonképpen tökéletesen alkalmasak a feladatra.
Így aztán nekikezdtem a bútorgyártásnak, és tényleg nehéz volt elszakadni a berendezésgyártástól - szerencse, hogy az erre fordítható idő több mint véges volt.
Elsőként a könyvespolc készült el. Kiindulásként tehát gyógyszertári nyelvlapocokat használtam, amelyek nagyjából minden patikában beszerezhetők - egy doboz 500 Ft körül van, de ebből temérdek sok bútor kijön, nemcsak ennyi, mint amennyiről én írok.
A könyvespolc hátlapjához négy spatulának egyenesre vágtam az alját. A polcokhoz akkora darabokat vágtam (egy nagyobb, erős, éles ollóval egyébként simán formára-méretre nyisszanthatóak ezek a falapok), amelyeknek a hossza a hátlap teljes szélességével megegyezett.
Ragasztáshoz végig pillanatragasztó gélt használtam, kedvencemet, a Loctite gélt - sűrű, nem folyik, egyetlen pici tubus nagyon sok ragasztásra elegendő, és tökéletesen stabilan rögzít bármit, gyakorlatilag láthatatlanul. (De lehet persze ragasztópisztolyt is használni.)
Egymás mellé helyeztem tehát a hátlapként szolgáló négy spatulát, és ezekre nyomtam a "polcok" egyik beragasztózott hosszanti oldalát.
A könyvespolcnak persze oldalfalak is kellettek - ezekhez két további, egyik végén levágott spatula szükségeltetett, amelyeket szintén ragasztóval rögzítettem.
Már csak festeni kellett - krémszínű akrilfestéket választottam ehhez.
Ezen a könyvespolcon aztán annyira felbátorodtam, hogy úgy gondoltam, nekilátok egy íróasztal elkészítésének is. :-)
Ehhez ugyanúgy a faspatulák kellettek, illetve két gyufásdoboz, a tervezett fiókokhoz:
A két gyufásdobozt az oldaluknál egymáshoz ragasztottam.
Spatulavégekből mindkét oldalra asztallábakat ragasztottam:
A közöttük lévő résbe pedig a leeső részekből odaillő darabkát vágtam. A gyufásdobozok alsó részét is befedtem méretre vágott spatuladarabokkal.
Ezután következett az asztallap - ehhez három hosszabb spatuladarabot vágtam.
Extraként felső kis polccal is elláttam az íróasztalt, mert ilyet én is mindig szerettem volna :-)
És persze végül az egész asztalt lefestettem. Utolsó simításként a gyufásdobozok fiókjai végére lyukat fúrtam, és két Milton-kapoccsal kialakítottam a fiókgombokat.
Úgy gondoltam, ehhez a stílusú szobaberendezéshez jól jönne egy-két kis puff is.Nemrég megleptem magam egy darab Tilda-anyaggal (új mánia!!), és teljesen egyértelmű volt, hogy vagy ebből lesz a puff, vagy semmiből.
Az ülőkék alapjául tejesdoboz-kupakokat gondoltam használni, így ezeket készítettem elő:
Vastag kartonlapon körberajzoltam a műanyag kupakot, majd persze ki is vágtam:
A kartonkörök közepét átlyukasztottam:
Mindegyik kartonkörre egy-egy vattapamacsot ragasztottam.
A textilből akkora darabokat vágtam, amelyek bőven túllógtak a kartonkörön - ezeket rá is helyeztem az anyagdarabokra, a vattás résszel lefelé.
Az anyagszéleket felhajtottam, és szorosan összeöltögettem - így a másik oldalon egy gömbölyű pufftetőt kaptam.
Ezen a ponton kapott értelmet a kartonkörbe vágott lyuk: az összevarrt hátoldalba szúrtam a tűt, és többször fel-le öltöttem a lyukon keresztül - így alakult ki a "felnőtt" puffok közepén rendszerint látható mélyedés.
