Nagyon jó úgy bejegyzést írni, hogy egy nagy bögre forralt bor van a kezemben, és egy kevés hó is van még kint a kertben :-)
Gyufásdobozból készült házikókat már nagyon régóta akartam készíteni, és őszintén szólva egyszer meg is próbáltam. A végeredmény viszont annyira rémes lett, hogy eszembe sem jutott megmutatni itt, és jó időre el is ment a kedvem az egésztől. Pedig tényleg olyan egyszerűnek tűnt - de mindig az egyszerűnek tűnő dolgok jelentik a legnagyobb kihívást. Talán mert az ember hajlamos lebecsülni őket, ki tudja... na de nem leszek botcsinálta Coelho, helyette a lovak közé csapok, mert a második gyufásdobozos próbálkozás vállalható lett :-)
A gyufásdobozok a legegyszerűbb, leghétköznapibb típusok voltak - egy nem dohányzó, villannyal sütő-fűtő házban ezeket egyébként nem olyan egyszerű összegyűjteni, de azért vannak a jóbarátok... :-)
Kartonból vágtam egy házformát, akkorát, amekkora éppen ráfért a skatulya elejére:
Ezt a sablont odafogva a dobozhoz, bevágtam a tetőrészt:
A bevágott háromszögeket ezután le is vágtam, az oldalsó csíkot viszont meghagytam.
Téglamintás papírt vettem elő, amin szivaccsal áthúztam egy kis fehér akrilfestéket - ettől elvesztette élénk pirosas színét, és kellemes pasztellszínű lett. Ezt a papírt ragasztottam a gyufásdobozra, majd a felesleget levágtam.
Különféle papírmaradékokból kivágtam-megrajzoltam az ablakokat és az ajtót, majd fel is ragasztottam ezeket.
Még egyéb apróságot (papírból fenyőfát, pékzsinegből koszorút) ragasztottam a házikóra, majd egy félbehajtott papírcsíkot rögzítettem a tetőrészre.
Végül fehér struktúrpasztával összemaszatoltam a házikót (ennek hiányában fehér akrilfestéket is lehet használni).
Hogy ne árválkodjon egyedül a házikó, még készítettem néhányat - már majdnem egy egész kis téli falu :-)
Szeretem a karácsonyi tízes listákat, mert nagyon jó összegyűjtögetni a karácsonyi kedvenceket, mindenféle témakörökben. Mérlegelni, mi kerülhet be, és minek kell távoznia szomorúan a legkedvesebb tíz közül - ilyenkor kicsit tényleg olyan, mintha egy tehetségkutató zsűrije lennék én egyedül, csak a jelentkezők sokkal értékesebbek, mint a tizenöt perc hírnévre törekvők. Volt már tíz kedvenc karácsony film, tíz legkedvesebb karácsonyi gyerekfilm és tíz kedves karácsonyi gyerekdal - most pedig a tíz legkedvesebb karácsonyi könyv következik, olyanok, amelyeknek meghatározó témája a karácsony.
Gondolkodtam rajta egy kicsit, hogy lesz egy karácsonyi gyerekkönyves lista és egy karácsonyi felnőttkönyves is - de igazság szerint képtelen vagyok elválasztani egymástól a kedvenceimet, a listámban egyaránt vannak gyerek- és felnőttkönyvek is, de nekem így kerek a tíz legkedvesebb.
Mindenképpen szeretnélek biztatni benneteket, hogy írjátok meg, nektek melyek a kedvenc karácsonyi könyveitek - minden új ünnepi olvasnivalós tippnek örülök :-)
És akkor nézzük is a helyezetteket :-)
10.
Richard Paul Evans: A karácsonyi doboz
Ha őszinte akarok lenni, ez a könyv nagyon amerikai, nagyon érzelmes és nem tör irodalmi magaslatokba, mégis az üzenete miatt értékes és fontos. Ha tehetném, minden édesapával elolvastatnám, aki nagyon elfoglalt, mert a könyv tanítása szívhez szóló és igaz: nem lehet azt mondani, hogy "most sokat dolgozom, hogy meglegyen mindenetek, de később majd játszunk", mert a "később" egy szempillantás alatt túl késő lesz, a gyerekek felnőnek, és soha többé nem jönnek vissza az értékes percek, amikor ott lehetettünk volna a gyerekeink mindennapjában, aktívan. Ez a mondanivaló egy szép karácsonyi történetbe van ágyazva, egészen pontosan egy karácsonyi dobozba - és biztos vagyok abban, hogy aki kinyitja, az nem felejti az üzenetet...
9.
Ingrid Uebe-Susanne Mais: Kis Mackó nagy utazása
Szívem csücske ez a könyv. Egyszerre mesekönyv, egyszerre adventi naptár - nálunk hét éve hagyomány, hogy az adventi időszakban minden este felolvassuk az aznapi kis történetet. A gyerekek már kívülről tudják az egészet, mégis mindig áhítattal hallgatják, a nagylányosodó Nagyobbik ugyanúgy, mint a mesék állandó bűvöletében élő Kisebbik. A kerettörténet szerint az állatok megtudják, hogy megszületett a Kisjézus, és úgy döntenek, hírnököt küldenek a köszöntésére. Kis Mackó kapja ezt a megtisztelő feladatot, aki útnak is indul, és vándorlása alatt huszonnégy állattal találkozik, akik mind ajándékot küldenek a Kisjézusnak - van, aki egy mohapárnát, van, aki egy tobozt, van, aki egy dalt. Kis Mackó zsákja egyre telik az út alatt, és ő estéről estére közelebb jut Betlehemhez, míg a 24. napon meg is érkezik, és átadhatja az állatok apró, de szívből adott ajándékait. A hajtogatható kis könyv egyszerűen kötelező darab, és sosem tudom könnyek nélkül felolvasni azt a részt, amikor a kis fáradt medve megáll a Kisgyermek előtt, és leteszi a sokáig cipelt zsákot.
8.
Mauri Kunnas: Mikulás és a varázsdob
Ez is nagy-nagy kedvenc, gyerekek és a gyerekséget megőrző felnőtteknek szívből ajánlom :-) A történet szerint Mikulás már nagy hajrában van az ünnep előtt, a manók gőzerővel dolgozzák fel a kívánságlistákat, amikor előkerül egy különleges kívánság: egy furcsa, krikszkraksz-ábra egy papíron. Mikulás, a felesége, valamint a fél manónép próbál rájönni, milyen hőn áhított dolog lehet a papíron, ráadásul megnehezíti a dolgukat, hogy valaki állandóan dobol - hogy ki és miért, az persze nem véletlen, és az is kiderül, hogy sosincs késő valakinek valóra váltani az álmát, csak tegyük meg...
7.
Sven Nordqvist: Pettson karácsonya
Hááát, mit is mondhatnék még, amit nem mondtam el erről? :-) A blog gondos olvasóinak már a könyökükön jöhet ki az öregember és a macskája, annyit dicsértem és reklámoztam őket és különféle kalandjaikat, amelyek közül a legeslegnagyobb kedvenc a karácsonyi történet. Karácsony előtt egy nappal Pettson lába megsérül, és ezzel minden karácsonyi készülődés kútba dől a kis, mindig rendetlen falusi házikóban, se fenyőfa, se étel, se ajándék. Findusz, a macsek teljes letargiába esik, még az apró házilények, a muklák sem tudják felvidítani - de hogy történhet mégis, hogy karácsony estéjén százféle étel kerül az asztalukra, a konyhájukba sok-sok barát, a szobájukba meg a lehető legkreatívabb fenyőfa, amitől a mai lakberendezők pityeregnének a gyönyörűségtől? Hát éppen erről szól ez a mese. :-)
6.
