Egy nagy tavaszi pakolás-rendrakás sok dologra jó. Egyrészt a szívet melengetően rendezett (és tiszavirág-életű...) végeredmény miatt, másrészt pedig ilyenkor felszínre bukkannak olyan kincsek, amelyek azon nyomban nagyszerű alapanyaggá lépnek elő. Így járt két igencsak használt és vízköves virágcserép is: némi festés és ragasztás után egészen új funkciót és külsőt kaptak - ennek a metamorfózisnak lépéseit az nlcafén olvashatjátok el. Nagyon szép keddet kívánok mindenkinek, amennyire egy kedd csak szép lehet :-)
Nagyon szeretem a világítótornyokat. Már magát a jelképet is, egy kis fény a sötétségben - jó dolog. De ami mindig eszembe jut a világítótornyokról, az az egyik legkedvesebb sorozatom, amiből nem tudok kinőni: a Váratlan utazás, amelyben Gus Pike lakott egy ilyen csodás kanadai épületben a tengerparton... amikor legelőször ment itthon a sorozat, még elég zsenge korban voltam, és sokat ábrándoztam arról, hogy majd én is beköltözöm egyszer egy ilyen világítótoronyba (nyilván Gus Pike-kal együtt :-) ), de aztán amint benőtt a fejem lágya, rájöttem, hogy erre kevés az esélyem - a toronyra és Gusra is, úgyhogy megelégedtem azzal, hogy lakberendezési boltokban bámultam áhítattal a különféle, világítótorony formájú dísztárgyakat. No de most végre elmondhatom, hogy boldog tulajdonosa vagyok egy világítótoronynak, ugyanis csináltam egyet magamnak. Egy kedves ismerősünk rendszeresen odaadja nekem a használt teniszlabdáit, és nemrég ezt megtetézte azzal, hogy a teniszlabdákat rejtő fémdobozokat is megkapom. Ezeknek aránylag hosszúak és szabályos henger formájuk van, úgyhogy tettem egy próbát, megfelelnek-e a célnak - és a végeredménnyel igazán boldog vagyok. :-) Ráadásul mivel a Kisebbik mostanában esténként, míg el nem alszik, szokott kérni egy pici fényt a szobájába, duplán örülök a világítótornyomnak, mert most ennek a fénye kíséri álomba a kisfiamat esténként. Kiindulásként tehát a teniszlabdákat tartó fémdoboz szolgált:
Levettem róla a műanyag tetőt, erre most nem volt szükség. Fehér és piros kartonból 5 cm széles csíkokat vágtam:
Ezeket egymás után felragasztottam a fémdobozra úgy, hogy a csíkok egy picit fedjék egymást.
Fogtam egy háromdecis, átlátszó, eldobható műanyag poharat, és akkorára vágtam, amekkora éppen beillett a fémdoboz tetejébe.
Téglamintás papírból kivágtam egy kört, ezzel befedtem a doboz tetejét (illetve eredetileg ez a talpa volt):
Következő lépésként a torony legtetejét készítettem elő - egy papírgurigából levágtam egy kb. 1 cm széles csíkot. Erre egy szélesebbre vágott sütőpapírcsíkot ragasztottam, majd az alsó részt befedtem egy kis téglamintás papírral.
Az így elkészült felső részt ráragasztottam a fémdoboz tetejére, pillanatragasztóval.
Fekete papírból ajtót és ablakokat vágtam, fehér papírcsíkokból pedig a keresztléceket is rájuk ragasztottam:
Utolsó simításként pedig elkészítettem a legtetejét - fehér kartonból kört vágtam, és ezt bemetszve kialakítottam egy lapos kúpot. Fogpiszkálóból és papírból készült kis zászlót szúrtam még bele, az egészet a műanyag pohárra ragasztottam, és ezzel el is készült a saját kis világítótornyom.
A
műanyag poharas részt szándékosan nem rögzítettem, mert így egyszerűen
csak le lehet emelni az épületről mécsescsere esetén - mert
természetesen kellett bele egy fényforrás is, ha már világítótorony: egy
LED-mécsest helyeztem a sütőpapíros keretbe, ennek a fénye csodaszépen
átsejlik... remélem, hogy Gusnak is tetszene :-)
És nem hagyhatom ki a zenei aláfestést sem: egy perc a szívemnek annyira kedves sorozatból - Gus Pike dala, hegedűn....
