Nem is tudom, hogy telhetett el ennyi idő a legutóbbi koszorús bejegyzésem óta, hiszen ismertek, legszívesebben hetente gyártanék egy újabbat... :-) De mivel itt az ősz, igazán nincs mese, itt és most van ideje az őszi ajtókoszorú elkészítésének - éltem is az időzítéssel. Alapanyagok terén először kicsit gondban voltam, mivel az utóbbi időben egy elég makacs torokgyulladással küszködtem, így egyelőre még kimaradt az ilyenkor szokásos nagy őszi erdőbeli kirándulás - úgyhogy végül is előkotortam a tavalyi maradékokat, vágtam melléjük a kertből csipkebogyót, és megkerestem az Olaszországban nyáron gyűjtött ciprusterméseket, majd nekiláttam. Az alap a legegyszerűbb szalmakoszorú volt, különlegesebb "hozzávaló" csak pár apró festett gomba és egy kismadár volt, amit muszáj volt rátennem. :-)
Az őszi koszorúk készítése mindig különleges öröm, mert szívet melegítő érzés tobzódni a termések-színek-bogyók kavalkádjában - már csak terápiás jelleggel is szívből ajánlom mindenkinek, aki még nem próbálta... aki igen, az pedig egészen biztosan tudja, mi annyira részegítően jó ebben :-)
Nem mutatok most lépésről lépésre képeket, hiszen ezzel csak annyi a teendő, hogy ragasztópisztollyal szépen felragasztgatjuk a terméseket-bogyókat a koszorúalapra, egymás után, míg be nem borítottuk az egészet. Ha megvagyunk, tehetünk rá egy szép szalagból kötött masnit - vagy éppen egy kismadarat, ahogy én is tettem....
Amint a kertünkben az első őszi hidegek elkezdték megcsípni a leveleket, rögtön begyűjtöttünk belőlük egy nagyobb adagot - hiszen az egyik legjobb őszi elfoglaltság a levélfigurák ragasztása, ez még a legkisebbeknél is mindig népszerű. Mi is már számtalan figura és kép ragasztását tudjuk magunk mögött, úgyhogy idén arra gondoltam, kezdjük valami mással a lepréselt-megszárított levelek felhasználását, és készítsünk valami komolyabbat. Persze, egy hatéves és egy nyolcéves kevéssé díjazza a nagyon mélyértelmű alkotásterveket, de amikor felvetettem, hogy készítsünk mandalát (illetve valami hasonlót) levelekből, nagy lelkesedéssel válogatták a különféle színű és típusú leveleket.
Levelünk pedig most aztán volt rendesen:
Először is kivágtunk jó erős kartonból egy kört, aminek a körvonalát a legnagyobb tányérunk adta:
Aztán pedig elkezdtük felragasztani a leveleket körben (egyszerű papírragasztó stifttel):
.... és így tettünk egészen addig, amíg be nem borítottuk a kör felületét teljesen - és ezzel készen is lett. Ha nekikezdenétek, fontos, hogy ha a levelek nem tökéletesen szárazak már, akkor elkészítés után rögtön tegyetek súlyt (lexikont, tankönyvet, szótárt stb.) a levélképre, különben másnapra felpöndörödik az egész, és akkor nem lesz igazán mutatós.
Így viszont nagyon szép látvány a zöld és bordó árnyalataiban ragyogó sok-sok levél, a kicsiknek is nagy büszkeséget okozott, hogy hozzájárultak ehhez a végeredményhez - persze aztán nem hagyhattuk ki az elmaradhatatlan levélfigurákat sem... de ez már egy másik történet. :-)
Alig vártam már, hogy a kicsik belenőjenek a Rumini-korszakba. Berg Judit mesesorozata már régen a polcon várakozott, a Nagyobbik még csak egyéves volt, amikor megjelent az első Rumini - de már akkor megvettem, mert tudtam, egyszer eljön az idő, amikor izgatottan hallgatja majd a hajósinas kisegér kalandjait. És így lett. Amikor nemrég belekezdtünk az első könyvbe, a Nagyobbik pontosan azzal az izgalommal hallgatta, ahogy én azt hét évvel ezelőtt elképzeltem: az okos és talpraesett egérke története teljesen elvarázsolta, mint ahogy a tengeri hajósok világa, a kalózkalandok és a Szélkirálynő fedélzetén töltött mindennapok hangulata is - én pedig örültem, hogy ilyen könyvek is születnek még...