Hát ez itt, kérem szépen, egy igazán rockos ötlet. És ismét egy olyan, ahol sajnálom, hogy nem nekem jutott először eszembe :-)
Igazából egy dolog kell csak hozzá, egy régi (karcos vagy ízlésváltozás miatt kinőtt) bakelitlemez, valamint egy jó meleg sütő - és néhány perc múlva büszke tulajdonosai leszünk egy igazán vagány tálnak.
Ezen a linken találtam az ötletet, egyben egy nagyon jó videót a folyamatról - én nem is írnám le a részleteket, viszont néhány dologgal kiegészíteném az ott elhangzottakat: az első és legfontosabb, hogy mielőtt belekezdenénk, az összes ablakot nyissuk ki, legyen rendes szellőzés. Gyerekek ne legyenek a közelben, és jó tudni, hogy nagyon sütőfüggő a dolog: az enyémnek három perc is bőven elég volt - és inkább előbb vegyük ki egy kicsit, mint cseppfolyós állapotban... de ennyi óvintézkedés bőven elég.
Én élelmiszert nem tennék bele, mégiscsak bakelitről van szó - de bármi egyebet minden további nélkül, mert a végeredmény több mint látványos, zenészeknek és zenerajongóknak pedig egyenesen kötelező darab :-) Köszönet az ötletért!
Mit is mondhatnék Rómáról, amit mások nem mondtak még el...? Persze, nem is szeretnék most részletes útleírást és tippeket adni, ezt sokan megtették már helyettem - én is sokat-sokat elolvastam ezekből, mielőtt útnak indultunk. Mindegyik leírásban volt igazság, de így utólag azt mondom, egyik sem tudta megfogni 100 %-ig a lényeget - egyszerűen azért, mert ez a város annyira sokszínű, mozgékony és ellentmondásos - változó és mégis örök, fiatal és mégis öreg, otthonos és mégis idegen -, hogy lehetetlen leírni, milyen is valójában.
Korábban már említettem, hogy a mi római utazásunk elég érdekesen indult - Ő a repülőgép felszállása előtt 9 órával tudta meg, hogy utazunk (meglepetés volt), nekem viszont nem volt időm nagyon készülni az útra a szintén meglepetés, nagyszabású szülinapi buli előkészületei miatt, ráadásul még a megvásárolt útikönyveket és térképet is itthon felejtettem - szóval igazából a odafent a levegőben, valahol Budapest és Róma között kezdtünk foglalkozni először azzal a gondolattal, hogy hova is megyünk. Este tizenegykor értünk a szállásunkra, és éjfél előtt félórával már a ház előtti ristorantében ültünk - ők akkor már éppen zárni akartak, de nekünk sütöttek még két pizzát, és hoztak két pohár bort... koccintottunk, és ott tudatosult végre igazán bennünk, hol is vagyunk - negyedórányira a Colosseumtól és a Forum Romanumtól, a Termini mellett pár utcányira, az éjfélkor is nyüzsgő, ezerszínű Rómában. A pizza csodás volt, a bor mennyei - a pincér pedig úgy búcsúzott tőlünk, mintha ezer éve odajárnánk... csak azt kötötte a lelkünkre, másnap ne éjfél előtt félórával érkezzünk vacsorázni. :-)
Négy napot tölthettünk el ott, és mindvégig hihetetlen volt, hogy ott járunk-kelünk a történelem díszletei között - naponta többször böktük oldalba egymást, hogy "Te, Rómában vagyunk!" Még egyikünk sem járt itt, és bár jó párszor láttunk a Római vakációt, ki emlékszik abból másra, mint Audrey Hepburnre és Gregory Peckre? :-) Nagyon jó érzés volt a saját szemünkkel látni azt a sok-sok mindent, amiről az ember Rómával kapcsolatban tanul, olvas és hall - és azt hiszem, amit lehetett, beletettünk ebbe a négy napba. De szándékosan nem szeretnék részletesen írni a látnivalókról, két dolgot emelnék csak ki, ami számomra még a vártnál is nagyobb élmény volt. Az első a Colosseum - mivel nagyon közel laktunk hozzá, láttuk reggeli fényben, déli napzuhogásban, alkonyati kékségben és éjszaka is... és egyszerűen csodálatos, csodálatos. Döbbenetes élmény ott állni a történelem közepén, hihetetlen maga a látvány kívül is belül, maga az épület is tökéletes - annyira lenyűgözött, hogy napokig is képes lettem volna bámulni... torokszorító élmény volt.
A másik kedvenc római helyem a Piazza Navona lett - mi egyszerűen csak leültünk a járdára, és csak néztük azt a nyüzsgést, ami áthatja ezt a gyönyörű teret... az álomszép díszkút, az öreg zenészek, a kávézók forgataga, a rajzolók képei, a pantomimesek jelmezei, a templomok méltóságteljessége, fiatalok és idősek, olaszok és külföldiek, az ezerféle nyelvű beszédkavalkád - szóval fantasztikusan élő, lüktető az egész, órákig el lehet nézni tátott szájjal. És mi nagyjából így is tettünk :-)
Képek nélkül - sok-sok-sok kép nélkül - persze talán már én sem hinném el, hogy ott jártunk... de így történt. Ha hiszem, ha nem... mert még most is olyan visszagondolni rá, mintha csak álmodtuk volna azt a százezer látnivalót, hangulatot és érzést tartogató négy nyári napot, annyira szép volt - és most már én is azokhoz tudok csatlakozni, akik képtelenek megfogni az Örök Város lényegét, de nagyon-nagyon boldogok, hogy ott járhattak...