Még mindig nyuszik, még mindig húsvétra, még mindig ajándékba... de ezek a kedvenceim :-) Egyszerű natúr fa bábualapból készültek, fehérre festve, dekorgumi fülekkel ellátva, zseníliadrótból készült mancsokkal, selyemszalag nyakmasnikkal, krepp-papír répákkal - és nem tudom, utoljára miről csináltam ENNYI fényképet, annyira fotogének lettek a nyulacskák. Persze próbáltam redukálni a képmennyiséget emészthetőre, de véletlenül van nálam most is vagy hat darab, amit muszáj megmutatnom... :-)
Kiinduló állapot, azaz az alapanyagok nagy része:
És némi festés-ragasztás-rajzolás után:
Ezekkel a nyuszikkal kívánok igazán szép húsvéti napokat nektek, sok-sok szeretettel! :-)
Idén úgy döntöttünk, pici, jelképes ajándékkal köszönjük majd meg a locsolóknak, hogy ezúttal is megmenekültünk az elhervadástól. Az ötlet nagy része a Nagyobbiké volt, én pedig a keze alá dolgoztam - így születtek meg ezek a nagyon egyszerű, cukorkaszínű, levegőn száradó gyurmából készült nyuszik. Hétfőn tehát ezeket fogják kapni majd a locsolók, feltéve, ha meg tudunk válni tőlük - mert igazából mindegyiket meg is tartanánk szívesen... :-) Az elkészítés lépéseit most csak néhány képben mutatom meg, mert valójában borzasztóan egyszerű dologról van szó - a levegőn száradó gyurmát kinyújtjuk, kiszúrogatjuk a tésztaszaggatóval, megvárjuk, míg megszárad, majd a széleket lecsiszoljuk, és befestjük a formákat akrilfestékkel. Mi még csiszoltunk egy kicsit pluszban rajta, hogy kicsit kopottasabbak legyenek a nyuszijaink, és kötöttünk a nyakukba masnit is - a köszönőszöveget pedig a hátoldalra írtuk fel. A színek megválogatását most teljes egészében a Nagyobbikra bíztam, elvégre ő fogja osztogatni elsősorban a nyuszikat - így aztán a formák igazán színpompásak lettek... de hát mi mást is várhatnánk egy tavaszi ünnepen? :-)
Erre a receptre a Szalay-könyvek sorozatban megjelent Kreatív nyár c. könyvben bukkantam (szerző: Könnyü Mária, 2013.), és rögtön megdobogtatta a szívemet. Pizza ÉS puffancs, két egészen csodálatos szó - biztos voltam benne, hogy az elegyük sem lehet rossz. Ráadásul egy igazán egyszerű, gyorsan elkészíthető receptről van szó, tehát még fél kézzel sem tartott vissza attól semmi, hogy kipróbáljam. Rendkívüli megérzéssel egyből dupla adagot csináltam, így nagy nehezen sikerült megmenteni egy pár darabot másnapra is - de az az igazság, a kicsik kezéből úgy kellett kicsavarni a sokadikat... szóval, a pizzapuffancs jött, látott és győzött. Próbáljátok ki, mert tényleg gyorsan megvan, sütőben megsüthető, és bulikra is ideális ennivaló - csak egy kis finom paradicsomszósz kell mellé, amibe lehet mártogatni (de magában is tízpontos). És ha idézhetek egy kilencéves kislányt a dologról: "Bárcsak az egész élet abból állna, hogy jókat beszélgetünk, és közben folyamatosan pizzapuffancsot eszünk." Hát mit mondjak - egyetértek. :-) Pizzapuffancs Hozzávalók (kb. 16 db-hoz):
20 dkg liszt 1,6 dl tej 1 tojás 15 dkg mozzarella (nem a zacskós, lében ázós, hanem a rendes sajt - helyettesíthető másféle sajttal is persze) 5 dkg parmezán 10 dkg kolbász (ehhez a puhább típusú jobb) 1 teáskanál sütőpor 1 evőkanál pizzafűszer (ezt persze házilag a legjobb keverni) só
+ a tálaláshoz befűszerezett paradicsomszósz Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A sajtokat reszeljük le, a kolbászt vágjuk vagy tépkedjük kis darabokra, és tegyük egy tálba. A tojást és a tejet habverővel keverjük össze, majd adjuk a sajtos-kolbászos keverékhez. Tegyük hozzá a sütőporral elkevert lisztet, a pizzafűszert és a sót, ízlés szerint. Keverjük össze az egészet alaposan - lehet, hogy kissé hígnak tűnik majd, de így jó. Evőkanál szakítsunk a masszából fánknyi adagokat, egy másik kanál segítségével kicsit formázzuk meg, majd tegyük sütőpapírral borított tepsibe. Kb. 20 perc alatt süssük meg - akkor jó, ha szép aranybarnák a puffancsok. A szószt melegítsük meg, és tálaljuk a frissen sült puffancsok mellé. Csodás :-)
Ma van a költészet napja, ami egyben József Attila születésnapja - ezért most az egyik legkedvesebb versemet írom le tőle. Nagyon-nagyon örülnék, ha ti is ideírnátok kommentben a ti szíveteknek leginkább kedves verset (lehet többet is), mert olyan jó lenne látni, hogy ezekben az egyre rohanósabb években is meg tud maradni a versek varázsa, jelentősége, tisztelete... köszönöm, ha segítetek ebben. Én ezen a napon mindig arra gondolok, mennyire szörnyen sivár lenne az élet a költészet nélkül - remélem, mindig lesz, aki átviszi a túlsó partra a verseket....