és szintén öröm volt, hogy Kálmán Anna rajzai egyáltalán nem szájbarágósak, hanem sok-sok teret hagynak a képzeletnek. Mint tudjátok, a nagyon-nagyon kedvenc mesék szereplőit el szoktam készíteni a kicsiknek, és gondoltam, Ruminit és az ő jó barátját, Balikót sem hagyhatom ki ebből. Most nagyon nem volt egyszerű dolgom, mert a fent említett rajzok fekete-fehérek és nagyon nehezen reprodukálhatóak térben - úgyhogy végül arra is jutottam, nem próbálom meg másolni az egérkéket, hanem csak elkészítem őket (persze Rumini csíkos pólóját muszáj volt megtartani). Szerepel még a terveim között Bojtos Benedek, Galléros Fecó (imádom) és Szimathy Johanna megalkotása is - de egyelőre még csak az első könyvet olvassuk, van egy kis időm még :-) De az biztos, hogy elkapott a gépszíj rendesen, tegnap már azon kaptam magam, hogy arra gondolok, hogyan lehetne a Szélkirálynőt házilag, méretarányosan elkészíteni... szóval Berg Judit nagyon tud mesét írni, az biztos. És remélem, még sokat-sokat fog! :-)
Ha a kezetek ügyébe akad néhány nagyobb kő, fessetek belőle katicát, és használjátok ajtótámasztóként... :-) Csak akrilfesték kell hozzá, és a végén nem árt neki egy lakkréteg - és persze mást is rá lehet festeni, arcokat, üzenetet, rajzfilmfigurát, akármit - lakásavatóra is személyre szabott ajándék lehet. Szép hétfőt mindenkinek! :-)
A már említett garázsrendberakás során találtam egy kis maradék vékony papírt. Ebben persze nem lenne semmi különös, de ezen a papíron gyönyörű régies írásminta volt, és én rajongásig szeretek mindent, ami írásos... félre is tettem, hogy majd az első adandó alkalommal készítek belőle valamit. Ez az alkalom most jött el, amikor eszembe jutott, milyen régen is készítettem mécsestartókat - márpedig ezek nagy kedvenceim, tudjátok :-) Szóval, gondoltam, hozzuk össze a kettőt - és mind annyiszor, most is szimpla befőttesüvegeket használtam a dologhoz. Szabályos üvegpoharakkal biztosan szebb lett volna, de mostanában nálunk valami egészen heveny üvegpohárvész dúl (csak az utóbbi hetekben tört el vagy hat), úgyhogy a maradékokat nem adom :-)
Kiindulásként bemutatom a szépséges papíromat (ez tényleg igazán vékony típus), valamint a befőttesüvegeket (hmm, ezekhez nem tudok mit hozzáfűzni:-) ):
Annyit mégis meg kell jegyeznem, hogy mint látjátok, a képek este készültek, úgyhogy mindegyik gány - mi lesz a fotókkal, ha jövet-menet már sötét lesz, azt nem tudom...
Tehát fogtam az üvegeket, és egyszerű papírragasztó stifttel nagyon alaposan átkenegettem őket mindenhol. A papírból vágtam egy nagyjából akkora darabot, ami elegendő volt az üveg befedésére, és óvatosan rásimogattam.
Az üvegek tetejéről levágtam a felesleges papírt:
Ezután pedig már csak egy kicsit kellett dekorálni - kötöttem a tetejükre konyhai spárgából egy masnit, piros pöttyös papírból pedig szíveket vágtam ki, felragasztottam, és ezzel készen is lettek a mécsestartók. Nagyon-nagyon hangulatos és megnyugtató fényt árasztanak, úgyhogy a fáradt idegrendszer esti kezelésére is tudom ajánlani :-)
A következő ötlet egyáltalán nem az én érdemem, az egyik ismerősünknél láttam meg, de mindenképpen szeretném megmutatni nektek, szerintem nagyon jó kis ajándékötlet az apáknak, nagymamáknak-nagypapáknak, de még óvó vagy tanító néniknek is. :-) Nagyon egyszerű, nagyon gyors, és tovább is gondolható - de így magában is nagyon kedves dolog.
