A minap egy tündéri téli gyerekszoba-dekorációs ötletre bukkantam a neten, ami első látásra szerelem volt. Egy papírfelhőből lógtak le zsinórokon vattapamacsok, mint hófelhőből a pelyhek, és annyira, de annyira kedves látvány volt, hogy még aznap adaptáltam is magunknak a dolgot, persze némi változtatásokkal: fehér papír helyett fehér filcanyagot használtam (mert az még sokkal hófelhőszerűbb), a vattapamacsokat fehér pomponokra cseréltem, hogy ne kelljen formázgatni, és a lehető leggyorsabban elkészüljön, valamint nem ragasztottam háttérre, hanem csak úgy hagytam szabadon lógni (így határozottan hóesésesebb).
Így ismét csak egy negyedórába telt elkészíteni ezt az édes dekorációt, aminek az ötletéért köszönettel a tartozom a http://iddensammlung.blogspot.com/2011/11/basteln-mit-kinder.html oldalnak.
Most aztán legalább a Kisebbik szobájában van egy kis havazás, ha már az időjárás ennyire nem tett ki magáért ezen a télen. :-)
Elővettem tehát két A/4-es méretű filclapot:
Egymásra helyeztem őket, aztán kivágtam belőlük (így egyszerre a kettőből) egy felhőformát.
Varrni egyrészt még mindig nagyon gyatrán tudok, másrészt csak 15 percem volt alkotni, úgyhogy elővettem a pillanatragasztót, és az egyik felhő széleitől fél cm-re végigpöttyöztem a filcet a ragasztóval - alul persze hagytam egy nyílást -, aztán pedig összenyomtam a két réteget. (A pillanatragasztóból nagyon-nagyon kevés is elég, hogy nehogy átüssön a filcen, és ráragadjon az egész a munkafelületre... persze, akinek jól megy a varrás, nagyon gyorsan végig is varrhatja a széleket.)
Fogtam egy kupac sima háztartási vattát, és kitömtem vele a felhőt.
Aztán beragasztottam a nyílást is.
A tűbe fűzést azért persze nem kerülhettem ki teljesen: befűztem egy hosszabb hímzőfonaldarabot, a végét megcsomóztam, és hátulról átöltöttem a felhő alján. Ezután már csak fel kellett szúrogatnom egymás után a pomponokat, egymástól némi távolságra, a végén pedig elkötni és levágni a fonalat.
Pontosan a pomponok közepén húztam át a tűt, így tökéletesen szorosan tartja őket a fonal, nem fognak lecsúszni.
Négy ilyen, különböző hosszúságú "hópelyhes" szálat készítettem, és ezzel el is készült a téli dekoráció.
A tetejébe persze beleöltöttem még egy darab hímzőfonalat akasztónak, és aztán fel is lógattam - borzasztóan aranyos látvány :-) Szerintem ez egy tipikusan olyan gyerekszobai dísz, amit a nagyobbak azért szeretnek, mert annyira meseszerűen néz ki, az egészen kicsiket pedig elbűvöli, ha megforgatjuk a felhőt, és repülnek a hópelyhek.
Remélem, jár erre valamikor egy kisebb baba, akin letesztelhetem a hatást :-)
Múltkor vettem egy csomag régimódi ruhacsipeszt. Imádom őket, meg azt a régimódi bájt, ami körüllengi őket. Persze már ismertek, és tudjátok, hogy nem azért szereztem be ezeket, hogy teregetéskor tűzögessem tele velük a ruhákat, az arcomon olvatag szuperháziasszony-mosolyt viselve... hanem sokkal inkább azért, mert TÖKÉLETES alapanyagot jelentenek a barkácsoláshoz. Hiszen van külön fejecskéjük, elegánsan karcsú és hosszú mindegyik, és ha látom őket, máris hallom azokat a bizonyos hangokat. Nem, nem az ufókra gondolok, hanem sokkal inkább egy halk, de fejhangú visításra, valami ilyesmire: "Csiiiiiiiiinááááááálj belőőőőőlünk valamiiiiii széééééépeeeeet...!!!"
