Holnap már március, ennek kapcsán pedig abszolút feljogosítva érzem magam arra, hogy legálisan gondolhassak a húsvétra, igazán nem mondhatjuk, hogy korán, ugye? :-) És persze mindenképpen tojásdekorálással akartam foglalkozni egy kicsit, csak úgy gondolatban, szigorúan elméletileg, aztán valahogy véletlenül megfőztem három tojást... igazán egészen véletlenül :-) így aztán persze volt min elmélkedni a gyakorlatban is. Először a hagyományos csibe-nyúl témakörben gondolkoztam, de amikor elkezdtem ezt-azt alakítani a tojásokon, egészen meglepő módon azt vettem észre, hogy ezek valami rejtélyes oknál fogva cicák lettek... persze, azonnal láttam is magam előtt egy egész tojásállatkertet, sőt, még tojásdinoszauruszokat is, úgyhogy igazán nem vállalhatok felelősséget a további ötletekért, bármi is lesz a jövőben a tojásokból. A cicák is tudhatnak valamit, mert nagyon mosolygósra sikerültek :-)
A tojások teljesen egyszerű, hétköznapi tyúktojások voltak:
A tojásfiguráknak mindig érdemes készíteni valamilyen talpat, ami megakadályozza, hogy elguruljanak - én most tejesdobozkupakokat használtam, a következőképpen: körbekentem őket ragasztóval, és csipkeszalagot simítottam rájuk. A kupakok belső részét is beragasztóztam, így a belülre visszahajtott csipkeszélek szépen odatapadtak.
Ilyenek lettek:
Következtek a főszereplők, a tojások: alkoholos filccel megrajzoltam az arcot, egy rózsaszín ceruzával némi pírt is maszatoltam rájuk - ami kell, az kell :-)
Ha már cicák, akkor bizony farkincák is kellenek: egy zsenília-drótdarabot beszúrtam a csipke mintájába - mivel még a ragasztó friss volt, ezt könnyedén meg lehetett tenni.
Pici kartonpapír háromszögeket vágtam, a közepüket az előbb használt rózsaszín ceruzával megrajzoltam, és ezeket is a tojásokra ragasztottam.
Már csak vékony selyemszalagból kellett kis masnikat készítenem, és ezekkel együtt el is készültek a mosolygós tojáscicák.
Végül is már kevesebb, mint két hónap van húsvétig... elrepül, ebben biztos vagyok :-)
Van egy régi, ikeás szekrénykénk, amit nagyon szeretek - nem egy "rendes" méretű bútordarabról van szó, hanem olyasmiről, amit például egy komód tetejére lehet tenni. Viszont szép hosszú fiókjai vannak, és ezek sok-sok apróságot el tudnak nyelni, úgyhogy sokkal praktikusabb annál, mint amekkora méretű. :-) Egyetlen hibája, hogy az eltelt sok-sok év alatt, amióta megvan, a préselt fából készült fiókok nagyon megcsúnyultak, karcosak lettek, itt-ott el is áztak, és úgy általában, nem szépen öregedett maga a szekrényke sem. Már régóta tervezem, hogy kicsit újracsinosítom, és ennek most jött el az ideje - persze, szokásosan egy szépséges papír adta a végső lökést.
Kiinduló állapotában így nézett ki a szekrényke (a fotók és az esti fény túlságosan jótékonyak, a valóságban ennél rosszabb volt a helyzet):
Kivettem a fiókokat, a keretet pedig fehér matt akrilfestékkel lefestettem.
Jöhetett a lényeg, azaz a papír: levágtam egy akkora darabot, amelyre kényelmesen ráfért egymás mellé és alá az összes fiók:
Megfordítottam a papírt, nagyon-nagyon alaposan bekentem ragasztóval, hogy mindenhova jusson belőle rendesen - majd a fiókokat a szekrénybeli elrendezésnek megfelelően ráhelyeztem a papírra.
Megvártam, amíg a ragasztó megszárad, majd egy gyors mozdulattal átfordítottam az egészet a talpára.
Fogtam egy sniccert, és a fiókok között átvágtam a papírt - a fiókszélek szépen vezetik a pengét, úgyhogy ez könnyen megy. A szélső elemekről levágtam a felesleges papírt.
A fiókok tetején lévő fogónyílást egy kisollóval lehet a legkényelmesebben kivágni, de az sem baj, ha nem sikerül teljesen ívesre - egy kis ragasztóval le lehet simítani az éleket.
És ezzel készen is lett. Mivel az általam használt papír kimondottan erős, strapabíró típus, nem kentem át semmivel, de vékonyabb, gyengébb papír esetén mindenképpen érdemes átkenni színtelen, matt akrillakkal.