Semmi másra nincs szükség hozzá, csak egy szép, jó tartású papírra, valamint egy gyerekkézre :-)
Ezt félbehajtjuk, majd megkérjük az apróságot, tegye a kezét a papírra úgy, hogy hogy a hüvelykujja és a mutatóujja a hajtáshoz érjen:
Körberajzoljuk, majd kivágjuk - csak arra kell figyelni, hogy a hüvelykujj- és mutatóujjrészt ne vágjuk át, a hajtás ott megmaradjon egy kicsit:
A varázsat pedig akkor látszik, ha kinyitjuk.... :-)
Használhatjuk például képeslapként, egészen biztosan nagy örömet szerzünk a megajándékozottnak... még egy tipp: az a verzió, amit én láttam, nem ilyen mintás papírra készült, hanem a papírt is már a gyerkőc festette ki, amiből a kéz-képeslap készült. (És ezúton is köszönöm az ötletet... :-) )
Valamikor tavaly ősszel egy sportáruházi akcióban egészen potom pénzért vettem egy csomag narancssárga pingponglabdát. Sokáig csak hosszútávú letétként hevert a szekrényben, míg pár nappal ezelőtt rá nem jöttem arra, hogy ebből egészen helyes kis őszi dekorációt lehetne faragni - a végeredményt lent láthatjátok, talán nem is lett rossz :-)
De... az az igazság, nem lett belőlük őszi dekoráció. A Kisebbik ugyanis azonnal megszerette őket kis szíve teljes melegével, és most az ágya mellett sorakoznak... ennyit a szép tervekről. Bár igazság szerint kicsit sem bánom - a legjobb érzés, ha valamit megszeretnek, amit készítek :-)
Így festettek a narancssárga pingponglabdák még narancssárga pingponglabda-korukban:
A feliratnál benyomtam a labdák tetejét:
És ugyanígy a másik végükön is:
Majd egy barna alkoholos filccel vonalakat húztam a labdákra - kicsit rezgőseket, hogy ne legyen annyira művi :-)
Zöld filcből leveleket vágtam ki:
Vágtam az akácunkról pár ágacskát, és beleszúrtam a labdákba fúrt lyukakba:
A zöld filcleveleket kicsit a barna tollal megfoltozgattam, és ráragasztottam a labdákra. Ezzel el is készültek a kis pingponglabdatökök, amelyek a Kisebbiknek olyan nagy örömöt szereztek... és ezzel nekem is :-)
Hétvégére csak egy egészen könnyű ötletet ajánlanék, mert inkább pihenjetek, ha tudtok, mert annál jobb nincs is :-) Ha van kedvenc borotok, és eltettetek belőle egy dugót, vagy egyszerűen csak szereztetek valahonnan egy csinos darabot, kevesebb, mint egy perc alatt szuper kulcstartót készíthettek belőle. Nem kell hozzá más, mint a dugó, a kulcscsomótok, valamint egy nem-tudom-a-nevét dolog, ami minden barkácsáruházban kapható, úgy néz ki, mintha egy csavar végét körben meghajlították volna - talán képkeretek, fatárgyak felakasztására szolgál ez a dolog... de ha hozzáfértek egy férifember szerszámosládájához, abban egészen biztosan találtok ilyet :-) Magáról az elkészítésről nincs is mit írnom, annyira egyszerű: csak bele kell tekerni a dugóba ezt a dolgot, és kész. De szerintem nincs is jobb, mint ránézni a kulcstartóra, és visszagondolni a gyönyörű Casa Rizben töltött napokra, valamint a csodás borokra, amiket ott ittunk.... :-)
A Gru (Despicable Me) c. rajzfilm nagy kedvenceink közé tartozik, minden szempontból nagyon el van találva, de a sárga kis lények, akik nagy tömegben nyüzsögnek a filmben, egyszerűen mindent visznek. Még a Kisebbik is rajong értük, holott ő nem is látta a filmet :-) Egyszerűen tündériek. Pedig nem is szépek, némelyik még két szemmel sem büszkélkedhet, sőt, a beszéddel is van egy kis gondjuk - és mégis elviszik a hátukon a teljes rajzfilmet. Fantasztikus, hogy annak ellenére, hogy majdnem teljesen egyformák mind a tízezren (plusz-mínusz akármennyi), mindegyiknek külön karaktere van, szorgalmasak, találékonyak, viccesek és mindig nagyon jószándékúak, élnek-halnak Gruért (l. az első film végén a puszis jelenet), szóval, zseniálisak. Mondjuk egy kicsit mohók - erről lent láthattok egy nagyon vicces kisfilmet -, de ebben nagyon hasonlítunk. :-)
Szóval, ők a minyonok (az eredeti verzióban minionok), és az egész család odavan értük - úgyhogy amikor a Nagyobbik rendkívül reményteljesen megkérdezte tőlem négyszemközt, nem varrnék-e neki egy pontosan a kezébe illő sárga kis figurát, egészen boldogan kezdtem a dologhoz, annak ellenére, hogy varrni még mindig nem tanultam meg. :-)
Tegnap éjjel meg is csináltam a minyonokat, és persze, senki se várjon tökéletes hasonlóságot a filmbeli kis sárga lényekkel, de szerencsére sem a Kisebbik, sem a Nagyobbik nem az a szőrözős típus - ők csak egyszerűen végtelenül boldogok voltak a minyonjaikkal :-)
Ez pedig a kisfilm, amiről fent írtam - egyszerűen kötelező darab :-)
Ha pedig megnéztétek, utána már csak ennyi a kérdés:
