Egy újabb variáció az egyedi születésnapi képeslapok témakörében - mert olyan jó valami mást adni egy nagyon fontos személynek, mint amit csak úgy boltban is megvehetnék... az ajándék mellé most is szerettem volna valami különlegeset adni, és ehhez egy régi képkeretet hívtam segítségül - meg tavalyi kedvenceimet, a gyógyszertári faspatulákat, némi süthető gyurmát és TERMÉSZETESEN a mintás papírokat :-)
Mindezekre azért volt szükség, hogy a régi képkeretből egy hívogató vidéki süteményespult születhessen, tortával, édességekkel, kockás terítővel és zászlógirlanddal, tehát csupa olyasmivel, aminek a saját születésnapomon is örülnék (holnapután... :-) ).
Mindennek az alapja tehát egy nem túl nagy, régi fa képkeret volt:
A gyógyszertári faspatulákból négyet egyben hagytam, hatot pedig felvágtam...
... azért, hogy egy kis ragasztó segítségével kerítésszerűen beboríthassam velük a képkeretet.
Egy újabb spatula két végéről levágtam egy-egy rövid csíkot - erre azért volt szükség, hogy a "pult" elkészülhessen majd.
A spatulákat kopottas kékre festettem - ezt úgy lehet elérni, ha az ecsetre csak kevés akrilfestéket teszünk, és így, szinte "szárazon" húzzuk végig a spatulákon.
A bevágott végű spatulát is lefestettem, majd száradás után ragasztópisztollyal a keret alsó részére ragasztottam. Ezután kék-fehér kockás papírból vágtam egy háromszöget, és lelógó terítőként a "pultra" ragasztottam.
Süthető gyurmából megformáztam a sütiket, a tálakat és a tortát, majd 100 fokon 30 perc alatt ki is sütöttem mindet.
Mintás kartonból vágtam egy, a keretbe illő méretű darabot, és ráírtam a köszöntést.
Ezután már csak a zászlógirlandot kellett elkészíteni - egyforma rombuszformákat vágtam mintás papírokból, majd a rombuszokat kettéhajtottam, hogy fel tudjam ragasztani majd az előkészített pékzsinegre.
Végül összeállítottam a születésnapi képkeretet: behelyeztem a keretbe a hátteret, a sütiket a pultra ragasztottam, a zászlógirlandot pedig három rajzszöggel felrögzítettem.
Úgy érzem, igazán hívogató lett - ezt abból gondolom, hogy ha ránézek, mindig éhes leszek... :-)
És még mindig a szép papírok... de ez most nem a papírokkal kezdődött, hanem azzal, hogy a Nagyobbik egy ideje rengeteg ismeretterjesztő könyvet olvas régmúlt korokról - és egyszer csak azt mondta, szeretne ő is egy lúdtoll pennát, amivel írhat. Mondtam neki, hogy ó, azt én is nagyon, és hozzátettem, hogy még ha lenne is nekünk egy igazi, régi pennánk, akkor sajnos azzal biztos nem írnánk, csak tisztelettel nézegetnénk, és vigyáznánk az épségére.
Erre kicsit megnyúlt az arcocskája, elgondolkodott a dolgon, és annyit mondott: ő mégis úgy örülne egy ilyennek. Így hát én is elgondolkodtam a dolgon, és némi töprengés után megkérdeztem, lehetne esetleg olyan lúdtoll penna is, ami nem tollból van, de lényegében hasonlóan néz ki, és írni is lehet vele?
Az ötlet azonnal helyeslésre talált, és rögtön sok-sok puszit is kaptam, hogy találtam megoldást a dologra, tehát már csak ezért is megérte elkészíteni a pennát. :-) Lúdtoll helyett én a barkácspapírok közül használtam fel egyet, a Nagyobbikhoz illően kedves mintásat - és persze első lépésként kivettem egy golyóstollból a tollbetétet.
Gondoltam, ha már penna, akkor legyen impozáns méretű, így egy kissé meghosszabbítottam a tollbetétet - ehhez kettéhajtottam egy vékony zseníliadrótszálat, kicsit összesodortam, és a végüket a tollbetét végébe nyomtam.
A mintás papírt kettéhajtottam hosszában, és - egybefogva a két réteget - kivágtam a lúdtollrészhez szánt formát, két példányban.
A leeső papírdarabokból vágtam egy kisebb négyzetet, bekentem a hátoldalát ragasztóval, és a tollhegy mögötti részt betekertem vele - erre azért volt szükség, hogy a toll funkcionálisan is működjön, tehát kényelmesen lehessen fogni írás közben.
A tollbetétet az egyik papír közepére fektettem, amire előzőleg ragasztócsíkot húztam.
A másik papírdarab fehér oldalát vastagon bekentem papírragasztó stifttel mindenhol, majd a tollbetétre helyeztem. A két papírréteget alaposan egymáshoz nyomogattam, hogy szorosan tapadjanak - középen ez különösen fontos, mert így szépen kiemelkedik a papír alatt középen a vonal, akárcsak a lúdtollaknál.
