Rózsás vállfák

Anyukámtól kaptam nemrég egy csomag csodaszépséges, különféle rózsamintás papírt. Sokáig töprengtem, mire használjam fel, és végül úgy gondoltam, az elsőt, ami a papírokból születik, ki másnak is készíthetném, mint anyunak... így  aztán olyan tárgyak díszítésére használtam, amit biztosan használni fog - remélem, tetszeni fognak neki. :-)

Elővettem három fehér vállfát, és nekiláttam.

A rózsás papírból kivágtam egy akkora darabot, ami kicsit nagyobb volt, mint maga a vállfa:

Dekupázsragasztóval átkentem a vállfa felületét:

Rásimítottam a papírt, majd jól rá is nyomogattam a fafelületre.

Megvártam, hogy szikkadjon egy kicsit a ragasztó,majd levágtam a felesleget a fáról. (Ehhez érdemes kisebb ollót választani.) Egy külön papírcsíkkal bevontam az alsó keresztrudat is, majd a teljes száradás után újra bekentem.

Ezzel készen is lettek a rózsás vállfák, mind a három. Az ehhez hasonló dekupázsolt ruhatartók ajándékként is alkalmas lehetnek, és persze használható hozzájuk szalvéta vagy más papír is, például gyerekeknek akár rajzfilmfigurás. :-)

De ezek most kimondottan romantikus stílusúak lettek - és egy kis romantikára kinek ne lenne szüksége...? :-)

Üvegfestés Lego-módra

Múltkor a Pinteresten bóklászva találtam egy rendkívül édes dolgot, ami az általunk annyira imádott Lego-univerzumhoz köthető. Az ötlet forrása itt található, és ez is egy egészen egyszerű dolog: egy kis üveget (pl. tormás) befestve és megrajzolva egy Lego-minifigura fejéhez nagyon hasonlító tárgyat kapunk, amit aztán használhatunk íróeszköz-tárolásra vagy szülinapi partidekornak. Nekem viszont az jutott róla eszembe, igazán gyerekszobai hangulatvilágítást varázsolhatunk belőle egy LED-mécses segtségével - bár nálunk egészen biztosan a teraszra fog kerülni, igazi mécsessel, a nyáresti beszélgetések kellékeként. :-)

Az elkészítése tényleg nem igényel sok időt, és nem is kell hozzá más, mint egy sárga akrilfestékspray, egy fekete alkoholos filctoll, valamint egy megfelelő formájú üveg.

Az akrilspray-vel fújjuk be az üveg belsejét:

Várjuk meg, amíg megszárad - majd fogjuk az alkoholos filcet, és rajzoljuk meg az arcot (jó, ha ehhez kéznél van mintának egy minifig...). Én még egy-egy fehér pöttyöcskét is tettem a szemekre, így tényleg hasonlított az eredetire :-)

És ezzel készen is lett. Nekem már így is nagyon tetszik, de a mécsest beletéve... egyszerűen imádnivaló :-)

Wunderbaum házilag

Nem sok dolgot utáltam teljes szívemből eddigi életem során, de a Wunderbaum nevű szuperklasszikus autóillatosító erősen küzd a dobogóért. :-) Azok a borzalmas szagok, bár tudnám feledni... a mai napig felfordul a gyomrom, ha meglátok valahol egy ilyen fenyőfa formájú illatosítót. Sosem tudtam megérteni, miért gondolhatta bárki is, hogy ezek a rettenetes bűzfelhőt árasztó lógó izék pozitív hatást gyakorolnak egy autó légterére...?
Alapvetően szerintem nincs is szükség semmilyen illatosítóra egy autóban, kivéve persze, ha valakinek Walter Matthau vagy Jack Lemmon a szomszédja, és rendszeresen talál oszladozó halat a hátsó ülés alatt :-)