És hát ki vagyok én, hogy negligáljam a hangokat? :-) Szóval, nekiláttam.
Ők voltak azok a bizonyos szépségesen régimódi ruhacsipeszek:
De ugye, ti is látjátok, hogy milyen szépek? Nyugtassatok meg, kérlek benneteket :-)
Szóval, fogtam őket, és feketére meg fehérre festettem mindet.
Aztán elővettem az összes fekete-fehér mintás papíromat és papírmaradékomat, és kivágtam belőlük ilyen csokornyakkendő-szerű formákat, mindegyikből két darabot. (Félbehajtva a papírokat a legegyszerűbb.)
Aztán fogtam az azonos mintájú darabokat, és X-alakban középen összeragasztottam őket.
Az így keletkezett szárnyakat pedig pillanatragasztóval középen beleragasztottam a csipeszek nyílásaiba.
Készen is lettek. Mindegyiknek az aljára nyomtam egy kis gyurmaragasztót, és felnyomtam őket a falra.
Nekem nagyon tetszenek... remélem, a hangoknak is :-) :-)
Biztosan a tegnapi sok kedves jobbulást kívánó szó tehet róla, hogy egy fokkal jobban érzem magam... köszönöm szépen :-)
Azért még nem vágtam bele időigényesebb dolgokba, viszont készítettünk tegnap valamit - nem egész 5 perc alatt -, amit megírok nektek, mert egyrészt mínusz egy műanyag flakon, másrészt nagyon jó móka kisfiúknak, sőt, még kislányoknak is.
Pár napja már motoszkált a fejemben ez az ötlet, és az egészen tényleg annyira gyors dolog, hogy éppen be tudtam illeszteni két orrfújás közé. Tulajdonképpen bármilyen szélesebb-laposabb műanyag flakon jó lehet hozzá, nálunk tegnap éppen egy Baba habfürdő ürült ki, és ezt használtam fel az elkészítéshez.
Lehúztam a flakonról az összes műanyag matricát és cetlit - szerencsére ezek egy pillanat alatt lejönnek, nyom nélkül -, aztán pedig kerestem egy fabotocskát.
Egy sniccerrel vágtam egy négyzetet a flakon tetején, ettől nem messze pedig egy hegyes végű ollót beleszúrtam a műanyagba, és addig forgattam, amíg a botocska vastagságánál némileg kisebb lyuk keletkezett rajta.
Beleszúrtam a botot, a flakon oldalára pedig fekete alkoholos filccel rajzoltam 4-4 ablakot.
Fehér dekorgumiból kivágtam egy háromszöget, fekete színű dekorgumiból pedig a halálfejet - ezt pillanatragasztóval rögzítettem. A felirat szintén alkoholos filccel lett. A vitorla egyik oldalát egy ollóval pár helyen kivágtam:
Végül már csak rá kellett húzni a vitorlát a botra, és ezzel kész is lett a flakonhajó, tényleg öt perc alatt.
Az esti fürdéshez szántam, de azonnal elvitték játszani... a különféle játékfigurák felváltva hajóztak benne a szőnyegen, órákon át - úgyhogy ezután szívemből drukkoltam, hogy a flakonhajónk az esti fürdésnél, "élesben" is jól teljesítsen. Kár volt izgulnom, tökéletesen szelte a habokat :-) Teljesen felborulásbiztos, kényelmesen utaztatható benne mindenféle játékfigura, és nincs rajta semmi, amiben kárt tehetne a víz. Ha pedig a nagy tengeri csaták alkalmával az ülésen keresztül sok víz kerülne bele, egyszerűen kipattintjuk a kupakot, és kifolyatjuk a vizet.
Kicsivel több energiával persze sokkal szebbet is ki lehet hozni belőle, lefesthetjük akrilfestékkel, lehet akár kétüléses is, vagy akár duplán vitorlás is - nekem most ennyire futotta erőnlétből, de legalább láthattam, hogy működőképes az ötlet.
