Az Észak-Japánból származó, tradicionális Kokeshi fababák mindig ámulatba ejtenek - egyszerű formájukkal szemben álló csodálatosan szép kidolgozásuk rögtön a "bárcsak lenne nekem egy ilyen" gondolatot juttatja eszembe. Persze mint minden igényes, hagyományos kézimunka, a Kokeshi babák ára is magas, teljesen jogosan - viszont így csak ábrándozhatok arról, hogy nekem egyszer lesz egy igazi ilyenem... viszont itt a vakáció, amikor nem árt minél több elfoglaltságötlet a gyerekeknek. Így aztán arra gondoltam, remélem, egyetlen Kokeshi-szakértő sem fog nagyon megharagudni rám azért, mert a múltkori esős délutánt arra fordítottuk, hogy elkészítsük a saját pici Kokeshijeinket, méghozzá egy filléres alapanyagból, azaz nassolás után megmaradó jégkrémes fapálcikából.
Igaz, hogy a mi japán lánykáink a hagyományos Kokeshi babák egyik típusára sem emlékeztetnek, úgyhogy nem lehetne őket besorolni Tsuchiyu, Togatta, Yajiro, Naruko, Sakunami, Yamagata, Kijiyama,
Nanbu, Tsugaru, Zao-takayu és Hijioro stílusokba, de azért mi nagyon jól éreztük magunkat a dekorálás közben, és végül is ez a lényeg. :-)
Most a magaméit tudom csak megmutatni, mert a Nagyobbik rögtön a szobájába szállította a saját Kokeshijeit, a Kisebbik babái meg érdekes módon a megszólalásig emlékeztetnek Gru minionjaira, de becsületszavamra mondom, hogy óriási lelkesedéssel alkottak :-)
A kiindulás, azaz a jégkrémes pálcikák:
Először is fehér alapozó akrilfestékkel átkentük őket, hogy a filctoll ne folyjon szét később a fa erezetében:
Majd száradás után jöhetett az örömteli dekorálás. Mivel nagyon elkapott minket a lelkesedés, további fázisfotók nincsenek, így csak írásban: a hajat közepes vastagságú fekete alkoholos filccel rajzoltuk meg, az arcot pedig vékonnyal. A ruhákhoz - ezeknél a babáknál fontos a sokféle szín használata - egyszerű filctollakat használtunk. Így viszont nem árt az elkészült babákat átfújni színtelen akrillakkal, vagy nagyon kell vigyázni, hogy nedvesség ne érje őket. A lakk egyébként azért is jó, mert ha fényes típust használunk (ebből is szórófejes kell), akkor még jobban hasonlítanak az igazi, csodás fényben ragyogó Kokeshi-babákhoz....
Még annyit változtattunk a dolgon, hogy némelyik baba fejére irodai lyukasztóval vágott fekete dekorgumipöttyöt ragasztottunk, hogy még inkább hitelesebb külsejük legyen... :-)
Nemrég a kezembe akadt egy doboz ruhacsipesz maradéka, amit még régebben vettem, kreatív célra - azok a régi stílusú, kerek fejű csipeszek, amelyekből egyértelműen valamilyen figurát kell készíteni, bár én használom őket rendeltetésszerűen is, mert igazi békebeli hangulatot kölcsönöznek a száradó ruháknak. :-) Mindenesetre most arra gondoltam, néhány csipeszből tündéreket készítek a gyerekeknek, amelyeket aztán vagy fellógatunk, hogy a légmozgásban kecsesen forogjanak ide-oda, vagy egyszerűen játék céljára használunk. A széltündérek hamarosan el is készültek, és nagyon jó játékszernek bizonyultak - ráadásul mindegyiket jó hosszú hajjal készítettem, hogy a Nagyobbik mostanában annyira intenzív fodrászolási lelkesedésének is eleget tegyek. :-)
A ruhacsipeszek alapból így néztek ki - itt még négyet gondoltam készíteni, de közkívánatra aztán hat lett belőlük, mivel a kicsik úgy gondolták, fejenként három-három tündérrel lehet igazán jól játszani :-)
Fehér akril alapozófestékkel lefestettem a csipeszeket, majd száradás után a felső részüket színesre festettem.
A szoknyához mintás papírból olyan hosszú csíkot vágtam, amit nagyjából háromszor a csipesz köré tudtam tekerni, és hosszában nyílásokat vágtam rá.
A papír belső, nem vágott részét bekentem ragasztóval, és a csipeszre tekertem. A bevágott csíkok alját egy ecset nyelének segítségével ívesre pödörtem.
Fonalból elkészítettem a figura haját, majd a csipesz tetejére ragasztottam, és alkoholos filccel megrajzoltam a pofiját.
A szárnyat kettéhajtott mintás papírból vágtam ki. A szárny közepét beragasztóztam, rátettem egy cérnahurok végét (hogy majd fel lehessen akasztani), és a szárnyat a csipesz hátuljára ragasztottam.
