Olaszország télen-nyáron

Ha az ember elutazik valahová, és jól érzi magát, talán visszamegy oda még egyszer. Ha nagyon-nagyon jól érezte magát, esetleg visszamegy valamikor még harmadszorra is. De ha valaki negyedszerre megy el ugyanoda, ott már nem jól érzi magát, hanem - otthon. 

Velünk pontosan ez történik minden alkalommal, amikor Olaszország Friuli Venezia-Giuglia tartományának egy aprócska falujában töltünk el néhány napot. Ahol az utcát (mert csak egy van) kőről-kőre ismerünk már, ahol a vendéglátónk régi barátként üdvözöl, és ahol a gyerekeink is otthon vannak. 
Írtam már a világnak erről a kis otthonosan gyönyörű szegletéről, de biztosan fogok még ezután is, mert hát mennyi mindent nem tudtunk még megnézni ott.... pedig voltunk már ott nyár elején, nyár végén, karácsony előtt, és most nyár közepén is. Voltunk már ott kettesben, négyesben a kicsikkel, sokan barátokkal együtt, és most hatan, a szüleimmel együtt, mert úgy gondoltuk, nekik is látniuk kell, és ők is azt gondolták, nekik is látniuk kell, miről is beszélünk mi folyton annyit. :-) Voltunk már ott esőben, hóban, zsibbasztó hőségben (most például végig 40 fokos rekkenő napsütésben), de mégsem érezzük azt, hogy elég lenne, biztosan visszamegyünk, mert ott annyira, de annyira jó lenni. 

A mostani utunkon nem kerestünk fel új helyszíneket, mert anyukáméknak inkább meg akartunk mutatni néhány dolgot, ami már korábban lenyűgözött minket, de ez is tökéletes volt, hiszen nagyon jó volt újra felkeresni az ismert helyeket. 
Imádott szállásunkról most nem teszek fel képeket, mert ezt már úgyis megtettem korábban, de ha kedves, otthonos helyet kerestek, ami 6 és fél óra autóúttal elérhető Budapesttől, szívből ajánlom a Casa Rizt - és mindenképpen úgy menjetek, hogy a hétvége benne legyen, mert a házban vacsorát péntektől vasárnapig készítenek, és AZT NEM SZABAD KIHAGYNI.   


És akkor néhány kép, mert olyan jó visszagondolni :-)

A kötelező zenei aláfestésnek ezúttal ezt ajánlom:

 Rögtön az érkezés délutánján egy kis magyar szó 

Cividale del Friuli kapujában, a Ponte del Diavolón

Kedvenc boltunk az óváros bejáratánál,

ami számtalan helyi specialitást kínál

Hívogató cégér az egyik sikátorban

Ezt így rögtön el is fogadtam volna a borosdugó-gyűjteményembe :-)

Az óváros egyik utcácskája a sok közül

A csodás falfestés egyik példája

Székek egy kis utcai csevegéshez (és a megfáradt utazóknak)

Átjáró a múltba

Ilyen hangulatot csak réges-régi falak tudnak árasztani...

 Levendula az apartman udvarán

(ahol egyébként különleges, apró tobozokat lehet százával gyűjteni télre,

az adventi koszorúra....)

Egy kis esti kilátás az ablakunkból a szomszéd falu aprócska templomára

a dombtetőn - ahonnan egyébként szépséges kilátás nyílik a vidékre

És ez pedig már Velence

...ahol a déli forróságban még a falaknak is melege volt

Egy majdnem buszmegálló :-)

Habcsókok tornyokban - de itt csak hideg vízre vágytunk, 

vagy egy kis hideg levegőre

vagy egy kis hideg BÁRMIRE....

És bár százezer ember volt és tikkasztó hőség,

 az épületek és látvány mindig lenyűgöző

Milyen jó is lenne reprodukálni a fafelületek csodás színeit -

végül is csak (több) száz évnyi forróság, pára és tengeri szél kell hozzájuk :-)

Bárcsak bekukkanthattam volna ezek mögé az ablakok mögé...

És egy beszédes üzenet a csatornán :-)

Nem hagyhattuk ki Venzonét sem,

a levendulaillatot árasztó lila várost

...ahol éppen filmfesztivál zajlott "A második világháború mozgóképei" címmel

és ahol még a menyasszonyi ruha is levendulából van :-)

A Sziget-kék tó, a Lago di Sauris - 

legutóbb még nem tudtam, hogy különleges színét a porrá zúzódott kövek, 

azaz a "gleccsertej" adja

A tenger Triesztnél

ahol a sirályok csak betolakodó vendégként kezelik 

a turistákat

(és ez rájuk is van írva...)

