Hamarosan itt van a vakáció, és erről mindig az jut eszembe, mekkora izgalommal írtuk a táblára a betűket, igazi szívdobogással néztük, ahogy napról napra bővül az a csodálatos szó... pedig én igazán nem utáltam iskolába járni, képes voltam a nyári szünetben csak úgy szórakozásból megoldogatni az év során kihagyott feladatokat - de azért a vakációvárás izgalma mindig elkapott ilyentájt. És bár a Nagyobbik is nagyon szereti az iskoláját, az osztályát és a tanító nénijét, ő is egyre lelkesebb, ahogy telnek ezek az utolsó hetek. Meg is beszéltük, hogy készítünk egy nyárias dekorációt a szobájába, amit kitehet az ajtajára vagy a könyvespolcára - és mivel egy nyári hajózás gondolata is a vakációs tervek között szerepel, ebben a témakörben gondolkodtunk. :-)
A vakációvárós dekorációhoz elővettünk egy hungarocell koszorúalapot:
Először is lefestettem fehérre akrilfestékkel - nem azért, mintha nem lett volna eredetileg is szép fehér, viszont így a felszíne szép sima lett, nem olyan visítóan hungarocell-kinézetű. Amíg száradt, addig piros kartonból négy egyforma csíkot vágtam, és kikészítettem egy vastag zsinórt.
Odafogtam a zsinórt a koszorúalaphoz, és az egyik piros papírcsíkot odaragasztottam úgy, hogy szorosan tartsa.
A többi papírcsíkot is az alaphoz ragasztottam, továbbra is úgy, hogy a zsinórt is szorosan tartsa. Az utolsó csík alatt rögzítettem a zsinór két végét, levágva a felesleget:
Néhány filcbetűvel és egy fekete kartonból kivágott vasmacskával teljes lett a dolog :-)
És valahogy még mindig szívdobogtató látni ezt a szót, hogy vakáció... olyan jó dolog, ha sosem nem növünk fel teljesen igazán :-)
Fiatalkorában mindenki követ el hibákat, és ez alól én sem vagyok kivétel. Igaz, sosem hallgattam Bros-számokat, nem tetováltattam magamra forradalmi jelképeket, és sosem roptam egyetlen asztal tetején sem, de például megvettem egy rémes narancssárga kislámpát, amivel nehéz ma már szembenézni. :-) A kislámpán minden narancssárga volt: narancssárga műanyag lámpatest (narancssárga!! műanyag!!), narancssárga harmonikahajtásos papírbura (harmonikahajtásos!!), narancssárga összekötő drót (ennél még a Bros is jobb lett volna). A napra lehetett nézni tehát, de a kislámpára biztosan nem, retinaromboló narancssárga színével minden egyéb tárgyat elnyomott maga körül. És hihetetlen, de nekem tetszett annak idején. Szerencsére azonban a korral az ember ízlése jelentős előrelépésen megy át, így mire a kislámpáról lekoszlott végre a narancssárga papírernyő és elszakad a narancssárga drót, hirtelen arra ébredtem, hogy utálom ezt a színt, és a lámpatestet száműztem egy szekrény mélyére. Azóta sok év eltelt, és lehet, hogy a kislámpa maradványa egyszer s mindenkorra ott is marad a szekrény alján, ha egy üzletben nem találok egy 200 Ft-ra leárazott, nagyon egyszerű kis műanyag lámpaburát. De találtam és megvettem, a kislámpa pedig kapott egy új esélyt a továbbélésre a konyhapulton - az inspirációt pedig egy szalvéta adta, amit Andi barátnőm hozott nekem Cannes-ból. Szóval, a kislámpa maradványát ezen a fotón megtekinthetitek:
Mit is mondhatnék - mindenkinek vannak mellényúlásai. :-) Ezt az ernyőt vettem pedig 200 Ft-ért, és ezt akartam felhasználni:
És végül a szalvéta, ami az utolsó hiányzó láncszemet adta:
Először is szétszedtem a lámpatestet, lebontottam róla a műanyag ernyővázat, és szürkére festettem akrilfestékkel (az árnyalat saját keverés):
A lámpaburát papír és cellux segítségével modelleztem - erre azért volt szükség, hogy a szalvétákat méretre tudjam vágni. Modellezés nélkül nem lehetne követni az ernyő ívét, így viszont egyszerű volt megállapítani, mekkora szalvétadarabok kellenek az ernyő beborításához:
Az ernyőt szakaszosan bekentem dekupázsragasztóval, és ráhelyeztem a három szalvétadarabot.
