Méhecskés dekoráció

Mikulás környékén jó pár Kinder-tojás érkezett hozzánk. A bennük lévő kis sárga műanyag tojásszerű tartókat persze, hogy eltettem, ilyen nagyszerű alapanyagokat még véletlenül sem dobnék ki... de aztán el is felejtettem őket, más dolgokat készítettem.

Na jó, nem füllentek. Nem ezért felejtettem el őket, hanem mert a komód, aminek a tetejére rátettem a hat sárga tojáskát, arcpirítóan nagy felületi kuplerájt tartalmaz, legalábbis az én arcom rendesen szokott pirulni emiatt, ha vendégek jönnek, de hát mit tegyek, egy komódrendbetételre egészen extrém esetben szokott csak időm jutni. Szóval, a rendetlenség úgy nyelte el a jó kis alapanyagokat, mint a Kisebbik a gyurmát, és egészen tegnapelőttig azt sem tudtam, hol vannak. Szerencsére azonban tűvé tettem a házat egy eltűnt kulcs után, és ekkor áttúrtam a kupacot, majd diadalittasan emeltem ki belőle a sárga tojásokat.

Ha feltenném a kérdést, Ti mit készítenétek a Kinderekben található sárga műanyag izékből, szerintem úgy 99 %-ban mindannyian azt vágnátok rá, hogy méhecskét... annyira kézenfekvő a szín meg a forma. Nem? :-) Nem váltottam meg a világot, én is méhecskéket gyártottam belőlük, de szerintem igazán helyeseket. :-)

Meg is mutatom nektek őket, mert mi nagyon megszerettük a kis mosolygós fejüket.
Nagyon egyszerűen készültek: fekete zseníliadrótot hajtottam köréjük, és alul jó erősen megtekertem párszor - így egyúttal a lábacskájuk is kialakult.
De mielőtt még bármit is csináltam volna velük, három tojáskát kinyitottam, mindegyikbe belecsúsztattam egy-egy hosszú cérna végét, és aztán vissza is zártam őket - ugyanis közben kitaláltam, hogy némelyik méhecskét fel fogom lógatni, és ezért szükségem volt akasztózsinórra.
Visszatérve a fekete zseníliadrótokra, mindegyik méhecskén három-három csíkot alakítottam ki a fent leírtak szerint. A csíkokat itt-ott pillanatragasztó-pöttyökkel rögzítettem.
Egy-egy rövidebb zseníliadrótból elkészítettem és felragasztottam a csápokat is. Megvártam, amíg teljesen megszáradt a ragasztó, és aztán fekete alkoholos filccel kifestettem a méhecskék pofiját.
Ilyenek lettek:

Amíg készültek, addig töprengtem, milyen körülmények közé is helyezzem a méhecskéket... és aztán eszembe jutott az egyetlen, örök szerelem-alapanyagom... hát persze, hogy a vécépapír-gurigák! :-) Meg az is eszembe jutott, hogy a múltkor, amikor különféle formákra gyűrögettem egy gurigát inspirációs célokkal, egyszer csak kijött egy hatszögszerű forma. És ezzel meg is lett a cél.
Úgyhogy fogtam egy gurigát, és hosszában háromszor félbehajtottam, hogy nagyjából egy szabályos hatszögalapú test (ööö, sajnos nem emlékszem, hogy is hívják ezt mértanilag pontosan.... ha valaki tudja, kérem, írja meg :-) ) jöjjön létre.

Ezt a valamit aztán felvágtam négy szeletre (és még készítettem jó pár ilyet).

A szeleteket pedig pillanatragasztóval egymáshoz ragasztgattam.

Az egészet lefestettem sárga akrilfestékkel kívül-belül. A három zsinóros méhecskét felkötöttem a gurigaszeletek aljára, a három zsinór nélkülit pedig beültettem egy-egy sejtbe - éppen passzentosak voltak bele.

És végül az egészet fellógattam, több helyen is teszteltem :-) A képeken még nem látszik, de végül a Nagyobbik szobájába került a mennyezeti lámpáról lelógatva, és borzasztóan helyes, amikor egy-egy légáramlat hatására forogni kezd az egész, méhecskéstől... a gyerekek teljesen odavoltak érte, én meg egy picit sajnálni kezdtem, hogy nincs kisbaba a házban, mert a legkisebbeket tudja az ilyesmi a legeslegjobban elvarázsolni....