A kartonpapírból vágtam egy akkora csíkot, amelyik pontosan körbeérte a tejesdobozkupakot, és szélességében is éppen befedte. Ezt a papírcsíkot aztán egy, a mintás anyagból vágott hosszú darab közepére ragasztottam (papírragasztó stift ehhez tökéletes):
Az alsó-felső széleket visszahajtottam, ragasztással rögzítettem.
Már csak össze kellett állítani a puffot: a felső részt a kupakra ragasztottam (a nyitott oldalára), az anyaggal bevont kartoncsíkot pedig a kupak oldalára.
A még puffosabb jellegért egy darabka pékzsineget is körbevezettem az ülőke oldalán. Így már el is fogadnám nagyban :-)
Már csak egy kisasztalt kellett készíteni, ha már puffok vannak - ez is a spatulák segítségével készült.
Az asztallap így állt össze:
És egy régi, viseltes építőkockát ragasztottam az asztallap alá lábként. Már csak le kellett festenem ezt is, és az első körös bababútorok ezzel elkészültek.
Azt persze nem tudom, második kör mikor lesz, de tervben van még állóóra, zongora és varrógépasztalka is - már csak az idő kellene, ami szükségeltetik mindehhez... :-)
Mint az már sokszor kiderült, mániákusan szeretek hétköznapi alapanyagokból dekoratív dolgokat készíteni. Különösen érvényes ez az olyan esetekre, amikor a végeredmény és az alapanyag között igazán nagy szakadék tátong, amelyen a hídépítés igazi kihívást jelent. Nemrég egy kísérlet eredményeképpen papírzsepiből készítettem virágkoszorút - és ez a nagyon hétköznapi, minden dekorativitást nélkülöző alapanyag meglepően jól vizsgázott.
Ezért ha nagyon, de nagyon alacsony költségvetésű dekorációra van szükség, szívből tudom ajánlani a zsepit mint fő alkotóelemet, akármilyen furcsán is hangzik ez. De végül is már Antoine de Saint-Exupéry is megmondta, hogy minden virág csupa ellentmondás...
Tehát, a zsepik - egy fontos szempont van csak, jobb minőségűek és háromrétegűek legyenek.
Szétnyitjuk a zsebkendőt:
3-4 darabot helyezzünk egymásra, és kezdjük el harmonikaszerűen felhajtogatni, nagyjából 2 cm-es hajtásokkal.
Ha végighajtogattuk a zsepit, középen kössük el - én vékony drótot használtam erre, hogy ne húzza meg szorosan a papírt.
A végeket fogjuk össze, és vágjuk ívesre.
És végül egyesével húzzuk szét a rétegeket, viszonylag óvatosan, hogy ne szakadjon szét a papír.
Ha minden réteget elválasztottunk egymástól, igazítsuk el a virágunkat - ha vannak túlságosan kilógó részek, azokat vágjuk le.
Ezt így lehet használni asztaldíszként, fel is lehet akasztani, lehet belőle csokrot kötni - én most koszorút terveztem készíteni a zsepivirágokból, úgyhogy még jó pár darabot hajtogattam.
Kis virágokhoz érdemes kettévágni a kezdeti lépéseknél a zsepiket, közepesekhez a papírszéleket vágjuk le a hajtogatás előtt.
Amikor elkészült a kellő virágmennyiség, egy hungarocell karikára ragasztottam őket.
Hogy ne legyen annyira hófehér a virágkoszorú, egy kevés rózsaszín akrilfestéket vízzel felhígítottam:
... és a híg festékbe mártott ecsetet a virágszirmok széléhez érintettem itt-ott.
Már csak két, mintás papírból vágott papírlepkét ragasztottam a virágkoszorúra, és el is készült.
Minden olyan alkalomra szívből ajánlom a zsepivirágokat, ahol a költséghatékonyság kiemelten fontos szempont - például iskolai teremdekorációra ballagáskor, ünnepi asztal díszítéséhez, és bármihez, ahol a takarékos ötletek jól jönnek... :-)