Rögtönzött, vízből készült Hírességek Sétánya a Miramare kastély partján, 

a számomra két legfontosabb kézpárral

 Muggia kikötője, ami a kék minden árnyalatában tündököl

Toscanai kilátás a Rocca Bernardától

Monfalcone partszakaszán, ahol kagylók ezrei fekszenek a kövek között

Utánozhatatlan hangulatú zenei fesztivál Cormons utcáin -

ahol a zene, a balzsamos esti levegő és a pergő olasz beszéd 

olyan varázsos elegyet alkot,

hogy az embernek semmi kedve másnap hazaindulni....

Gnocchi con rucola e speck

(az egyik kedvencem a Casa Riz ételei közül)

A hagyományos Friuli-konyha egyik csodája, a frico con patate, 

azaz a másik kedvencem a Casa Riz ételei közül - 

a tetején lévő montasio sajtot csak ezen a vidéken készítik

Egy tökéletes, TÖKÉLETES álomhús: 

tagliata di manzo con rucola e grana

Mindig más a kedvencünk a Casa Riz tökéletes borai közül:

első évben a napszínű Pinot Grigio, 

aztán Friuli jellegzetes vörösbora, a szenzációs Refosco,

idén pedig az ezerízű, csak itt kóstolható Ca' delle Vallade

Ahogy mindig, most is tökéletes volt - boldog vagyok, hogy újra ott lehettünk.

Csipkés tál

Ezt sem próbáltam még soha, bár mindig terveztem, és utólag azt mondom, nem is tudom, mire vártam vele. Röviden, csipkét akartam tállá keményíteni egyszerű háztartási keményítő segítségével - erről tényleg mindenki hallott már, és ezeknek a fele ezt ki is próbálta, de én a másik, tapasztalatlan félhez tartoztam mostanáig, mikor mindez már a múlté. :-)

Így elsőre igazi csipkével nem mertem azért nekivágni, így egy hálós, a csipke jellegéhez hasonló anyagot használtam:

 Viszont, arra gondoltam, egy kicsit újítok a dolgon, és egyszerre három réteget használok fel - ha összeragad, lesz egy vastagabb, erősebb tálam, ha pedig nem, akkor egyből három légies darabom lesz, amit külön-külön és egybe téve is használhatok. Így aztán három rétegben hajtottam egymásra az anyagot.

Rátettem egy tálat, és ennek mentén körbevágtam az anyagot:

Egy tányérba folyékony háztartási keményítőt tettem (így kapható a boltok mosóporos részlegén), és beletunkoltam a három réteget, hogy mindenhol alaposan átjárja a folyadék.

Egy üvegtálra rátettem a nedves anyagot, eligazgatva a széleket, hogy a fodrok egyenletesen terüljenek szét:

Ezután pedig kitettem a negyven fokos hőségbe. Néhány óra múlva már szinte teljesen kemény volt az anyag - ekkor derült ki, hogy a három réteg tökélesen szétválik egymástól, nem tapadtak össze. Ennek örültem, mert így jobban ki tudom majd használni :-)
A legalsó réteget, ami közvetlenül érintkezett a tállal, óvatosan leválasztottam róla - persze ez rátapad alaposan, de azért megoldható a dolog, és az anyag formája sem torzul el.
Hallottam arról,hogy az odatapadást megelőzendő van, aki olajjal keni be azt a felületet, amire a keményítős anyag kerül, de én nem akartam olajossá változtatni ezt a vékony, fehér, hálószerű anyagot, ezért a tapadós verzió mellett döntöttem.

Szóval, leválasztottam a harmadik tálat is, és már a talpára állítva beletettem a másik kettőt is, így vártam meg a végső száradást.
Tapasztalatom szerint akkor, amikor már teljesen keménynek és száraznak tűnik, akkor is tovább szilárdul, ezért 24 órát mindenképpen érdemes várni a használatba vétellel.