Szeretem :-)
Pár napon belül osztják az idei Oscar-díjakat, és úgy érzem, én sem maradhatok le egy fontos díj odaítéléséről. Igaz, én nem egy kiemelkedő filmes teljesítményt szeretnék értékelni, hanem ennél egy lényegesen fontosabbat: szeretném kiosztani "Az év legjobb csokis keksze" díjat, mert megtaláltam az ezt legeslegjobban kiérdemlő versenyzőt. :-)
Ez a keksz ugyanis tökéletes. Sötéten kakaós ízvilágú. Kívül ropogós, belül kissé puha. 15 perc alatt megsül. Összekeverni egy pillanat műve, hiszen mindössze 5 hozzávalóra lesz szükségünk. Másnap, harmadnap is csodás (feltehetőleg). Elronthatatlan. Függőséget okoz. De tényleg csak annyit mondok, tökéletes - annál is inkább, mert ennyi dicsérő jelző után már biztos lekevernék a díjátadó beszédemet a Kodak színházban :-)
Az elismerés egyébként Nigellát illeti, mivel a recept a Hogyan váljunk házi istennőkké c. könyvből származik, ugyanakkor saját bevallása szerint ő is kapta ezt a kivételes értéket, mégpedig a szerkesztőjétől. Így ez a fekete csoda "Boyd mama sütije" néve fut a könyvben, de csak annyit mondok, ez a prózai megnevezés köszönő viszonyban sincs a végeredménnyel - bár így viszont Boyd mama neve része lesz a hallhatatlanságnak, rendkívül megérdemelten.
Részemről pedig mostantól ha csokis keksz, akkor bizony ez, örökkön-örökké.
Két változtatással éltem csak: a keksz tésztájához kevertem egy teáskanál apróra vágott friss rozmaringot - csodálatosan kiemeli az ízeket, de egyáltalán nem lesz sok -, valamint Nigella bonyolultabb sütési leírását is kicseréltem egy egyszerűre, így is tökéletes.
Csokis-rozmaringos keksz (avagy Boyd mama sütije)
Hozzávalók:
300 g liszt
fél zacskó sütőpor
30 g kakaópor (ehhez csak kiváló minőségű jó; én 100 %-os belga kakaóport használtam)
250 g puha, sótlan vaj
125 g kristálycukor
egy teáskanál aprított, friss rozmaring (opcionális, de én melegen ajánlom)
Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Egészen egyszerűen mindent tegyünk egy tálba, és keverjük össze (eleinte fakanállal, majd a legegyszerűbb kézzel), ez nagyon gyorsan megy.
A sütőtepsit borítsuk sütőpapírral. A masszából formázzunk diónyi gombócokat, kissé lapítsuk le, és helyezzük a tepsire. (Ebből a mennyiségből kb. 30 db kekszünk lesz - ez két tepsit jelent.)
15 perc alatt megsütjük.
Csodás :-)
Szombaton lesz kilenc éve, hogy egy látszólag emberkislány (de valójában egy tündér) bennünket választott szüleinek. Róla nem túlzás azt mondani, hogy bearanyozza a mindennapokat, mert tényleg ezt teszi... és hihetetlen, hogy már kilenc éve. Mivel a szombatunk úgy alakul, hogy sajnos nem tudjuk a nap összes óráját együtt tölteni, szeretném, hogy mégis minden pillanatban érezze, milyen különleges nap is ez - így arra gondoltam, hogy mindenféle kis meglepetésekkel is kiegészítem az ünnepet. Elsőként készítettem papírból egy koszorút az ajtajára - most ezt mutatnám meg.
Kiindulásként vágtam 17 db kartonkört fekete fotókartonból:
Valamivel kisebb méretben kivágtam ugyanennyi szívformát fehér kartonból:
A szíveket a fekete körökre ragasztottam:
Narancssárga papírból kis háromszögeket és félköröket vágtam, ezeket is felragasztottam.
Mindegyikre két pöttyöt rajzoltam, majd a kis pingvineket - két darab kivételével - kör alakban egymáshoz ragasztottam.
Mintás papírokból pici ajándékcsomagokat vágtam, és ezeket a pingvinek lábához ragasztottam, a dobozkákra pedig egy-egy betűt írtam (így összeolvasva a BOLDOG SZÜLINAPOT feliratot adják ki):
A megmaradt két pingvin nagyobb és szebb csomagokat kapott:
Ezt a két pingvint kilyukasztottam, és fonalra akasztottam őket - a fonal végeit pedig a koszorú tetejére, belülre odaragasztottam.
