2011. december 5., hétfő
Ünnepi hangulatvilágítás
Egyre közelebb van a karácsony, ilyenkor jó olyan tárgyakat készíteni, amelyek már az ünnep hangulatát hordozzák. Múltkor egy irodafelszámolásból kaptunk pár dolgot, amelyeknek egy részét félretettem barkácsoláshoz: ilyen volt pár darab evőkanál is. Nem volt bennük semmi rendkívüli, nem voltak különösebben szépek vagy régiek, viszont különbözőek voltak, így tudtam, ezeket egyszer valamire majd fel fogom használni.
Nemrég el is érkezett az idő: a szokásos menetrendet követtem, leültem törökülésben a kanalakkal szemben, és gondolkodni kezdtem, mi is legyen belőlük. Esetleg báb a gyerekeknek? Ültetéshez jelzőbot? Függönyelkötő? Á, valahogy éreztem, egyik sem az igazi. Hosszasan töprengtem a dolgon, míg egyszercsak beugrott az ötlet, amiről éreztem, ez Az. Ilyenkor mindig végigfut rajtam valami kis bizsergés, innen tudom,hogy ez egy megvalósításra érdemes dolog :-)
Úgyhogy a gondolatot az első szabad órában tett követte - és nekikezdtem.
A következőket készítettem elő: fém evőkanalak (ha többféle, az csak jó), egy fa ruhafogas vagy vállfa, fehér akrilfestékspray, csiszolópapír, spárga, fekete alkoholos filctoll, mintás széles szalag, mécsesek.
A kanalakat hajlítsuk meg derékszögben:
A fehér akrilfestékkel fújjuk le fehérre a kanalakat:
A vállfát is fújjuk le fehérre. Várjuk meg, amíg teljesen megszárad, és csiszoljuk pár pár helyen alaposan - különösen az éleken -, hogy régies, kopott hatást érjünk el.
A kanalakat fektessük a fogas alá, majd a spárgával egyenként kötözzük a keresztrúdra. A spárgát x alakban kötözzük, így stabilabban fog tartani.
Kössünk a szalagból egy masnit a fogas tetejére, és az alkoholos filccel írjuk a ferde farészekre: BOLDOG KARÁCSONYT!
Végül helyezzük a kanalakra a mécseseket.
Esténként nagyon hangulatos fénye van... szeretjük :-)
(Az ötlet megjelent itt is.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
WOW! Ismét egy szuper ötlet! Imádom, hogy ezeket tényleg bárki meg tudja csinálni....köszi!Szép napot! :)
VálaszTörlésHát ez hihetetlenül szenzációs! Nekem egy öreg merőkanál lóg teamécsessel és pár apró levélkével a konyhai sínen- az ugye, adta magát... de ilyet kitalálni..! :)
VálaszTörlés(Nekem is van pár kanalam... de én fiókkihúzókat csinálok majd belőlük.. egyszer.. :DD)
Egyszerűen fantasztikus vagy!!!!!!!Elképesztően kreatív!
VálaszTörlésOdavagyok a kanalakért, eddig a régiekért, de most már látom,hogy a hétköznapiból is lehet klasszat...
A vállfákért is odavagyok...itt van minden.:)
Ezúton jelentem, tegnap elraktam az első tejeskupakot és felkerültek az ablakra a fólia-hópelyhek (gyönyörű lett és a fiam megengedte, hogy a kedvükért lemossam a borzalmas mű-hó figurákat -végre!!). Most foghatok neki kanalat szerezni! Nagyon jó vagy!
VálaszTörlésFróni, köszönöm szépen,és neked is nagyon szép napot kívánok :-)
VálaszTörlésVacskamati, a fiókkihúzó is szuper ötlet, az biztos :-)
Drága Mammka, sőt, hétköznapiból lehet a legeslegjobbakat :-) Hááát, ha minden kéznél van, akkor... esetleg...? :-)
Szeva, köszönöm, és úgy örülök, hogy minőségi cserének érzed a hópelyheket... nagyon jó érzés, hogy elkészítetted őket :-)
nagyon-nagyon kedves ötlet!!!!
VálaszTörlésCsak ámulok és bámulok, hogy milyen kifogyhatatlan vagy ötletekből!
VálaszTörlésMi lesz a rengeteg alkotásod sorsa? Esetleg nem nyitsz kiállítást? Elmennék megnézni:-)
Hát ez az, ez a "valami kis bizsergés"! Ez nem jön nálam soha! Olyan jó ötleteid vannak, ez is szuper, nagyon mutatós! :)
VálaszTörlésEz a bejegyzésed különösen tetszett, mert leírtad hogyan születnek ezek a remekművek. Szinte magam előtt láttalak, ahogy ülsz törökülésben és töprengsz, mi legyen a kanalakból... Tényleg zseniális vagy!
VálaszTörlésÖlellek,
Ágnes
Szuper! Szuper! Szuper!
VálaszTörlésHajnalka, örülök, hogy így látod :-)
VálaszTörlésGerdi, a kérdés jó, lassan elborítanak minket a mindenfélék :-) De kiállításra még nem gondoltam, ezek csak olyan barkácsolások, nem igazán komoly dolgok. Talán egyszer elajándékozom őket a kedves kommentelőknek, ha lesz rájuk igény :-)
Hankka, köszönöm, félek, hogy nálam meg gyakrabban jön, mint kellene :-)
Ági, annyira jólesős a kedvességed, és tényleg így van ez mindig, a törökülés állandó kelléke az alkotásnak, szoktam is aggódni a vérkeringésem miatt :-) Én is ölellek!
Mónika, köszönöm nagyon :-)
Kanál van bőven. Vállfa is akad. Most már muszáj lesz venni akrilspray-t is...
VálaszTörlésEz nagyon szuper!!
VálaszTörlésCsigaszabo, hidd el, érdemes, annyi mindenre használható.... :-)
VálaszTörlésChriesi, köszönöm :-)
Szia!
VálaszTörlésTegnap kattintottam először a blogodra, és végig is lapoztam azonnyomban. :) Fantsztikus ötleteket találsz ki, gratulálok!!! Ez a kanalas válláf skülön kedvenc lett.
Minden jót,
Csöppke
Nagyon tetszik, mit a konzerv dobozos hangulat világítás is. Abból csak a halkrémet sikerült megcsinálni :D
VálaszTörlésStahl oldalon, hűh, hogy hogy?
Szia, Csöppke! Én is tegnap kattintottam rád először, és máris ihletet kaptam tőled, a holnapi bejegyzést a te egyik bejegyzésed inspirálta, és előre megköszönöm itt is :-)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nekem is nagyon tetszenek a te ötleteid :-)
Orsi, már a halkrémért is megéri :-)
Hát, egyszerűen csak megkerestek, örültem :-)
Superbe, franchement je n'aurais pas pensé une seul seconde l'effet est vraiment saisissant, merci pour ce partage.
VálaszTörlésSuperbe, franchement je n'aurais pas pensé une seul seconde l'effet est vraiment saisissant, merci pour ce partage.
VálaszTörlés