Illetve el kell ismernem, nem is olyan régen, átgondoltam az autóillatosítókhoz fűződő viszonyomat - egészen pontosan akkor, amikor egy nap a csomagtartónkban felborult egy savanyúságos üveg, és mire észleltük a katasztrófát, a lé az utolsó cseppig beszivárgott a kárpitba. Aki járt már hasonló cipőben, az tudja, hogy a savanyúságos lé konkrétan kipusztíthatatlan, nincs az a mosó- vagy csodaszer, ami el tudná űzni a szagát - egyszerűen muszáj megvárni, amíg a természet elvégzi az ő bomlasztó melóját, és a legutolsó illatmolekula is elenyészik az idő vasmarkában.
Na de persze addig is létezni kell valahogy az autóban, és ilyenkor azért nem jön rosszul egy olyan megoldás, ami kiütéses győzelmet arat a szag fölött, és ami még véletlenül sem Wunderbaum, ugye.

Ezen az oldalon láttam meg egy csodás ötletet: itt mondjuk egészen konkrétan filcből vágták ki egy fenyőformát, és azt használták fel - ám én annyira eltökélt utálattal viseltetem a klasszikus eredeti iránt, hogy még a formát sem szívesen látnám viszont az autóban... ezért aztán továbbgondoltam az egészet, és az eredmény egy kicsit sem Wunderbaum-szerű, viszont sokkal jobb illatú dolog lett, amit kimondottan eredményesen lehet használni savanyúságkatasztrófák és hasonlók leküzdésére, és amitől még az utasok gyomra sem fordul fel. :-)


Először is kivágtam vastag filcből egy nagyjából kártyalap-méretű darabot:

Majd többféle színű, vékony filcanyagból kivágtam különféle méretű virágformákat, és pillanatragasztóva egymáshoz ragasztottam őket:

Még néhány levélkét is kivágtam, és mindent felragasztottam a filclapra.

A filclapot felül középen kilyukasztottam egy hegyes kisollóval, és fonálból hurkot kötöttem rá - és ezzel tulajdonképpen el is készült.

Végső simításként a virágok közepére csepegtettem egy kevés 100 %-os levendulaolajat, és aztán már csak az autóban kellett tesztelnem - hát meg kell mondjam, ennek TÉNYLEG jó illata volt. :-)
Fontos, hogy tényleg nagyon kevés kell ezekből az olajokból - az autó szűk belső terében minden illat felerősödik, ezért inkább csak egy-két cseppel érdemes indítani, később úgyis bármikor fel lehet frissíteni az illat intenzitását.

Különösen jó benne, hogy bármilyen designnal előállítható - én később csináltam a romantika ellensúlyozására egy rocksztáros verziót is, amire férfias bergamottolajat pöttyöztem. :-) Szóval ebből még személyre szabott ajándék is készülhet a szívünknek kedves autótulajdonosoknak, akár szettben is: ilyenkor csomagoljuk külön a mi saját, sk. Wunderbaumunkat (lehet többféle verziót is) és a hozzá tartozó illóolajat.

Kétévesen

Nekem a leghihetetlenebb, de a naptárt nézve mégiscsak így van... kétéves lett a Kifli és levendula, egészen pontosan ma - és annyira furcsa érzés, hogy már két éve annak, hogy megírtam a legelső rövid bejegyzést. Akkor maga az oldal már egy éve megvolt, csak éppen semmit sem csináltam vele - valahogy azt gondoltam, elkezdeni egy blogot óriási lépés és borzasztóan nehéz dolog, feltétlenül ki kell várni azt a nagy pillanatot, amikor megérkezik az ihlet. Ma már persze tudom, hogy egy blogot a legkönnyebb elkezdeni, de fenntartani már sokkal nehezebb, ha pedig az ihletre várnék, valószínűleg sosem írnék semmit.... De akkor két éve csak vettem egy mély lélegzetet, és ezt írtam:

"A kezdés, az valahogy nem az én műfajom. Elkezdeni mindent nehezen tudok. Folytatni, azt már igen... a kitaposott úton lépkedni, ismerősként üdvözölni a dolgokat - ez már jobban megy. Ezért aztán nem írok most sokat. A következő biztosan könnyebben fog megszületni.

A kezdet általában mindig ijesztő, a befejezés általában szomorú; de ami a kettő között van, az számít igazán. Jó, ha ez eszünkbe jut, ha valaminek a kezdetén tartunk." 

Szóval elkezdtem. Ahogyan az ilyenkor történik, eleinte csak a családom olvasta, néhány barát, de akkor is jólesett írogatni, sőt, igazából nem is számítottam arra, hogy bárki olyan elvetődik majd ide, akit személyesen nem ismerek. Ezért aztán rendkívül meglepődtem, amikor az első kommentek megjelentek :-) Jöttek az első, majd a további "közelebbi" kapcsolatok, ők a most is nagyon fontosak nekem - bár személyesen nem ismerjük egymást, sok-sok kedvességet kaptam tőlük, amiért nagyon hálás voltam. És aztán egyre többen írtatok, hihetetlenül kedvesen és sok szeretettel, nekem pedig elmondhatatlanul jó érzés volt, hogy milyen sok értékes ember gondolkodik és érez hasonlóan, mint én.

Nagyon jólesett a rengeteg komment, levél és megkeresés, sokszor ezek adták meg a hiányzó kis plusz energiát ahhoz, hogy tudjam folytatni. Mert hát tudjátok, munka, család, két kisgyerek, barátok és sok-sok más dolog mellett borzasztóan nehéz valami aprócska időt kiszakítani a napokból, hogy megmaradjon ez a kis sziget itt - és nem titok, hogy többször megfordult a fejemben, hogy elbúcsúzom a blogtól, főleg amikor eljött az az mérföldkő, hogy fel kellett adnom a "minden kommentre válaszolok" elvet... De aztán valahogy mindig lett újabb bejegyzés, és ezért elsősorban Nektek jár köszönet, a biztatásokért, a szeretetért.

Ha visszanézek erre a két évre, azt hiszem, nagyon szép és tartalmas időszak volt blogszempontból is - 3.375.000 oldalletöltés, 8.000 komment, 530 bejegyzés és sok-sok kedves olvasó. Akárhogyan is alakul a blog sorsa, mindig örülni fogok annak, hogy két évvel ezelőtt megírtam az első posztot - nagyon-nagyon sokat kaptam ezáltal, leginkább Tőletek.

Szívből köszönöm, hogy velem voltatok eddig! És most abbahagyom, mielőtt elpityergem magam... holnap jelentkezem :-)

Névre szóló mécsestartó

Szeretem a névre szóló dolgokat, valahogy már csak attól személyesebb lesz valami, hogy van rajta egy név.... Amikor annak idején két egyetemi előadás között bújtam az antikváriumokat, képes voltam már csak azért megvenni egy könyvet, mert egy szépen írt név szerepelt a belső címlapon, amelyikben pedig kézzel írt rendes ajánlószöveg volt, azokat végképp boldogan cipeltem haza. És akkor még nem is idézem fel a névre szóló bögrés és kulcstartós korszakomat - szóval, már most érzem, hogy a Coke új reklámkampányának (ahol személynevek szerepelnek az üdítősdobozon márkanév helyett) abszolút célcsoportja leszek.
Lényeg a lényeg, a névvel ellátott dolgok jók és kész - és Orsi barátnőm szülinapja felé közeledve arra gondoltam, ő bizony egy olyan mécsestartót fog tőlem kapni, amit a saját nevével látok el. Persze, szokásosan egy rendkívül gyorsan kivitelezhető ötletre volt szükségem, ráadásul azt is szerettem volna, ha a betűknek van valami funkciója is azon kívül, hogy csak úgy vannak - úgyhogy ezt találtam ki, amit itt lentebb láthattok.

A képek sajnos estiek (ilyenkor mindig szükségét érzem, hogy mentegetőzzek...), ezért aztán kellően borzasztóak is, de remélem, a lényeg azért látszik.

Egyszerűen csak egy kisebb méretű befőttesüvegre és egy kis fekete papírra volt szükségem a dologhoz:

A papírból levágtam egy akkora darabot, amellyel szépen körbe lehetett tekerni az üveget, kis ráhagyással:

A papírra grafitceruzával felírtam a betűket, majd egy kis, hegyes olló segítségével ki is vágtam azokat. Fontos, hogy azoknál a betűknél, ahol van egy belső külön rész (pl. O, D, R, A stb.) hagyni kell egy kis "szárat, hogy megmaradjon ez a belső rész.