Máris egy egész armadára érkezett rendelés, csak győzzük flakonnal... :-)
Mi az eredménye annak, ha az ember bemegy dolgozni, még mielőtt teljesen meggyógyulna...? Az, hogy visszaesik, hát persze. Velem is ez történt, úgyhogy már megint az orrfolyás-gyengeség-láz Bermuda-háromszögében ragadtam. Pocsékság. De mivel próbálom mindenben a jó dolgokat nézni, most is tettem erre egy kísérletet, és megpróbáltam összegyűjteni mindazt, aminek így egy betegség kellős közepén örülhetek:
1. Legalább nem influenza.
2. Egy betegség mindig jó alkalom arra, hogy újra megnézzem a Büszkeség és balítélet-et (szigorúan a BBC-féle verziót), és izgatottan kivárjam a hat rész alatt, hogy Lizzie és Mr. Darcy vajon a 245. alkalommal is összejönnek-e végül?
3. Csodálatos habos kávékat kapok Tőle, még csodálatosabbakat, mint máskor... És úgy általában, ilyenkor még sokkal jobban vigyáz rám. Szeretem. Nagyon.
4. Anyukám hozott nekem a MüPa szuper könyvesboltjából álomszép mintás papírokat, de valami lélegzetelállítóan szépeket! Biztos, hogy hamarosan készítek belőlük valamit, már most tervezgethetem, hogy mi mindent.
5. A Nagyobbik nagy lelkesedéssel ápol, betakargat, vizet hoz, sütit szervíroz, és ami a legjobb: kis hűvös kezével simogatja a homlokomat, mert szerinte attól kisebb lesz a láz. Lehet, hogy ez nem pontosan így van, de akkor is olyan jólesik!
6. A Kisebbik viszont vonatos mesékkel szórakoztat. Minden mese máshogy kezdődik, de aztán Thomas mindegyikben majdnem beesik a szakadékba, de aztán mégsem, és ennek mindig örülhetünk.
7. Ilyenkor mindig rájövök, milyen kedvesek a kollégáim, mert hiányolnak, és remélem, nem csak a munka miatt...
8. Itthon vagyok napközben, és rácsodálkozom, mennyire gyönyörűen süt a nap. Hihetetlen, de bent, abban a nagy szürke irodaházban ez egyáltalán nem tűnik fel. Ráadásul a nyáron kifestett nappalink ilyenkor olyan szép, hogy mindig megdicsérem magunkat a színválasztásért :-)
9. Kedves leveleket és kommenteket kapok tőletek - köszönöm mindet, nem is hiszitek, milyen öröm őket olvasni!
10. Andi barátunktól kaptam egy cserép sárga tulipánt... ettől az egyetlen dologtól tavasz lett a nappaliban, érzem, hogy már tényleg visszaszámolunk, akkor is, ha kint havas a fű, és óriási cidrit ígérgetnek a jövő hétre.
11. Igaz, nagyon folyik az orrom, és fááááj is, viszont illatos a zsepi. Levendulás :-)
12. Visszatérve ismét Rá: hihetetlen, de olyan férjem van, aki szereti nézni a Gilmore Girls-t. Esténként bevackolunk, és nézzük, és közben majszolunk ezt-azt. Betegség közben nem kell törődni a kalóriákkal, ugye? És a Gilmore lányok is folyton esznek :-)
13. Betegség közben észrevettem, hogy délutánonként még sokkal nagyobb öröm viszontlátni az oviból hazatérő kicsikéimet, mint egyébként. Olyan szépek, kicsik-nagyok és édesek...
