Már töprengek egy ideje, milyen is legyen az idei őszi koszorú - először kicsit mesebeli hangulatút akartam, gombákkal és sünikkel, de végül egyszerűen természetes lett. "Csak" természetes, de mégis így a legszebb, sokféle terméssel, mogyoróval, gesztenyével, dióval, csipkebogyóval, a természet számtalan apró őszi ajándékával. Egy bűnözés van csak rajta, a pici zöldalmák - de ezeket tavasz óta őrizgetem, hogy majd, majd az őszi koszorúra... így aztán mindenképpen ott volt a helyük, még ha nem is teljesen igaziak :-)
Szalmakoszorú volt az alap, amire dolgoztam:
Ragasztópisztollyal rögzítettem mindent az alapra, elsőként néhány pirosodásnak indult levelet - ezeket csak azért tettem a koszorúra, hogy ha itt-ott a termések között átlátszik az alap, legyen benne rőt szín is, ne csak szalmasárga.
Elkezdtem felrögzíteni a terméseket. Szinte mindenből a tavaly gyűjtötteket használtam, szándékosan - ha például megvártam volna a gesztenyeérést, és friss vadgesztenyéket tettem volna a koszorúra, két héten belül az összes lepotyogna. Ahogy elveszíti a nedvességét, megváltozik a térfogata, és egyszerűen leugrik a ragasztóról, ezért célszerű érettebb terméseket használni.
Így haladtam az alap beborításával, felrögzítve persze a különös gonddal őrizgetett zöldalmácskákat is. :-)
Egy kis idő és néhány ragasztópisztoly-patron elfogyasztása után befejeztem az alap beborítását.
Még további csipkebogyókkal és faágszeletekkel egészítettem ki a látványt, ellenőriztem, nem maradtak-e nagyobb rések, majd felragasztottam az alap hátoldalára egy spárgából kötött akasztót, és ezzel el is készült az idei őszi ajtódíszünk. Én ezzel remélem, hogy szépséges, hosszú őszünk lesz - ez mind közül a kedvenc évszakom....
Már annyit áradoztam a házi porcelángyurmáról, hogy akár rá is unhattatok, de én még mindig nem, úgyhogy ez a bejegyzés is erről fog szólni :-) Még egy tavalyi karácsonyi vásárban láttam óriási, fából készült gombokat, amelyekkel ott fenyőfát dekoráltak - akkor rögtön el is határoztam, a következő évben a mi fánkon is lesznek gombok. Persze a karácsony még arrébb van, és én még véletlenül sem kezdek el így szeptemberben készülődni rá, nem, neeeeem. Az őszt is ki kell élvezni, és még el sem készítettem a szokásos őszi ajtókoszorúnkat, tehát egyelőre a karácsony meg sem fordul(hatna) a fejemben. De azért azok a karácsonyi gombok mégis egyre többször eszembe jutnak, és arra gondoltam, azért lehetne egy főpróbát rendezni a gombkészítésnek, nem fenyődíszként, nem, neeeem, hanem csak mondjuk csomagdíszként. Elvégre egész évben bármikor adhatunk ajándékot, amin mindig jól mutatna egy extra méretű gomb - legalábbis abból indulok ki, hogy én szívből örülnék neki, közel sem csak karácsonykor.
Így aztán nem is sokat tétováztam a dolgon, nálunk szódabikarbóna és keményítő mindig van betárazva, úgyhogy összedobtam a porcelángyurmát a már leírt módon, és nekiláttam.
Kellő kihűlés után kinyújtottam a gyurmát:
Két, viszonylag nagy fánkkiszúróval kivágtam a formákat (persze szélesebb szájú bögre-pohár-üveg is megteszi):
A gombok belső peremét poharakkal formáztam meg - ezeket egyszerűen csak a gyurmakörökre nyomtam, persze nem nagyon, csak hogy a körvonal meglegyen.
A gomblyukakat filctollkupakkal és szívószállal lyukasztottam ki.
Sütőpapírral ellátott sütőlapra sorakoztattam a gombokat, és 50 fokos sütőben másfél órát szárítottam őket, néha meg-megfordítva, hogy a gombok mindkét oldalát érje a hő.