Sorban egymás után elkészült az összes széltündér, akiknek nevet a kicsik adtak, így lett belőlük Levendulatündér, Ősztündér, Naptündér, Fűtündér, Virágtündér és Jégtündér :-)
Azóta a tündérek hol felfüggesztve a légáramlatban forognak, hol pedig csodás kalandokat élnek át a gyerekszobában, ráadásul még fodrásznál is jártak, úgyhogy a képeken látható unalmas hajzatok helyett némelyiknek csini bubifrizurája lett, egy másiknak fonott copfja, a harmadiknak szélfútta kontya, sőt, Jégtündér még sapkát is kapott, hogy a hideg szélben repkedve meg ne fázzon.... :-)
Nemrég olyasmi történt velünk, ami nem gyakran - elfelejtettük egy nagyon-nagyon kedves barátunk névnapját. Ő persze nem haragudott, de mi annál jobban nehezteltünk magunkra, különösen én, mert bár szuperpöpec Excel-táblában vezetem az összes fontosunk szülinapi-névnapi időpontjait, sokra megyek vele, ha aztán nem nyitom meg. A lelkiismeretem tehát nagyon rossz volt, annál is inkább, mert az illető igencsak fontos és régi barátunk - ezért mindenképpen szerettem volna készíteni neki valamit, személyreszólót, használhatót, amiből érzi, hogy igazán nem szeretethiányból maradt el az ünneplés... és mivel nemrég nyitott egy saját borboltot, kézenfekvő volt egy ilyen témájú ajándék, úgyhogy készítettem neki egy borosdugókkal fedett borítójú jegyzetkönyvet - remélem, hogy örülni fog a kicsit megcsúszott ajándéknak.
Először is vettem egy nagyon masszív, kemény borítós, szép lapokból álló jegyzetkönyvet:
És persze kikészítettem a parafadugókat:
Egy éles késsel óvatosan kettévágtam hosszában a dugókat.
A fél dugókat sorban a borítóra tettem, elrendezgettem, majd átcsúsztattam a munkafelületre.
Ezután erős ragasztóval bekentem a jegyzetkönyv borítójának szélső csíkját, és szépen egymás után felragasztottam a dugókat:
Ezt egészen addig folytattam, amíg be nem borítottam a teljes felületet. (Ilyenkor fontos, hogy a borítónak arra a részére, ahol behajlik nyitáskor, ne kerüljön semmi, mert az biztosan lepattan használat közben.)
Készen is lett tehát az új borító:
A ragasztó teljes megszáradása után a dugók nagyon stabilan rögzülnek a borítóhoz, így bízom abban, hogy sokáig fogja tudni használni majd a tulajdonosa, akinek így ezúton, utólag is nagyon boldog névnapot... :-)
Kopott-karcos építőkockákból már többször készítettem ezt-azt, de még mindig volt egy nagyobb adag félretéve. Arra gondoltam, ezúttal megtartom a kockák játékfunkcióját, hadd legyen belőlük még sok öröme a gyerekeknek, de azért nem hagytam őket úgy, ahogy voltak. :-) Némi festék és filctoll segítségével építhető figurákat készítettem belőlük, amelyeknek a "testrészeit" tetszés szerint lehet variálni - némelyik összeállítás egetverő kacagást váltott ki a kicsikből, órákig boldogan kevergették a kockákat.
Az elkészítés teljes folyamatát az nlcafén olvashatjátok el, de azért egy kis ízelítőt ide is muszáj tennem. :-)
Mindig is a kedvenc alapanyagaim közé tartoztak a háztartási papírgurigák. Rendkívüli sokoldalúságuk és gyakorlatilag 0 Ft-os áruk miatt sokszor készítünk belőlük ezt-azt - most például egy esősebb vakációs napon társasjátékot alkottunk a gurigákból, amellyel azóta is rendszeresen játszanak a kicsik. Ez persze annak is köszönhető, hogy a készítési folyanatban ők maguk is részt vettek, ráadásul a legyártott rokonszenves kartonállatkákkal még bábozni is lehet - mi más kellene a boldogsághoz? :-)
Az elkészítés részletes lépéseit a Nők Lapja Cafén olvashatjátok el, itt pedig két kép a játékról, kedvcsinálónak arra az esetre, ha ma is esne az eső, és szükségetek lenne egy igazán nem bonyolult apróságlefoglalós ötletre...
Mit is mondhatnék... az abszolút legkedvesebb növény, színe, illata, hangulata egyaránt tökéletes. Ezer meg ezer képem van már a kertünkben virágzó, mostanra hatalmasra nőtt levendulabokrainkról, de sosem unom meg fotózni őket, minden egyes virágot szeretek rajtuk. És mint a képeken látható, nemcsak én... :-)