Az ollóval egy kicsit még utánaigazítottam a betűket, majd a fekete papírt felragasztottam az üvegre. Legutolsó simításként - hogy a nagy feketeséget egy kicsit elvegyem - színes szalagból kötöttem az üvegre egy masnit, és ezzel készen is lett, persze csak azután, hogy tettem bele egy mécsest.
Nagyon-nagyon jól néz ki, ahogy a fény kirajzolja a betűket - óriási a kísértés, hogy készítsek egy "ÉVI" verziót is... :-)

Hangulatvilágítás tortapapírból

A nyár közeledtének vannak csalhatatlan jelei: a melegedő időjárás, a fagyizók szaporodása, a szabad testfelületek arányának megnövekedése és még sok más - például az esküvői meghívók megjelenését a postaládában is ezek közé sorolnám. Amikor a napokban megérkezett az első idei meghívó, tudtam, a nyár most már tényleg a küszöbön áll... és ezzel egy időben érkezett Timi levele is, aki azt kérdezte meg, nincs-e valami ötletem egy adag maradék tortapapír felhasználására. Rögtön eszembe jutott, hogy sok hónappal ezelőtt a Kifőztük magazinba készítettem valamit, amit kifejezetten esküvőkre gondoltam dekorációnak - és az is eszembe jutott, hogy ezt el is felejtettem kitenni a blogra, úgyhogy most megteszem, és köszönöm Timinek, hogy eszembe juttatta a dolgot. :-)

Mivel egyfajta hangulatvilágításról van szó, szükség van hozzá karácsonyi égősorra (természetesen jó minőségűre), valamint mini tortapapírra -  ezeket nagyon kedvező áron lehet beszerezni a hipermarketekben.

A mini tortapapírokat félbevágjuk:

A papír félköröket tölcsérformára hajtjuk, majd ragasztóval rögzítjük. A tölcsérek tetején maradjon egy akkora rés, amelyen átfér az égősor lámpácskáinak foglalata.

Ha elkészültünk a szükséges mennyiségű kis papírtölcsérrel, ezeket ráhúzzuk az égőkre.

És ezzel készen is van - nagyon kevés munkával igazán látványos és nagyon hangulatos dekorációt kapunk. A kis papírburákkal ellátott égősort ezután bárhova felakaszthatjuk – meghitt háttérvilágítást biztosíthatnak egy esküvőn vagy nyáresti kerti partin. Zöld levelek között különösen szép tud lenni, ez saját tapasztalat :-)

Csillag tejesdobozból

A szívemhez legközelebb mindig azok az ötletek állnak, amelyek a lehető leghétköznapibb, sőt, inkább már kidobásra váró tárgyakból készülnek, amikor valami egészen új és váratlan lesz olyasmiből, amiben amúgy már nehéz meglátni a lehetőséget.

Egy tejesdoboz például hasonló kategória - persze én is készítettem már belőle kastélyt, lovagvárat, madáretetőt és hasonló dolgokat, de mindig csak olyasmit, ahol maga a dobozforma megmaradt. Most viszont eszembe jutott valami más - éppen akkor, amikor a gyertyaöntéshez félretett tejesdobozokat raktam egy kupacba -, és a végeredménnyel nagyon elégedett vagyok. :-) Ez is egy olyan dolog, ami gyerekekkel is megvalósítható, és számomra mindig öröm megmutatni nekik, hogy egy igazán kidobásra szánt dologból készülhet valami új és látványos is.

A tejesdoboz a szokásos egyszerű típus (bár azt hiszem, nagy különbségek ezek között nincsenek... :-)  )

A tejesdoboz végét és alját levágtam egy éles késsel (egyből kettőnek is):

Kikészítettem egy mintás papírt (bármilyen megteszi, akár egyszínű is):

A tejesdoboz-darabokat kilapítottam, papírragasztó stifttel mindenhol nagyon alaposan bekentem, és bevontam a mintás papírral a dobozok felületét.