Miután kihűltek, fehérre és világosbarnára festettem a gombokat.
És persze volt, amelyiket ki is mintáztam, hogy ne legyenek teljesen egyformák.
És ezután már csak a főpróba volt hátra: teszteltem, hogy mutatnak a legegyszerűbb, legolcsóbb barna csomagolópapíron - és úgy érzem, nagyon is jól... őszintén szólva alig várom már, hogy egyszer majd a karácsonyfára is... :-)
Őszintén mondom, sosem állítottam olyanokat, hogy az én gyerekeim a világon a legcsodálatosabbak (persze egészen nyilvánvaló, hogy azok :-) ), de azt, hogy a kedvenc "meséjük" a Büszkeség és balítélet, egyszerűen muszáj megírnom.
A BBC által készített hatrészes sorozatról van szó, ami Jane Austen leghíresebb regényéből készült, és a kedvencem már sok-sok éve - most pedig már az övék is. Aki ismeri a sorozatot, az tudja, hogy teljesen ártalmatlan, a viktoriánus korban játszódó történetről van szó, amelyben egy öt lánygyermekkel rendelkező nemesi család a főszereplő, pontosabban pedig második legidősebb lányuk, a 20 éves Elizabeth. A történet vázát egy ellenszenvből végül persze kialakuló szerelem képezi, gyönyörűen fogalmazott mondatokkal, viktoriánus bájjal, valamint nem kevés finom humorral és iróniával - maga a regény is mestermű, a filmsorozat pedig tökéletes adaptáció. A gyerekeket már elsőre megragadta, azóta pedig sokszor megnézték, és a Nagyobbik esténként a Büszkeség és balítélet hangoskönyvet hallgatja, szóval mondhatom, hogy várakozáson felüli sikert aratott a mű így másod-, sőt harmadgenerációsan is. És ez nekem valódi büszkeség, bevallom. Egy tízéves, nagyon is irodalombarát kislánynál persze még úgy-ahogy érthető is a dolog, de egy nyolcéves kisfiú esetében ez azért megható, különösen amikor a pókemberező-batmanező kissrácok között ő Mr. Collinsról mesél. Az ő kedvenc része pont az, amikor Mr. Collins, a buta, de legalább ellenszenves tiszteletes megkéri Elizabeth kezét, aki persze visszautasítja - a Kisebbik ezen a ponton mindig megjegyzi, hogy "Szegény Mr. Collinsnak az a szép zöld gyep, az nagyon fog hiányozni..." Első alkalommal még szóvá tettem, hogy az inkább Poldi bácsi, de a Kisebbik úgy gondolja, Poldi bácsi legalább kap egy kertitörpét, Mr. Collins pedig csak egy kosarat, tehát ő jár rosszabbul. És ebben van logika, el kell ismerni :-)
A Kisebbik amúgy is lelkesen adaptálja a maga gondolkodására a szöveget és a látványt, így tőle tudjuk, hogy Mr. Bingley Netherfield helyett "Vödörfield"-be költözött, a mell alatt húzott ruhák miatt meg van arról győződve, hogy "itt minden néni babát vár!", nem érti, hogy Jane mit lovagolgat az esőben, amikor autóval is mehetne, és néha megkérdezi, itt kihaltak-e már a dinoszauruszok.
Szóval vele nézni a filmet a legjobb szórakozás. Ezért is gondoltam, hogy meglepem őket a két főszereplővel, mert mostanában Mr. Darcy és Elizabeth Bennett a leggyakoribb téma nálunk - és igazán szívből is örültek a két figurának, de egyúttal le is adták a rendelést a teljes brigádra, Charlotte Lucastól Mrs. Bennettig. Mondtam, hogy most meg kell elégedniük a két legfontosabbal, de esetleg Mr. Bingley-t és Jane-t azért majd egyszer még előállítom, azt hiszem. Szigorúan csak az ő kedvükért, természetesen.
