Tortapapír-báránykák

Akkor vissza a hétköznapokhoz... :-) Idén valahogy bárányka-csőlátást szereztem be így húsvéthoz közeledve, báránykás tárgyakat nézegetek bárgyún elérzékenyült mosollyal az arcomon, báránykamintás papírokat keresgélek a neten, és persze báránykás dolgokat készítek. Érdekes, hogy tavaly ugyanilyenkor a báránykák teljesen a tudatködömre estek (na jó, ez nem), viszont akkor csibéket gyártottam éjjel-nappal. Kíváncsi lennék, hogy ez valami pre-húsvét trauma (feltételezem, jövőre nyúlmánia jön), vagy valami más aggasztó tünetcsoport, de azért reméljük a legjobbakat. :-)

Szóval, báránykák - most is ezek készültek, de ezúttal nagyon egyszerű, párperces verzióban. Egy konyhai rendrakás során ugyanis hirtelen ráeszméltem arra, hogy a mini tortapapírok olyan báránykaszerűek. (Vagy már én látom bele mindenbe a báránykákat...?)
De nézzétek meg, hát nem egyértelmű a hasonlóság?

Egy kis további báránykásítás azért kellett nekik, belátom - rajzoltam nekik arcot, ragasztottam nekik papírból kivágott fület és lábat, végül spárgamasnit is kaptak a nyakukba.

És tényleg csak pár perc volt :-) Így, ahogy vannak, fel is lehet őket ragasztani tavaszi mintás papírra, ez esetben máris készen vagyunk egy húsvéti képeslappal - én viszont inkább fellógattam őket. 
Ez tipikusan gyerekekkel is elkészíthető dolog, és kézügyességet is csak nagyon keveset igényel, viszont a báránykák kinézete mindenkinek okoz egy mosolyt, ami - nagyon jó dolog :-)

Bloggerina 2013

A mai este tartogatott számomra egy nagy meglepetést, ami igazából teljesen hihetetlen... de úgy tűnik, megkaptam Bloggerina 2013 különdíját. Nehéz most írnom erről, és nem is leszek hosszú, de lehet, hogy annál érzelmesebb, bár ha Anne Hathaway éjjel megkapja az Oscart, ő biztosan túltesz rajtam is :-)
Köszönöm a zsűrinek, hogy érdemesnek talált erre a díjra, fantasztikusan jó érzés ez... de mindenképpen szeretném megköszönni Nektek azt, hogy olvassátok és szeretitek a Kiflit. Nekem ez rengeteget ad, és a folytatásokhoz is sokszor ebből merítek - nem is hinnétek, egy-egy kedves komment mennyire megmarad a szívemben.
És hát fontos kiemelnem, hogy a zsűri ezt a különdíjat elsősorban a közösségteremtésért adta, ez a közösség pedig Ti vagytok - így a különdíj így éppen annyira a tiétek is, mint az enyém.

Limarának pedig szívből gratulálok, hogy megnyerte a fődíjat, 1000 %-ig megérdemelt győzelem volt! :-)
http://bloggerina2013.cafeblog.hu/2013/02/24/es-akik-mindent-visznek/

Szép estét mindegyikőtöknek! :-)

8.

Vajon van még bármi a világon, ami olyan varázserővel bír, mint a gyerekek puszija? Akármilyen elcsigázottan érek is haza a napi munkából, ha ők odaszaladnak hozzám, valahogy minden gond lényegtelen lesz, és újra nagyon lehet hinni abban, hogy a világ gyönyörű...
Amikor megszületett a Nagyobbik, és kézbe vehettem, az első, ösztönös cselekedetem felé egy puszi volt. Óvatos puszi, mert annyira cseppnyi kis arca volt, és aludt is, de azt a finom puhaságot nem lehet elfelejteni... sokszor mondtam, hogy a saját kisbabában az a legjobb, hogy annyiszor és annyi puszit lehet neki adni, amennyit csak akarunk. Én rengeteget puszilgattam az enyémeket, és így van ez a mai napig. Még nem annyira nagyok,hogy elhúzódnának, még nem sok nekik, most még odabújnak és minden annyira kerek és tökéletes... azt hiszem, amikor felnőnek, a sok-sok puszit lesz a legnehezebb elengedni.
Mostanában gyakran gondolok arra, meddig tart még az a boldog időszak, amíg még mi vagyunk a gyerekeink számára a nagybetűs Legfontosabbak...? Nézem őket, ahogy cseperednek - olyan kedves ez a szó, és annyira kifejező, nagyon szeretem - és érzek belül valami megfogalmazhatatlan szorongást, hogy nemsokára majd elindulnak, úgy igazán, és mi csak a háttérből vigyázatjuk a lépteiket, aggodalommal telve, de ezt hősiesen eltitkolva. A Kisebbik a maga majdnem hat évével még teljesen a mi kicsikénk, és a ma nyolcéves, komoly elsős Nagyobbik is még az, de nézem, ahogy az osztálytársaival beszélget és viháncol, és érzem, ahogy közben telnek-rohannak a pillanatok...
És tudom, hogy amikor eljön a leválás, borzasztóan fog fájni, hogy sokszor nem tudtam velük lenni akkor, amikor szükségük lett volna rám, mert dolgozni is kell, kötelezettségeket teljesíteni, sok-sok apróságot elintézni, miközben az ő gyerekkoruk éppen most van, és minden perccel elmúlik belőle egy visszahozhatatlan alkalom arra, hogy együtt lehessünk.

Furcsa, de ahogy nőnek, egyre jobban hiányoznak, ha nincsenek velem. Napközben, a munkahelyemen mindig alig várom, hogy elindulhassak értük, és este, amikor lefeküdtek, alig várom, hogy kora reggel álomittasan-kócosan megjelenjenek... a reggeli öleléseknél és pusziknál nincs semmi puhább és boldogítóbb. Ilyenkor annyira, de annyira mindegy, mennyi gondunk van, csak arra tudok gondolni csordultig telve hálával, hogy a legszebb dolog az életemben, hogy anya lehetek.
Remélem, hogy valamennyire meg tudok felelni ennek az adománynak, bár tudom, hogy utólag majd azt mondom, bárcsak jobban csináltam volna... igaz, még hosszú az út, még van időm, és ez jó, mert bőven van mit tanulnom tőlük. De nyolc év már eltelt, és ez szinte hihetetlen. 

Ma nyolcéves lett a kislányom - észrevétlenül vált az én első kisbabámból okos és a világ dolgaiban már jártas nagylánnyá. Ahogy ő változott, úgy változtunk mi is, én és Ő - milyen messze van már az első, háromtagú családként eltöltött esténk, amikor még csak szerettük azt az ismerős-ismeretlen kisbabát, de nem tudtunk róla semmit. Amikor még a pelenkázás és a fürdetés is olyan idegenül új dolog volt, a mozdulatok igyekvően ügyetlenek, az éjszakák álom közben is figyelőek... messze van, és közben mégis most volt, talán tegnap vagy tegnapelőtt, miközben ma reggel már rutinosan indul az iskolába, még búcsút int, de már újságolja az osztálytársainak az ő apró híreit, szabályosan gömbölyű betűkkel ír mondatokat, összead és kivon, a haja derékig ér... én pedig  úgy visszatartanám az időt, hogy ne fusson így, mert még nagyon sok összebújást, elsuttogott titkokat és számlálatlanul adott és kapott puszit szeretnék, mert nincs semmi a világon, ami ezeknél a pusziknál értékesebb lenne.
Isten éltesse a mi édes Nagyobbikunkat!

Nyuszik kottapapírból

Csak nem úsztam meg a tél végét betegség nélkül - fáj a torkom, lázas vagyok, gyenge és semmisemjó, de ahhoz képest, hogy a kollégáim fele már túlesett ezen, én egész sokáig tartottam magam. Ti hogy álltok, tartjátok még magatokat, vagy benne vagytok fülig...?
Szóval persze pont a legrosszabbkor jött (ez mindig így van), mert a Nagyobbik születésnapja a küszöbön van, és most minden maradék apró energiám erre fordítódik... így aztán már régen nem is készítettem semmi megmutatnivalót, leszámítva egy már húsvétra szánt párperces dekorációt, amit persze nem tartok magamban. :-)
Tényleg nagyon egyszerű dolog ez, de ez mostanában inkább erény, mint hátrány. Viszont nagyon kedvesen mutat, és bármilyen papírból elkészíthető - én a kedvenc kottapapírjaimból használtam fel két lapot hozzá, de a másik nagy kedvenc mintás papírokból talán még tavasziasabban festene.

Először is egy fehér kartonra rajzoltam egy nyuszit sablonnak - igazán nem értem, miért nincs olyan mintalyukasztó, ami 10 centis nyuszikat vág ki, pedig biztos elköltenék rá egy olyan összeget, amit aztán magam is megbánok... :-)
Szóval, sablonnak ezt rajzoltam:

Kivágtam, majd a kottapapírt néhányszor meghajtottam, a sablont körberajzoltam rajta, és kivágtam a nyuszikat.

A nyuszikat kilyukasztottam, hogy fel tudjam majd őket akasztani, majd spárgából rájuk kötöttem egy hurkot.

És ennyi volt az egész. A nyuszikat most már fel is lehetett akasztani - én most ágakra tettem őket, de füzért is lehet belőlük készíteni, az is kedves látvány lenne.

Szép maradék estét mindenkinek :-)

Szuperhősök papírgurigából 3.: Gandalf

"A gyűrűk ura" trilógia feltétlen rajongói közé tartozom. 15 éves koromban találkoztam először a könyvvel, és néhány nap alatt elolvastam mindhárom kötetet, egyszer s mindenkorra elvarázsolt Középfölde szépsége. Lenyűgöző, amit Tolkien megálmodott A gyűrűk urá-ban és a többi könyvben is, leginkább azért, mert ebben a világban mindennek van gyökere, története, múltja és jövője - ahol a bátorság, a férfiasság, a bajtársiasság mindennél élőbb és tiszteletreméltóbb, és ahol egészen hétköznapi szereplők lesznek képesek arra, hogy elhárítsák a végső homályt az egész földről.

Nem kezdek el írni magáról a könyvről, mert ezzel ezer meg ezer oldalt lehetne megtölteni, bár nagy a kísértés. :-) Szóval, abszolút kedvenceim közé tartozik a Gyűrű-trilógia, és kivételesen a filmadaptáció is tökéletesen sikerült: persze csak a történések főbb vonalát adja vissza, de a hangulatot és magát az egész tolkieni világot hiányérzet nélkül kelti életre, és ez nagy szó.

És hogy hogyan is jönnek ide a szuperhősök? Nos, az én értelmezésemben Gandalf, a szürkéből fehérré lett mágus pontosan az - igaz, nem feltétlenül aprítja miszlikbe egy baltával az ellent (bár van, amikor igencsak harcias), nem püföl ököllel monoklit az orkok szeme alá, és nem menti meg koszos pólóban a világot, mint Bruce Willis. Ő "csak" egy mágus - de ebben a vonatkozásban utolérhetetlen, és nélküle Frodóék nem jutottak volna még a kertkapuig sem.

Ezért aztán Gandalf is elkészült papírgurigából. Feltettem a szekrény tetejére, ahonnan belátja a szobát - megnyugtató érzés egy saját fehér mágus a házban :-)

És persze róla több kép is készült, elvégre nagyon elfoglalt szuperhősről van szó:

Gandalf a balroggal

(Vigyázz!! Mögötted!!)

 

Gandalf Rohan és Gondor térképe előtt

(végül is nem mindegy, Gondorba rohanni vagy Rohanba gondorni)

Gandalf és Legolas, a harcos tünde,

azaz a Gyűrű Szövetségének kb. 22,5 %-a.

 

És végül 3 idézet a könyvekből:

Ahol csődöt mond az akarat, ott magától nyílik meg az út.

A hajnal mégis az emberek örök reménye.

Azt a legnehezebb befejezni, amit el sem kezdesz...

Színes papírvirágos koszorú

Végre, végre napsütésben lehetett részünk öt percnél is hosszabb időtartamra, úgyhogy azonnal ábrándozni kezdtem a tavaszi hangulatról, a tavaszi tevékenységekről, a tavaszi illatokról, szóval mindenről, ami tavasz. Feltérképeztem persze rögtön az egész kertet is, és boldogan számolgattam minden kis rügyet, mert vannak ám! És igyekszem nem gondolni arra, hogy még állnak előttünk fagyok bőven... teljes tavaszi zsongásban voltam tehát, és azt éreztem, ha végre tényleg lesznek egyszer újra virágok, madarak, színek és illatok a kertben, akkor aztán minden percemet kint fogom tölteni, mert ennél hosszabb-lehangolóbb telet még nem láttam.
Egyelőre persze a virágoknak még nincs nyoma, de nekem akkor is szükségem volt rájuk - úgyhogy csak a színes papírjaimban bízhattam. :-)

Arra gondoltam, hogy készítek egy olyan koszorút, amire sok-sok apró papírvirágot teszek, és semmi mást. Ezért öt színes papírlapot vettem elő: sárgát, halványsárgát, narancssárgát, zöldessárgát, drappot, valamint egy koszorúalapot és egy kis mintalyukasztót.

A mintalyukasztóval sok-sok-sok-sok apró virágot kivágtam:

Egy fekete filctollal mindegyik virág közepére nyomtam egy pöttyöt:

Ragasztópisztollyal elkezdtem felragasztgatni a virágokat a koszorúalapra:

Egészen addig, míg be nem borítpttam így az egész koszorút:

A hátuljába drótot szúrtam, és felakasztottam. Nem tudtam igazán jó képet csinálni róla, de tényleg nagyon vidám és tavaszias lett - bár szívből remélem, hogy már nem kell sokat kihúzni, míg hasonló virágok lesznek mindenhol... még sosem vártam ennyire a tavaszt :-)

Ilyen volt, ilyen lett

Volt egy nem használt dobozunk, amiben anno egy kisvakondos puzzle-gömb elemei voltak. Eltettem, hogy majd jó lesz valamire - és jó is lett, mert ajándékdobozt készítettem belőle. Egy kis papír, szalag, gomb és ragasztó, és máris készen lett az egyedi dobozka, amibe ajándék cd-t, könyvet vagy akár sok finom sütit is csomagolhatok. :-)

Ilyen volt:

És ilyen lett:

Talán mégis inkább sütis doboznak lenne jó :-)

Nyulak fahasábból

Túlvagyunk egy nagyon jól sikerült első iskolai farsangon (jelmezverseny I. helyezés :-), készülünk az ovis farsangra és szülinapi bulikra, küzdünk sok-sok-sok-sok munkával és a szűnni nem akaró téllel, de azért néha - mostanában nagyon néha - próbálok arra egy kis időt kipasszírozni a csak 24 órából álló napokból, hogy valamit összebarkácsoljak, ami egy icipicit közelebb hozza talán a tavaszt.

Nagyon régóta hányódik a mindent elnyelő garázsunkban három ferdén levágott végű vékonyabb fatörzsdarab - sosem tudtam, mihez is kezdjek velük, amíg karácsony környékén meg nem láttam valamelyik oldalon, hogy akár mikulásokat lehet belőlük készíteni. Persze nem ezeket másoltam le, csak elraktároztam a fejemben a dolgot - és most, így a tavasz utáni vágyakozás egyre intenzívebb állapotában eszembe jutott, hogy ha mikulásokat lehet gyártani ezekből a kisebb fahasábokból, akkor talán nyuszikat is.

Idő híján ezek a nyuszik most extra sebességgel készültek el. Biztosan lehetne belőlük sokkal szebbet-jobbat is kihozni, de mi így is megszerettük őket - és a "mi" alatt elsősorban megint csak a Kisebbiket értem, aki boldogan hurcolta a nyulakat mindenfelé a házban. :-)

Így néztek ki ezek a fadarabok:

A hasábok vágott felét fehér akril alapozófestékkel átkentem - erre azért volt szükség, hogy az arcok megrajzolásához használt filctoll ne fusson szét a fa ereiben.

Fehér kartonból kivágtam a füleket, rózsaszín filccel megrajzoltam a közepüket, és felragasztottam a hasábok hátuljára.

Jöhettek az arcok: ezekhez filctoll kellett, az orrokhoz pedig egy-egy fehér pompon.

Aztán már csak a selyemszalag-nyakkendők kerültek rájuk, és a Kisebbik máris gazdagabb lett három új kedvenccel. :-)
Bárcsak már tényleg jönne a tavasz....

Szuperhősök papírgurigából 2.: Superman

Hát igen, ha valaki, ő igazán az. Valószínűleg az egyik legismertebb logó a világon az ő piros S betűje, és a jellegzetes kéztartás is csak az övé, a gondosan megkomponált belógó hajtincs pedig aztán tényleg mindent visz. :-) És bár az első Superman-filmet a '70-es években mutatták be, a rajongóknak manapság sem kell meglenniük a kék-piros ruhás hős nélkül, mert nyáron kerül a mozikba a legújabb Superman-kaland.
Én még egy filmet sem láttam a sorozatból, viszont a figura nem tudott hidegen hagyni - az ő papírgurigás verzióját is elkészítettem, egy kis festék és színes papír segítségével. Az én Supermanem kimondottan mosolygósan menti meg a világot - de ez rá is fér a világra :-)