Lucy Maud Montgomery: Anne karácsonya
Bár megfogadtam, hogy a listába nem kerül novelláskötet, mert egy karácsonyi könyv legyen alanyi jogon az, ezzel mégis kivételt kell tennem, mert Anne - az Anne. Aki esetleg nem ismerné a vörös hajú, állandóan beszélő, csodálatos fantáziával megáldott lányka történetét, az kérem szépen, rögtön szerezze be az egész sorozatot, mert ahogy Anne mondaná, nem tudja, mit veszít :-) A karácsonyi novellák között szerepelnek Anne-történetek is, de teljesen mások is - mindet összeköti azonban az az utánozhatatlan melegség, kedvesség és finom humor, amely annyira jellemzi L.M. Montgomery írásait. Havas kanadai táj, századfordulós hangulat és karácsonyi történetek, amelyekben minden jóra fordul, valamint egy elakadt vonaton töltött karácsonyeste - mi kell még? :-)
5.
Sven Nordqvist: A kobold karácsonyi titka
Igen, abszolút Nordqvist-rajongó vagyok. Aki olyan jól ír, amilyen jól rajzol is, annak rendkívüli dolgok születnek a keze alatt... ez a mese is éppen annyira kihagyhatatlan, mint Pettsonék kalandjai. A koboldok, akik az emberek házaiban élnek (persze láthatatlanul), éppúgy várják a karácsonyt, mint bárki más. Nekik van erre egy különleges okuk is: hagyomány, hogy az emberek ilyenkor egy tál kását készítenek ki nekik, megköszönve egész éves munkájukat, amit láthatatlanul végeznek az emberek érdekében. A kása sosem maradhat el - vagy lehet, hogy mégis? És mi lesz, ha egyszer mégis meglát valaki az emberek közül egy koboldot? Írhatnék persze többet is a történetről, de kell hely arra is, hogy a rajzokat dicsérjem: egyszerűen hihetetlenül szépek, részletgazdagok, ráadásul Nordqvist úgy tud hangulatot, otthonosságot teremteni a képeivel, ahogyan senki sem. Az ember szinte sajnálja, hogy nem léphet be a képbe, a mesebeli csodálatos északi karácsonyi hagyományok közé, hogy egy kis kása mellett nézze az ünnepi pillanatokat...
4.
Erich Kästner: A repülő osztály
Nem hinném, hogy ezt a könyvet bárkinek be kellene mutatni. A kirchbergi fiúgimnázium diákjai egy színdarabbal készülnek a karácsonyra, és minden békésen is menne, ha nem kerülne sor egy hócsatára a reálgimnazistákkal, ha a kis Uli nem akarna megküzdeni a félelmeivel, és ha Martinnak nem kellene gyerekként szembenéznie a szegénység démonaival - de nem is Kästner-regény lenne ez, ha a bátorság, a kitartás, a jó szándék és a barátság nem győzné le a nehézségeket, és nem adna a fiúknak örök leckét az életre, persze sok-sok szívvel és humorral. És még egy jelenet, amin mindig sírni kell: a Nemdohányzó és Justus találkozása.
3.
Charles Dickens: Karácsonyi ének
A karácsonyi történetek legnagyobb klasszikusa, 1843-ból. A zsémbes, zsugori Scrooge csodálatos karácsonyi utazása múltba, jelenbe és jövőbe számtalan kiadást és feldolgozást ért meg, nem véletlenül. A történet, noha korából fakadóan lehetne poros és idejétmúlt is, kicsit sem az: izgalmas és filmszerű, a folyamat pedig, amin Scrooge áthalad a szellemek hatására, magával ragadó és szívhez szóló. Az üzenete pedig mindig friss marad: sosem késő átgondolni és változtatni - "azoknak a dolgoknak az árnyait, amik megtörténhettek volna, szét lehet kergetni."
2.
