2014. szeptember 29., hétfő
Madárijesztő konzervdobozból
Az az igazság, hogy nagyon szeretem a madárijesztőket. Talán mert rohanós reggeleken a tükörbe nézve egy ilyet látok? Ki tudja :-) Mindenesetre a madárijesztőkben van valami, ami mindig megfog, még a hevenyészetten összedobott példányokban is - talán mert olyan magányosan álldogálnak a földeken, talán mert valaki dolgozott azzal, hogy elkészítse, talán mert az Ózban elég jó reklámot kapott egy ilyen szalmabábu - de a lényeg, hogy szeretem őket, és szerettem volna egy madárijesztővel megörvendeztetni a hozzánk látogatókat. Persze nekünk nincs földünk, vetésünk meg még annyi sem - a kertünk nem igazán igényel egy funkcionális madárijesztőt. Aztán a méret, ugye - ha egy rendes nagyságút készítek, azzal nagyjából elfoglaltuk a kert negyedét, szóval ez is átgondolást igényelt... végül is úgy éreztem, jó lesz egy egészen jelképes madárijesztő is, nem túl nagy, és persze nem is igazán rémisztő, és jó lesz a teraszon is - úgyhogy végül így lett egy nem igazi, de azért annál szerethetőbb S méretű madárijesztőnk. Igaz, a Kisebbik szerint inkább "egy olyan kertészgyerekféle", a Nagyobbik pedig egyenesen lehóemberezte, de rá sem rántottam a kritikákra, én szeretem úgy, ahogy van, mint Bridget Jones-t a barátai :-)
Szóval, először is kikészítettem egy nagy méretű konzervdobozt a testhez, valamint egy nagyobb hungarocellgolyót a fejhez:
Mindkettőt lefestettem fehér alapozó akrilfestékkel:
A konzervdobozt száradás után zöldre festettem:
A lábakhoz kikészítettem két bébiételes üvegtetőt, kézifúróval kilyukasztottam és barnára festettem mindkettőt egy tejesdobozkupakkal együtt, amit nyakként terveztem felhasználni.
Elkészítettem a kalapot: egy zsákvászondarabból kivágtam egy kört, majd a leeső anyagdarabkákat csomóba gyűrtem, a zsákvászon közepére tettem, összefogtam, és lazán elkötöttem egy spárgával.
Az így keletkező kalapot szétnyitottam, és fel is ragasztottam a hungarocellgolyóra:
A konzervdobozra ráragasztottam a nyakat (pillanatragasztóval), majd amikor megszáradt, a műanyag kupakra körben is tettem egy kis ragasztót, és egy vastagabb szalagot lazán megkötve ráhelyeztem.
És persze a dobozról nem maradhattak el a gombok sem :-)
Jöhetett az összeállítás: a lábként használt fémtetőkön áthúztam egy spárgát, alul megcsomóztam - majd a két spárgaszálat összekötöttem.
Nyilván masni is került a cipőkre :-) Végül a lábakat összekötő csomót beragasztottam a konzervdoboz belsejébe, a hungarocellgolyóra megrajzoltam az arcot, és a fejet a nyakra ragasztottam. Legutolsó mozzanatként a konzervdoboz két oldalára kézifúróval nyílást lyukasztottam, és ezekbe egy-egy ágacskát szúrtam.
Ezzel el is készült a madárijesztőnk - igaz, el kell ismernem, hogy még a legstresszesebb szárnyasokra sem tudna frászt hozni :-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ez nagyon cuki lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm :-)
TörlésZseniális! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik! :-)
TörlésNagyon kis helyes! :) Talán egy kevés szalma, vagy raffia (esetleg kenderkóc) haj jól állt volna neki :)
VálaszTörlésGondolkodtam rajta, de a konzervdoboz miatt nem az a klasszikus madárijesztős kinézetet hozta, úgyhogy végül nem tettem rá szalmát, nem éreztem logikusnak :-)
TörlésEz tényleg nagyon trendi lett, komolyan irigykedek ennyi kreatívságra! El is lopom az ötletet, mert nekünk is kell egy madárijesztő, és már egy hete ezt az ötletet keresem, nagyon köszönöm! :*
VálaszTörlésSzívből örülök, hogy inspirált téged a kis kalapos barátom :-)
TörlésBájos! ... ha lehet ilyet mondani egy madárijesztőre... :)))
VálaszTörlésSzerintem örül neki :-)
TörlésHello,
VálaszTörlésI just discover your blog and I find it so fine and full of so beautifull ideas to make many things so gentle and so pretty with no money or very few. And every thing is so "joliment" explained and presented.
I want to speak about your blog on my blog (wich is a small blog :o) and I just wanted to ask you if you allowed me to do it.
Thank you for your joli know-how.
Hello Filozailes,
Törlésyou made me very happy with your comment - I will be really glad if you mention my blog on your site. Thanks a lot!
Teljesen hibátlan lett ez a kis madárijesztő! Még szerencse, hogy csak a nevében ijesztget :-) Annyira bájos lett az arca, hogy teljesen levett a lábamról :D
VálaszTörlésGratulálok az ötlethez és a kivitelezéshez is!