Lillafüred

Amikor a szülinapi hétvége szóba került, már akkor egyértelmű volt, hogy Lillafüredre megyünk. Jó pár éve jártunk arra utoljára, és akkor is nyáron - mindkettőnket érdekelt ennek a gyönyörű vidéknek a téli arca, úgyhogy gyorsan foglaltunk szállást a neten, striguláztuk a napokat az indulásig, aztán felszerelkeztünk sok meleg holmival, és a kicsikkel együtt útnak indultunk. A kocsiban eloszlattuk a Nagyobbik meggyőződéses hitét, miszerint egy olyan helyre megyünk, ahol minden lila ("jaaa, Mama, azt hittem, Lila Füred!"), a Kisebbikkel pedig tisztáztuk, hogy nem, semmilyen Lilla nem tisztálkodik ott nyilvánosan ("Mama, ott fürdik a Lilla?"), és két órányi, nézelődősen szép autóút után meg is érkeztünk. Innentől kezdve pedig gyakorlatilag megállás nélkül mentünk, sétáltunk és kirándultunk, mert egyszerűen nem lehetett betelni ezzel a tájjal. Nyáron is varázslatos az egész környék, de most olyan volt, mintha Télkirálynő költözött volna be ide összes jégtündérével - a fákon minden egyes picike ágat hó borított, mindenfelé csillogó jégcsapok csüngtek, és ragyogó, havas takaró lepett be mindent. A levegő is egészen más volt, mint itthon, és bár ezt mondták a tél egyik leghidegebb hétvégéjének, egyáltalán nem fáztunk, mert még a hideg is valahogyan olyan tiszta és barátságos volt, nem az a csontig hatoló, reggeli autóvakarászós, alattomos rémség.
Ráadásul kellemesen gyakran lehetett forralt bort és kürtőskalácsot áruló helyekre bukkanni, úgyhogy a komfortfokozatunk igazán rendben volt. :-)
Ha tehetitek, mindenképpen látogassatok el oda ilyentájt, a legszebb és legpuhább tél vár ott mindenkit.

Az István-barlang bejárata - éppen ezzel szemben szálltunk meg

A Hámori-tavat, ahol nyáron csónakok úsznak,

most vastag jégpáncél borította - és bár ezt nem fotóztam le,

valaki addig járkált rajta, míg ki nem alakított rajta

egy bizonyos Barbinak szóló szerelmi vallomást :-)

Az Anna-vízesés - kevesebb vízzel,mint nyáron,

viszont sok-sok jégcsappal

Egészen estig sétáltunk mindig -

a vízeséshez vezető kapu a sötétben mindig nagyon romantikusan festett :-)

Itt láttuk a legvagányabb madáretetőt is....

... amit sok-sok kismadár látogatott, ránk fittyet sem hányva. :-)

A gyönyörű Palotaszálló nappal....

... és este.

A patak a panziónk előtt csörgedezett,

és a Kisebbiket folyton bűvöletben tartotta

Fák és fák és fák

Ez pedig a kisvasút sínje,

 már mindannyian alig vártuk, hogy felülhessünk rá :-)

Megérkezett a mozdony, ami a Garadna-völgybe vitt minket

A kisvasút ablakán, fejmagasságban két babatappancs-lenyomat -

ezt a mai napig nem értem, hogy kerülhetett oda :-)

A Garadna-völgyben

Egy megfagyott erdei patak

És a jégcsapok, amelyekről nagyjából százötven fotót készítettem,

mert lehetetlen volt betelni a szépségükkel

Felsőhámor, ahol úgy lejtenek az utak,

és annyira nincs autóforgalom, hogy szánkóval csúsztunk lefelé -

éppen előttünk futott át az úton egy rendkívül szemtelen külsejű kisegér :-)

A madarak hihetetlenül közel engedik az embereket -

különleges élmény

Felsőhámori feliratok :-)

Kilátás az ablakunkból nappal....

...és este: igazi érzékcsalódás - kint vagy bent ég a lámpa? :-)

Forralt bor - és ahol ezt ittuk, ott ettünk friss mandulás pisztrángot is...

Séta visszafelé a parkon át

És aztán az út hazafelé a csillogó erdőn keresztül....

...meseszép volt. :-)