14. És végül összekapargattam egy kis erőt, és sütöttem csokis-mogyoróvajas kekszet, a legendás Baked kávézó specialitását New Yorkból. A receptet nem másolom be, de itt megtalálhatjátok. Elsőre nem estem tőle hanyatt, de pár óra állás után egészen más dimenziókba emelkedett, és azóta ezen élek, fantasztikusan és hizlalóan finom! Jó, jó, nem túl sok benne a vitamin, de boldogsághormon annál több. És mi kellene leginkább egy betegség mellé? Ugye, hogy ez? :-)
Múltkor nagyon vicces játékot játszottam a kicsikkel: különféle arcokat vágtunk egymásra, csodálkozót, rémültet, szomorút, elgondolkozót meg még ezerfélét. Ettől persze ők gurultak a nevetéstől, én pedig ismét rájöttem arra, hogy a gyerekeknek a semmivel is lehet nagy-nagy örömet okozni... este tovább is gondoltam a dolgot. Mivel olyan nagy sikere volt a játékunknak, elhatároztam, hogy valamilyen kézzel fogható formába is öntöm a dolgot, hogy ők maguk is játszhassanak bármikor ilyen jó kis érzéskifejezős mókát.
Úgyhogy elővettem a süthető gyurmáimat, belehelyezkedtem egy plasztikai sebész lelkivilágába, és legyártottam sokféle szempárt, orrot, szájat, bajuszt és szemüveget is. A végén az asztal egész rémisztően nézett ki a sok-sok érzékszervvel, kicsit úgy éreztem magam, mintha egy horrorfilm forgatására keveredtem volna. :-)
100 fokon félóra alatt kisütöttem őket, amikor pedig kihűltek, mindegyiknek a hátuljára ragasztottam egy kis mágnest.
És kezdődhetett is a játék: én mondtam egy érzelemtípust, ők pedig egy mágnestáblán rakosgatták ki a hozzá tartozó arckifejezést.
Borzasztóan jól mulattunk :-)
Készítettünk morcos arcot:
És ijedtet:
Aztán csodálkozót:
Majd kicsit elérzékenyülten mosolygót:
Aztán emeltük a tétet, és rajzoltunk filctollal hajat is a mágnestáblára, így lett egy megszeppent is:
És nem hagyhattuk ki Angelina Jolie-t sem (nyilván csak szerintem, szerintük egy "szépen mosolygó néni" :-) )
Persze ezeken kívül még sok-sok más arcot készítettünk, úgyhogy idővel átköltöztünk a hűtőre, mert ott még több helyünk volt :-)
Nagyon jó kis mulatság volt, ha van kedvetek, készítsétek el ti is, ha van célcsoport-gyerkőc a közelben - nem is kell hozzá feltétlenül süthető gyurma, vastagabb kartonból is kivitelezhető.
A végére viszont mindenképpen ajánlom ezt a kérdést: "Na és hogy néz ki anya (vagy anyu, nálunk Mama) arca?"
De ezt a képet nem mutatom meg, mert olyan gyönyörű lett, hogy még Angelinát is kenterbe veri... de a valósághoz persze abszolút semmi köze sincs. De azért jó érzés, hogy így szeretnek :-)
Nálunk rendszeresen előfordul, hogy kapunk valakitől egy kedves fotót, de mivel éppen nincs kéznél egy üres képkeret, betesszük egy fiókba, ahonnan aztán csak hosszú idő elteltével kerül elő. Igaz, ha mindig képkeretekben tennénk ki a fotókat, egy idő után nem lenne szabad hely a falon... a következő megoldással viszont gyorsan és helytakarékos módon tudjuk közszemlére tenni a fényképeket, hadd gyönyörködjön bennük mindenki - ehhez mindössze néhány építőkockára, fehér festékre, fa ruhacsipeszre, hurkapálcára, színes-mintás papírra, ragasztóra és egy hegyes eszközre (kézifúróra) lesz szükség.
A kézifúróval fúrjunk egy nem túl mély lyukat a fa építőkockába.
A lyukba cseppentsünk egy kis pillanatragasztót, és szúrjuk bele a hurkapálcát.
A hurkapálcára próbáljuk rá a csipeszeket, így láthatjuk, nagyjából hány darabot szeretnénk majd használni a képek elrendezéséhez (lehet sűrűbben vagy ritkásabban is tenni, képmérettől függően).
Fessük le az építőkockákat fehérre (de akár megtarthatjuk a natúr színt is).