József Attila: Thomas Mann üdvözlése
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik és el is jutott a nyugalmas ágyig még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” – (igy nem szökik rá hirtelen az éj) s mig kis szive nagyon szorongva dobban, tán ő se tudja, mit is kiván jobban, a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél: igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj. Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük, mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van. Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk. Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, hadd lássunk át magunkon itt ez estén. Párnás szavadon át nem üt a zaj – mesélj arról, mi a szép, mi a baj, emelvén szivünk a gyásztól a vágyig. Most temettük el szegény Kosztolányit s az emberségen, mint rajta a rák, nem egy szörny-állam iszonyata rág s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még, honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék, fő-e uj méreg, mely közénk hatol – meddig lesz hely, hol fölolvashatol?… Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek – s mind ember, mert az egyre kevesebb… Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait.
Az elmúlt pár napban túl sokat nem tudtam tenni a blog érdekében - nagyon fájt a kezem. Furcsa is volt nem készíteni semmit :-) Most már szerencsére javult egy kicsit, bár a jótól még messze van, de remélem, innentől már gyorsan rendbejön. Igaz, ha teljesen őszinte akarok lenni, azért nem hagytam teljesen magukra a festékeimet-ollóimat-ragasztóimat, mert készítettem egy szép nagy karton parasztházat az iskolai színdarabhoz - és a hangsúly a "nagy"-on van :-) De ezt leszámítva próbáltam pihentetni a kezemet, hogy ne kelljen végleg bezárnom a blogot. Úgyhogy mára csak egy kis zene van - egyik kedvencemtől, Leonard Cohentől...
A süthető, azaz hőre keményedő gyurma egyik legizgalmasabb felhasználási módja az, ha gombokat készítünk belőle. Erről az Nők Lapja Café oldalán írtam részletesen, és ha érdekel benneteket, hogyan lehet például édes epres gombokat készíteni kislányruhára, kattintsatok ide a leírásért - sok más nagyon jó kis ötletet találhattok itt, érdemes böngészni egy kicsit...
A húsvéti készülődés persze akkor az igazi, ha a kicsik is részt tudnak venni benne. A következőkben egy olyan egyszerű papírdekoráció megvalósítását láthatjátok, ami szinte az első lépéstől az utolsóig a gyerekek műve volt, alig kellett itt-ott egy kicsit besegítenem - és szerintem nagyon is édes lett a végeredmény. Plusz előny, hogy papíron, némi fonalon és persze ragasztón-ollón kívül más nem is kell hozzá - igazi korhatármentes, takarékos húsvéti díszekről szólnak a következő képek. Elsőként két egymásra tett, vastagabb fehér papírból kivágtak több tojásszerű alakot:
Az egyik tojásfélt papírragasztóval alaposan bekenték. Vágtak egy darab fonalat, amit papírragasztóra fektettek, a képen látható módon:
További rövidebb darabka fonalakat kötöttek a két lelógó fonalszár végére:
Narancssárga papírból csőrt vágtak, majd mintás papírból kivágták a tarajhoz szükséges darabokat, és ezeket is a ragasztós felületre tették:
A másik tojásfelet is beragasztózták, majd rátették az alsó részre, pontosan egymáshoz illesztve a széleket.
Mintás papírból szárnyacskákat vágtak, még ezeket is odaragasztották, mindkét oldalra, és már csak egy-egy pöttyszerű szemet tettek a madárkákra, odanyomva egy vastagabb fekete filcet - ezzel készen is lettek a vézna lábú, de azért igencsak gömböc kiscsirkék, igazi húsvéti hangulatot kölcsönözve az ágaknak :-)