Amíg száradtak a darabok, elmostam az üvegtálat - mosogatószerrel és dörzsölős szivaccsal eltávolítható róla az odaszáradt keményítő -, és gyönyörködtem a végeredményben. :-)

Külön-külön pedig a tálak:

Engem leginkább az döbbentett meg - amellett, hogy az egész folyamat mennyire egyszerű -, hogy milyen szilárd, erős végeredmény született ebből a vékony, tartás nélküli hálós anyagból. Ezután feltétlen jöhet majd a csipkés próbálkozás :-)

 

Játék teáskészlet

Mostanában kevesebbet írok, de nyáron mégiscsak azzal a legjobb foglalkozni, hogy nyár van :-) Idén a szokásosnál kevesebb ötletet kell fenntartani az esős délutánokra, mert ezek egyszerűen nincsenek... viszont a helyükbe lépett a brutális kánikula, amikor azért szintén nem lehet a gyerekeket egész nap a levegőn aszalni, tehát ilyenkor mégiscsak jól jönnek az elfoglaltságok. Igaz, az enyémek kifogyhatatlanok a saját ötleteikből is, úgyhogy egyre ritkábban kérdezik meg, mit is csináljunk - de azért néha eljön az én időm. :-) 
Legutóbb valami papírgurigás ötletre érkezett igény, de hiába soroltam a jól bevált megoldásokat, egyiknél sem lettek annyira lelkesek, mint máskor - és akkor bedobtam valami egészen újat, ami egyöntetű tetszésre talált. 
Így készítettünk a papírgurigákból ezúttal játék teáskészletet - és rendkívül büszkén vettük használatba a végeredményt. :-)

A teáskészlethez először is tehát háztartási papírgurigák kellettek:

 A gurigákat kisebb darabokra vágtuk, a csészékhez:

Borítókartonból kivágtunk hat kört az alátétekhez:

 


 És kivágtunk kisebb méretű köröket is, a csészék aljához - ezeket oda is ragasztottuk, a következőképpen: a guriga peremére körben pillanatragasztó géllel csíkot húztam, a gyerekek pedig a kartonkörökre nyomták.

A csészék füléhez vékony, rövid kartoncsíkot vágtunk a gurigamaradékokból, majd meghajtottam ezeket alul-felül, és a gurigák oldalához ragasztottam.

 


 Ezután levágtam a csészék aljáról körben a felesleget:

És ezután már csak ki kellett dekorálnunk a készletet :-) A csészék belseje világoskék festést kapott, a külseje és az alátét sötétkéket. Száradás után pedig rápöttyöztem fehér akrilfesték és fogpiszkáló segítségével a mintát, és csakhamar játékba kerülhettek a csészék.
Mondanom sem kell, a Kisebbik annyira jó véleménnyel volt a készlet minőségéről, hogy egy magányos pillanatban vízzel töltötte meg a csészéket - de a szerencsére a ragasztó és az akrilfesték ezt is hibátlanul kibírta :-)

Csipkekoszorú

Egyszer minden nyaralás-pihenés véget ér, de ezzel nincs is gond, a hétköznapokkal is jóban vagyunk :-) A vakáció arany napjairól mindenképpen írok majd bejegyzést, de előtte még át kell néznem a képeket, hogy megmutatható mennyiségre csökkenjen, mert most véletlenül van nálam párezer darab... :-) úgyhogy addig is következzen valami egészen más. 
Nemrég több csipkés témájú dologgal foglalkoztam, ami után jó pár kisebb-még kisebb-egészen apró csipkedarab maradt. Gondolkodtam egy ideig, mit is kezdhetnék velük, hiszen ahhoz már kicsik, hogy valami komolyabb munkába fogjak velük, varrni viszont nem tudok annyira, hogy profi módon nyúljak hozzájuk. Akkor jutott eszembe, hogy még régebben láttam valahol egy oldalon olyan tárgyakat, amelyeket kis csipkedarabokkal borítottak be, és festéssel tették egységessé - gondoltam, ezt próbálom meg, méghozzá egyik kedvencem, azaz koszorú formájában.


Kikészítettem egy kisebb hungarocell koszorúalapot, valamint a csipkemaradékok egy részét:

 A maradékokból kivágtam a virágformákat és más felhasználható részeket:

A koszorúalapot papírragasztó stifttel bekentem, és erre nyomogattam rá a csipkedarabokat.

Következhetett az egységesítés:  egy szivacsdarabkára matt krémszínű akrilfestéket tettem, és ezt körben a koszorúra nyomkodtam. Ezzel két célt is elértem: egyrészt a koszorúalap felszínét elfedtem, másrészt a túlnyomórészt gépi csipkéből álló rátétek olyanná váltak, mintha régi, mívesebb darabok lennének. 

Ezután csipkeszalagból és krémszínű ripszszalagból készítettem egy masnit, és már csak annyi dolgom volt, hogy egy gombostű segítségével a koszorúra rögzítsem - és el is készült a csipkekoszorú.
Ezzel kívánok szép első augusztusi hetet nektek :-)