Mr. Darcy első lánykérését is csak tesztjelleggel játszottam el a figurákkal, egyedül :-)
A két főszereplőhöz a szokásos fafiguraalapot használtam:
Lealapoztam őket fehér akrilfestékkel:
Száradás után Elizabeth figuráját vettem kézbe. Először is a haját kellett elkészítenem - ez sokkal nagyobb kihívás volt, mint eddig, mert kontyos figurát még sosem készítettem. Végül is hosszabb hajat ragasztottam neki: négy ujjam köré vastag barna fonalat tekertem, egy helyen elkötöttem, majd a köteg másik végén elvágtam a szálakat - az így keletkező bojtszerű fonalköteget a fabábu fejére rögzítettem ragasztóval. Ezután két oldalsó szál kivételével a fonalköteg végét összesodortam, a bábu fejének hátsó részén megtekertem, és tűbe fűzött barna cérnával többször átöltöttem. A két kihagyott szálat rövidebbre vágtam - így alakult ki egy egészen csinos, romantikus stílusú konty, én legalábbis elfogadnám. :-)
Mr. Darcy esetében kicsit egyszerűbb volt a dolog: rövidebb fonalköteget ragasztottam a fejre, két szélső szálat pedig az arc oldalára ragasztottam, kissé ívelten - valahogyan visszaadva azt a ritka csinos pajeszt. :-)
A ruhakészítés lépéseit nem fotóztam végig, mert eléggé aprólékos dolog volt, és nem hiszem, hogy nagy kedvet csináltam a készítéshez :-) Volt, ahol varrtam, volt, ahol ragasztottam, a karokat zseníliadrótból készítettem, Mr. Darcy kalapját papírhengerből és fekete filcanyagból, és meg is emeltem a bábut egy feketére festett tejesdobozkupakkal.
A főszereplők tehát elkészültek, és nappal sok kalandban van részük - de este itt pihennek a laptopom mellett... A két figura most is itt áll előttem, és bár az én Mr. Darcym nem egy Colin Firth, azért nagyon-nagyon szeretem őket - mert ahogy a Kisebbik mondaná, az Ítélet és baleset a legeslegjobb film... :-)
A sellők mindig népszerűek a kislányok körében - ezért érdekes, hogy aránylag keveset lehet kapni belőlük a játékboltokban, leszámítva persze a B betűs babát, amit a gyártók sellőként is rózsaszínbe és glitterrengetegbe fojtanak. Ezért gondoltam, leírom, hogyan készítettem sellőket egyszerű itthoni hozzávalókból: azaz papírgurigából, újságpapírból, színes papírból, maradék fonalakból - az elkészült hableánytrió pedig nagyon jól szerepelt játszhatóság terén is. No jó, vízbe a sok papírféle miatt nem lehet tenni, de ezt talán ki lehet magyarázni. :-)
A sellők leglényegesebb összetevőjét az egyszerű háztartási papírgurigák képezték - mivel egy triót terveztünk készíteni, rögtön három darabot vettem elő:
A gurigákat krémszínű akrillal festettem le:
A gurigák tetejére különféle maradék fonalakból ragasztottam hajat, ragasztópisztollyal. A fonalak közt volt vékonyabb-vastagabb, pasztell és neon színű is, de gondoltam, a tengerben a piros kivételével minden szín elmegy egy hableány hajának :-)
Következhetett a halfarok előkészítése: ehhez nagy ív újságpapírt összegyűrtem, majd hurkává formáztam, a végét csúcsosra alakítva - ezt a papírtömböt tettem a gurigák belsejébe, a csúcsos részt kívül hagyva. Az újságpapír egyébként arra is nagyon jó, hogy erős tartást ad a gurigáknak, így nem tudnak később benyomódni.
Beragasztóztam a gurigák alsó részét, és egy nagyobb darab kék selyempapírral (bármilyen vékonyabb papír megteszi) betekertem.
Ott, ahol a borítás alatt véget ért az újságpapírcsúcs, megtekertem a selyempapírt, majd a végeit halfarok formájúvá vágtam.
Végül már csak be kellett fejezni a vízi leányzót: a guriga két szélére lyukat fúrtam, ezekbe szúrtam a karként funkcionáló zseníliadrót-darabot. Megrajzoltam az arcot alkoholos filccel, végül pedig ragasztópisztollyal felrögzítettem minden sellő kötelező fehérneműjét. :-)
Ezzel el is készültek a gurigasellők - és rögtön népszerűvé is váltak így szárazon is. :-)