Ezután már csak egy kis (jó, "kis") türelemjáték következik - egy éles, vékony ollóval bevágtam a papírszéleket, hogy kialakuljon a jellegzetes tollforma. Ez eltart egy ideig, ráadásul a vágásoknak minél közelebb kell lenniük egymáshoz, így lesz igazán szép - de azt hiszem, a végeredmény megéri a fáradságot (ami azért nem olyan nagy).
Ezzel el is készült a mi majdnem lúdtoll pennánk. Bár a képeken kimondottan légiesnek látszik, a hozzá használt papír 250 g-os volt, tehát így dupla rétegben kimondottan erős és strapabíró lett a toll, egészen biztos, hogy bármit kibír. És ha azt mondom, bármit, ezt szó szerint kell venni, mert a Kisebbik is boldogan rajzolt és hosszasan írt vele, az ő kis kezei pedig általában nem túl kíméletesek... :-)
A Nagyobbik pedig, aki végső soron a penna megrendelője volt, hatalmas örömmel vette birtokba, és kiutalt még további sok-sok puszit nekem - mi ez, ha nem a legjobb motiváció? :-)
Nemrég új, gyönyörűségesen mintázott papírokat tartalmazó tömböket szereztem be, és már alig vártam, hogy valamit készíthessek belőlük. Ez az érzés persze csak addig tartott, amíg haza nem értem velük, mert aztán egy kávé mellett ráérős boldogsággal végignézegettem a lapokat... aztán újra... és újra... nagyon jól el tudok lenni egy tömb mintás papírral, félórán át szavamat sem lehet hallani :-) És ezután jó ideig képtelen vagyok bármire használni a papírokat, mert oooolyan széééépek így egyben... de aztán persze rájövök, hogy a csekély megtakarított pénzemet nem igazán kifizetődő mintás papírokban tárolni, úgyhogy megkeményítem a szívemet, és elkezdem felhasználni a lapokat - de azért olyankor itt bennem valami halkan sír :-)
Hosszas töprengés után az első három lapból végül papírlámpásokat készítettem - a minta szépsége így nagyon jól érvényesül, a végeredmény pedig igazán látványos, ráadásul elkészíteni is egyszerű. Jó, nem árulok zsákbamacskát, egy dolog sajnos mindenképpen kell ehhez, enélkül nem lehet nekivágni: egy barkácskés vagy sniccer vagy más hasonló szerszám, ami pengével vág. De ennek a segítségével már igazán könnyen megy a dolog, és ígérem, a leírás is rendkívül egyszerű lesz. :-)
Először tehát kikészítettem a legfontosabb hozzávalókat: a mintás papírt, egy vonalzót, egy mérőszalagot, a barkácskést, valamint a lámpás központjának egy pálinkáspoharat (vagy bármilyet, a lényeg, hogy beleférjen egy mécses).
Először is meghatároztam a lámpáshoz szükséges papír méretét: a mérőszalaggal körben lemértem a pohár kerületét, ehhez hozzáadtam 0,5 cm-t - nekem ez az én poharam esetében pontosan 17 cm volt. Ez lesz a papír szélessége.
A magasság megállapítása ennél egyszerűbb: egyszerűen csak az előző számhoz hozzá kellett adnom 1,5 cm-t - tehát az én esetemben ez 18,5 cm lett.
Így levágtam a papírból egy 17x18,5 cm-es téglalapot:
A két hosszabbi oldalból lemértem egy-egy 1,5 cm-es sávot, ezt meghúztam egy-egy vonallal - a maradék területet pedig a képen látható módon 0,5 cm-enként becsíkoztam egy vonalzó segítségével.
Eljött a barkácskés nagy pillanata: a párhuzamos vonalakat mind végigvágtam vele, mindig a vonalzó mentén.
Ragasztás következik: a papírt hengerré hajtottam, és a két szélső 0,5 cm-es csíkot egymásra ragasztottam. (Ez előtt a maximalisták még kiradírozhatják a szélső vonalakat, hogy ne maradjanak ceruzacsíkok a papír belső oldalán.)
Ezután következik a kedvencem, egyben az utolsó lépés: a henger két végét a tenyeremmel összenyomtam, hogy kialakuljon a hordós forma.
A pohárkába egy mécsest tettem, és a lámpást rátettem.
Ezzel el is készült a papírlámpás. Szerintem igazán egyszerű, viszont nagyon szép, és például egy esküvőre is nagyon el tudom képzelni az asztalokon, de akár kerti bulira is - vagy lányos zsúrokra, a gyerekszempontból biztonságosabb LED-mécsesekkel.