Fekete István: Téli berek
Lehetne persze mondani, hogy ez nem kimondottan karácsonyi, hanem téli történet, nekem mégis az. Egyrészt mert a berekben megtartott karácsony leírása annyira meghatározó, hogy nekem mindig ez jut elsőként az eszembe a könyvről - másrészt az egész regényt áthatja a karácsony szelleme így vagy úgy: ott van a budapesti készülődésben, az érkezés örömében, a lélekváltozások pillanataiban, a búcsúban. Az egyik legkedvesebb könyvem, nem csak karácsonykor: szinte kívülről tudom, de bármikor elvarázsol, nagyon, de nagyon szeretem. És ezt különösen:
"Az öreg erre meggyújtotta a gyertyát, elfújta a lámpát, és egyszerre ködös, borongós este lett körülöttük. A kis láng lassan szárnyra kapott, és Matula letette az ágyra kucsmáját.
A kis láng erre, mintha magára talált volna, kinyújtózott, Matula keze megmozdult, mintha meg akarta volna simogatni, aztán csendesen azt mondta:
– Adjon az Isten mindenkinek békességes, szép karácsonyt!
A két fiú némán nézte a kis lángot, s a fenyőszagú, árnyékos szoba meghatottan ölelte magába a három embert.
Tutajos önkéntelenül nyújtotta a kezét öreg barátja felé, és mintha szólni akart volna, de Matula csak annyit mondott: – Jól van, Gyula."
1.
Szabó Magda: Születésnap
És elérkeztünk az elsőhöz, az elsők között is a legkedvesebbhez. Illés Bori a 14. születésnapjától várja, hogy onnantól kezdve a felnőttek közé sorolják, legyen felnőttes ruhája, cipője és talán udvarlója is - de a várva várt dátum csupa csalódás a számára. Az elkényeztett kislány lelkét megérlelő utazás azonban mégis elkezdődik, amikor az édesanyját súlyos baleset éri, és Bori kénytelen szembenézni azzal, hogy saját magán túl eddig semmivel sem törődött, mostantól viszont erre jut a legkevesebb ideje. A kényszerű munkával töltött hetek-hónapok lassan megváltoztatják Bori egész valóját, és mire eljön a az év vége, egy egészen új, felnőtt ember néz szembe az ünneppel, ami egyszerre karácsony és születésnap.
Szabó Magda mindig csodálatosan, pontosan, hibátlanul megválasztott szavakkal írt, és mestere volt annak, hogy egyetlen leírt mondat mögött több bekezdésnyi jelentés sűrűsödjön. Illés Bori ezért is az egyik legvalóságosabb regényhős, akivel valaha találkoztam - gondolatai, érzései, jellemének alakulása minden részletében hiteles és magával ragadó. És ugyan a könyv közel sem csak a karácsonyról szól, aki olvasta a Születésnapot, pontosan érteni fogja, miért került a szívemnek kedves karácsonyi könyvek listáján az első helyre...
És nektek?
A téli holmik elővétele után szembesültem azzal, hogy az a fehér gyerekkesztyű, amit tavasszal azzal raktam el, hogy "csak meglesz a párja később", immár megváltoztathatatlanul egyedülálló lett. Márpedig egy fél pár kesztyű nem kesztyű - rögtön be is suvasztottam az alapanyagos polcomra, mert tudtam, hogy ebből lesz valami, csak ki kell várni a megfelelő időpontot és hangulatot. És kivártam! Most aztán alig bírom ki, hogy ne rögtön a kész képekkel kezdjem a bejegyzést, annyira szeretem a végeredményt - de muszáj türelemmel, csak szépen, sorjában... :-)
Tehát a kesztyű, magányosan és kissé elhordottan:
Kikészítettem egy nagy csomó vattát, és elkezdtem kitömni a kesztyű ujjait - jó ducira, amennyire csak az anyag engedte.
Egymás után szépen teletömtem vattával a kesztyű minden ujját, majd a tenyérrészt is.