Ezzel el is készült a szülinapi ajtódísz. A két dobozkára még kis személyes üzenet kerül majd :-)
Persze, nemcsak szülinapra lehet készíteni hasonlót - például ovisoknak is nagyon jó elfoglaltság lehet a kis pingvinek megalkotása.
De ami a lényeg most - boldog születésnapot a mi édes kislányunknak!
Mielőtt továbbsodornának a mindennapok, szeretnék megemlékezni valamiről, ami most szombaton történt. 102 éves korában elhunyt Radnóti Miklós felesége, Gyarmati Fanni - és szomorúság töltött el, amikor olvastam a hírt. Igaz, hogy kivételesen hosszú életet kapott fentről, szellemi épségét mindvégig megőrizte, de mégis, azt érzem, elment az utolsó azok közül, akik részesei voltak a magyar irodalom talán legmeghatározóbb korszakának, és ez valódi veszteség. Elment vele az is, amit a hűség szó legszebb jelentésének érzek - Radnóti halála után hetven évet élt egyedül, azt gondolom, nem elsősorban a férjének tett eskü miatt, hanem azért, hogy ezzel mindennél szilárdabb és tisztább emléket állítson Radnóti költészetének, jelentőségének.
De hadd idézzem őt: „Számomra Miklós halálával lezárult egy fejezet, ezt ma már nem lehet és nem is akarom kinyitni. Maradt körülöttem néhány barát, akik értenek, de úgy általában az emberiségről megvan a véleményem. Nem volt az sem jobb világ, amelyben mi voltunk fiatalok, a férjem a Töredékben meg is írta, hogy „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nem csak parancsra\", de visszafelé tekintve mindig szebbnek tűnik a múlt, főleg azok miatt, akik akkor még itt voltak velünk. Sokszor úgy érzem, Miklós még ma is itt van, és vár rám az otthonunkban. Gondolatban sem térhetek úgy vissza hozzá, hogy a közös emlékeinket kiszolgáltattam a nyilvánosságnak."
És valóban ehhez tartotta magát mindig, önmagát soha nem helyezte előtérbe, interjút szinte sosem adott - helyette mindig csak annyit üzent: inkább olvassanak Radnóti-verseket...
Radnóti Miklós mindig is a legkedvesebb volt a szívemnek a költők között - a versei kamaszkoromban elemi erővel hatottak rám, és ez azóta is így van. Amikor Párizsban jártam, a megérkezés utáni napon elmentem a Rue Cujas-ra, hogy megnézzem, most is úgy van-e, mint a versben:
"A Boulevard St Michel s a Rue
Cujas sarkán egy kissé lejt a járda.
Nem hagytalak el gyönyörű
vad ifjúságom, hangod mintha tárna
visszhangzana, szívemben szól ma még.
A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék.")
Igen, úgy volt, lejt még mindig...
Persze mindent elolvastam tőle, róla - amit lehetett, a házasságukról is. Szerettem, hogy az övék igazi emberi kapcsolat volt, mérhetetlenül sok szeretettel, egymás iránti tisztelettel, tévedésekkel és megbocsátásokkal. Ha Fanni naplóját hamarosan kiadják (rendelkezése szerint ez csak a halála után történhet meg), abból valószínűleg még többet meg lehet tudni majd arról, hogyan élték meg ők ketten a viszonylagos nyugalmat adó korai éveket és a legsötétebb időket. Igaz, azt érzem, Radnóti ezt megírta már, a XX. század egyik legszebb versében - és én most ezzel szeretnék elbúcsúzni Gyarmati Fannitól.
Radnóti Miklós: Levél a hitveshez
A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom, -
s szivemben nappal újra megtalálom, -
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.
Mikor láthatlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél újra,
kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem újra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;
csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád,
megjártam érted én a lélek hosszát, -
s országok útjait; bibor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szivós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2x2 józansága hull rám.
A farsang jegyében készítettem egy ajtókoszorút, ami igazán vidámra és színesre sikeredett. Mivel ez a koszorú a Nők Lapja Café Otthon rovatában debütált, itt tudjátok megnézni. Úgy érzem, a mai, napot és színeket nélkülöző szürkeségben jó egy pillantást vetni rá... :-)
Napok óta küzdök egy teknősjelmezzel, és nem mondhatnám, hogy sikeresen... általában nagyon szeretek jelmezeket gyártani, és rendszerint nem is sikerülnek annyira rosszul, de ez! Ez nem életem fő műve, na. Tegnap estére eljutottam a tagadás állapotába, és ha Ő nincs, hát nem tudom, a Nagyobbik mégis mit vesz fel a szombati farsangon. De végül talán rendeződik a jelmezkérdés, bár a teknőspáncél még mindig gyenge pontunk, valami majd csak lesz... hát ilyen körülmények között a nálam állandóan fennálló barkácsolhatnék egészen kivételes, de igazán érthető módon a mélypontra zuhant, és úgy éreztem, most mindjárt összecuccolom az összes ollót és ragasztót, sok sikert kívánok a további pályafutásukhoz, és felőlem aztán mehetnek nyaralni a trópusokra, hajrá.
