Borzasztóan szeretem a ráérős reggeliket. És amennyire szeretem, annyira ritkán van benne részem. Hétköznap már azelőtt elindulok munkába, mielőtt még bárki gondolna a reggelire, hétvégén pedig legalább az egyik napon mindig van valami korai program, úgyhogy jó, ha a a hét egyetlen napján jut idő a ráérős reggelire.
Pedig ezek a legjobbak. Szeretek ilyenkor sokféle ételt és falatkát az asztalra tenni, akkor is, ha tudom, hogy a kicsik alig esznek majd valamit - pedig úgy igyekszem őket gasztronómiailag kikupálni, de egyelőre nem hagyják magukat, és töretlenül a retróreggeli hívei (vajas kenyér, párizsi, kakaó. Nagyon néha esetleg valamilyen sonkaféle.) Ezen mindig eltöprengek, hogy hogyan is van az, hogy a gyerekek kétéves korukig bármit megesznek, aztán pedig alig valamit, tisztelet a kevés kivételnek.
De mindegy, ez sem töri le a lelkesedésemet, mert legalább Ő meg én örülünk a ráérős, széles spektrumú reggelinek. Ilyenkor degeszre eszegetjük magunkat, lassan, beszélgetve, zenét hallgatva - és többnyire kettesben, mert a kicsik kábé öt perc alatt végeznek a retróreggelivel, és aztán futnak is játszani.
Ám egy ideje én is hajlok az egysíkú reggelizésre, mert karácsony előtt nem sokkal feltaláltam egy reggelit, amit azóta minden reggel megennék. Persze, a "feltaláltam" némi nagyzolás azért, mert nem egy nagy dologról van szó, de mégis, olyan ízorgia, ami rögtön rabul ejt... úgyhogy most le is írom, hátha valamelyikőtöknek a fejében még nem fordult meg, és ki is próbálná - egyszerűen mennyei.
Sült camembert almával és dióval
Hozzávalók (1 személyre, azaz szorozni kell a reggelizők számával):
1 kisebb, kerek camembert
egyharmad alma
kb. 8-10 db diófél összevágva
pár szál metélőhagyma
bors
Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Egy kis kerek sütőformába tegyük be a sajtot. Az almát pucoljuk meg, távolítsuk el a magházat, és a szükséges mennyiséget vágjuk kockára. A camembert-re tegyünk két tekerésnyi őrölt borsot, szórjuk rá az almát és a darabolt diót, végül tegyük rá az összevágott metélőhagymát is.
Tegyük a sütőbe, és sütőerősségtől függően süssünk 10-15 percig - akkor igazán finom, ha a dió egy kicsit megbarnul a tetején.
Pirítsunk mellé egy-két szelet kenyeret, és tálaljuk forrón.
Szerintem függőséget okoz :-)
húúúúúúúúúúúú.......camambert? Bármikor bárhogyan jöhet!!!
VálaszTörlésNa ez az amire nem csak írja az ember lánya, hogy "nnna ezt tuti kipróbálom!" :))
Köszi!!!
A bejegyzésedet Csengével az ölemben olvasom. Amikor a képhez értünk, énekelni kezdett: "Jól megsóztam, meg is paprikáztam, ábele, ábele, fuss!" :D
VálaszTörlésHétköznapokon nálunk is a gyors reggelik vannak előnyben, de egy ráérősebb vasárnap reggel ki fogom próbálni! Annál is inkább, mivel Csillu imádja a camambert! Gyönyörű a tálalás! :)
nyammmmmmmmmmmi :) diós, oh jaj, tuti találat! nyáron Fr.o-ból hozott sógornőm és a férje csomó féle sajtot s volt egy diós változat, hát az mennyei volt...
VálaszTörlésp.s. a retró és ugyanazt enni reggelihez meg csak annyit, h egy tudományos izében láttam/hallottam, h jobb, ha reggelire ugyanazt esszük, mint mindig változtatunk rajta... mi vagy csakis vasárnap vagyunk villásreggelisek, a fiam (4) pedig jó ideje csak sima kakaózik s inkább uzsonnázik, de reggelire max 1 keksz fér bele neki a kakaóhoz.. naponta max 2 fő étkezése van, többi csak morzsa... sok minden pfúúúúj kategória, amit még 2 éves koráig pl.2pofára zabált...:D De bízom és kénytelen vagyok hinni, h tudja a szervezete épp mire van szüksége
Fróni, ugye, beszámolsz utána, mennyire volt sikeres nálatok az én nagy kedvencem? :-)
VálaszTörlésHankka, úgy látszik, Csenge örökölte a te gasztronómiai tehetségedet, nagyon jól felismerte a dolgokat! És édes lehetett, ahogy énekelt a pici lány :-) Köszönöm szépen, azért szeretem az ételeket fotózgatni, mert azokra mindig egy icipicivel több idő jut, mint a kreatív dolgok fotózására, pedig úgy szeretnék szép, ráérős képeket készíteni....
Hajni, na ez az, mi is Franciaországban szerettünk bele egyszer s mindenkorra az igazi camembert-be, valami isteni étel, mindenhogyan.
Annyira megnyugtat, amit a kisfiadról írtál, jó érzés, hogy nálatok is így történnek a dolgok :-) Én is próbálok ebben hinni, hogy a szervezet tényleg tudja, csak azért gyanakszom, amikor a Kisebbik szervezetének nonstop párizsira meg csokis kekszre van igénye :-) :-)
Valóban függőséget okoz... :)
VálaszTörlés