Teljes száradás után levágtam a feleslegesen túllógó szalvétadarabkákat, még egyszer átkentem dekupázsragasztóval az ernyőt, és ezzel el is készült a lámpa új ruhája. Ebben a formában tökéletesen jól illik a konyhába - és bár sok évet kellett várnia a megújulásra, azt hiszem, nem tett neki rosszat a metamorfózis... :-)
Amikor a Nagyobbik iskolába került, csak remélni mertük, hogy a tanító néni kedves lesz, rátermett, rutinos, igazságos és szívvel-lélekkel pedagógus, aki olyannak látja a mi kislányunkat, amilyen valójában... és a valóság a legbátrabb álmainkat is túlteljesítette. Csodálatos tanító nénit kaptunk - szigorúan többes számban, mert a tanító nénit nemcsak a kis elsős kapja, hanem az egész család. Fontosabb és emlegetettebb személy lesz, mint a legtöbb rokon, barát és mesehős, egyetlen mondata mennybe emel vagy mélybe taszít... de a miénk olyan, amilyet minden kisgyereknek kívánnánk, és ezt most már két teljes együtt töltött év távlatából mondhatjuk. És mert őszintén hálásak vagyunk ezért, a közösen vásárolt év végi ajándék mellett úgy érzem, olyasmit is kell kapnia, amiben minden szeretetünk benne van - tavaly a kávékapszulákból készült osztályt kapta (ebben a bejegyzésben volt kép róla), idén pedig egy ajtódíszt készítettem neki, olyan igazán tanító néninek valót :-) Az ajtódíszt legegyszerűbb volt koszorúalapra készíteni, és csupa olyan dolog került rá, amivel egy tanító néni nap mint nap kapcsolatban kerül. Mindjárt meg is látjátok, pontosan miről is van szó :-)
Kellett tehát egy hungarocell koszorúalap, valamint a "tanító nénis" rávalók: logikai készlet, hegyező, vonalzók, táblakréták, radírok, mérőszalag, betűkártyák, számolókorongok, olló, celluxok, gemkapcsok és még jó pár dolog, ami nem szerepel a képen: egy feldarabolt táblaszivacs, betűk, ceruzák, számok. :-) Első lépésként ragasztópisztollyal felragasztottam a logikai készlet darabjait és a részekre vágott papír mérőszalagot:
Ezután következett a feldarabolt táblaszivacs:
Felkerültek a vonalzók:
Majd jöttek a celluxok, a betűkártyák és a radírok:
Befejezésként pedig felragasztottam a dekorgumiból kivágott számokat, a hegyezőket, táblakrétákat, a filcből készült betűket, a gemkapcsokat, a kis ceruzákat - és ezzel majdnem el is készült az ajtódísz.
Már csak az üzenet hiányzott róla, amit a Nagyobbik írt meg, végtelen szeretettel :-)
Szívből reméljük, hogy örömet szerzünk vele, és egy nagyon-nagyon picikét viszonozhatunk abból a viszonozhatatlanul sokból, amit ő ad a legfontosabbjainknak, nap mint nap...
Egy kis ideje nem jelentkeztem, annál a prózai oknál fogva, hogy állást keresek, méghozzá nagyon - nem is gondoltam, hogy ez ennyi időt igényel egy napból. :-) De nemsokára írok "rendes" bejegyzést is, addig pedig szóljon az egyik kedvenc dalom, most különösen a szívemből...