A színes-mintás papírokból vágjunk csíkokat, ezeket pillanatragasztóval rögzítsük a csipeszekre. Száradás után a papírfelesleget vágjuk le körben a csipeszekről.
Végül pedig helyezzük el a csipeszeket a hurkapálcán (az egyensúly miatt felváltva jobbról-balról tegyük fel őket), és csíptessük oda a képeket.
Akár üzeneteket, névjegyeket is tárolhatunk így, de persze a legszebb az, ha képeket helyezünk el a saját készítésű építőkockás-csipeszes tartónkon.
Ezt az ötletet megtalálhatjátok a www.imami.hu helyi oldalain is, ha megkeresitek a főoldal térképén a saját lakhelyetek szerint illetékes helyi információs weboldalt.
Múltkor arra gondoltam, kellene valami olyasmit készítenem, ami még egyáltalán nem fordult meg a fejemben. Csak úgy, látókörszélesítésnek vagy valami hasonlónak. De hogy mit, arról fogalmam sem volt, hiszen hogy gondoljak valamire, amire még sosem? Nehéz kérdés ez. Aztán arra gondoltam, megkérdezlek benneteket, hogy ti mégis mit látnátok szívesen a blogon? Ez érdekes dolog lenne, mert ha ti kívánnátok, biztos lenne közte olyasmi, amire én sosem gondolnék, és ez jó is lenne, mert akkor esetleg nem az n+1. papírgurigás ötletről kellene olvasnotok. :-)
És amikor idáig eljutottam a gondolatokban, hirtelen eszembe jutott, mindig olyan "európai" jellegű dolgokat csinálok, semmi keletit, távol-keletit... és ekkor bevillant egy egészen konkrét ötlet: japán babákat fogok készíteni. Nem tudom, miért pont japán babákat, de ez jutott eszembe, és azonnal bele is szerettem az ötletbe fülig, ki tudja, miért.... (De talán azért, mert ez egy újabb kiváló alkalom a gyönyörű mintás papírok használatára. :-) )
Úgyhogy kikészítettem négy natúr fabábut, hogy japán babákat készítsek belőlük.
(Ha valaki közületek a japán kultúra szakértője lenne, az legyen kedves és ne kövezzen meg a teljesen szabálytalan minta- és színhasználatért, meg úgy általában a többiért, mert persze ezek a japán babák csak olyanok, amilyeneknek én képzelem a japán babákat, de közel sem valószínű, hogy a japán babák éppen így is néznének ki. :-) )
(Még egy zárójeles, visszakanyarodva: ha lenne bármi ötletetek, amit szívesen látnátok itt, akkor írjátok meg mindenképpen, engem nagyon érdekelne...)
Szóval, ők voltak az alapok:
Fekete alkoholos filctollal megfestettem a bábu haját, aztán az arcát is (a szájához piros filctollat használtam).
A bábu testére mintás papírt ragasztottam, a felesleget levágtam, és ragasztottam rá övet meg nyakrészt.
Elkészítettem a ruha karrészét is négy papír háromszögből. Kettő-kettő közé ragasztottam zseníliadrótból a karokat úgy, hogy a végük kilógjon, aztán a bábu hátára ragasztottam a ruhaujjak végét. (A zseníliadrót azért jó, mert valamennyire hajlíthatóak lesznek így a karok.)
A következő lépés a haj volt: egy fekete pompont egy darabka mintás papírba tekertem, és ezt így összeragasztva a fejre rögzítettem.
Ezzel készen is lett a baba:
Annyira megtetszett, hogy sorozatban legyártottam a többit is, más-más ruhákkal és frizurákkal. :-)
Az egészben az a legaranyosabb, hogy a Kisebbik, kisfiú létére fülig szerelembe esett a kis japán babákkal. Olyan rajongva ajnározza őket, mint eddig még egy figurát sem. Puszilgatja őket, vacsoránál a tányérja köré sorakoztatja mind a négyet, és egyenként megkínálja őket minden falatnál...