Én persze az enyémekbe igazi mécseseket tettem, és aztán már nem is maradt más teendőm vele, mint gyönyörködni benne, és ezt meg is tettem - mint a képek számából láthatjátok, jó alaposan :-)
A következő dolog már nagyon, nagyon, nagyon régóta motoszkál bennem, majdnem azóta, hogy rájöttem, hogy a betűk különösen sokat jelentenek nekem.... de már tényleg jó ideje lelkesen nézegetem a különféle lakberboltok kínálatában felbukkanó betűábrázolásokat - és ezeken belül is a szép, nagy - nagyon nagy - méretű díszbetűket. No nem mintha ilyeneket sok helyen lehetne látni, igazából az általam elképzelt, kb. A/4-es méretű betű dísztárgyat még soha, sehol sem láttam. Láttam kisebbet és még kisebbet, de mindet egyaránt brutál drágán - szóval egy ideje már gondolkozom azon, hogyan lehetne ezt saját gyártásban elkészíteni. Mindezidáig viszont sajnos még egyetlen ötletem sem felelt meg a saját elvárásaimnak - legyen nagy, ugyanakkor kellően vastag, tehát látványosan térbeli is, legyen stramm, ami megáll a saját lábán, ne kelljen a falnak támasztani, ezenkívül ne legyen sokezer forint - és ha mindez még nem lenne elég, fontos, hogy ne legyen újszerű, sima, steril, hanem olyan szerethetően rusztikus, plusz a formája is szép legyen, ne olyan hideg, modern fajta, hanem olyan, amin valami ív is akad.
Szóval ez egy eléggé reménytelen vállalkozásnak látszott, de már annyira foglalkoztatott a dolog, hogy arra gondoltam, belevágok, aztán lesz, ami lesz, legfeljebb tovább kutatok a boltokban...
Így aztán végül nekikezdtem, és túl a teljes folyamaton, a következő következtetéseket tudom levonni:
1. Díszbetűt készíteni házilag hosszú, macerás és sok lépésből áll.
2. Nem is gondolom, hogy a legegyszerűbb úton mentem végig a betűkészítést illetően - közel sem... igaz, ami nem tör meg, az megacéloz. :-)
3. Biztos, hogy ennél sokkal szebb nagy díszbetűket is lehet készíteni házilag.
DE - és ez a lényeg - imádom az én díszbetűmet, mert pontosan olyan lett, amilyet mindig is akartam venni, azzal a kis különbséggel, hogy ez nem fából van. De tetszik, nagyon tetszik, és ezért muszáj is nektek megmutatnom a teljes canossát :-)
Elsőként persze kerestem egy kellően csinos fontot a Word betűkészletében, és kinyomtattam (majdnem) A/4-es méretben, sima fénymásolópapírra. Persze az A betűt választottam díszbetűként, hiszen ez az abc első betűje, az egyik legfontosabb betű a magyarban, valamint a Nagyobbik nevének kezdőbetűje, és majdnem a Kisebbiké is. :-)
Kivágtam a betűt:
Egy vastag kartonra helyeztem a papírbetűt, majd körberajzoltam.
Még egy példányban átrajzoltam a kartonra, majd mindkét betűt kivágtam, a lehető legpontosabban.
Sokat töprengtem azon, hogy a betű kellő mélységét hogyan alakítsam ki - végül elővettem egy kupac régi, korábban barkácsoláshoz már felhasznált gyufásdobozt. Bekentem az egyik betű felszínét vastagon papírragasztó stifttel, és ráhelyezgettem a gyufásdobozokat. Persze közel sem töltötték ki a betűt, de nem is ez volt a cél, csak hogy meglegyen a töltelék, ami a betű két felét egyenlő távolságra tartja majd egymástól.
Bekentem a ragasztóval a másik betű hátsó oldalát, majd óvatosan a gyufásdobozokra helyeztem úgy, hogy a felső betű lehetőleg pontosan az alsó fölött legyen.
Pár órára egy kellően dundi könyvet helyeztem a betű tetejére, hogy a ragasztó szorosan megköthessen. Ezután fogtam egy celluxot, számtalan csíkot vágtam belőle, és szorosan betekertem velük az egész betűt. Ezt tényleg alaposan kellett csinálni, több rétegben, hogy kialakuljon a betű oldalfala mindenhol.
Ezután következhetett a durva, rusztikus felület kialakítása: egy fehér szalvétát rétegeire bontottam, kis darabokra téptem, majd egy ecset és dekupázsragasztó segítségével felvittem a celluxborításra - több rétegben, és sok helyen összegyűrve a szalvétát, hogy csinosan ráncos és egyenetlen felszínű legyen.
Teljes száradás után az egészet lefestettem világosbarna akrilfestékkel.
Ezt is hagytam megszáradni, majd végre következhetett a legutolsó lényegi lépés: átfestettem az egészet fehérrel, de szándékosan foltosan, itt-ott hagyva a barna felszínt áttűnni - és még száradás előtt áttöröltem egy darab szalvétával az egészet, hogy a fehér festék nagyját le is húzzam.
Ezzel ki is alakult az a felület, amit el szerettem volna érni (és amilyet mindig is venni akartam):
És ezzel el is készültem. Picit még persze dekoráltam a betűt, ragasztottam rá egy szürke kockás szalagból kötött masnit, arra egy zsinegből kötött másikat, végül pedig egy fagombot - és végre ott állt előttem az én évek óta megálmodott nagybetűm.
És ez nagyon, nagyon, nagyon jó érzés volt :-)