Most jön a lényeg: a lelapított dobozokat egy cm-es széles csíkokra vágtam:

Kicsit széthúztam  a darabokat, így rombuszokat kaptam:

A rombuszokat pedig egymáshoz ragasztottam, összesen 8 darabot - így kialakult a szép csillagforma.

És ezzel el is készült. :-) A tejesdobozalap nagyon jó, erős tartást ad a csillagnak, és persze akár többet is össze lehet ragasztani, úgy szűkebbek a rombuszok, de szerintem így is tökéletes.

Egy vékony cérnával felakasztottam, aztán sokáig gyönyörködtem benne - olyan jó, hogy tejesdobozból van :-)

... és ha egy kis mintáspapír-kört is ragasztunk a közepére, virágnak is beillik :-)

Bababútor építőkockákból

Történt, hogy a kicsik kaptak egy nagyon édes játék egércsaládot. Utánanéztem a neten, milyen egyéb dolgok vannak még ebben a játéksorozatban - és kis híján sokkot kaptam, döbbenet, mennyi pénzbe kerülnek például az egerekhez illő bútorok. Persze én belátom, hogy minőségi és szép és cukormukor és minden, de hát többezer forintot elkérni egy pici kanapéért... gondoltam, próbáljuk meg házilag megoldani a dolgot. Az ilyenkor már többször bevált alapanyaghoz, azaz a használt építőkockákhoz nyúltam - még mindig van belőlük szép számmal. :-)

Inspirációs jelleggel most egy kicsit részletesebben is írok a kockák átalakításáról, ezekből tényleg bármit lehet ugyanis készíteni - na jó, hintaszéket azért nem :-)
Nagyon egyszerű dolog ez is, igazából nincs is szükség másra, mint akrilfestékre, erős ragasztóra és pár anyagdarabra, és hamarosan igazi kis szobabútorral játszhatnak a gyerekek - és szerencse, hogy mostanság a minimalista bútordesign a nyerő, mert ennek az irányzatnak pont megfelelnek az építőkockák :-)


Ők voltak az a bizonyos egércsalád, akik annyira áhítoztak némi berendezés után:

Elsőként egy olyan alapdarabot készítettem nekik, ami nélkül én sem tudnék meglenni. Ezeket az elemeket válogattam ki hozzá:

Van tippetek, hogy mi lett belőle? :-) Persze meg is mondom rögtön - kanapé. Pillanatragasztóval egymáshoz ragasztottam a darabokat:

A ragasztó megszáradása után akrilfestékkel barnára festettem:

Ráragasztottam egy méretre vágott anyagdarabot, vastag filcből pedig kivágtam két díványpárnát:

És Egérpapa már birtokba is vette. Gondolom, esténként majd ezen fog újságot olvasgatni, amikor mi már alszunk :-)

A második bútor a szülők franciaágya lett, ehhez ezeket a darabokat válogattam ki:

Jöhetett az összeragasztás:

Majd persze a festés, és száradás után a "kárpitozás":

Egérpapának ez is nagyon bejött, rögtön el is dobott mindent, és szundított egy kiadósat :-)

A kis egérlánynak persze készítettem egy kis íróasztalt, székkel együtt:

A kis szorgalmas le is ült máris megírni a leckéjét, Egérmama figyelő tekintete előtt :-)

A háttérben látszik egy kis konzolasztalka, ezt is nagyon egyszerű volt elkészíteni:

Kevésbé részletezve a többit, elkészült a kislány ágya is (itt az ágylap egy vékony farostlemez volt, ami fogalmam sincs, honnan került a kockák közé):

És persze nem maradhatott ki négy étkezőszék, valamint egy családi méretű ebédlőasztal sem:

És mivel odavagyok a kandallókért, ez innen sem maradhatott ki :-) Egy barna papírral bevont LED-mécses adja benne a fényt:

Egyelőre itt tartok hát a bútorokkal, de még sok-sok tervem van, és kocka is akad még, úgyhogy a nyusziknak lesz min letörölgetniük a port... :-)