Ezután eligazgattam a kesztyűt úgy, hogy a hüvelykujjat behúztam középre, és egy cérnaszállal csokorba kötöttem az ujjakat.
Kialakítottam a hóemberformát az ujjakon: ehhez az ujjak alsó harmadára vékony fehér szalagot kötöttem, jól meghúzva - majd a felső harmadnál is ugyanígy, de most mintás szalaggal, hosszúra hagyva a végeket.
Ugyanezt mindegyik ujjnál megcsináltam, persze más-más szalagokkal:
A kis hóemberek arcára narancssárga filcanyagból vágott kis répaorrokat ragasztottam, a szemek és gombok helyére pedig fekete gyöngytollal nyomtam egy-egy kis pöttyöt. Ezt persze lehetett volna pici fekete gyöngyökkel is megvalósítani, felvarrni vagy ragasztani, de a gyöngytoll ennél egyszerűbb. Aki esetleg nem ismeri: tubusos, nagyon sűrű, fényes festékről van szó, amivel kis, domború pöttyöket lehet nyomni, mintha apró gyöngyök lennének - a festék egyébként gyorsan szárad, és teljesen kemény lesz.
Úgy éreztem, néhány kis sapka elkel a hóembereknek, de először nem akartam ezzel foglalkozni, mert hát öt pici sapkát megvarrogatni, hááát.... de aztán feltaláltam egy (szerintem) csodálatos és gyors megoldást az ilyen kicsi sapkák kialakítására, és ezt gyorsan meg is osztom veletek.
Ehhez egyszerűen csak olyan, szélesebb szalag kell, aminek a szélei drótozottak. Levágunk belőle egy darabot, ezt körbetekerjük az ujjunkon, a végeit egy pötty ragasztóval rögzítjük. Ezután csak az így keletkezett szalaggyűrű egyik oldalán összenyomjuk a drótszélt kis kupacba - ezzel ki is alakult a sapkaforma.
Nekem még muszáj volt ezekre apró zseníliapompont is ragasztanom, mert így csinos egy téli sapka - de ez már igazán nem kötelező.
Ezzel készen is lett a hóembercsalád, már csak bele kellett helyezni őket valamibe. Az elpáratlanodott kesztyű mellett egy újabb haszontalan tárgyat megmentettem a kidobástól: nemrég a kedvenc bögrém füle letört, de nem volt szívem kidobni, mert hát mégis a kedvenc bögrém.... most viszont tökéletes otthona lett az öt kis hóembernek. A kesztyűt a bögrébe tettem, az üresen maradt helyekre vattát tömködtem, és ezzel el is készült a fél pár kesztyűből és és törött bögréből született téli jelenet... nagy-nagy-nagy-nagy kedvenc. :-)
Egy újabb olyan terv, amit már tavaly is meg akartam valósítani :-) Akkor azonban alapanyaghiány miatt nem tudtam elkészíteni ezt a dekorációt - idén viszont mintha a sors teljesen képben lett volna az igényeimmel, folyton különféle csipkedarabkákat sodort elém, és én mostanra egész csinos kis kupaccal büszkélkedhetek ezekből. Volt köztük olyan, amit már nem lehetett javítani, ezért részeire bontottam, és volt olyan is, ami már eleve kisebb-nagyobb darabokban érkezett. Ezeket aztán minden lelkiismeret-furdalás nélkül tudtam felhasználni - mert azért egy ép csipketerítőt akkor sem tudnék szétszabdalni, ha emiatt sosem tudnám megvalósítani a különféle dekorációs elképzeléseimet.
De most aztán tényleg nem volt akadálya már, hogy elkészítsem ezt a bizonyos, régóta áhított csipkefát - na nem azt, aminek a bimbója lehajlott az útra, hanem azt, ami egy fenyőfát formáz :-)
Ezért aztán kikészítettem egy falapot (konkrétan egy használaton kívüli szekrénypolcot):
Valamint a kis csipkéimet - ezek között voltak a már kibontott darabok és néhány kör alakú vitrinterítőcske is, amiket aukciós oldalakon vettem.