De aztán a kezembe került egy nemrég vásárolt famadárcsomag, és odabent a barkácsolós dzsinn lámpása pislákolni kezdett... persze most aztán nem kívántam semmilyen bonyolult dolgot, és végül csak egyszerűen bevontam papírral őket - de ennél több nem is kellett nekik, éppen így lettek szépek. Hozzáteszem, a másik motivációs tényező az volt, hogy megvettem az Éva magazin kreatív különszámát, amiben szép mintás papírok is vannak - kiegészítettem ezeket a saját készletemmel, és hozzáláttam. A végére egészen lehiggadtam :-)
A famadárkákat egyébként a húsvéti barkaágakra szánom majd - és így néztek ki kiinduló állapotukban:
A mintás papírból kivágtam egy akkora darabot, amelyiken elfért a madárka, és a fafelületet bekentem papírragasztó stifttel (jó alaposan). A madárkát a papírra nyomtam:
Kicsit vártam, hogy szikkadjon a ragasztó, majd körbevágtam a formát (ehhez kis, íves ollót célszerű használni).
Ezután a másik oldalon is elvégeztem ugyanezt. Megvártam, hogy a ragasztó biztosan megkössön, majd fogtam egy darabka smirglit, és a madárka széleit mindenhol lecsiszoltam - ezzel egyrészt el lehet tüntetni a levágott papír egyenetlenségeit, másrészt szép, egységes, minőségi külalakot ad.
Az összes madárka bevonása után egy fogpiszkálóval kilyukasztottam mindkét oldalon a papírt, az eredeti lyuk helyén (ezt egy kis tapogatással könnyen meg lehet találni):
Végül pedig már csak egyszerű konyhai spárgát fűztem bele, hogy fel tudjam majd akasztani őket, és ezzel készen is lettek.
Szándékosan nincs sem szemük, sem egyebük - ezzel az egyszerűséggel nagyon jól mutatnak, és igazán alkalmas díszei lesznek a barkaágaknak
(Azért szurkoljatok, hogy mégis legyen valami abból a pontpontpont teknősjelmezből.. :-) )
A magunk részéről mi nekiláttunk gondolni a húsvétra, ha korai, ha nem :-) Bár igazából nem ez volt a cél, amikor kindertojásból készülő valamit akartunk gyártani, de a végeredmény annyira húsvéti lett, hogy ezt meg is osztanám veletek - különben is jól jöhet még gyereklefoglalásnak a hideg, havas márciusi napokon... :-)
A kindertojásból készülő nyuszik nagyon könnyen elkészíthetők még a kicsi kezek számára is, ráadásul semmi extra nem kell hozzá: üres kindertojásbelső, vatta, ragasztó, papír, olló.
Mi három kiürült kindertojással indítottunk:
Fehér kartonból kivágtuk a füleket, és rózsaszínű ceruzával megszíneztük a belsejüket:
Szétnyitottuk a tojásokat, a két papírfül végét beillesztettük, majd összecsuktuk a két műanyag részt, szilárdan becsípve ezzel a papírvégeket.
A füleket kicsit visszahajtottuk, egy ceruzával ívesre pödörtük. A tojás elejét bekentünk papírragasztó stifttel, és a vattából tépett csíkkal bevontuk - ezután a tojás hátulját kentük be, és a maradék sárga részt is beborítottuk a vattával.
Irodai lyukasztóval pöttyöket vágtunk fekete és rózsaszín papírból. Szürke papírból bajuszt vágtunk, és a rózsaszínű pöttyre ragasztottuk.
Végül mindent felragasztottunk a nyuszira (a pici pöttyök megragasztózásához nem árt a felnőtt segítség, hogy ne legyenek csuklóig ragasztósak a kisebbek).
Végül még egy-egy megkötött masnit ragasztottunk a nyuszik nyakába, de ez már igazán opcionális, enélkül is nagyon csinosak. :-)
Bár a fotózás idején még csak hárman voltak, most már öten vannak, és a kicsik lelkesedéséből arra következtetek, hogy további nyúlszaporulat várható... :-)