Lehet, hogy most alapoztam meg egy majdani nemzetközi család alapjait? :-)
Miután a télnek sokadik nekifutásra ismét csak egy kis szürke esőre futotta pár napja, úgy döntöttem, én leveszem róla a kezemet... Kénytelen vagyok elbúcsúzni a hóemberépítős, nagyokat szánkózós, hóangyalkészítős, a teraszon beburkolózva hóesést nézős-közben teázós álmaimtól, és mostantól a tavaszt fogom várni teljes erőbedobással.
Igaz, azért szomorú dolog ez, hogy így eltűnt a tél mostanában... ha egy mesefigura lennék, és nem hús-vér nőszemély, akkor fognék egy hátizsákot, belecsomagolnék egy kis útravalót, és elindulnék, hogy megkeressem a telet. És biztos meg is találnám szegényt egy szépséges, ám annál gonoszabb, nyármániás tündér birodalmában, ahol egy hegy tetején álló sötét várban hullatja hókönnyeit, teljesen lemondva arról, hogy idén fehérbe öltöztesse a tájat... a meséknek aztán persze mindig jó vége lesz, úgyhogy biztosan sikerülne is kiszabadítani a suttyomban sínylődő telet, hogy aztán elborítsa hópelyheivel az egész világot. De mivel ez a valónál is valóbb élet, úgy néz ki, hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy idén nincs tél, és ősz után jön a tavasz.
Úgy éreztem, ha már így alakult, akkor ideje gőzerővel erre koncentrálni, úgyhogy a ragyogó vasárnapi napfényben készítettem egy tavaszi ajtókoszorút, mintás papírokból készült virágokkal. Ismeritek már a mintás papírok iránti szívből jövő rajongásomat... és mivel nemrég szert tettem egy sárga-narancssárga mintás blokkra, egyértelmű volt, hogy ezzel fogom felavatni. :-)
(Igazság szerint ugyanekkor beszereztem egy virág formájú, nagy méretű formalyukasztót is... olyan gyönyörű volt! És elképzeltem, ahogy rengeteg csodaszép virágot lyukasztok ki a rengeteg csodaszép mintás papíromból... és elgyengültem... és megvettem... de persze a koszorúhoz nem kell feltétlenül a lyukasztó, használhattok egy általatok készített virág formájú kartonsablont is, rajzoljátok körbe a papírokon, és vágjátok ki - az eredmény éppen ugyanilyen lesz. Csak egy a fontos: hatszirmú virág legyen.)
A koszorúhoz legeslegelsősorban többféle mintás és egyszínű papír kell, valamint a virág formájú sablon/formalyukasztó, valamint gyöngyök, pillanatragasztó és egy darab vastag karton (nálam egy bonbonos doboz alja).
Vágjunk ki jó pár mintás és egyszínű virágot, lehetőleg tavaszias vagy egymással jól harmonizáló színű papírokból.
Hajlítsuk meg a kivágott papírformákat a következőképpen: hajtsuk félbe a virágokat a szirmok között - három különböző vonalban tudjuk így meghajlítani.
A következő képen látható módon hajtsuk meg a virágunkat, majd hajtsuk is szét. Erre a lépésre azért van szükség, hogy térbeliséget adjunk a kétdimenziós virágnak.
Mindegyik mintás virág hátuljára, éppen középre tegyünk egy pötty pillanatragasztót, és ragasszuk egy egyszínű virágra.
A virágunk közepébe pedig ragasszunk három gyöngyöt, aztán pedig készítsünk jó pár hasonló virágot.
A vastag kartonból vágjunk ki egy karikát (kívülről ollóval, belülről egy sniccerrel a legegyszerűbb.)
Erre pedig szépen ragasztgassuk fel a virágokat mindenféle szabályosságtól mentesen. Az üresen maradó fehér részekre suvasszunk be egy-egy kivágott lapos virágformát (ezt már nem kell spécizni).
Már csak pici zöld leveleket kell ráragasztanunk ide-oda, és ezzel készen is van.
Úgy érzem, én ezzel meg is tettem az első lépést a tavasz felé... részemről akár már holnap jöhet. :-)