A terítőcskéket-darabkákat elrendeztem a falapon - a fennmaradó üres helyeket csipkeszalagból kivágott virágdarabkákkal töltöttem ki.
A csipkéket papírragasztó stifttel ragasztottam a falapra - ezt azért érdemes ilyenkor használni, mert akár évek múlva is le lehet húzni a lapról a csipkéket, és teljesen kimosható, mint ahogyan a falapról is le lehet dörzsölni egy szivaccsal.
A falap hátuljába két kis szöget vertem, ezeken pedig áthúztam egy drótszálat - erről nincs kép, de felakasztáshoz becsületszóra tökéletes :-)
Így végre, annyi várakozás után elkészült a fenyőfás dekoráció csipkéből, és nem tudom elhallgatni, hogy teljesen odavagyok érte...
A rénszarvasokról nekem sosem a tél és a karácsony jut eszembe, sokkal inkább a már többször említett Miért éppen Alaszka? című szuperkedvenc sorozat eleje, amikor New York feltörekvő orvostehetsége, Joel egyszer csak a világ végén találja magát, azaz egy apró alaszkai városkában, háziorvosként, kezdetleges körülmények és egy rakás különleges lakos között. Joel megpróbáltatásait az alaszkai viszonylatok között epizódról epizódra mindig végigkíséri a főcímben felbukkanó, a városka főutcáján, a parkoló autók között végigbandukoló jávorszarvas. Igen, igazából nem is rénszarvas, de nekem mégis ez jut eszembe, mivel annak idején, amikor először láttam a sorozatot gyerekként, fogalmam sem volt róla, hogy ez két különböző fajta :-) A szarvas, név szerint Mort egyébként potom 5000 dollárt bandukolt össze a nyitóképeken, legalábbis ennyit keresett vele, mint a filmtörténet egyetlen addigi dolgozó jávorszarvasa.
Tehát ez a bizonyos Mort jut mindig eszembe, ha meghallom a "rénszarvas" szót, és ez évente egyszer biztosan megtörténik, mert nem sokkal karácsony előtt mindig rámtör a rénszarvaskészíthetnék. Igaz, sokáig mindez csak belső késztetés maradt, de tavaly végre nekikezdtem, és ilyen kis szürke szarvaskákat gyártottam, így idén már egészen bátran álltam neki a dolognak. Most a legendás, piros orrú verzióból készítettem hármat - a következőképpen.
Kikészítettem három préselt papírgolyót (4 cm átmérőjűeket) és három hungarocelltojást (4x5 cm-eseket):
Ezeket mind barnára festettem akrilfestékkel. Hurkapálcára szúrva könnyebb festeni és szárítani is a golyókat:
A golyókat és a tojásokat ragasztópisztollyal egymáshoz ragasztottam:
Középbarna filcből kivágtam az agancsokat. A füleket krémszínű és sötétbarna filcből készítettem el, majd mindent felragasztottam a papírgolyóra, pillanatragasztó géllel - ezzel vékony dolgok is tökéletesen rögzíthetők.
Viszont ha lett volna a fejekhez illő méretű hungarocellgolyóm, akkor sokkal inkább azt használtam volna, mert abba elég lett volna csak egy csíkot vágni, és belenyomni a filceket - akkor még ragasztó sem kell. De minden azért nálam sincs, úgyhogy maradt a ragasztás :-)
A lábak-kezek helyére lyukat szúrtam hurkapálcával, és barna zseníliadrót-darabokat nyomtam a nyílásokba.
Ezután már csak be kellett fejezni a figurákat: az orrok helyére pici piros zseníliapompont ragasztottam, szemeknek rezgőszemeket, majd mintás szalagból sálat kötöttem-ragasztottam a nyakukba.
Csak győzzön Télapó választani közülük :-)
